Chapter Nine

* 1 héttel később, a szülinapi buli előtt pár órával*

*Zelo POV*

Párnappal ezelőtt már minden tag elment szépen egyenként, hogy ajándékot vehessen Bomnak. Mondjuk nem igazán szóltunk a lányoknak, hogy az egész banda megy, de ez nem számít. Mindenki elment ajándékot venni, kivéve engem. Engem lekötött minden, ezért az utolsó pillanatokra hagytam az egészet.

Igazából fogalmam sem volt, hogy mit vegyek neki, de úgy gondoltam, hogy megoldom. Szépen lassan magamra vettem valami ruhát és el is indultam. Éppen kiértem az épületből és rajongok hadát láttam magam előtt. Most az egyszer nem voltak körülöttem őrök ezért egy kicsit megijedtem, na, jó nagyon megijedtem. Csak megmerevedetten álltam, és bámultam magam elé. Ezek után nem sokkal megoldódott a helyzet ugyan is jött pár biztonsági őr, és segítettek nekem elmenni.

Miután beültem a kocsiba azon gondolkodtam még mindig, hogy mit kellene vennem neki. De aztán eszembe jutott, hogy talán felhívhatnám Jiyeont, hogy elmondja mit is szeret. Aztán persze rájöttem, hogy egyáltalán nem tudom a számát. Ez után ismét megvilágosodtam. Tárcsáztam Daehyunt, és érdeklődtem is.

- Zelo? - szolt bele a telefonba.

- Hyung! Kérhetnék egy szívességet?

- Mi lenne az a szívesség?

- Meg tudnád adni Jiyeon telefonszámát? - kérdeztem reménykedve.

- Oh... meg... de, csak azért mert te vagy te.. Meg ismerlek, addig cseszegetnél ameddig meg nem adnám.

- Mennyire ismersz már - nevettem el magam - Akkor küld el üzenetben.

- Oké - mondta, majd kinyomta a telefont.

Vártam pár percet mire megjött az a hülye SMS, de végre megvolt. Aztán azon gondolkoztam, hogy hogyan hívjam fel úgy, hogy ne buktassam le magunkat... Elvégre ő csak azt tudja, hogy Yongguk megy. Mindegy, támadt egy ötletem. Csak remélni tudom, hogy ő nem hívta fel. Gyorsan elmentettem a számát és tárcsáztam is. Körülbelül a harmadik csengésnél járt a telefon mikor még mindig nem vette fel. De miért nem veszi fel? Mindegy, majd talán öt perc múlva ismét megpróbálkozom vele. Szépen telt múlt az idő egyszer csak megcsörrent a telefonom. Ránéztem, és láttam, hogy ez bizony Jiyeon.

- Hello. Miért kerestél...? - kérdezte meglepődve.

- Te tudod, hogy ki vagyok?

- Persze, kiírja a nevedet. Mikor elhagytad a pénztárcádat kiirkáltuk a telefonszámotokat, és elmentegettük, de hogy miért arról fogalmam sincs. A tiédre nem lenne szükségem, sőt a többiekére sem.

- Öhm... Ez egy kicsit gonosz volt... Ha ennyire nem akartad, akkor miért mentetted le?

- Ki mondta, hogy nem akartam... - pufogott - Miért hívtál?

- Yongguk hívott téged esetleg? - kérdeztem. Közben pedig imádkoztam azért, hogy ez ne legyen a megtörtént események között.

- Nem. De miért?

- Azt mondta, hogy hívjalak fel, hogy megkérdezzem, hogy miket szeret Bom. De inkább megkérdeztem, mert néha meg szokott viccelni ilyesmikkel. Szóval eltudnád mondani miket szeret?

- Szereti az Apple cuccokat. Ha nagyon meg akarod lepni, akkor vehetsz neki MacBookot, iPadet vagy iPodot. De ha ezeket egyszerre veszed meg neki, akkor tuti, hogy hozzád megy feleségül…

- Valami olyat, ami kevésbé eszi ki a pénztárcám. Egyébként már csak azért sem venném meg, mert nem akarom, hogy hozzám jöjjön - nevettem el magam. - Egyébként meg Yonggukhoz menne, mert miatta kérdezem.

- Öhm, akkor vegyen neki valami pandás cuccot. Mondjuk, egy óriás plüsst az még úgy sincs neki. Már egyébként sok-sok ilyen dolga van. Szóval azzal meglepheted. Vagyis Yongguk. Tökmindegy, veled beszélek, nem fogok úgy tenni mintha Gukkieval.

- Te miért hívod Gukkienak? - kérdeztem meglepődve.

- Nem volt kedvem kimondani a teljes nevét. De most ha megbocsájtasz, lerakom a telefont. Szia - mondta, majd ténylegesen megtette.

Miután lerendeztük a telefont elmentem egy játékboltba. Volt ott minden hatalmas állat, csak panda plüss nem volt sehol. Sokkal fog nekem emiatt tartozni Jiyeon. Mondhatott volna valami sokkal könnyebben beszerezhetőt. De körülbelül 1 óra szaladgálás után találtam egy pont jó méretűt. Persze ne tessék, félreérteni a pandáról beszélek. Miután kifizettem gyorsan bepattantam a kocsiba és hazavitettem magamat. Miután hazaértem szépen leraktam az ajándékot a többi közé.

- Te miért vettél egy ekkora pandát? - sétált oda mellém Himchan - Sőt, miért pandát?

- Érdeklődtem egy kicsit, és azt mondták, hogy Bom imádja a pandákat.

- Érdeklődtél? Kinél? - vakargatta a fejét.

- Hát szerinted kinél tudtam érdeklődni Hyung? - kérdeztem csalódottan - természetesen Jiyeonnál!

- De Daehyun nem lesz emiatt féltékeny?

- Miért lenne az?

- Hát mert ő szereti Jiyeont.

- De tőle kértem el Jiyeon telefonszámát, szóval nem lehet féltékeny. Azt mondta, hogy megadja inkább, mert ismer.

- Oh, tuti, hogy addig szekáltad volna ameddig idegeire nem mentél volna. Szóval jobb, hogy nem állt ellen ugye? - mosolygott.

- Igen, így energiát és időt spóroltam meg. Na, segíts nekem berakni egy nagy dobozba légy szíves - mondtam, mire Himchan hyung csak bólintott egyet.

Mindenki szépen elkezdte becsomagoltatni az ajándékát, volt, akinek eléggé nagy lett a mérete volt, akinek pedig extrán kicsi, na, ezt sem félreérteni, hiszen a csomagokról beszélek. Az enyém viszont extra naggyá sikerült, bár ez érthető nem? Kekekekekeke.

*Bom POV*

- Ahhhhhhhhhhhh - nyögtem miután egy nagyot nyújtózkodtam az ágyamban. A telefonomért nyúltam és örömmel vettem észre, hogy nincs, rajta ami halálra tud ijeszteni. Megnéztem mennyi az idő. 5 perc múlva egy óra. - Mi van?! - ültem fel nagy hirtelenjében majd a sötétség zavarában dőltem vissza. Újra felültem viszont most lassabban miközben fogtam a fejemet.

Az tény, hogy én egy nagyon "jó" alvó vagyok. Mindenkire rámászok és lelököm a másikat az ágyról. Még régebben történt az az eset, hogy keresztanyukámmal voltunk nyaralni és lelöktem az ágyról, de sikeresen visszamászott. Pár perccel később pedig magam alá gyűrtem, mint egy párnát. Nem viccelek tényleg így volt. Felkeltett és ilyen "Bom te jól vagy?" Kérdéseket intézett felém. Szóval úgy alszok, mint a nem tudom mi. Ha akarnának, még egy bombával se tudnának felébreszteni. Általában délig alszok viszont most már majdnem egy óra.

Az éjjeliszekrényhez nyúltam majd levettem róla a telefonomról hiányzó kis bolyhos kiegészítőt. Gyorsan rátapasztottam a helyére és már mentem is a fürdőbe. - Várjunk csak! - emeltem fel mutatóujjam a tükör előtt. - Minek jöttem én ide? - kérdeztem magamtól ugyanis most lehet nem kéne fürdenem, sőt inkább éhes vagyok. Ezt a feltevésem a gyomrom korgása is alátámasztotta. Berepültem a konyhába majd átöleltem hátulról az én tevékenykedő apucim.

- Wááá Bom! - kiáltotta. - A szívbajt hoztad rám mackó.

- Bocsánat - hajtottam le a fejem - Mit csinálsz? - kérdeztem.

- Amint látod főzők - mutatott a kajára. A múltkor említettem, hogy apa nem a legjobb a muffin sütésben viszont mást nagyon finoman csinál annak ellenére, hogy hím nemű.

- Jó-jó, de mit?

- Hínárlevest - mosolygott rám.

- Minek csinálsz te hínár levest? - vontam fel a szemöldököm.

- Aj, kislányom. Ne mond, hogy nem tudod. Hát mikor szoktam én az édes kislányomnak hínárlevest csinálni?

