Sajnáljuk!

Most egy ideig nem tudunk majd nektek részt hozni, egy kis probléma miatt, ami az, hogy Mirtill drága testvére sikeresen elcseszte a billentyűzetét mire hazajött a koliból... -_-" Akik régebb óta olvassák ezt a történetet bizonyára tudják, hogy Mirtill kolis, és hét közben egyáltalán nem tudunk írni. De így most egy ideig hétvégén sem tudunk. :D Mondjuk ha összeülnénk nálam akkor menne, de alig találkozunk így is... Amint megveszi Mirtill tesója a billentyűzetet hozzuk is az új részeket! Igaz, hogy előre meg vannak írva, de jelenleg ügyködöm a 32. részen, szóval igazán lemaradtunk az írásban... :D Reméljük megértitek és várjátok majd a további részeket is. :D Még egyszer sajnáljuk! Hamarosan visszatérünk. ^^

UPDATE! :D

Már megvan a billentyűzet, és sikeresen megírtunk egy részt, sőt igazából én írtam Mirtill csak a párbeszédben segített. Viszont fogalmunk sincs, hogy mikorra jövünk új résszel, de sietünk... Csak így, hogy kolis nem igazán könnyű... :\ Szerintem téliszünet után már újból pakoljuk fel a részeket, bár ez sem biztos, mert akkor meg én nem fogok ráérni... Ja és Mirtill is elkezdte a következő részt. Sikeresen leírt egy darab szót... csodálkozom, hogy megtudta csinálni. x) Mindegy, kérlek legyetek türelemmel! (Úgy éreztem tartozom azzal, hogy ezt leírjam nektek.)

Adrienn & Minirigó xX

Chapter Twenty-Seven

*Jiyeon POV*

Miután vége lett ennek a nagyon szép ceremóniának, gyorsan felálltunk. Mi voltunk azok az emberek, akik először kimentek, sőt kifutottak az ajtón. A többi ember kicsit sem nézhetett minket idétlennek, de mindegy. Amikor odaértünk elkezdtünk vacillálni azon, hogy ki is nyissa ki az ajtót.

- Nos, ki akar azzal a lehetőséggel élni, hogy kiengedje ezt a két csodálatos embert? - kérdeztem.

- Te! - jelentette ki Daehyun.

- Mivel, te találtad ki ezt az egészet ezért neked kell - állt mellé Youngjae.

Miért én? Miért? Most meg fogok halni. Ha jól sültek el a dolgok, akkor jó értelemben fogok eltávozni, ha meg nem akkor felkészülhetek lelkileg Zelo szekálására életem végéig... Ahj...

- Hát akkor... most kinyitom - mosolyogtam, majd szépen a kezembe vettem a kulcsot majd szépen megtettem. Ez után annyit vettem észre, hogy két ember fut, és mindkettő rám fokuszált.

- Jiyeon! Mégis mi a frászért kellett bezárnotok ide?! Annyira, de annyira ki akartam jutni. Nagyon rossz volt. Kiabáltam egy csomót és ütögettem az ajtót. Már majdnem sírtam - borult a nyakamba. - Vagy sírtam is? Már nem emlékszem. Szükségem lett volna rád - ütött a vállamba.

- Ennyire rosszul sikerült? - kérdezte Himchan.

- Nem mondanám, hogy „rosszul sikerült”... - bámult engem Zelo.

- Jó az utolsó körülbelül 5 perc nem volt annyira rossz, de a többi maga volt a pokol. Főleg az eleje – nézett Bom gyilkos tekintettel Zelora.

- Bocsánat... - nézett rá, majd megint rám szegezte tekintetét - Beszélnünk kell! - ragadta meg a kezemet.

- Hol van Gukkie oppa?!

- Elment pisilni - mondta Himchan.

- Akkor igazán végezhetne. Nekem szükségem van rá!

- Nekem meg arra, hogy Zelo ne vonulgasson félre beszélni Jiyeonnal - mondta Daehyun - Oh és ne fogdossa.

- Egyébként Zelo ezt ennyivel nem, lehet letudni! - intézte Bom szavait Zelo felé.

- Majd elintézzük - mosolygott, majd fogta és szépen áthúzott a folyosó másik végébe.

- Hirtelen mi ez a nagy szeretet? - kérdeztem meglepődve - Azt hittem utálsz.

- Te tervelted ki ezt, ugye?

Aztán hirtelen annyit vettem észre, hogy még egy kar megfogja a kezemet. Miért kell megint ilyet játszanunk? Bár nem vagyok benne biztos, hogy ilyen volt, de valami hasonló igen... Valahogy elegem van az ilyen helyzetekből olyan fárasztóak.

- Nem beszélhetsz vele! Ő az ÉN legjobb barátnőm! Először nekem kell vele megbeszélnem! - mondta mérgesen Bom.

- De most én vagyok a soros! Jiyeon mond meg neki, hogy engem hallgatsz meg előbb! - fújta fel az arcát Zelo.

- Én mindkettőtökre kerítek sort - mosolyogtam.

- De először rám kerítesz sort, ugye Jiyeon? - mosolygott rám Bom.

- Jó... mond.... Bocsi Zelo - simogattam meg a fejét.

Majd ezek után a liftbe lettem behúzva onnan pedig Yongguk és Bom közös szobájába, ahol Bom sikeresen bekulcsolta az ajtót.

Miután ezt a csodálatos műveletet elvégezte fogta és leült az ágyra, én pedig leültem mellé.

- Tudod, hogy szeretlek? - ölelt meg.

- Igen tudom, és én is téged - öleltem vissza. - Egyébként mi történt, hogy mindketten beszélni akartatok velem? Vagy ez nem függ össze?

- Nem tudom, hogy ő mit akart neked mondani, de lehet, az ott történteket viszont azt nem engedhetem meg, hogy ő hamarabb elmondja, mint én ezért muszáj voltam megakadályozni. Szóval igen lehet, hogy ő teljesen mást akart mondani.

 - Hallgatlak.

- Az alatt mi alatt bent voltunk egyetlen egy jó dolog történt. A többi rossz volt. Melyikkel kezdjem?

- Mondhatod a rosszat előbb.

