*Zelo POV*
A mai napon végleg befejeztem a katonai
szolgálatomat és leszereltem. Nem mondok semmi titkot akkor, ha azt mondom,
hogy életem legnehezebb időszakát itt töltöttem el. Amikor bevonultam azt
kértem a többiektől, hogy ne keressenek addig, ameddig ki nem jövök, és ne is
jöjjenek ki elém, ha kiengednek. Amikor viszont kiléptem az épület ajtaján és
megláttam, hogy tényleg hallgattak rám egy kicsit csalódott voltam, nem hittem
volna, hogy tényleg így fognak cselekedni, ahogyan kértem. Viszont egy részről
meg is nyugodtam.
Ahogyan végig sétáltam az utcákon láttam,
hogy olyan sok mindent megváltozott itt - ameddig én harcoltam az emberekkel és
az érzéseimmel -, hogy az hihetetlen. Számos helyet meglátogattam ahová boldog
és szomorú emlékek fűztek. Először a szökőkúthoz mentem. Ott kezdődött minden.
Végig játszódtak a fejemben az elmúlt évek pillanatai, ahogyan Jiyeonnal
futottunk kézen fogva, ahogyan Bom belelökött a vízbe...
Ha már Bomnál tartunk... Amióta meghalt
hatalmas űr tátong a szívemben, olyan érzésem van, mintha az egyik felem
elhunyt volna vele együtt. Úgy érzem, hogy az, amiért bevonultam nem ért
semmit. Elvonta a figyelmemet róla, de rájöttem... én nem akartam akkor Ő
nélküle tovább folytatni az életemet. Mai napig nagyon nehezen teszem... De
pont, hogy miatta kell folytatnom, hogy fentről is büszke legyen rám.
Miután ezeket a helyeket megnéztem a
lakásomra mentem, ahol még több közös emlékem van vele. Sóhajtottam egyet, majd
elfordítottam a kulcsot a zárban, és beléptem az ajtón. Minden teljesen
ugyanúgy volt, ahogyan hagytam. Poros volt szinte az egész lakás. Vajon a
többiek jöttek ide két év alatt egyáltalán? Leültem a kanapéra, majd pár percig
mozdulatlan maradtam, aztán pedig megláttam azt a bizonyos dobozt, amiben a
közös képeink, videóink és dolgaink voltak elrejtve. Felálltam, majd letöröltem
róla a port, majd felnyitottam. Az egyik képét a kezembe vettem.
- Rég láttalak drágám – simítottam végig
Bom arcán, ami a fényképen olyan szépen ragyogott. - Oppának hiányoztál –
csordult végig egy könnycsepp az arcomon. - Tudod milyen nehéz nélküled? Gyere
vissza... Kérlek...
A doboz további tartalmát is a kezembe
vettem az a bizonyos videó is a kezembe jött, amin olyan jól éreztük magunkat.
Ahogyan végig néztem a szemeim kipirosodtak a könnyeimtől. Nem akarom elhinni,
hogy nem lehet többé az életem része. Aztán jöttek azok, amiken együtt vagyunk,
ahol öleljük, csókoljuk egymást. Itt aztán eltört a mécses, és a földre
rogytam. Itt kellett volna maradnod velem... Nem szabadott volna elhagynod
engem...
- Azt mondtad, hogy önszántadból nem fogsz
elhagyni soha sem! Kétlem, hogy ez lett volna az, amit akartál! Nem tudtam
feldolgozni, hogy nem vagy itt többé, hiába menekültem el, felesleges volt.
Kérlek... Kim Bom! Szeretlek mindennél jobban! Tudom, hogy megígértem, hogy
erős leszek, de nélküled olyan nehéz. A tudat, hogy nem érezhetem az ajkaidat
az enyémeken többé, és hogy a kis törékeny tested soha többé nem simul az
enyémhez, olyan fájdalmas. Bármit megadnék azért, hogy még egyszer utoljára
láthassalak, és elmondhassam neked, hogy soha sem engednélek el, és hogy
annyira szeretlek... - tartottam magam elé a képünket, majd végig ahhoz
beszéltem. - Vissza kell, hogy térjek a fanjainkhoz, és a bandához, még
visszatérek édesem – nyomtam egy puszit az arcára, majd visszahelyeztem a
dobozba – Szeretlek.
Pár hónappal később
Bom visszatértem a fanokhoz. Vége lett egy
sikeres turnénknak. Nagyon boldogok voltak, amikor először megláttak.