- Régen elég sokszor csináltad - mondtam karba tett kézzel. Volt egy idő, amikor minden nap azt csinált ugyanis meg akarta tanulni, hogy majd az édes egyetlen szem kislányának tudjon csinálni a szülinapjára így hát hetekig csak azt ettem... Az első hetekben nagyon rossz volt, hogy őszinte legyek. - Szülinap! Úr isten! Ma van a szülinapom?! És én erről miért csak most tudok?! - mondtam fura és egészen vékony hangon. - Jiyeon - motyogtam.

- Mi van vele? - kérdezte apu.

- Nem köszöntött fel - kezdtem el duzzogni.

- Majd fel fog! - biztatott apám egy vállba veregetéssel.

- De máskor hajnalok hajnalán szokott ide beállítani egy óriási marcipán tortával és azt mondja "Boldog és még sok száz ilyen születésnapot az én édes egyetlen jószívű barátnőmnek, aki mindig mellettem áll és semmivel sem lehetne pótolni, aki oly édes és aranyos, cuki, megértő, ölelős, szép, csodás..." - mondtam volna tovább, de apuci félbeszakította csodálatos előadásomat.

- Nem is szokott ilyeneket mondani - nézett rám olyan "szeretnéd mi?" kifejezéssel.

- Szerinted - mondtam egy elégedett mosollyal.

- Jiyeon azt szokta mondani egy marcipán tortával a kezébe, hogy "Boldog születésnapot remélem még rengeteg ilyen lesz! Ja és legközelebb jövő ilyenkor fogok neked felkelni ilyen korán soha máskor még csak ne is álmodj róla" mosolyog, majd megölel. Ez szokott történni.

- Nem baj attól még álmodozni szabad nem?

- De, csak nem arról, hogy máskor felkel miattad hajnalok hajnalán - nevetett. - Na, menjél, zuhanyozz, le aztán pedig edd meg a hínár levesedet - ütögette meg a popóm.

- Hé! - förmedtem rá majd egymásra mosolyogtunk és elmentem zuhanyozni. Gyorsan megmostam a hajam majd a többi testrészem. Kiléptem a zuhanyzóból magamra tekertem a törölközőm és beálltam a tükör elé.

- Kim Bom! Szedd össze magad! Nem feledkezett meg a legjobb barátnőd a szülinapodról! Megértetted?!

Gyorsan fogat mostam és arcot majd visszamentem a szobámba. Törölközőben az ágyra vetettem magam és kezembe vettem édes telefonom. A rokonok legalább nem feledkeztek meg rólam még ha Jiyeon meg is tette. Mindenkinek, aki felköszöntött visszaírtam, hogy "Köszönöm!" Meg még kinek mit. Keresztanyukámnak például egy kis regényt kellett volna írnom arról, hogy mi van velem ugyanis ő is írt nekem egy ilyet és utána rakta "Veled mi újság? Mesélj!" Viszont én nem tettem inkább megírtam neki, hogy majd telefonon mindent elmesélek. Felvettem egy rövidnadrágot és egy bő rövid ujjút majd az étkező felé vettem az irányt. Apa kiszedte nekem a levest ő pedig ráment evett. Elvei szerint ilyenkor csakis kizárólag a szülinapos ehet hínárlevest. Megjegyzem, nem igazán vagyok oda érte, de miatta megeszem. Nem csoda, hogy meguntam és már szinte rá se bírok nézni mikor hetekig csak ez táplált. Na, mindegy. Egy évben egyszer kibírom.

- Mi újság azzal a fiúval, akit belelöktél a szökőkútba? - érdeklődött apu.

- Semmi. Legutóbb mikor találkoztam vele Jiyeon épp a koktélparadicsomunkból adott neki, de ahhoz képest, hogy máskor milyen undok volt velem most nem csinált semmi olyat azon kívül, hogy elvette a paradicsomot, de hát elvileg ő is imádja, szóval ezt elnézem neki.

- És azzal, akinek lehúztad a nadrágját? - kérdezte mire elpirultam és nyávogások közepette a kezembe temettem arcom.

- Semmi!

- Na, mondjad csak!

- Hát esténként szoktunk sms-ezni vagy beszélni. Nagyon aranyos. De semmi több.

- Tetszik az a fiú? - kérdezte mire megint elpirultam.

- Apa! - szóltam rá.

- Oké-oké - tette védekezően maga elé a kezeit majd tovább ettünk.

Csak az ágyamon fetrengtem és szenvedtem már vagy két órája ide-oda dobáltam magam és fura hangokat adtam ki mire végre megcsörrent a telefon és Jiyeon cuki képét láttam rajta.

- Csá! - kiabált a telefonba vidáman.

- Csá... - morogtam.

- Gyere hozzám - mondta.

- Minek? - kérdeztem kedvetlenül.

- Azért, hogy nálam legyél - jelentette ki. Most kajak nem emlékszik a szülinapomra? Ez nem lehetséges, de komolyan. Ne... Csordult ki egy könnycsepp a szememből.

- De nem akarok - mondtam miközben a sírás kerülgetett.

- De gyere!

- Miért mennék? - húztam fel az orrom.

- Nem árulhatom el, de gyere! Öltözz csinosan! - parancsolta majd letette.

- Ajjjjhhhhhhhhhh! - ordítottam el magam. - Mit tegyek?!

Azt mondta csinosan szóval csinos leszek! Nem láthatja mennyire összetörtem, mert nem emlékszik a szülinapomra. Kitártam a szekrényem és elkezdtem kutatni valami csinos kis ruhácskáért. Végül egy fekete alapon kis virágmintás ruhára esett a választásom. Gyorsan magamra vettem majd leültem a fésülködő asztalomhoz és elkezdtem felvinni egy szolidabb sminket. Mikor mindennel végeztem és már az előszobába vettem a magas sarkúm apuci megjelent.

- Hova-hova kisasszony? - kérdezte csípőre tett kézzel.

- Csak Jiyeonhoz azt mondta öltözzek csinosan...

- Biztos csak hozzá? Nem lehet, hogy azzal a Yongguk sráccal találkozol?

- Apa! Mondom, hogy Jiyeonhoz megyek! Az a srác pedig azt se tudja, hogy ma van a szülinapom habár Jiyeon se... Szia apa! - pusziltam és öleltem meg. - Majd jövök valamikor.

- Rendben. Ne siess haza!

- Oké-oké. Elmentem! - mondtam majd bezártam magam mögött az ajtót. Nemrég hívtam egy taxit, ami ha minden igaz már megérkezett így gyorsan kimentem a kapuhoz és milyen igazam volt ugyanis ott találtam a taxit. Beültem majd bemondtam a címet.

Tíz perc múlva már fizettem és Jiyeonék lépcsőháza előtt voltam. Felcsengettem. Gyors reagálás után beléptem a lépcsőházba majd hívtam a liftet. Szerencsére nem kellett várnom a liftre ugyanis itt volt a földszinten. Megnyomtam a 6 emelet gombját és már vitt is a csodás gépezet felfelé. Kinyílt a lift én pedig elindultam a barátnőm lakása felé. Meglepetésemre az ajtó nyitva volt a lakás pedig teljes sötétségben állt. WTF? Beléptem mire felkapcsolódott a villany és megjelent előttem Yongguk majd átölelt. Úr isten! Apának azt mondtam nem vele találkozok. Most egy hazug dög lettem?! - tört rám a kétségbeesés majd észrevettem, hogy nem csak Gukkie van ott hanem Jiyeon és a többi tökfilkó is...

Adrienn & Minirigó xX

Chapter Eight

*Párnappal később*

*Jiyeon POV*

Éppen aludtam mikor arra keltem, hogy Dongwoo bácsikám rám ugrik. Egyébként csak 5 évvel idősebb nálam, de ő anya testvére tehát eléggé későn született szegénykém. Amerikába jár egyetemre, és most úgy látszik, hogy egy ideig nem szabadulunk meg tőle. Hirtelen kinyitottam a szememet, és az ő tipikus mosolyával találtam szemben magamat. Nagyon örültem, hogy erre kelhettem, tényleg

- Mit szeretnél? - nyomtam le magamról egy kicsit, majd felültem.

- Unatkoztam, ezért gondoltam felkeltelek.

- Most komolyan nem volt semmi oka annak, hogy felkeltettél? Ugye most te csak szórakozol velem?!

- Nem, ez teljesen komoly... - mondta miközben vakargatta az arcát.

- Ne csináld már ezt velem! - dőltem bele a párnámba, miközben valami csoda folytán kicsúsztam alóla.

- Most ennyire nem szeretsz? - kérdezte, miközben lebiggyesztette az ajkát, ami egyébként más emberektől cuki, mondjuk tőle is az, de most nem tudott meghatni, ezért fogtam és lelöktem az ágyamról, és próbáltam visszaaludni, de ez gyakorlatilag lehetetlen volt. Ugyan is végig beszélt nekem, de nem nagyon érdekelte, hogy én éppen mit is akartam elérni.