- Rendben - bólintott. - Az első: bementem és nem volt süti. Nagyon csalódott voltam. Pedig én teljesen rákészültem... Második: lekéstem a ceremóniát... Harmadik: rengeteget veszekedtünk... Negyedik: ez kicsit komplikáltabb. Szóba jött, hogy én miért nem veled alszok miért Oppával. Zelo a fejemhez vágta, hogy mi az, hogy egy fiúval alszok és a többi... erre én meg megmondtam neki, hogy ő is egy fiúval alszik, és nem véletlenül akarják összehozni egymással a tagokat néhányan. Szóval körülbelül lebuziztam... Aztán ő pedig a fejemhez vágta, hogy én, ÉN! Azért vagyok velük és férkőztem a banda közelébe, hogy mindenkivel, minden egyes taggal az ágyban kössek ki! Érted? Majd pont én... Te kinéznéd ezt belőlem? Egyáltalán neked, hogy esne? Egyébként ez még az elején volt ezután jött a sok veszekedés... És érted, pont az a fiú mondja ezt, aki annyira tetszik. Te mit szólnál ha Daehyun ezt mondaná neked? Alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Ezután nagyon ki akartam szabadulni, de akárhogy kiabáltam ütöttem az ajtót nm ment..Ott ragadtam azzal az emberrel, aki ha úgy vesszük, egy kurvának tekint...

- Megpróbálnék neki megbocsájtani, ha nem is olyan hamar, de biztosan menne. Hiszen szeretem Daehyunt - mosolyogtam. - Amúgy gondolom neki sem esett jól, hogy lemelegezted...

- Értem én, de az akkor is más én csak Jonguppal boronáltam össze ő pedig az egész B.A.P-vel... az már hat ember nem egy... Amúgy is mi mást mondhattam volna? Most szerinted nem jobb, ha egy lány és egy fiú alszik együtt mint két fiú?

- Ha egy fiú és lány együtt alszik, abból nagyobb kavarások vannak... - mosolyogtam. - Na, most mond a jó hírt! - mondtam.

- Hát, de az természetesebb, na mindegy. Egyébként, ha úgy vesszük, két jó hír van... Az egyik az, hogy Zelo hirtelen szerelmet vallott nekem - mondta ki majd hitetlen fejet vágott. - Még most is olyan hihetetlen. De tényleg megtette. Azt mondta szerelmes belém! - virult ki.

- Ahh... Megtette?! Ügyes volt! Mi a második? - kérdeztem érdeklődve. Igazán izgatta a fantáziámat, hogy vajon a kis Zelo mit követhetett még el, ezen a csodálatos napon.

- Igen meg... De az elején nem hittem neki... azt hittem csak szórakozik. Aztán, hogy bebizonyítsa, hogy ő már pedig tényleg szeret engem... m-megcsókolt - lett olyan, mint egy paradicsom majd elkezdte takargatni az arcát.

Na, most aztán meglepődtem. Nem azt mondta, hogy ő az első szerelme? Szegény gyerek mennyire izgulhatott, hogy mi lesz... Mondjuk ügyesen oldotta meg a helyzetet.

- Uhh. - hökkentem fel - Most már elhiszed neki akkor?

- El... De én teljes sötétségben vagyok. Most akkor, hogy viselkedjek vele? Egyáltalán viselkedjek vele bárhogy is vagy ne is szóljak hozzá csak akkor, ha muszáj? Nem tudom, hogy mit tegyek -  dőlt hátra kétségbeesetten az ágyon.

- Szerintem semmiképpen se kerüld el... Ha kerülni fogod, és nem szólsz hozzá azzal csak összetöröd a szívét, amivel megkockáztatod azt, hogy kiszeressen belőled, és akkor nem lesz viszonzott a szerelmed. Úgy gondolom, hogy az lenne, a legjobb, ha összeszednéd magad és bevallanád te is neki valamilyen formában - mondtam, majd elhelyezkedtem, ugyanúgy ahogy ő.

- Biztos vagy te ebben? - fordította felém a fejét mire én is felé fordultam.

- Talán el szeretnéd veszíteni? - néztem rá meglepődve. - Ha nem, akkor természetesen igen biztos vagyok abban, amit mondtam.

- Egyáltalán nem csak... nem tudom, hogy mégis, hogyan kellene ezt a tudtára adnom. Mindegy majd megoldom.

- Sajnálom, hogy nem tudok segíteni, de tudod, hogy itt csak összejöttek a dolgok... Én nem vallottam neki szerelmet akkor. Csak később mondtam ki, hogy szeretem - vigyorogtam.

- Neked könnyű dolgod volt. Zelo ő ahogy észrevettem félénk...

- Hát, én erről nem tehetek. Hál istennek beléd szeretett és te is belé, szóval ez igazából a ti gondotok, én csak itt vagyok, mint egy kívülálló. Bár mivel nekem köszönhetitek ezt a helyzetet. Ezért annak számítok még? - ültem fel az ágyon, majd a hajamba túrtam.

- Nem egyáltalán nem. Te már könyököstül benne vagy. Egyéként meg szerintem jobban járt volna, ha nem szeret belém, de mindegy... - húzta el a száját.

- Igen, lehet. Mondjuk már mindegy mivel megtörtént.  Próbáljuk kihozni ebből a helyzetből a legjobbat. Vagyis ti tegyétek meg. Mivel én nem vallhatok helyetted szerelmet, akármennyire is örülnél ennek.

- Pedig tényleg nagyon hálás lennék érte - vetett rám kiskutya szemeket.

- Sajnálom. Tudod, jól ha nem ilyen dologról lenne szó, akkor szívesen segítenék, de most ez gyakorlatilag lehetetlen - húztam oldalra a számat.

- Akkor segíts leműteni magamról ezt a ruhát. Ugyanis át kell öltöznöm a lagzira. Gyakorlatilag fölöslegesen szenvedtem a felvételével...

- Oké - mosolyogtam, majd szépen felálltunk az ágyról. Aztán valahogyan segítettem neki levenni azt a ruhát, ami rajta volt. Igazából olyan jól állt neki a ruha, hogy talán be kellett volna engednünk az esküvőre. Bár szerintem jobb, hogy így sikerült. Nem sokat kellett szerencsétlenkedni úgy a ruha levételével, mert két percbe se telt szerintem - Jáhh, kész.

Ez után nem sokkal elindultam a Daehyunnal közös szobámban aztán gondoltam, hogy hagyom Zelonak is, hogy lehetősége legyen velem beszélni, bár nem sok ideje lesz erre, mert a végén a drágám azt hiszi időközben meghaltam. Beszálltam a liftbe, majd lementem földszintre, ahol Zelo éppen egy kajás standnál állt. Szépen odasétáltam, hozzá majd megfogtam a vállát.

- Most elmondhatod, amit szerettél volna. Bár eléggé gyorsan kellene ledarálnod, mert még a lagzis ruhám egyáltalán nincs rajtam... - sóhajtottam. Majd erre hirtelen megfordult, és a kezemet megint megragadta. Megint ugyan azon a helyen voltunk ahol nem régiben.

- Te tervelted ki ezt, ugye? - tette fel ismét a kérdést.

- Közös ötlet volt a Yonggukkal - mosolyogtam. - Jól sikerült, ahogy hallottam.