Kérdezték, hogy jobban vagyok-e, hogy nem történt-e velem valami baj… Valójában
velem nem történt semmi... A múltban ragadtam, és hozzád ragaszkodom. Miért
mentél el ilyen hirtelen? Esélyem sem volt kiélvezni azokat a pillanatokat,
amiket ki kellett volna. Tényleg mindennél jobban hiányzol. Szeretném, ha ezt
el tudnám neked mondani. De sajnos nem lehet, mert ilyen gonosz világban élünk,
ami ilyen galádul elragadott téged tőlem. Szerinted, ha arra kérném… visszaadna
téged nekem? Mert én tényleg visszaakarlak kapni téged! Olyan nehéz nélküled,
hogy azt szavakkal nem tudnám neked elmondani. Fogalmam sincs, hogy miért nem
tudlak elengedni. Te voltál az első szerelmem, és azt a főszereplők sem tudják
elengedni a sorozatokban. Nem sokára itt lesz a halálod évfordulója, én pedig
nem tudom, hogy képes leszek-e elmenni a temetőbe, hogy meglátogassalak. Erőt
veszek majd magamon, hogy találkozni tudjak veled? Büszke leszel rám?
2017 Szeptember 17
A halálod évfordulója van, Jiyeon már
korán reggel kiment hozzád a temetőbe, és persze Yongguk hyung is követte.
Szépen lassan a többiek is elmentek és én voltam az egyetlen, aki otthon ült,
és azon vacillált, hogy meglátogasson-e téged. Önző vagyok, tudom. Csak magamra
gondoltam. Nem akarom, hogy előtörjenek belőlem még ennél is jobban az
érzéseim. Félek attól, hogyha odamegyek, nem akarok tőled elválni... De tudod
mit? Nem leszek gyáva, és gyenge. Muszáj találkoznunk, mert már nagyon rég volt
az, hogy utoljára mutatkoztam előtted. Hiába vagyok kint hónapok óta, én a
temető közelébe sem dugtam a fejemet. Ezért egy kicsit csalódott vagy, ugye? De
most én a te szerelmed el fogok menni, és őszintén tudunk majd 'beszélgetni',
vagyis csak én.
13:46
Nem rég jöttem ki a virágos boltból.
Megvettem neked a kedvenc virágaidat, és most ülök majd be az autómba. Tudtad?
Időközben meglett a jogosítványom. Szeretném neked megmutatni, hogy hogyan
vezetek. Nem szeretnél velem eljönni egy körre? A többiek azt mondták, hogy
rémesen csinálom, és én tőled szeretném hallani az ellenkezőjét. Szeretlek! Nem
sokára ott leszek nálad.
14:31
Most sétálok hozzád. Nem rég beszéltem
Jiyeonnal és azt mondta, hogy olyan későn indultam meg, hogy velük már nem
fogok ott találkozni. Ennek egy részt örülök is, mert csak egyedül szeretnék
lenni veled. Remélem nem haragszol emiatt.
Itt vagyok a sírodnál, a többiek nagyon
szép csokrokat hoztak neked, de a legnagyobb igen valószínű, hogy apukádtól
van. Az én pár szál virágocskám ezekhez képest őszintén semmi.
- Hiányoztál – simítottam végig a
sírkövön. - Már a gondolataimban sokszor elhangzott az, hogy szörnyen nehéz
nélküled... De most, hogy itt állok előtted jobb, hogy végre neked is el tudom
mondani – mosolyogtam, majd a könnyeim ismét végig folytak az arcomon. - Jól
vagy? Én egy kicsit sem vagyok jobban, mert a hiányod felemészt. A hadseregben
néha azt kívántam bár meghalnék, mert akkor talán a túlvilágon is együtt
lehetnénk. Ugye vársz rám addig, ameddig le nem jár az időm? Nem csalhatsz meg
semmi szellem sráccal oké? Tudom, hogy te azt akarod, hogy megtaláljam itt lent
a boldogságot, de mi van akkor ha én azt az érzést csak melletted tudtam
megtapasztalni? Mit fogok akkor tenni Bom?
Felálltam, majd a mosolygó arcodat néztem
a sírkövön. Apukád nagyon szép képet választott rólad. Gyönyörű voltál rajta…
olyan, mint egy angyal. Az én angyalom, aki most már tényleg betöltötte a
helyét, és fentről figyeli mindennapjainkat. Tudom, hogy csak azért vagyok most
életben, mert te vigyáztál rám.
- Nem akarlak itt hagyni, sajnálom... -
mosolyogtam. - Szánalmas vagyok ugye? Megígértem, hogy olyan leszek, mint
régen, és nagyon nem vagyok olyan... a közelébe sem érek. De azért valamennyire
büszke vagy rám? Továbbra is úgy táncikálok, énekelek, és mosolygok az
emberekre, mintha minden rendben lenne, de belül pedig darabokra török.
Szerinted találni fogok egy olyan lányt, aki betölti az űrt? Tudom, hogy ebben
is segíteni fogsz, mert aranyból volt a szíved, és biztos vagyok benne, hogy
egy nagyon jó lányt fogsz nekem keresni. Tudod ugye, hogy soha sem foglak
elfelejteni? Hiába leszek együtt akárkivel, vagy akárkitől lesz gyerekem, én
nem tudlak majd... sőt nem is akarlak elengedni. Te egy olyan személy voltál az
életemben, akit én tiszta szívemből szerettem életemben először, és ezt a
helyet tőled nem tudja már elvenni senki. Ez örökké a tiéd Kim Bom. - időközben
az órámra pillantottam, majd megláttam, hogy már elszaladt 20 perc. - Sajnálom,
de el kell most mennem... Hamarosan visszatérek. Nagyon szeretlek. Légy jó –
integettem, majd elmentem.