- De szeretlek, csak hagyj már békén kérlek... - mondtam, majd egy ideig még próbáltam visszaaludni, de meguntam, hogy nem hagy békén, ezért gyorsan kikeltem az ágyból - Oh, szóval mit szeretnél?

- Nem szeretnék én tőled egyebet, csak szeretném, ha eljönnél velem a boltba. Tudod, én itt már nem tudok eligazodni. Túl régen voltam itt - oh, nyomja itt nekem a kifogásokat.

- Miért nem viszed magaddal anyát vagy apát? - kérdeztem miközben már az íróasztalom előtt ültem.

- Mivel már korán reggel elmentek ezért kicsit lehetetlen lenne... Nem gondolod? - mondta mogorván.

- Jó... Bocsáss meg, hogy vétkeztem.. - mondtam majd elkezdtem bámulni a naptáramat, és rájöttem, hogy vészesen közeledik Bom születésnapja, én pedig teljesen elfeledkeztem róla. - Te. Ha már elmegyünk boltba, akkor vegyünk már ilyen szülinapos cuccokat is.

- Miért kinek lesz születésnapja? - kérdezte - De egyébként természetesen mehetünk. Ha nem most mennénk, még visszarángatnál engem máskor is...

- Hát miért kit kellene rángatnom? Te úgyis itt maradsz most egy ideig. Nem is értem, hogy miért töltesz itt 3 hónapot...

- Talán baj, hogy maradok? Most tölthetném Amerikában a napjaimat unalmasan a szüleimmel.

- Na, jó ne veszekedjünk, hanem menjünk és vegyünk azt, amit akarsz, meg azt, amit én. - mondtam mire ő csak bólintott és kisétált a helyiségből én pedig elkezdtem felöltözni.

Mivel most eléggé sietősre vettem az öltözési tempómat megvoltam körülbelül 10-15 perc alatt, máskor amúgy tök sokat tökölök vele, de mindegy. Miután elkészültem kimentem és vártam Dongwoora. Még körülbelül vártam 5-8 percet aztán indulhattunk is. Kimentünk a folyosóra és elbattyogtunk a liftig. Majd Dongwoo megszólalt.

- Nem megyünk le a lépcsőn? Nem látod, hogy még csak most megy lefelé?

- Nincs az az isten, hogy te rávegyél arra, hogy ilyen kómásan lemásszak a lépcsőn! - mondtam egy kicsit ingerülten.

- Bocsáss meg, hogy megmertem szólalni.. Egyébként mit akarsz venni?

- Hát mivel imádja, a gyümölcsöket ezért el kell mennünk egy zöldségeshez - mondtam volna tovább, de ő szépen megszakított.

- De miért csak zöldséges, ha árulnak ott gyümölcsöket? - kezdte el a fárasztását.

- Rendben... Inkább maradj csendben... Na, mondom tovább, ha megengeded, na, szóval. Még elkell mennünk egy boltba ahol, lehet venni csoki szökőkutat is, plusz még egy telefont is kell intéznem...

- Hát az sokba fog neked fájni... - mikor ezt kimondta, rájöttem, hogy én egyáltalán még pénztárcát sem hoztam..

- Főleg úgy, hogy nem hoztam magammal semmit... - vetettem a bácsikámra egy kínos mosolyt, majd elkezdtem hátrafelé lépkedni szépen lassan. Aztán gyorsan sarkon fordultam, és berohantam a lakásba, majd a szobámba léptem be. Szépen felkaptam az asztalról a pénztárcámat, majd villámgyorsasággal kirohantam, bezártam az ajtót aztán pedig láttam, hogy a lift éppen bezáródott, de Dongwoo nem volt sehol. Oda siettem, és elkezdtem szentségelni.

- Hogy egy medve egye meg a kezedet, te majom! - mondtam mérgesen, majd hirtelen az ajtó kitárult előttem.

- Hallottam - mondta, majd berántott, és mentünk szépen lefelé.

Miután kiértünk szépen lassan elmentünk mindenfelé nézelődni. Elsősorban a csoki szökőkutat akartuk megcélozni, mert a többit fölösleges lett volna megvenni, de erre csak most jöttem rá. Ki az a hülye, aki egy héttel előtte veszi meg a gyümölcsöket? Nem fogok a legjobb barátnőmnek rohadt gyümiket adni. Miután ezt elintéztük fogtuk és elindultunk visszafelé, bementem a szobámba és tárcsáztam Daehyun számát.

*Daehyun POV*

A telefonommal szórakoztam, épp amikor megcsörrent. Ki az, aki megszakít csodás játék vitelemben? Pedig már majdnem átvittem. Pár másodperc múlva feleszméltem és rájöttem, hogy Jiyeon édes hív. Biztos hiányoztam neki. Öt napja nem is kerested hát persze, hogy hiányzol neki! - dorgált a tudatalattim. Vajon mire gondol miközben engem hív? Biztosan valami olyasmire, hogy 'Daehyun oppa annyira hiányzik, vajon én is neki?' vagy ' Felhívjam, vagy ne hívjam? De hallani akarom, a hangját szóval felhívom'. Talán fel kéne vennem a telefont, mert elég régóta csörög vagy kéressem magam?

- Szia, kicsi Jiyeon miben segíthetek? - vettem elő a legaranyosabb hangom.

- Hát... - adott ki fura hangokat a száján. Mint mikor valaki kaját eszik csak most épp kaja nélkül. - Abban kellene a segítséged, hogy szeretném, ha rábeszélnéd Yonggukot, hogy jöjjön el Bom születésnapi partijára.

- Ez azt jelenti, hogy én is hivatalos vagyok? - csillant fel a szemem.

- Ja, ja, jöhetsz te is, ha elintézed Yonggukot.

- Csak akkor? - biggyesztettem le ajkam.

- Jöhetsz amúgy is - mondta érdektelen hangon. - De intézd el Yonggukot.

- Amit parancsolsz. Egyébként hiányoztam?

- Hát...hát... talán... - nyögdécselt a telefonba.

- Aj-aj, kicsi Jiyeon ezzel már mindent elárultál.

- Ne forgasd ki a szavaimat! - rivallt rám. - Egyébként jövő héten lesz a szülinapi buli szombaton. Jöhettek reggel, hogy segítsetek az elő készületekbe.

- Majd meglátjuk, hogy hogy lesznek a dolgaink.

- Próbáljatok hozzánk igazodni!

- Ti próbáljatok hozzánk igazodni!

- Ez nem így működik.

- Mi vagyunk az elfoglaltak... Nekünk kell mindenféle hülyeségre járkálni...

- Épp ezért igazodjatok ti hozzánk.

- Oké Jiyeon... reménytelen eset vagy. Majd megyünk, valamikor. Szia.

Komolyan akarom én ezt a lányt? Teljesen átgondoltam én ezt? Ez így fárasztó kapcsolat lesz... Habár akkor majd biztos dűlőre fogunk jutni egymással. Mivel nem nagyon volt más dolgom a játékom pedig már így is-úgyis elcsesztem elindultam Yongguk szobája felé.

- Yongguk hyung megtennél nekem valamit? - kérdeztem miután bedugtam a fejem az ajtón.

- Csak akkor, ha előtte te teszel meg nekem valamit - mondta. Ah, szóval így játszunk?

- Attól függ mit... - válaszoltam mivel Jiyeon azt mondta, hogy egyedül is mehetek a buliba így már nem muszáj elrángatnom Yonggukkot és nem kell megtennem a kedvéért semmi hülyeséget.

- Van egy nadrág, amit kinéztem magamnak. Légy szíves vedd meg a méretemben és akkor rendelkezésedre állok, akármit kérsz.

- Nem kéne előbb felpróbálnod?

- Amikor kinéztem akkor már felpróbáltam csak nem voltam biztos benne, hogy meg akarom venni.

- Azóta nem felejtetted el, hogy hogyan néz ki? Talán újra meg kéne nézned, mert lehet, mégse akarod.

- Nekem kell az a nadrág! - volt határozott.

- Jó-jó, le ne harapd a fejem. Melyik boltba kell menni érte?

- Amelyikbe szoktunk.

- Szóval most azt akarod, hogy utazzak két órát a hülye nadrágod miatt?

- Valamit valamiért.

- Ohh anyám megéri ezt nekem Jiyeon jóléte miatt?

- Ezt már csak te tudod - mondta majd elkezdett legyintgetni a kezével, de én csak álltam egy helyben. - Nem fáradnál ki?

- Nincs kedvem elindulni.

Beültem a kocsiba és már mondtam is a sofőrnek, hogy melyik plazába vigyen. Röpke egy óra alatt már ott is voltam.

Gyorsan kipattantam a kocsiból és már mentem is a bolt felé. Futás közben eszembe jutott, hogy elfelejtettem megkérdezni Yonggukot, hogy mégis melyik nadrág kell neki.... Vajon megharagszik, ha veszek neki egy teljesen más nadrágot? Habár az is lehet, hogy beletrafálok, és jó nadrágot hozok el. De lehet inkább fel kéne hívnom. Miután beértem az üzletbe elővettem a telefonom és felhívtam Yonggukot.