- Először nagyon haragudtam rád. De most már valahogyan viszont hálás vagyok neked. Köszönöm, hogy neked hála be tudtam vallani neki, hogy szeretem. Bár ő nem reagált semmit... Ez elszomorított valamilyen szinten. De hát én sem tudnék, hogy reagálni, ha a helyében lennék.

- Csak ennyit akartál, ugye? - kérdeztem, mire ő bólintott. - Egyébként ne legyél ebben olyan biztos - mosolyogtam, majd szépen elsétáltam onnan.

*Bom POV*

Miután Jiyeon segített levenni rólam a ruhámat, gyorsan felkaptam azt, amit még Oppával választottunk ki a lagzira és besétáltam vele a fürdőszobába. Óvatosan belebújtam a kék csodámba és szerencsétlenkedtem egy sort a cipzárral… egy pár millimétert sikerült is feljebb csúsztatnom viszont tovább már nem voltam képes…

- Aish! – morgolódtam, mire matatást hallottam a szobából. Kinyitottam az ajtót majd óvatosan kikukucskáltam. Szerencsémre Yongguk Oppa keresgélt nagyon valamit, úgyhogy kiballagtam hozzá és megkocogtattam a vállát mire ő kérdőn felém nézett. – Oppa – meresztettem rá kiskutya szemeket.

- Igen?

- Felhúzod a zipzárt? - fordultam úgy, hogy felé legyen a hátam.

- Hát természetesen - mosolygott, majd megtette, amit kértem.

- Köszönöm - öleltem meg majd elindultam a cipőmért. - Megvárom, még átöltözöl - mosolyogtam rá majd leültem az ágy szélére és bekapcsoltam a TV-t.

- Jól van, jól van. Bang Yongguknak idő kell ahhoz, hogy előteremtse a tökéletes kinézetét! Még öt perc és készen leszek... – mondta mire kitört belőlem a nevetés.

- Hát persze – nevettem tovább.

- Mondom... Ha beszélsz hozzám, akkor lehet, hogy a duplája lesz... - sóhajtott.

- Síri csendben leszek, hogy a mi csodás Oppánk tökéletesen virítson a lagzin - kacsintottam. Gukkie bement a fürdőszobába és pontosan 5 perc múlva tényleg csodásan és tökéletesen lépett ki onnan. Biztos a sok gyakorlás teszi, hogy ennyi idő alatt mennek neki ezek a dolgok. Gondolom, koncerteken gyorsan kell átöltözni és tökéletes kinézetet varázsolni magukra. – Nem tudom, hogy tudod-e… De Zelo szerelmet vallott nekem… és aztán meg is csókolt…

- Hát… nem, de azt jó hallani, hogy sikerült a tervünk Jiyeonnal - csillogott a szeme.

- Szóval te is benne voltál - néztem rá összeszűkített szemekkel. - Egyébként csak az utolsó 5 perc sikerült, úgy ahogy terveztétek. Az eleje cseppet sem volt ilyen csodás... Szegénykét lebuziztam... lehet erre is bizonyítás volt az a csók... mindegy. Aztán ő meg körülbelül lekurvázott szóval csodálatosan indult ez az egész...

- Igazság szerint mindenki benne volt... – mosolygott majd a karját nyújtotta én pedig belekaroltam és elindultunk a lagziba.

- Jó tudni... Nem értem miért kell terveket szövögetni. Biztosan lépett volna Zelo magától is, azt hiszem. Plusz úgy lehet megúsztuk volna a kellemetlenségeket. Egyébként milyen volt az esküvő?

- Oh, hát gyönyörű volt. Az egész terem nagyon szépre volt megcsinálva. Tele volt rakosgatva virágokkal az egész, meg cuki kis szalagokkal. A menyasszony is elképesztően nézett ki... Csodálatos volt! – áradozott nekem. Megelégedtem volna egy szép volt, jó volt, de ennyi volttal is… De nem, neki ódákat kell róla zengeni és fájdítani a szívemet.

- Úgy irigyellek - biggyesztettem le ajkam. Erre ő már nem tudott mit reagálni ugyanis beértünk a terembe ahol tartották a lagzit én pedig a sok süti mellett rögtön kiszúrtam Zelot. - Úr isten! Ott van. Most mit csináljak?! - kérdeztem kétségbeesetten. - Miért van itt?

- Drága Bom... Miért ne lenne itt? Azért tartózkodik itt, mert jött ő is velünk a kocsiban, emlékszel? Legyél olyan, mint eddig... - fogta meg a vállamat

- Oké akkor megyek sütit enni. Úgyis eszek, ha valami bajom van és, hogy ne egyedül keljen tömnöm a fejem, jössz te is - jelentettem ki majd elkezdtem húzni a sütik felé.

- Miért nem Jiyeont huzigálod ide-oda? - biggyesztette le az ajkát, - én nem vagyok éhes!

- Látod, te itt valahol Jiyeont? Mert én nem... Plusz én se vagyok éhes, de azért, hogy lefoglaljam magam ennem kell - mondtam majd egy sütit tömtem a szájába. - Finom?

- Nem.

- Miért? - néztem rá szomorúan.

- Nem szeretem a csokis sütiket....

- Bocsánat. De akkor legalább már ezt is tudom. Melyiket szeretnéd?

- Haboooooooosssssaaaaat! - mondta vidáman.

- Okés - mosolyogtam rá majd elkezdtem keresni egy habos süteményt.

- Ez már finom.

- Oké akkor én is eszek belőle - mondtam majd én is megkóstoltam egyet. - Tényleg az - bólogattam helyeslően. - Na, akkor most veszünk egy nagy tányért és felpakolunk ebből, meg ebből, ó és ebből is. Ja meg ez is finomnak tűnik - mutogattam végig a sütiken. Elvettem egy nagyobb tányért és elkezdtem felpakolni a sok sütit. Mindegyikből, amit felsoroltam legalább 8-at.

- Tudod... Néha én erősen elgondolkodom azon, hogy te hogy lehetsz ilyen sovány...? Annyit eszel, mint egy mamut.

- Nemhogy örülnél neki, hogy ilyen jó az étvágyam. Egyébként meg ezt nem csak magamnak viszem. Hátha kell a többieknek is.

- Szerintem ők ki tudják szolgálni magukat... - szűkítette össze a szemeit. - De ez kedves tőled amúgy - borzolta meg a hajamat.

- Köszi - húztam széles mosolyra szám. - Egyébként meg, ha már ők vittek, akkor legalább több marad nekünk.

- De én tényleg nem vagyok éhes! – húzta el a tényleg-ben az e betűt.