Hónapokkal később
Képzeld el Bom nem fáj már annyira a
visszaemlékezés. Boldog emlék vagy, de még mindig nem akarom, hogy a múltam legyél.
Tudom, hogy a jelenem és a jövőm már nem lehetsz és ez a tudat tényleg
széthasítja a szívemet. Most a próbateremben próbáljuk az új koreográfiát
nagyon ötletes lett, tényleg. Büszke lennél ránk, mert egyre jobban haladunk a
csúcsra törés felé. Képzeld el Yongguk hyungnak barátnője van, és a Jihyun
páros már lassan azt is tervezi, hogy összeköltöznek. Mindenki szeretné, ha
tovább lépnék, holott tudom jól, hogy ők is mindennap rád gondolnak, de nekem
ez sokkal nehezebb. Te voltál az egyetlen ember, akit őszintén szerelemből
tudtam szeretni. Megismertetted velem ezt a csodálatos és egyben borzasztó
érzést, és ezt tényleg köszönöm neked.
Az utcán szoktam nézni a lányokat, de
egyáltalán nincs olyan közöttük, aki annyira megfogna már első látásra. Féltem
neked ezt mindig is bevallani, de nekem már az elejétől fogva tetszettél, de
olyan kemény voltál velem, hogy azt hittem utálsz. Mindig olyan elutasító
voltál, de persze hyunggal nem!
Pár nappal később
A próbáról tartottam hazafelé, amikor
megláttam egy hosszú barna hajú lányt, de az arcát nem láttam ezért egy kicsit
közelebb merészkedtem hozzá. Olyan hasonló volt az ábrázata a tiédhez, hogy
muszáj voltam utána menni, sajnálom. Valami oknál fogva azt sugallta az agyam,
hogy őt most ne engedd elmenni... szóval követtem. Korom sötét volt, és az
utcákon nem volt már annyi ember, mint amennyi a többi napszakban szokott
lenni. Mikor már a lány majdnem eltűnt elkezdtem rohanni, majd mikor utolértem
megragadtam a kezét, és magam felé fordítottam.
- B-B-Bom? - dadogtam. Teljesen úgy nézett
ki, mint ahogy te.
- Elnézést, de te ki vagy? - nézett rám
félelemmel teli szemekkel. Ráijesztettem szegényre.
- Sajnálom... - mosolyogtam –, nem
akartalak megijeszteni. Azt hiszem összekevertelek valakivel...
- Semmi baj – mondta kedvesen.
- Nagyon hasonlítasz egy régi
ismerősömre... - bámultam a földet, majd mire felnéztem a lány arcán is mosoly
rajzolódott.
Amikor ezt a lányt megláttam tudtam, hogy
számomra is van még boldogság. Ugyan olyan volt, mint te. A mosolya ugyan
olyan kellemesen érintette meg a szívemet, mint a tiéd. A meglepett arca
megnyugtató látvány volt a szemeimnek. Tudtam, hogy ő az, akit nekem
kerestél. Köszönöm Kim Bom, utoljára kiejtem a számon, szeretlek.
The end.
Hát...
eljött ez a pillanat is mélyen tisztelt olvasóink... Igazából nem is nagyon
tudom, mit mondhatnék, és ami most jön valószínűleg valami sablonszerű szöveg
lesz, ami minden blog végén ott van, de azért olvassátok el :$ Nagyon szépen
köszönjük, hogy velünk töltöttétek ezt a bő 10 hónapot és figyelemmel
követtétek szerény kis sorainkat, amiben a szívünk-lelkünk beleadtunk :) Igaz
néha voltak bökkenők egy csepp szünetekkel, de ezek ellenére mindig
megpróbáltuk a legtöbbet kihozni magunkból! Számomra és Adrienn számára
rengeteg csodás pillanatot hozott ez a blog és ha úgy vesszük ennek a
fanfiction-nek hála jött helyre a kapcsolatunk :3 Reméljük, hogy nektek is
sok-sok szép pillanatot okoztunk a kis irományunkkal, és ha nem is örökre, de
egy kis időre a szívetekben maradunk! ^^ Örülnénk tőletek egy kis összegzésnek
arról, hogy úgy egészében mit gondoltok a történettel kapcsolatban és milyen
érzéseket váltott ki belőletek! :) Még egyszer nagyon hálásak vagyunk,
hogy olvastátok a történetet, hogy vártatok az új részre, és hogy ránk
szántátok az időtöket!
Apropó!
Adriennel készülünk egy új fanfictionnel, ami rengeteg meglepetést tartogat, de
bővebb információt majd később ;) A történet címe: Revenge Of The Past,
főszerepben: Byun Baekhyun, Krystal Jung, Kim MyungSoo, Jessica Jung, Im
YoonAh. Kérlek várjatok ránk türelemmel! :3