- Hyung! Melyik nadrágot kell nekem megvennem? - kérdeztem értetlen fejjel.

- Küldök róla egy képet - mondta mire az egyik szemöldököm az égbe repült. Minek van ennek képe nadrágokról?

- Most te lefényképezted a nadrágot?

- Valószínűleg azért van róla képem, mert nem...

- Jó, de ha ennyire tetszett az a nadrág, hogy még képet is csináltál róla akkor mi a faszért nem vetted meg?

- Az ok egyszerű... nem volt rá pénzem - jelentette ki mire nekem egy csalódott és fáradt fej jelent meg az arcomon.

- Küld azt a képet, de sürgősen... - mondtam majd letettem a telefont. Pár másodperc múlva szólt is, hogy Yongguk küldte a képet. Gyorsan megnyitottam és jól szemügyre vettem majd elkezdtem megkeresni. 10 perc múlva már a nadrággal és egy sállal a kezemben álltam a kasszánál.

- Ez 77 345 won lesz összesen - mondta a kasszánál álló hölgy. Várjunk csak... Egyáltalán nálam van a pénztárcám? Gyorsan elkezdtem matatni a zsebeimben egy kínos mosoly kíséretében majd hirtelen a kezembe akadt.

- Parancsoljon - adtam át a pénzt.

- Köszönjük, hogy nálunk vásárolt nézzen be máskor is - mondta majd elhagytam az üzletet. Miközben gyorsan vettem a lépteim kifelé a plazából éreztem, ahogy neki megyek egy kis törékeny testnek.

- Oh, bocsánat! - szabadkoztam majd észrevettem, hogy Bom áll előttem. Istenem! Ha ő itt van, akkor biztosan Jiyeont is megtalálom valahol az épületben. - Jiyeon hol van? - kérdeztem rögtön.

- Semmi baj Daehyun és neked is szia... Amint látod nincs itt - nézett körbe.

- Jó lehet melletted nincs, de biztosan itt van valahol az épületben, mert ti mindig együtt vagytok. Legalábbis eddigi megállapításaim szerint.

- Hát most nem vagyunk együtt...

- Biztos a szülina... - mondtam ki majdnem viszont akadály kép a szám elé kaptam a kezem.

- Mi? - hajolt közelebb.

- Semmi-semmi - legyintettem. - Hogyhogy egyedül vagy?

- Hát mert Jiyeon nincs itt.

- De miért nincs itt?

- Mert otthon van. Ha megmered kérdezni, hogy miért van, otthon kinyírlak - nézett rám összeszűkült szemekkel.

- Oké-oké - tettem fel védekezően a kezem. - Na, de én most megyek, mert Yongguknak nincs nadrágja és azt viszek neki. Szia! - köszöntem majd elfutottam, de hallottam, ahogy még utánam kiabálja, hogy "Szia!".

Miután beértem a házba levettem a cipőm majd bementem Hyung szobájába és rádobtam az ágyára a szatyrot, amiben a nadrág található.

- Itt a nadrágod - mutattam az ágyán heverő tárgyra.

- Na, akkor mondjad, mit akarsz - fordult felém a székkel.

- Azt szeretném, hogy jövő hét szombaton gyere el velem Bom születésnapi partijára.

- Ha visszük Zelot is.

- Oh - akadt belém a szó. - De miért? Jiyeon azt nem engedélyezte plusz maga Zelo se örülne neki meg szerintem Bom se repesne a dologtól...

- Nem érdekel, akkor megy az egész banda.

- De mit fog szólni Jiyeon?! - kérdeztem szokatlanul vékony hangon.

- Ő akarja, hogy odamenjek. Oda megyek, de csak ha jönnek a többiek is.

- Oké erről majd még konzultálok a buli szervezőjével is.

Még egy kicsit beszélgettünk Yonggukkal és beavattuk a többieket a szülinapos dologba. Különös módon Zelo nem bukott ki, sőt kicsit még örült is, hogy megyünk miszerint "Mivel Yongguk hyung jól kijön Bommal én is jobban meg akarom ismerni és ez egy jó alkalom lesz még akkor is ha ő nem kíváncsi rám" persze ide el kell képzelni egy elégedett terv szövögető fejet is. A nap további részét próbával töltöttük és leadtunk egy kisebb koncertet Szöulban. Este, mint egy hulla úgy dőltem be az ágyba, de ezt a csodás tevékenységem megszakította az, hogy elmenjek fürdeni...

Ja, és Dongwoo bekerült a szereplők közé. ^_^ Ha esetleg valaki nem ismerné. (: Plusz nagyon szépen köszönjük az eddig feliratkozókat és, hogy olvassátok a blogot :3

Adrienn & Minirigó xX

Chapter Seven

~Másnap~

*Bom POV*

Reggel alig bírtam felkelni ugyanis Gukkieval éjfél után pár perccel értünk haza... De legalább jobban megismertem és hallgathattam azt a tökéletes hangját. Épp a fogamat mostam mikor ráeszméltem, hogy még meg se reggeliztem szóval gyorsan kimostam a szám, visszatettem a fogkefém és trappoltam is a konyhába. Ott felfaltam egy kakaós csigát és visszatértem a fogmosáshoz. Magamra kaptam egy ..... Majd felvettem a cipőm és egy "Suliba mentem!" kíséretében elhagytam a házat.

Utána pedig visszamentem, mert otthon hagytam a kajámat ugyanis nekem nem elég az amit a menzán kapunk mivel eléggé sokat eszek...

Épp egy unalmas kémia órán ültem - amit rühellek - ezért úgy döntöttem, hogy elkezdek zenét hallgatni, és ha már az én barátnőmre ennyire ráhajtott az a Daehyun alak, akkor legyek már tisztában vele, hogy milyen zenét is játszanak. Ja és persze Yongguk miatt is megteszem, mivel bírom a fejét.

A fülesemet gyorsan és észrevétlenül betettem a fülembe majd úgy rendeztem a hajam, hogy ne lehessen észrevenni, mit is csinálok éppen. Kicsit nagyon a zenére koncentráltam és ebből megint problémáim lettek.

- Bom! Bom! - ütögetett Ga Eul a mellettem lévő padból mire felé kaptam a fejem ő pedig tanárnőre mutatott. Én gyorsan kikaptam a fülest a fülemből majd megszólaltam.

- Igen tanárnő? - kérdeztem kissé tartva a lecseszéstől.

- Ki jönne a táblához? És persze hozza a készüléket is - parancsolt mire nagy nehezen felemeltem a hátsóm majd elindultam kifelé. A többiek pedig alig bírták visszatartani a nevetést. Köztudott, hogy utálom és az is, hogy nem tudom a kémiát... - Oldja meg a képletet, a telefont pedig a kezembe!

- Muszáj? - kérdeztem boci szemekkel.

- Muszáj - mondta mire elkezdtem átnyújtani a már-már életet jelentő készüléket mire kicsengettek.

- Fhuu... Sajnálom tanárnő majd legközelebb - mondtam majd odasiettem a táskámért és elhagytam a termet.

- Nagy mázlid volt ugye tudod? - lökött oldalba Ga Eul.

- Hál' istennek - nevettük el magunkat majd elváltak útjaink. A szekrényemnél gyorsan bevágtam a cuccaim majd kivettem a kajám és elkezdtem megkeresni Jiyeont. Első utam a szekrényéhez vezetett ám ott nem találtam így tovább mentem az osztályához, de ott se láttam... Miért nem találom sehol? Ez idegesít... Lehet megint Daehyunnal ment el valamerre. És még azt mondja, hogy nem lesz köztük semmi, aha... Akkor mégis miért van folyton vele és nem velem? Végül mégis csak megtaláltam a büfénél, ami nagy megkönnyebbülést jelentett számomra. Oké szóval nem cserélt le Daehyunra, de tudja mennyire szeretem a kaját akkor miért nélkülem jött ilyen helyre?

- Te ott! - mutattam rá mire felém nézett felvont szemöldökkel. - Igen te! Már azt hittem, hogy Daehyunnal mentél el megint... De szerencsére még nem cseréltél le teljesen... Ja és miért nélkülem jössz, olyan helyekre ahol kaját lehet venni?!

- Éhes voltam.

- Jó, de máskor úgy legyél éhes, hogy engem is magaddal viszel. Egyébként miért bámul mindenki minket? - kérdeztem.

- Yongguk miatt biztos... Tuti felkerült a netre, ahogy lehúzod  nadrágját... Meg, mert kimondtad, hogy Daehyun?

- Oh... De az nem szándékos volt... És Gukkie azt mondta nem haragszik szóval ne bámuljanak...

Jiyeon megvette a kajáját és kimentünk az udvarra. Ott megettük a finomságokat majd visszamentünk az utolsó óránkra. Ami nekem matek volt - juhé - Jiyeonnak pedig irodalom - még egy juhé -.