- Majd leszel. Na, keressük meg őket. Gondolom egy asztalhoz ültettek minket. Végül is ez a logikus nem?

- Na igen.

- Szerintem, ha oda megyünk ahol Zelo volt, akkor meg is találjuk a helyünket. De akkor inkább maradjunk itt.

- Nem akarok állni!

- Amúgy mi történt a fürdőszobában még vártalak? Előtte tiszta normális voltál most meg szinte semmi sem tetszik. Lagziban vagyunk, ne legyél szomorú. Nem szeretem, ha szomorú vagy - biggyesztettem le ajkam.

- Álmos vagyok – húzta el ezt is.

- Visszamenjünk a szobába?

- Táncolni akarok - mondta. - Attól, hogy álmos vagyok, most azt akarok.

- Akkor lerakom a sütit és táncolhatunk - mondtam majd elsiettem az asztalunkhoz. Tényleg az a miénk ahol Zelo ült és meglepetésemre mostanra a többi fiú is ott termett. Csak Jiyeon és Daehyun hiányzott.

- Hol van a gerlepár? – kérdeztem

- Jiyeon elment átöltözni - mondta Zelo.

- Daehyun pedig gondolom, segít neki - egészítette ki Youngjae.

- Oh, értem. Hoztam sütit. Egyetek, de hagyjatok nekem is. Ja és a habosból ne nagyon vegyetek, mert az majd kell Gukkie Oppának - mosolyogtam. - Viszont mi most megyünk táncolni.

- De hát még a vacsora se volt meg - értetlenkedett Jongup.

- Igen tudom, hogy előtte nem szokás, de Oppa szeretne és most eléggé nyafogós kedvében van. Szóval teljesítem vágyait.

- Én is akarok! - állt fel Himchan.

- Gyere - ragadtam karon. - Remélhetőleg Oppának nem lesz ellene kifogása. Plusz legalább nem csak ketten leszünk az egyedüli emberek, akik táncolnak... Még valaki?

- Most inkább kihagyjuk – tette fel a kezét Jae. Én csak megrántottam a vállam és visszamentünk Yonggukhoz. Tényleg remélem, hogy nem lesz ellene semmi kifogása. Nem szeretem mikor ilyen morcos vagy bármi más. Viszont azt imádom, mikor mosolyog és boldog. Olyankor olyan aranyos.

- Visszajöttem. Ugye nem gond, hogy hoztam Channiet is? - néztem rá reménykedve.

- Nem! Legalább hárman ropjuk a táncot - mosolygott Gukkie.

- Csodálatos - virultam fel majd elindultunk táncolni. Vagy három számot biztosan végignyomtunk. Az emberek kicsit se nézhettek minket hülyének... na mindegy. Az a lényeg, hogy mind a hárman élveztük. Szerintem szívesen maradtunk volna még a negyedik számra is, de már tálalták a vacsorát így kénytelenek voltunk leülni.

- Még mindig nem vagyok éhes... - sóhajtott Gukkie.

- Hát sajnos ettől függetlenül most muszáj itt lenned, még akkor is, ha nem eszel - tettem vállára kezemet.

- Ja. Meg ezután már csak éjfélkor lesz kaja. Addig meg tuti nagyon éhes leszel - mondta Daehyun.

- Én sem vagyok kajás - szólalt meg Jiyeon.

- Ne utánozz - szűkítette össze a szemét Yongguk miközben Jiyeont bámulta.

- Nem utánozlak, csak érzem és kész.

- Most akkor nem fogtok enni? - kérdezte Jongup.

- Úgy ahogy mondod - mondták egyszerre.

- Nem hiszem el, hogy nem vagytok éhesek. Most úgy őszintén mikor ettetek utoljára? - kérdezte Youngjae.

- Én nem rég nassoltam egy kicsit. Miközben öltöztem, kihasználtam az időd, és ettem a dugi kajámból - mosolygott Yongguk.

- Hát... én alapból sem eszek valami sokat... De én ettem sütit nem régen... Szóval egyáltalán nem vagyok éhes - mosolygott Jiyeon.

- Akkor mégis, hogy a fenébe lettél te kész 5 perc alatt? - esett le az állam.

- Én király vagyok... - mosolygott önelégülten.

- De ez. 5 perc alatt lehetetlen. Ráadásul úgy, hogy még ettél is. Csak rád kell nézni. Nekem ez magas.

- MONDOM, HOGY KIRÁÁÁÁÁÁÁÁÁLY VAAAAGYOK! - mondta kicsit hangosabban.

- Felfogtuk - csitítgatta Daehyun. - Egyébként meg édesem egyél csak. Nem szeretném, ha történne veled valami, azért mert nem vittél be elég tápanyagot - puszilta meg Jiyeont.

- Én miért nem tudok ilyen helyzetekben enni? - motyogtam lehangoltan.

- De nem vagyok éhes... - mondta Jiyeon.

- Mert te nem vagy király - mosolygott Yongguk, majd megint megborzolta a hajamat én pedig újra gyorsan visszarendeztem.

- Pedig én is igazán nagyszerű vagyok. Mindegy. Ha nem akarsz most enni, akkor majd… itt hagyjuk vagy megmondjuk, hogy eggyel kevesebb adagot hozzanak.

- Legalább egy keveset egyél. Légy szíves. Az én kedvemért – hajolt hozzá közelebb Dae annyira, hogy a szájuk már-már összeért.

- Nem fogok - mondta morcosan.

- Jó akkor ne egyél - dőlt vissza kissé idegesen és mérgesen Daehyun a székébe.

- Kííínos - mosolygott Channie. - Én viszont mindjárt éhen halok... Hol van már a kaja?

- Nem tudom. De igazán jöhetne. Nekem is szükségem lenne a tápanyagra. Talán még Jiyeon tápanyagára is - kuncogtam.

Végszóra megjelentek a kajával mi pedig Himchannal rá is vetettük magunkat. Először a levest hozták, ami tényleg nagyon finom volt. Daehyun próbálta etetni Jiyeont, de ő folyamatosan eltolta a kezét. Én Yongguk hisztijére való tekintettel inkább meg se próbálkoztam ezzel. Nem értem miért nem bírnak legalább egy-egy kanállal megenni…

- Kérsz sütit? - fordultam Oppa felé mikor már vitték el az utolsó tányérokat is.

- Egyet – mutatta kezével.

- De jó - mondtam majd elvettem egy habos süteményt a tálról, amit még én hoztam ide és a szájába tettem. - Végre eszel - konstatáltam boldogan. - Én is veszek egyet - mondtam majd egy túrós sütiért nyúltam és be is kaptam azt.

Egyébként csak most tűnt fel, hogy Zelo egész este alig szólalt meg. Vajon miért ilyen csendes? Remélem nem miattam. Ha én úgy viselkedem, ahogy szoktam és nem gondolok arra, ami pár órával ezelőtt történt akkor ő miért nem tud? Oh, az a csók. Sose felejtem el - gondoltam mire véleményem szerint az egész arcom piros lett. Most miért kellett erre gondolnom?

- Vörös - jött oda mellém Jiyeon, és elkezdte böködni az arcomat.

- Istenem - motyogtam majd elkezdtem takargatni az arcom, de végül Yonggukba fúrtam azt.

Azt este további részében egy csomót táncoltunk és ettünk. Legalábbis én sokat ettem, meg persze Daehyun is evett velem.

Aztán mikor kihozták a tortát mondanom sem kell imádtam. Marcipános volt. Az egész és tele volt marcipán virágokkal. Jiyeont megkértem, hogy intézzen nekem párat, úgyhogy a sok marcipán társaságában ültem az asztalunknál. Oh és a többieket is megkértem, hogy adják nekem a tortájukról, de nem mindenki volt olyan kedves, hogy megszánjon és nekem adja. Habár nem csoda mikor a marcipán az isteni.

Viszont volt egy idős néni, aki odajött hozzám és nekem adta a marcipánjait, ami hozzá került. Olyan aranyos nem? Úgyhogy annyit összegyűjtöttem, hogy biztosan marad még holnapra is. Jiyeonnal voltunk épp a teraszon és beszéltük meg az estét mikor már nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy mégis miért ilyen szótlan Zelo. Így hát rákérdeztem.

- Nem tudod, mi baja van Zelonak?

- Beszéltünk valamennyit miután elmentem tőled, de akkor még eléggé jó kedve volt. Fogalmam sincs miért lett ilyen hirtelen.

- Furcsa. Máskor tiszta életvidám és aranyos. Igaz most is aranyos, de jobban szeretem, ha boldogan aranyos.

- Vágom-vágom.

- Ez amúgy csak engem zavar?

- Hát mivel engem személy szerint nem igazán érdekel... Szerintem igen.

- Zsír... - mondtam majd elindultam Zelo felé. Ő az asztalnál ült és épp nézett ki a fejéből miközben bólogatott arra amit Jongup magyarázott neki. Szerintem Zelo semmit nem fogott fel belőle, de mindegy is. Gyorsabbra vettem a lépteim majd megérkeztem Zelo mellé.

- Sokkal jobban szeretem, ha boldog vagy és nevetsz – mondtam neki majd egy puszit nyomtam az arcára és siettem is tovább a sütis asztalhoz. Remélem ebből levágta, hogy nem vagyok közömbös iránta és az este további részében nem lesz ilyen lehangolt.

Adrienn & Minirigó xX

Chapter Twenty-Six

*Bom POV*

Nem tudtam mire vélni azt, hogy Gukkie hirtelen eltűnt a szobából. Úgy volt, hogy mi együtt jöttünk az esküvőre aztán csak így szőrén-szálán eltűnik? Nem értem én ezt. Remélhetőleg hamarosan előkerül, mert nem akarok ”egyedül” megjelenni.

Azt se nagyon tudtam mire vélni, hogy Jiyeon és Daehyun oppa elhívnak engem pár perccel az esküvő előtt süti enni. De amiben kaja van, annak nem mondhatok nemet.

Szóval épp bementem egy szobába ahol elvileg a sütiknek kellett lenniük viszont én ott egy darab sütit se találtam. Ez olyan elszomorító… Pedig már lelkiekben teljesen felkészültem arra, hogy én most teleeszem magamat finom és szép kis sütikkel erre mi vár?! A nagy semmi. Kész tragédia. Beletörődve, hogy itt nincs semmilyen süti és Jiyeonék rossz helyre hoztak letörve indultam el kifelé. Ám amikor léptem volna ki a szobából majdnem egy magas Zeloba ütköztem. Olyan magas. Legalább egy fejjel biztosan magasabb nálam… Miért?!

- Te meg mit keresel itt? Ha sütit akkor rossz helyen jársz - mondtam letörten.

- Nekem azt mondták, hogy rengeteg koktélparadicsommal találhatom majd itt szemben magam... - mondta, majd sóhajtott egyet. - De úgy látom, hogy ez nem az én napom.

Szegényke. Most ő is csalódott. Átérzem a helyzetét. Teljes mértékben átérzem…

- Nekem mondod? Én tényleg azt hittem, hogy most felpakolhatom magam sü... - fejeztem volna be, de nem ment ugyanis hallottam, ahogy az ajtó zára kattan egyet. - Te is hallottad? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Átvertek minket... - mondta mérgesen.

- Aigoo, én ott akartam lenni az esküvőn! Engedjetek ki! - kezdtem el verni az ajtót, de mind hiába.

- Úgy látszik, hogy egyáltalán nincs esély arra, hogy látni fogjuk... - mondta.

- És te ebbe ilyen könnyen belenyugszol? Én látni akartam, ahogy abban a csodálatos ruhában az oltár elé vonul, és amikor kimondják a boldogító igent. Ha már a saját eskü... - kezdtem bele, de rájöttem, hogy Zelo előtt nem igazán szólhatom el magam. Ő bevágott egy olyan fejet, hogy "nyugodtan folytasd" így hát valami nem olyan hülyén hangzó hazugságon törtem a fejem, de nem igazán jött össze… - Ha a saját esküvőmön nem láthatom, magam kívülről akkor legalább őket lássam.

Gondolatban egy jó nagy facepalmmal ajándékoztam magam. Komolyan? Ennél idétlenebb dolgot nem mondhattam volna? Mindegy…

- Most ez komoly? - csapott egyet a homlokára. Ó-ó! Ő is ezt csinálja. De ez csak arról adott tanúbizonyságot, hogy tényleg nagy baromságot mondtam. Gratulálok Bom. - Egyébként kérdezhetnék valamit?

- Persze. Ha már úgyis itt ragadtunk - vertem még egy utolsót az ajtóra, de újból semmi. Ez olyan lehangoló...

- Miért alszol Yongguk hyunggal?

- Hát... Mert Jiyeon és Daehyun oppa együtt szeretne. Meg egyébként is szeretem Gukkie oppát, plusz nem olyan rémes vele aludni - mosolyogtam. Most erre mit kéne mondanom egyébként? Elmondom az igazat és kész. - Oh és apu jobban örül neki ha Yonggukkal alszok és nem valamelyik másik taggal. Valahogy úgy veszem észre, hogy kezd megbékélni vele – mondtam elégedetten.