Később úgy döntöttünk, hogy elmegyünk és veszünk magunknak koktélparadicsomot mivel már régen ettünk és igazán megkívántuk őket. A koktélparadicsomok igazán finom kis ételek mivel kicsik így egybe belefér a számba és csak kapdosom, be őket közben pedig élvezem az izéket. És persze olyan aranyosak. Egyszóval imádom a koktélparadicsomot.

Hazamentünk pénzért és már mentünk is a zöldségeshez. Anya mondta, hogy vigyünk még narancsot és kivit is szóval majd azokat is be kell szereznünk.

*Zelo POV*

A fárasztó próbák után gondoltam meglátogathatnám a kedvenc zöldséges boltomat. Gyorsan átöltöztem, majd mikor surrantam volna ki két kezet éreztem a vállamon. Hirtelen hátranéztem, és láttam, hogy az egyik Yongguk, Himchan pedig a másik tulajdonosa.

- Hová-hová? - kérdezte érdeklődve Himchan.

- Áh? Én? Én csak megyek a kedvenc zöldséges boltocskámba.

- Én is megyek - mondta Yongguk. Valahogy úgy gondolom, hogy ezzel nem tudok, sőt nem is vitatkozhatok. Elvégre, ő a leader, és mindig az van, amit ő akar, kivéve, amikor nem.

- Me too! - csillogtatta meg az angoltudását Himchan - Viszont mi még nem öltöztünk át. Tudnál ránk várni? Áh, fölösleges választ adnod, természetesen tudsz.

Oh, ismét nem adnak nekem esélyt, hogy döntsek? Attól, hogy én vagyok a legfiatalabb igen is van jogom ahhoz, hogy megtegyem! Mindegy, mivel erre kértek, sőt inkább utasítottak megvártam őket. Kisétáltam az öltöző ajtaján immáron sikeresen. Fogtam magam és szépen leültem egy ottani székre, és vártam.

Körülbelül  2-3 percig várhattam mikor az eszembe jutott az a Bom nevű lány, és rögtön ökölbe szorult a kezem. Mikor arra a lányra gondolok, elönt a méreg. Amióta előjött, azóta folyamatosan csak bajt okoz. Ő egy földön járó balszerencse..

Vajon az a Jiyeon már hozzászokott, hogy ilyen béna? Eddig kétszer találkoztunk, de mindkétszer bajt okozott. Feltételezzük, hogy találkozunk még négyszer, akkor szegény Himchan, Daehyun, Youngjae, és Jongup is kap valami ilyesmit? Remélem nem, de attól érdekes. Nem tudom miért, de attól, hogy ilyen... Egy kicsit elkezdett érdekelni, hogy vajon milyen is lehet valójában... Tudni szeretném, hogy ha közelről is megismerem, akkor is ilyen idegesítő? Valószínűleg nem...

- Zelo - rángatta meg a vállamat Himchan - Élsz még?

- Miért? Szerinted? Szerinted meghaltam? Logikus lenne? - kérdeztem ijedten. Annyira megijedtem, hogy majdnem kiugrott a szívem a helyéről.

- Na - állt elém Yongguk - Most már mehetünk? Csak mert már készen vagyunk, és az óra azt már igen csak későre jár.

- Rendben, akkor menjünk - mondtam, majd felpattantam és elkezdtem sietni előre, majd beszálltam az autóba, és jöttek utánam a többiek is.

- Egyébként a többiekkel mi lesz? - tette fel azt a kérdést Himchan, amire fogalmam sem volt, hogy milyen választ adjak. Rápillantottam Yonggukra és ő is csak a tarkóját vakargatta. - Eléggé nehéz lenne, úgy hazamenniük, hogy mi elhoztuk a kocsit...

- Várnak egy maximum egy és fél órát, és visszajövünk értük - legyintett Yongguk.

- Ez nem lenne gonosz tőlünk? - kérdezte Himchan.

- Ugyan Channie, hol érdekel ez minket? Az a lényeg, hogy mi most elmegyünk, és nem jövünk vissza egy ideig. Nem kell őket félteni, biztosan ellesznek egymással - most már nem legyintett, hanem egy hatalmas vigyort varázsolt az arcára.

Ezek után fogtuk, és felvettünk valami ruhát, amiben nem olyan valószínű, hogy felismernek. Hál istennek senki sem ismert fel minket ameddig bementünk. A néni, aki a zöldséges boltot vezette már az 50 es évei végén járt, és őt nem igazán foglalkoztatja, hogy mi kicsodák vagyunk. Tudja, hogy ismertek vagyunk, de ebbe nem igazán szoktunk belemenni.

- Ahjumma! – köszöntöttem az én kedvenc boltosomat – Van koktélparadicsom? – tettem fel a kérdést, ami igazán lényeges volt.

- Éppen most veszi meg talán az utolsó darabokat ott az a lány – mutatott a lányra, aki profilból eléggé ismerős volt. Közelebb mentem, és láttam, hogy az bizony Jiyeon. Én érdeklődve odamentem, a többieket otthagyva.

- Te mit keresel itt? – néztem rá értetlenül.

- Koktélparadicsomot veszek – mosolygott – Te mit szeretnél venni?

- Hát azt, amit te – mondtam, majd belenéztem a kis rekeszbe - ami egyébként állandóan tele van – de immáron üres volt. – Bom is itt van?

-  Itt vagyok – jött elő a kezében még egy zacskó koktélparadicsommal, majd Yongguk is megjelent – Gukkie! Hát te is itt vagy? – ért fülig a szája.

- Én is itt vagyok, amint látod – nevetett – Miért vesztek ennyi koktélparadicsomot?

- Azért, mert imádjuk – mondta Jiyeon.

- Zelo is imádja, de most mindjárt hisztis lesz, mert nem kapott egy szemet sem... Szóval egy pár szemet tudnátok neki adni? – kérlelte őket Himchan.

- Kérsz? – mosolygott Jiyeon, majd én csak bólogattam, ő pedig letépett egy másik zacskót, és vagy 6-7 szemet átrakott az övéből.

- Köszönöm – mosolyogtam, majd hálám jeléül megragadtam a kezét és elkezdtem rázogatni – Légy jó oppához máskor is!

- Ugye tudod, hogy ő az idősebb? Ő tulajdonképpen a Noonad... – vakargatta a fejét Bom.

- És? Én szeretem, ha a rajongóim oppanak szólítanak, még ha idősebbek is nálam – mondtam.

- Nem hiszem, hogy ők a rajongóink... – nevetett kínosan Yongguk – Mondjuk semmi sem lehetetlen ebben a világban...

- Én már belehallgattam ma a zenétekbe, annyira nem rossz... De Gukkie oppa hangja a legjobb! – változott meg teljesen Bom viselkedése. Nem értettem, hogy miért, de teljesen az ellentéte lett mint amilyen máskor volt.

- Oh, kedves vagy - mosolygott büszkén, majd oldalba verte Himchant - Látod? Az én hangom a legjobb.

- El ne bízd magad... - legyintett Jiyeon - Na de most a mi utunk itt véget ért - mosolygott, majd odasétált a pulthoz, és lerakott kettő zacskó koktélparadicsomot, és még egy narancsosat is sőt még kivit is vettek.

- 5200 Won lesz - mosolygott az ahjumma, majd Jiyeon átnyújtotta neki a pénzt, és integetve kisétáltak a boltból.

Mi is megtettük, majd utána beszálltunk a kocsiba, és elindultunk visszafelé.

- Szerintetek ott lesznek még, vagy hazamentek? - kérdezte Himchan miközben szüntelenül bámult kifelé autó ablakán.

- Én el tudom képzelni. Mondjuk sokkal kevesebb óra alatt letudtuk, mint gondoltam... - mondta Yongguk.

- Miért, talán órákig kellene válogatnom a paradicsomokat? Esetleg máskor nyomkodjam meg őket, hogy eléggé puhák-e? Vagy nyalogassam meg őket? Mit kellene ezen órákon keresztülválogatnom? Tudod, ez nem olyan mintha ruhát válogatnál - haraptam le a fejét a leaderünknek, ami nem volt olyan jó ötlet így visszagondolva.

- Zelo... - nézett rám ijesztően, teljesen megölt a nézésével - Miért beszélsz velem igy? - kezdett el az aegyoval próbálkozni, de mint szinte sohasem most sem ment neki. Néha nagyon ritkán... elkapja a cukorfalat pillanatokat, de nem mindig sikerül neki.

- Sajnálom - mondtam, majd abbahagyta. - Te amúgy mikor kerültél ilyen jó kapcsolatba Bommal?

- Miért érdekel ez téged? - nézett rám értetlenül - Előbb még nekem ugrottál, most pedig már faggatsz? Nem értem a logikádat.

- Csak érdekel. Szóval?

- Engem így leignoráltok? - kérdezte lebiggyesztett ajakkal Himchan.

- Majd foglalkozunk veled is sokat Channie - mosolygott Yongguk, majd megsimogatta a fejét. - Hát egyébként tegnap én vittem haza, meg már beszélgettünk kettesben is... Mondjuk tegnap is... de mindegy.