Igen örültem neki, hogy apuci kezdi elfogadni oppát. Nagyon szeretem Gukkiet és nem lenne jó, ha apa nem szeretné, vagy rossz szemmel nézne rá. Így pedig legalább Yongguk is nyugodtan lehet nálunk vagy nyugodtan lehetünk együtt. Azért remélem már tényleg felfogta, hogy oppa nekem olyan, mint egy nagyon jó báty és nincs köztünk szerelmi kapcsolat.

- Miért nem erősködtél, hogy Jiyeon veled aludjon? Igen, ez az, de attól függetlenül nem lenne szabad!

- Hát mert mi bármikor aludhatunk együtt. Ha akarnánk, a hét minden napján megtehetnénk, de Daehyun oppával nincs rá lehetőségük máskor...

- És ez téged miért érdekel?

- Mert látom, ahogy Jiyeonra nézek, hogy mennyire boldog amikor Daehyunnal van. Látszik rajta, hogy nagyon szereti. Már, csak ha meghallja, hogy Daehyun még ha az arcán nem is látszik, de a szemében felcsillan valami... valami varázslatos! Engem is szeret, nem tudom, hogy jobban-e mint őt, de az biztos, hogy nem szereti jobban nálam, de most nem ez a lényeg. Gondoltam leszek olyan aranyos és kedves, hogy megadom neki is azt a lehetőséget, hogy a szerelmével legyen - mosolyogtam büszkén.  - Ja meg, mert Yonggukkal nem nagyon van lehetőségem aludni és én szeretek azokkal aludni, akiket nagyon szeretek.

- De erre abszolút nem volt SEMMI szükség - emelte ki azt, a csodálatos szót.

- De igen! Volt szükség! Mivel a szobák két személyesek és már mindenkinek volt párja és én meg nem hagyhatom, hogy oppa kint maradjon a folyosón vagy bárhol máshol inkább befogadtam. Ő pedig örömmel fogadta el meghívásom. De miért is magyarázkodok én itt neked? - tört fel bennem a felismerés.

Egy kisregényeket sorolok fel úgymond ”mentségként” mintha bármi joga lenne kifaggatni vagy számon kérni, pedig egyáltalán nincs neki! Egyáltalán miért zavarja őt az, hogy én Gukkieval alszok?! Semmi köze hozzá és ne zavarja. Ne érdekelje őt, hogy én kivel alszok. Foglalkozzon azzal, hogy ő kivel tölti az éjszakát…

- Mert meg kell tenned! Mindenkinek elmagyarázol mindent... Nekem is megteheted!

- Nem! Náluk fiatalabb vagyok, ezért megérdemlik, hogy megmagyarázzam nekik a dolgokat, de nálad idősebb vagyok szóval semmi jogod ahhoz, hogy számon kérj! Apropó ennyi erővel te miért alszol egy fiúval?! Az talán jobb?

- Jobb! És ne fogd a korra! Pár hónappal vagy csak idősebb... - forgatta meg a szemeit.

- Nem, nem jobb! A lányoknál ez természetes, vagy ha fiú lány alszik együtt, de ha két fiú, akkor már mindenki rosszra gondol. Már bocsi, de nem véletlenül van az, hogy a fiú idolokat jobban shippelik. És igen is a korra fogom!

- Nem igazán érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam... Viszont téged is hihetnek valami kis csajnak, aki azért férkőzött a banda közelébe, hogy mindenkivel legyen egy kis éjszakai kalandja!

- E-ez most komoly? - kérdeztem alig halhatóan. Sok mindent nem veszek magamra, de ez... ez most nagyon fájt. És pont Ő mond ilyeneket... Mintha egy kést döfött volna a szívemben és hatszor megforgatta volna... - Tényleg ezt gondolod rólam? Hogy csak azért akarok Yonggukkal aludni? Hogy azért vagyok itt? Én pedig már azt hittem, hogy sokat javult a kapcsolatunk, de úgy látszik tévedtem - nevettem fel keserűen majd az ajtóhoz fordultam és újra elkezdtem rángatni a kilincset.

El akarok menni innen... Kétségbeesetten fogtam továbbra is a kilincset. Tényleg el akartam menni ugyanis éreztem, hogy elő akarnak törni az első könnyeim... Nem láthat sírni. Nem akarom! Olyan hihetetlen, hogy ezt mondta… hogy mondhat ilyet? Tényleg ennyire utál? Én meg még egészen mélyen abban reménykedtem, hogy egyszer talán mi ketten… erre ilyeneket vág a fejemhez…

- Ha te olyanokat gondolsz rólam, akkor én miért ne gondolhatnék rólad ilyeneket? - húzta félmosolyra a száját. Alaphelyzetben most olyan szexin nézett volna ki, de nem tudok eltekinteni attól, amit mondott. Talán csak egy nagyon kis pillanatra.

- Nem én gondolok rólad olyanokat, hanem némelyik rajongóid... És tudod mit? Felőlem azt gondolsz rólam, amit akarsz. Csak... csak hagyj békén.

- Gondolod, hogy nem voltak szándékaik azzal, hogy bezártak minket ide? Alig ha hiszem, hogy kiengednek minket innen.

- Képzeld, tudom, hogy nem fognak kiengedni! Valószínűleg már rég nincsenek itt ugyanis ha Jiyeon meghallotta volna, hogy ezt mondod nekem már rég a föld alatt lennél én pedig az ágyban a takaró között, de még itt vagyok. Szóval az egyetlen megoldás, ha én leülök az egyik sarokba, te pedig a másikba - mondtam majd elindultam a szoba túlsóvégében lévő sarokba.

- Hát... Szerintem még mindig itt vannak, de te tudod - mondta, majd fogta és leült az ágyra. Ezt nem hiszem el! Én beülök a sarokba ő meg fogja és kényelmesen elhelyezkedik az ágyon… Ez most komoly?!

- Igen mert én ismerem évek óta Jiyeont és nem te! A fiúk lehet, itt vannak Yonggukkot kivéve, mert szerintem ő is kiállna mellettem, mert ő tényleg szeret és sose vágna ilyeneket a fejemhez. Látod? Ez a különbség közted és közte... Ő szeret és kiáll mellettem, megvéd. Nem úgy, mint te. De igazából mit is várhatnék tőled? Mindegy...

- Hagyjuk már Yonggukot a francba... - mondta, majd már teljesen elkényelmeskedett, és be is takarózott.

- Nem hagyom! Miért hagynám? Miért kéne rád hallgatnom mikor te se teszed?! Nem megmondtam, hogy a sarokba menj? Erre te még be is takarózol! Hogy lehetsz ennyire... ennyire bosszantó?! Ha nem mész a sarokba ódákat fogok zengeni oppáról!