- Miért te vitted haza? - kérdeztem oldalra döntött fejjel.

- Daehyun volt az, aki rám sózta ezt a feladatot, mert elvileg őt Jiyeon felhívta, és megkérte rá. De ő aludni szeretett volna... Szétdobált mindent a szobámba, ugrált össze-vissza aztán még szekált egy ideig mire belementem. Nem akartam megcsinálni, de muszáj volt. - mosolygott - Mellesleg rájöttem, hogy ő egyáltalán nem egy bajkeverő.

- Oh, tényleg? - mosolyogtam - Én is meg szeretném tudni. - mondtam. Ezután mindketten elhallgattak, de egy idő után elkezdtünk újra kommunikálni. Aztán ideig még beszélgettünk, majd mikor odaértünk meglepődve láttuk, hogy Daehyunék ott alszanak a padokon. Felvertük őket az álomból, majd elmentünk haza. A nap többi részét egy kis szórakozással töltöttük, majd így, hogy csak reggel voltak próbák hamar elrepült a nap. Bár a fürdés miatt megint bealudtam, ezért érzem, hogy korábban kell kelnem. Nem értem, miért kell csak azért utoljára fürdenem, mert én vagyok a maknae. Ez nagyon szomorú dolog...

Minirigó & Adrienn xX

Chapter Six

*Jiyeon POV *

Miután a taxi megérkezett a épülethez ahol lakunk, fogtam magam kiszálltam, és rettentő nagy sebességgel elkezdtem futni a lifthez ami pont akkor nyílt ki amikor odaértem. Megvártam ameddig mindenki kisétál, és én besurrantam, és Dongwoo bácsikámat meg sem vártam. Mikor felértünk a 6. emeletre gyorsan berontottam a lakásunkba. Onnan pedig egyenesen a szobámba mentem.

Kínos volt az, amit most átéltünk. Ha Daehyunnal találkozom még egyáltalán a jövőben, akkor tuti, hogy nem fog többé az élők közé tartozni. Hogyan adhatta be az én amúgy is hiszékeny Dongwoo bácsikámnak azt, hogy együtt vagyunk? 4 napja találkoztunk először. De igazság szerint én nem akarok tőle semmit. De ő viszont úgy rám ragadt, mint egy matrica. Ezeket a gondolataimat megszakította az, hogy dörömbölést hallottam az ajtón. De először annyira nem érdekelt, de ez nem sokáig volt így.

- Jiyeon! - ordított oda nekem anya - Nyisd már ki légyszíves.

- Rendben. - szóltam vissza, majd odasétáltam az ajtóhoz, és kinyitottam. Mikor megláttam, hogy Bom van ott meglepődtem - Hát te? - néztem rá értetlenül. Mire ő csak beviharzott, és bement a szobámba.

- Ki az? - kérdezte Dongwoo miközben kidugta a fejét a konyha ajtaján.

- Bom.

- Miért jött ide ilyenkor? - kérdezte ismét.

- Tudnom kellene? Csak szótlanul bement a szobámba - vontam vállat.

- Bom! - ordított oda a bácsikám neki.

- Igen? - hallatszott ki ijedten a hangja.

- Eszel velünk?

- Természetesen.

- Hát akkor gyertek mindketten, mert kész a kaja - mondta anya, majd Bom olyan sebességgel kifutott a szobámból, hogy meg se látszott rajta, hogy baj van a szívével.  Majd szépen mind az öten leültünk az asztalhoz. Anya pedig berakta elénk a krumplipürét és a rántott csirkemellet. Egy ideig szó nélkül ettünk, majd a csendet Dongwoo bácsikám törte meg.

- Tudtátok, hogy a lányotoknak van barátja? - majd erre mindenki meglepődött, de én annyira, hogy a kaja kijött a számon és egyenesen a orcájába landolt.

- Hogy mi?! - fordult felém Bom - És én erről miért nem tudok?

- Én sem tudok róla, megnyugodhatsz... - vakargattam a tarkómat.

- Jó nekem ez most magas... - mondta Bom egy kínos mosoly keretében.

- Te ültél egy fiú ölében nyilvános helyen... - mondta a bácsikám.

A szüleim pedig csak szótlanul ültek ott a meglepődöttségtől. Igazából most már biztos voltam abban, hogy kinyírom Daehyunt... Bom csak egyre kerekebb szemekkel nézett rám.

- Hogy mit csináltál?! - kérdezte Bom meglepően vékony hangon.

- Majd ezt elmesélem neked inkább négy szem közt. Nem szeretném a szüleim orrára kötni. Már bocsánat - néztem rájuk.

Erre a mondatomra Bőm megragadt egy rakat kaját és behúzott a szobámba. Leült az ágyamra, és a szájába vett egy husit, majd megszólalt.

- Hallgatlak - mondta, majd elkezdte rágcsálni a szájában lévő dolgot.

- Ne egyél az ágyamban, légy szíves - kértem.

- Nem leszek szíves.

- Na, akkor mondom. Daehyun elkezdett nekem ott mutogatni, azzal a céllal, hogy félrehívjon. Aztán kérdezte mit csináljunk én meg mondtam, hogy menjünk a nagybátyámért. Aztán elkérte a telefonszámomat, arra hivatkozva, hogy mi tudjuk az övéket. Ami a legrosszabb volt... Oda mentünk ahol leszállt Dongwoo bácsikám, és vagy 10 percig álltunk, mire én leültem. Ő pedig odaült mellém jó közel volt... Mondtam, hogy ennyi erővel beleülhetne az ölembe meg ilyesmi aztán meg kierősködte, hogy én üljek az ölébe.... Egyébként egész végig ilyen hülyeségekkel basztatott, hogy 'majd lesz köztünk valami'... Aztán mikor megjelent a nagybátyám beadta neki, hogy együtt vagyunk. - mondtam végig, ő pedig közben annyira figyelt, hogy a hús kiesett a szájából.

- Ez a férfi oda van érted meg vissza... Beléd esett, mint vak ló a gödörbe. Bezzeg engem Yongguk le se kakil - vágott be egy fájdalmas fejet. - Már csak azt nem értem, hogy te miért vagy vele ennyire ellenszenves... Habár ez a te dolgod...

- Azért, mert nem tudok róla semmit... És utálom, ha valaki túl közel érez engem magához. Négy napja tudok csak a létezéséről.. Addig azt sem tudtam, hogy van ez a B.A.P dolog...

- Egyébként tudja, hogy itt laksz.

- MIIIIIII? Honnan? Miért? Hogy? - bombáztam meg a kérdéseimmel.

- Hát valahogy el kellett jutnom ide... És ők voltak a legkézenfekvőbb lehetőség... Szóval így.

- Egyébként miért is jöttél? Most, így jó lenne megtudni.

- Ja, hát ez egy egészen rövid történet. Hát a barátnőmmel elmentünk a reptérre a bácsikájáért. Aztán a barátnőm rejtélyes módon eltűnt és otthagyott egyedül! - mászott a képembe.

- Hát én nem mondanám, hogy egyedül hagytalak, mert ott voltak a fiuk is...

- Nemileg egyedül hagytál és ez nekem pontosan elég.

- Ha nem akarod, hogy legközelebb ez megtörténjen, akkor bilincselj magadhoz... Legalább akkor nem kell mások ölébe ülnöm....

- Hívd ide Daehyunt, hogy vigyen haza... - mondta.

- Oké... - forgattam meg a szemeimet.

Ezután gyorsan megkerestem a papírt, amire kiírtuk a számukat, majd bepötyögtem a telefonomba, és tárcsáztam. Biztos örülni fog neki, hogy ilyenkor zargatom.

*Daehyun POV*

Mikor már fél órája az igazak álmát aludtam valaki megint úgy döntött, hogy felzavar édes álmaimból és felhív telefonon... Ma se fogok aludni. A telefonomért nyúltam és meg sem néztem a kijelzőn, hogy ki is az a bizonyos személy, aki hívott.

- Ki a franc az már megint?! - ordítottam kissé idegesen a telefonomba.

- Hát... ö... én vagyok az - mondta egy ismerős hang.

- Oké és ki az az én?

- Jiyeon... - mondta egykedvűen. Oh jaj... Talán mégis csak meg kellett volna néznem, hogy ki hív. Így most még jobban elástam magam a szemében...

- Ennyire hiányoztam? - mosolyogtam elégedetten habár ezt ő nem láthatta, de talán jobb is. - Egyébként neked megbocsájtok, hogy ilyenkor hívogatsz, és csak szeretném közölni veled, hogy akármikor hívhatsz. Én mindig itt leszek neked meg persze a vállam.

- Csak azért hívtalak, mert Bom fél egyedül haza menni, és mivel azt mondtad, hogy akármikor itt leszel, nekem most tedd meg nekem ezt a szívességet, hogy haza kíséred - mondta. Akkor most önző célokra fog engem felhasználni? Ez elszomorít... - Megköszönném - tette hozzá.

- Rendben elintézem... - morogtam a telefonba.

- Te nem így szoktál velem beszélni... Mi történt?

- Nem is szoktam veled így beszélni, mert ez volt az első alkalom és remélhetőleg több nem lesz. Csak már negyedjére keltenek fel...

- Mivel tudod hol lakom gyere és vidd el.

- Honnan tudod? - ültem fel az ágyban.

- Van egy olyan dolog, hogy Bom.

- Szóval én dolog vagyok? - hallottam meg Bom hangját is.

- Ja - közölte vele a fájdalmas tényt Jiyeon.

- Oké, ezt majd megbeszélitek, ha letettük a telefont - mondtam.

- Akkor itt találkozunk. Szia! - mondta és már le is tette a telefont.

Én kikecmeregtem az ágyból és elindultam Yongguk szobájába. Azt nem mondtam, hogy én hazaviszem csak, hogy elintézem.

Az biztos, hogy én ebből a házból egy ideig ki nem teszem a lábam. Odabattyogtam az ajtajához és bekopogtam. Nem jött válasz ezért megtettem újra. Megint semmi. Hát oké akkor csak simán benyitok.

- Zelo... Már mondtam, hogy jó éjszakát. Puszi is kell vagy mi? - mondta mire én megköszörültem a torkom.

- Daehyun vagyok... - világosítottam fel.

- Oh... Mit akarsz? - ült fel.

- Hát el kéne menned Bomért - vakargattam a tarkóm.

- Mi a picsa? - kérdezte.

- Fél egyedül haza menni.

- Menj el vele te... - morogta.

- Nem véletlenül jöttem hozzád. Tudod nekem semmi kedvem. Plusz már negyedjére keltenek fel. Csalódást pedig nem okozhatok Jiyeonnak mikor épp a meghódításán dolgozok szóval légy szíves tedd meg nekem ezt a szívességet.

- Nem akarom...

- Na. Legalább közelebb kerültök egymáshoz Bommal és lesz ürügyem, hogy miért találkozzak Jiyeonnal. Ezzel nem csak egy, hanem két emberen is segítesz az egyik pedig közeli barátod - mondtam miközben már az ágyán térdepeltem.

- Te a barátom vagy? Mióta?

- Igen, igaz is én a családtagod vagyok, szóval segíts. Kérlek - fogtam két tenyere közé az arcát mire ő eltolt magától. - Hé!

- Még mindig ugyan azon a véleményen vagyok... Nem!

Egy ideig még kemény győzködtem Yonggukot. Ugráltam az ágyán szétdobáltam a ruháit minden hülyeséget megtettem azért, hogy végre beleegyezzen. Aztán hála az égnek megtette. Tudom, hogy ez alatt az idő alatt simán elmehettem volna Bom kisasszonyért, de ez jobb megoldásnak tűnt. És azt is tudom, hogy ezzel egy lehetőséget taszítottam el arra, hogy Jiyeonnal találkozzak, de hát most, na a lustaság nagy úr...

*Yongguk POV*

Miután Daehyun szépen szétdobálta a cuccaimat, meg ugrált az ágyamon, mint egy bolha... Meguntam már azt, hogy a könyörgését halljam, ezért beleegyeztem. Szépen lassan átöltöztem, majd elindultam a címre, amit nem régen hagytunk el.

 Én lehettem az álcázás mestere. Mondjuk ilyenkor csak a pedo noonak vannak kint az utcán, és nem a fiatal rajongóink.

Igazából kocsival is mehettem volna, de az túlságosan hosszú idő lett volna, mire megkeresem a kulcsot abban a rendetlenségben amit Daehyun csinált. Habár, ha hamarabb beleegyezek akkor nem történt volna ez, de már mindegy. Körülbelül fél órámba telt, mire megoldottam az oda utat.

Mikor odaértem a nagy háztömbhöz elkezdtem keresgélni, hogy hányadik emeleten lakik Jiyeon. Amikor megláttam, hogy a 6.-on hinni sem akartam a szememnek. Mire felmásztam az adott emeletre egy hatalmasat csaptam a fejemre, mert rájöttem, hogy van lift is. Sikeresen elkúrtam még 15 értékes percet. Lassan már 11-et ütött az óra, de nem érdekelt.  Mikor odaértem már csengettem volna be, de egy hang hallatszott ki, ami éppen Daehyunt szidta.

- Már vagy egy órája hívtuk és csak most ért ide, hát ezt nem hiszem el... - mondta mérgesen Bom - Haza akarok menni...

- Majd jön...  - hallottam Jiyeon hangját is.

Ekkor én azt sem tudtam, hogy mit fognak ahhoz szólni, hogy én jöttem és nem Daehyun. De fogtam és becsengettem, mikor kinyitották az ajtót csak két meglepődött arcot láttam.

- Hát... izéé... Sziasztok - mosolyogtam.

- Ohh szia Gukkie - integetett nekem Bom.

- Mi ez a becézés? - kérdezte Jiyeon meglepődve, majd hirtelen elkezdett ide-oda nézegetni. Egyszer rám, egyszer pedig Bomra - Ti ilyen közel kerültetek egymáshoz? Lemaradtam valamiről?

- Nem, csak ez olyan aranyos... Ugye szólíthatlak így? - fordult felém.

- Igen. Na de most eljuthatnánk a házatokig? Tudod, szeretnék aludni még ma...

- Menjünk, menjünk. - ragadt karon.

Majd ezek után hazakísértem. Mire hazaértem annyira le voltam fáradva, hogy rögtön beleugrottam az ágyamba, és abban a pillanatban elaludtam.

Adrienn & Minirigó xX

Chapter Five

*Jiyeon POV*

Miközben a többiek ott veszekedtek egymással Daehyun titokban jeleket küldött nekem.  A végén rájöttem, hogy azt próbálja elmutogatni, hogy menjünk el. Mindketten úgy el tudtunk onnan menni, hogy nem vették észre.

- Mit szeretnél? - néztem Daehyunra értetlenül.

- Megiszunk egy kávét?

- Utálom a kávét...

- Oh... Akkor mit szeretnél csinálni?

- Miért én döntsem el, hogy mit csináljunk mikor te hívtál félre? - kérdeztem értetlenül.

- Mert te vagy a lány! - mondta felemelt hanggal. - Plusz gondoltam rendes leszek...

- Oké, akkor menjünk a nagybátyámért - mosolyogtam.

- Én még nem készültem fel arra, hogy a családtagjaiddal találkozzak... Még nem vagyunk olyan mély kapcsolatban... Lassíthatnánk a tempón.

- Te... Most... Miről is beszélsz? - kérdeztem még mindig értetlenül. Ez az ember engem teljesen összezavar. Most kérdem én... Ő a hülye vagy én?

- Ja... semmi-semmi - legyintett - Menjünk inkább. Minek van itt a nagybátyád?

- Azért, mert jött Amerikából meglátogatni minket.

- Miért neked kellett jönnöd érte? Habár... ezt biztos a sors akarta így.

- Mit?

- Hát... hogy mi találkozzunk - mosolygott.

- Te... te mit akarsz tőlem? Te talán perverz vagy? - néztem rá szúrós szemmel.

- Hogy feltételezhetsz te ilyeneket rólam?! Egyáltalán nem nézek ki perverznek - majd ezután teljesen az arcomba hajolt - Nézd... Látod tiszta cuki vagyok!

- Szerintem nem vagy cuki - mondtam, mire az arcára hatalmas csalódottság jött ki – habár véleményem szerint jól nézel ki, de ez nem jelent semmit!

- Nekem ez épp elég - mosolygott a képembe.

- Na, induljunk a bácsikámért - mondtam, majd elindultam.

- Tudod mi a furcsa?

- Mi?

- Hogy ti az egész banda telefonszámát tudjátok, de mi a tiéteket nem. Szóval add meg a telefonszámodat.

- Minek az neked?

- Hát mivel az előbb erősítetted meg, hogy jóképű vagyok. Ezért menjünk el ketten valahova.

- Szerintem eléggé szépen kihangsúlyoztam, hogy idézem... 'Habár véleményem szerint jól nézel ki, de ez nem jelent semmit.'  De amúgy itt van, de ez nem jelenti azt, hogy akármikor zargathatsz engem..

- Még... De majd fog.  Egyébként köszönöm - mondta.

Én erre nem tudtam egyebet reagálni, csak azt, hogy értetlenül bámultam rá.  Most döntsem el, hogy ez a gyerek optimista-e vagy egoista...

- Látod, annyira imponálok neked, hogy már megszólalni sem tudsz.

Áh, azt hiszem rájöttem, hogy mi ő. Ő egy baszott nagy egoista. Egy ideig még elbeszélgettünk úgy, hogy ilyeneket válaszolt nekem, de egy idő után inkább leignoráltam az ilyesmiket. Egy ideig még nem is volt olyan idegesítő, de a végére már a hátam közepére sem kívántam a gyereket.  Remélem, hogy nem fog rendszert csinálni a hívogatásomból. Már most megbántam, hogy megadtam neki a telefonszámomat.