- Ahw, mond majd akkor, ha felkeltem - ásított egyet, majd hasra feküdt. Ez a gyerek egyre jobban felidegesít. Felálltam majd idegesen eltrappoltam az ágyig és egy erőteljes mozdulattal lerántottam róla a takarót.

- Ya! Ne merj elaludni! Nem engedem!

- Azt mondtad, hogy hagyjalak békén ezért meg is teszem. Ha így folytatod, akkor csak tovább fogunk veszekedni, ami egyikünknek sem lesz jó ezért: HAGYJÁL ALUDNI!! - rántotta vissza magára a takarót. Nem teheti ezt velem! Jól van, hogy békén hagy, de ne aludjon...

Elvettem egy poharat a mini bár tetejéről majd a fürdőszobába mentem. Ott megtöltöttem a poharam jéghideg vízzel ezek után pedig visszamentem a fekvő gonoszsághoz és nyakon öntöttem a pohár tartalmával.

- Hm... - sóhajtott, majd bement a fürdőbe és egy törölközővel tért vissza, szépen a fejére helyezte, majd elkezdte törölgetni a haját. - Nem fogok aludni. Örülsz?

- Máris boldogabb a lelkem - húzódott egy széles gúnyos mosoly az arcomra.

- Remek - mondta, majd visszafeküdt az ágy azon részére, ami nem volt vizes.

- Most komolyan annyira elkényelmesedtél a csodás kis életedben, hogy nem bírod ki, hogy ne feküdj az ágyon?

- Ha már van egy kis szabadidőm, akkor miért ne csinálhatnám? Neked mi bajod van ezzel egyáltalán?

- Az, hogy az ágy még csak a sarok közelébe sem ér!

- Nem érdekel. Attól, hogy nem ott vagyok, ahol te akarod, nem kell hisztizned.

- Én nem hisztizek! De ne te feküdj már az ágyon! - mondtam majd visszamentem a sarokba és leültem. Egy ideig senki nem mondott semmit, de végül megszólaltam. - Én most Yonggukkal az oldalamon akartam nézni a csodálatos esküvőt... Ehelyett itt vagyok egy bunkó nálam fiatalabb gyerekkel...

- Én is sok mindent akartam ma csinálni... De ezt dobta a gép, fogadd el - mosolygott.

- Nem fogom elfogadni - jelentettem ki majd az ajtóhoz mentem és elkezdtem verni. - Yongguk! Oppa! Jiyeon! Daehyun oppa! Valaki! Engedjetek ki! Gukkie! - és így tovább...

- Most már biztos elmentek, mert ahogyan hallom már a vonulós zene megy. Nem igazán hiszem, hogy Jiyeon kihagyná - nevetett.

- Nem hiszem el! Én is látni akarom! Miért ilyen igazságtalan velem az élet?! Miért nem kapok csak egy cseppnyi boldogságot? Miért kell ilyen szerencsétlennek lennem?! Miért pont én? Miért nem lehetett valaki más? - csúsztam le az ajtón majd előtörtek az első könnycseppek.

Nem is igazán az esküvő miatt sírtam, hanem úgy az egész miatt. Hogy pont én lettem ilyen beteg és nem élvezhetem ki az életet és ezek mellett még egy idióta esküvőt se láthatok... Ha nemsokára meghalok legalább ennyi örömöm lehetett volna ebben a csekély kis életemben. De nem tőlem még ezt is meg kell tagadni! Úgy... nem fogok eleget szenvedni ugye?! Ő pedig még élvezi is az egész helyzetet. Én pedig már a fél karom is odaadnám, csak szabaduljak meg ettől az embertől…

- Mi...? Milyen betegségről beszélsz? – kérdezte riadtan.

- M-mi van? Én beszéltem betegségről? – értetlenkedtem. Megmertem volna esküdni rá, hogy nem mondtam ki csak magamban üvöltöztem a rá nem tartozó részeket...

- Mindegy, hagyjuk. Lehet, hogy félrehallottam - mondta.

- Ez... Furcsa volt - kapkodtam a tekintetem ide-oda zavartan.

- Valóban az volt... Mostanában elég sok dolgot beképzelek, ami egyébként meg sem történik... - sóhajtott.

- Lehet ez is olyan volt.

- Értem. Ez eléggé abnormális nem? Nincs véletlenül egy orvos, akinek ezt elmondhatnád? Lehet, tudna rajta segíteni, mert ez így eléggé ijesztő...

- Nincs ilyenre szükség. Csak befejeződik.

- Ha te mondod - vontam vállat. - Amúgy szerinted mikor jönnek oppáék? Szeretnék már kijutni innen...

- Nem hinném, hogy ameddig a ceremónia tart addig meg jelennek..

- Hát ezt nem hiszem el! - pufogtam. - Mégis mi a fészkes fenéért kellet nekik ide bezárni minket? Csak rossz dolgok történnek itt. Egyáltalán nem szimpatikus ez a szoba...

- Ma már ezt rengetegszer hallottam.

- Nem érdekel! – fújtattam - El akarok tűnni ebből a szobából. A közeledből. A szobámat akarom és... - nem mondhatom azt, hogy a pandát, amit tőle kaptam. Az gáz lenne nem? De biztosan az lenne... Akkor most mit mondjak. - Mindegy - legyintettem.

- Folytasd.

- Nem - ráztam a fejem.

- Ha valamit elkezdesz, akkor azt fejezd is be!

- Mégis miért fejezném be, ha nem akarom? Velem is sokszor eljátszották már ezt akkor én is megtehetem - nyújtottam ki rá a nyelvem.

- Érdekel a folytatása, szóval kérlek, mond el.

Jó... hazudni fogok neki. Utálok hazudni, de... nem mondhatom el neki, hogy a panda, amit tőle kaptam nagyon is értékes számomra. Azok után, amit mondott nem akarom, hogy azt higgye bármit is szeretek, ami hozzá tartozik. - És Yonggukkot. Tessék, örülsz? Azt mondtad hagyjam már őt ezért inkább nem mondtam, de most már tessék, itt van.

Istenem csak vegye be... Habár miért ne venné be? Tiszta jót találtam ki...

- Áh, szóval tényleg beleszerettél? Értem.

- Ö... Ö... - Mi van?! Miből vonta le ezt az örült következtetést? - Talán igen, talán nem. De ha igen akkor mi van? Vagy ha nem? Semmi közöd hozzá!

- Miért? Ha valaki tetszik, neked azt bátran bevallhatod nem? - mosolygott.

- N-nem... Fenn áll a lehetőség, hogy a másik személy nem viszonozza, azt vagy épp utál... - vagy olyanokat feltételez az emberről, hogy mindenkivel össze akar feküdni pont, mint ő maga. Erre még mindig olyan fájdalmas gondolni - Esetleg visszautasít és kinevet vagy bármi.

- Jobb bevallani, mint hogy aztán bánkódni, hogy nem tetted meg.

- Most azt akarod, hogy valljam be nem létező érzéseim oppának? Vagy csak magadat próbálod győzködni valamiről? Mert azt igazán megtehetnéd idebent is - mutattam a fejemre. -, mert engem nem igazán érdekel. Csak még jobban felhúzol, hogy érzéseket műtesz belém!

- Nem értem, hogy miért húzod fel magad ezen mikor én csak bíztatlak arra, hogy valakinek majd valld be!

- Inkább magadat bíztasd arra, hogy kibírd nyitni ezt a szerencsétlen ajtót! - ütöttem egyet a még mindig zárt és egyetlen kiutunkra

- Nincsenek varázs kezeim baszki!

- Látod?! Semmi hasznodat nem veszem. Csak idegesítesz... - túrtam a hajamba. - Nincs itt valami alkalmazott, aki meghallana? Komolyan mondom ez már kész röhej...

- Jaj öcsém... - mondta, majd felpattant az ágyról, majd megragadta a csuklómat, és az ágyhoz húzott majd szépen leültetett a szélére, azután pedig fellökött, és szépen begörgetett oda ahol előbb feküdt, majd ő is mellém helyezkedett. - Maradj nyugton!

- Ez meleg... ráadásul Zelo melegítette fel - mondtam ki alig hallhatóan az első gondolataimat, de még csak így se kellett volna. Mi a fenéért mondtam én ki?! Remélem nem hallotta. Biztosan nem hallotta. Nem lehet, hogy hallja! Ott fekszek ahol nem rég Zelo feküdt ez... ez csodás. De hé! Nekem most haragudnom kéne rá. Ez így nem ér... HARAGSZOM! - vésem a fejembe.

- Figyelj... Mondanom kell valamit.

- Figyelek én, végül is jobb dolgom nincs. Ha már bezártak ide pont veled - forgattam a szemem -, akkor mást úgyse nagyon tehetek...

- Fogalmam sincs, hogy mikor kezdődött, de valahogyan ezt érzem. Egy idő után, amikor másokkal is kedves voltál akkor elfogott a féltékenység. Ha mással nevettél, mást öleltél, másokkal mentél valahova, beszéltél velük... A végén már azt gondoltam, hogy beteg vagyok. Aztán meg rájöttem, hogy te vagy az első lány, aki megmozgatott – tette a szívére a kezét – idebent. Huh – nyugtalankodott. - Nehéz ezt kimondani... de...Szeretlek Bom.

Mikor ezt kimondta a testem nagyon jól eső melegség és érzés öntötte el. Még sose mondta ezt nekem egyetlen fiú se. Oké Yongguk mondta és apa, de ők nem ebben a formában értették.

V-várjunk egyáltalán Zelo ebben a formában érti? Egyáltalán mi van?! Jól hallottam? Egy mukkot se tudtam szólni csak pislogtam, mint egy hülye. E-ez olyan hihetetlen. Az előbb még nagyon, nagyon csúnya dolgokat vág a fejemhez most meg közli velem, hogy szeret? Úr Isten! Zelo szerelmes belém! Viszonozza az érzéseim, vagyis nem teljesen, mert én nem vagyok belé szerelmes csak elmondhatatlanul tetszik viszont én most haragszom is rá. Miért mondott nekem olyanokat, ha szeret? Biztosan csak szórakozik velem. Igen ez az egyetlen normális magyarázat. Most nevessem el magam? Az durva lenne inkább nem.

- Zelo... e-ez egyáltalán nem vicces. Ha emberekkel akarsz szórakozni, akkor azt, kérlek, ne rajtam tedd - hajtottam le a fejem.

- Egyáltalán nem szórakozom veled! Tényleg szeretlek! Tudom, hogy furcsán viselkedtem, de csak azért, hogy ne bukjak le mielőtt bevallhattam volna! Mindenki tudta rajtad kívül. Féltem, hogy te is tudod.

- És most ezt el kéne hinnem? Az előbb körülbelül nyíltan azt mondtad nekem, hogy a sarokról jöttem, most meg azzal jössz nekem, hogy szerelmes vagy belém. Ez elég abszurd nem gondolod? - kérdeztem egyik szemöldököm felvonva.

- Mit kell tennem ahhoz, hogy el hidd?!

- Milyen kérdés ez?! - csattantam fel. - Most erre mégis mi a fenét kéne válaszolnom? Határozatlan ember vagyok miért pont ezt kéne tudnom? Azt is alig tudom eldönteni, hogy milyen hajgumit használjak...

- Mit szólsz ehhez? - mosolygott, majd az arcomat két keze közé fogta, ajkait ajkaimra tapasztotta és szenvedélyesen megcsókolt. A meglepettségtől teljesen lefagytam és hagytam, hogy Zelo hevesen falja ajkaimat. Egy idő után viszont magamhoz tértem és visszacsókoltam. Csodálatos érzés volt Zelo puha párnáit a sajátomon tudni. Úgy éreztem ez egy csodálatos első csók és szerelmi vallomás volt számomra. Még akkor is, ha ilyen rossz körülmények között jött létre. - Gondolom ez eléggé jó 'bizonyíték.' Lehet, hogy nem volt a legjobb, de nézd el nekem, hogy először csináltam ilyet.

- T-tényleg? - dadogtam zavartan.

- Mondom! Ez volt az első! Mé' nem hiszel nekem?

- I-igazság szerint nekem is - pirultam el. - Szóval, akárhogy nézzük eddig ez volt a legjobb csókom... és a legrosszabb is. Ennek így van értelme?

- Mondtam, hogy nézd el, ha rossz volt... És nem nincs - mondta csalódottan.

- Épp ez az, nem tudom semmihez sem hasonlítani. De ha magamból indulok ki, akkor ez... Várjunk csak! Én ezt miért veled beszélem meg? Ezt nekem most Jiyeonnal kéne megbeszélnem...

- Sajnos ő most nem ér rá - mosolyogott.

- Ne is mondd - szontyolodtam el. Egy ideig csendben ültünk egymás mellett. Én az elmúlt perc eseményein gondolkoztam. Megcsókolt Zelo. Engem. És szerelmes belém! Ez hihetetlen még mindig. Milyen szerencsés vagyok. De addig oké, hogy megcsókolt. De akkor most mi van? Én nem mondtam neki, hogy tetszik vagy bármi ilyesmi. Most akkor barátok vagyunk vagy több? Istenem.

Hirtelen hallottuk, ahogy az ajtó zára kattan egyet és fejem Zelora kaptam, aki pont rám nézett majd az ajtóra helyeztük tekintetünk.

Minirigó & Adrienn xX