Az jó dolog, hogy tisztában van a kinézetével, de ez nem azt jelenti, hogy lesz köztünk akármi is.  

Már ott álltunk és vártuk, hogy a bácsikám kijöjjön, és végre találkozhassak vele. Évente körülbelül egyszer látom, de van, mikor kétévente tisztel meg a megjelenésével minket. De egyébként örülök neki, mert ha ő jön akkor én egy életre le leszek fárasztva.  

Egy idő után meguntam az állást, mert vagy 10 percig egy helyben voltunk.  Fogtam és elkezdtem menni a közelünkben lévő székek felé. Olyan székek voltak ott, mint a kórházakban szokott lenni, és ez nem tetszett. Miért van egy reptérnek kórház hangulata? Nagy szerencsémre Daehyun is követett engem és leült jó szorosan mellém.

- Menj már arrébb... Nézd már mennyi helyed van még. Hallod ennyi erővel nem akarsz beleülni az ölembe? - kérdeztem.

- Ez jó ötlet, ugyan is zavar, hogy olyanok a székek, mint a kórházban.

- Nem, én nem gondoltam komolyan, tehát ne tedd meg.

- Akkor ülj te az enyémbe, hiszen kényelmesebb vagyok, mint a szék. És egyik kórházban sem vagyok megtalálható, és másnak amúgy sem engedném. Ez kivételes alkalom.

- Megharagudnál, ha nem élnék a lehetőséggel?

- Lehetséges, de inkább ne próbáljuk ki. Na, gyere - paskolta a lábát.

- Ugye vágod, hogy ezt lefényképezhetik?

- El vannak foglalva a többiekkel. Az nagyobb szenzáció, hogy a barátnőd lehúzta Yongguk nadrágját. Addig gyere, ameddig ilyen kedvemben vagyok.

- Na jó legyen neked gyereknap... - mondtam, majd ráültem az egyik lábára. Mire ő közelebb húzott magához. - Ne érezd azt, mintha túl közel lennénk egymáshoz... Utálom.

- Mit? Azt, hogy csak két cm választ el minket egymástól?

Majd miközben mi farkas szemet néztünk egymással egy kezet éreztem a vállamon. Hirtelen hátranéztem, majd mikor megláttam, hogy a bácsikám áll mögöttünk hirtelen kiugrottam Daehyun öléből.

- Ti... Együtt vagytok? - kérdezte értetlenül.

- Természetesen... nem - mondtam.

- Akkor miért ültél az ölében? - kérdezte.

- Csak szégyenlős és nem meri bevallani még magának sem - mosolygott Daehyun.

- Neked nem osztott senki sem lapot. Te csak maradj csendben! - förmedtem rá.

- De én megyek szívem, majd hívlak! - mondta majd hatalmas nevetések között elsétált. Én pedig csak értetlenül néztem, és egy szó sem jött ki a számon, még ha ki akarták volna húzni, akkor se. A meglepődöttség belém fojtotta a szót.

- Na, indulhatunk? - kérdezte Dongwoo bácsikám.

- Persze... - most már érdekesen kijött.

Majd szépen kisétáltunk a reptérről és taxiba ültünk. Mikor már félúton jártunk rájöttem, hogy én bizony ott hagytam Bomot. Ránéztem a telefonomra, ami éppen le volt némítva és láttam, hogy 13 nem fogadott hívásom volt tőle. Gondoltam visszahívom, de egyáltalán nem volt erőm rámenni a nevére és felhívni. Daehyun és a hülyeségei megöltek engem egy életre. Úgy érzem nála csak a nagybátyám fárasztóbb.

*Daehyun POV*

Elég vicces volt a helyzet ahogy Jiyeon nagybátyja észrevett minket és azt hitte, hogy mi akkor most együtt vagyunk. De azért nem nagyon fogott mellé mivel csak hetek kérdése és tényleg együtt leszünk. Valamiért nekem kell ez a csaj... Olyan más. És milyen kis cuki volt, ahogy majd szétrobbant a dühtől mikor elkezdtem a nagybácsikája alá adni a lovat. Alig bírtam ki nevetés nélkül, de most komolyan nagyon vicces volt.

Szóval miután sikeresen beadtam Jiyeon nagybátyának, hogy együtt vagyunk visszaindultam a többiekhez ám mikor odaértem senkit sem találtam a gatyalehúzós helyszínen, még a fotósokat sem. Hova lettek ezek? Oké, hogy mi elmentünk Jiyeonnal, de nekik miért kellett elmenniük?

Na, mindegy az a lényeg, hogy én el voltam Jiyeonnal. Erősen próbál nekem ellenállni, de előbb-utóbb megtörik, és én alig várom azt a pillanatot. Egyébként nem tudom, hogy miért kattantam rá ennyire egyszerűen megtörtént és kész. De mostantól lassítok a tempón, mert úgy veszem észre, hogy neki ez gyors.

Egyébként mikor megláttam, hogy Yongguk ott áll egy szál gatyában a reptér közepén alig tudtam visszatartani a nevetésem. Ez a csaj kész van. Zelot belelöki a szökőkútba Yongguknak lehúzza a nadrágját vajon ki és mi lesz a következő? Egy biztos már alig várom.

A lépcsőtől elindultam jobbra, és elkezdtem keresni a többieket. Már egy jó negyedórája mehettem, amikor megláttam velem szembe jönni a leaderünket és Bomot. Mikor ők is észrevettek Bom elkezdet futni felém mintha valami kutya, kergetné. Nagyon félelmetes volt.

- Hol hagytad az én értékes barátnőmet? - markolta meg két oldalról a vállamat majd elkezdet rángatni.

- Nyugi, nyugi. Elment a nagybácsikájával. Azt hittem, hogy vitt téged is, de ezek szerint nem. Utána kéne, menned nem gondolod?

- Nem gondolod, hogy nem kellett volna otthagyni minket? - mutatott magára és Yonggukra.

- Én megvoltam nélkületek is nyugi. A többiek estek pánikba... - motyogta Yongguk.

- Oké Yongguk akkor, ha eltűnsz nem fog érdekelni. Na, mehetünk? - érdeklődtem.

- Felőlem, de csak akkor, ha haza visztek - mondta Bom.

- Már miért vinnénk haza? - fordult felé Yongguk.

- Azért mert... Mert kedvesek vagytok. Na légy szíves. Nem szeretnék egyedül hazagyalogolni.

- Nem is tudom - mondta Yongguk.

- Légy szíves oppa - kérlelte Yonggukot mire ő belement. Ennek Zelo nem fog örülni... Bom megkért minket, hogy inkább Jiyeon házához vigyük, aminek én kifejezetten örültem ugyanis így a tudta nélkül tudom, hogy hol lakik és meglepetésszerűen beállíthatok hozzá. Köszönöm Bom. Nem is vagy te annyira rossz ómen.

Zelo kicsit pattogott, hogy ő nem fog ilyen kis helyen együtt lenni Bommal, de aztán Yongguk felemelte a hangját és vonakodva, de beült. Bom fején végig egy elégedett mosoly ült, habár nem igazán tudom miért, de ott volt. Kitettük Bomot azután pedig mentünk haza.

Otthon lezuhanyoztam majd gyorsan bebújtam az ágyba és aludtam is. Vagyis aludtam volna ha Himchan nem zavar meg...

- Daehyun! Daehyun van sajttorta! - kiabálta mire én rögtön kipattantam az ágyból és két kezem közé fogtam az arcát.

- És én erről miért csak most tudok?! - fakadtam ki.

- Azért, mert te szépen elmentél tőlünk és addig én és Zelo elmentünk venni...

- Szóval ti ahelyett, hogy engem kerestetek titokban tortát vetettek? Ráadásul sajttortát? - néztem ár összeszűkített szemekkel.

- Hát az a kedvenced. Zelonak is vettünk koktél paradicsomot. Mellesleg valahogy sejtettük, hogy saját magadtól elő fogsz kerülni - mosolygott.

- Büszke vagyok rátok - paskoltam meg a fejét. - Na, együnk - indultam az étkezőbe.

- Ááá várj meg! - futott utánam. Himchan utolért és együtt ültünk le a helyünkre. Mint mindig most is én kaptam a legnagyobb adag sajttortát, de tuti még a többiekéből is jutni fog nekem mert nem hagyom, hogy egyedül megegyenek egy adagot. Nekik az túl sok lenne.

- Mit csináltatok Jiyeonnal? - kérdezte Jongup.

- Hát... Elmentünk a nagybátyjáért - válaszoltam.

- Szóval azért voltak a reptéren - jelentette ki Youngjae.

- Ja. Pontosan ezért.

A következő percekben teljesen a tortámra koncentráltam és minden mást leignoráltam magam körül. Hát igen, ha meglátok egy sajttortát akkor már semmi nem számít csak ő és én. Vajon Jiyeon tud sajttortát csinálni? Biztosan. Viszont ha nem akkor muszáj lesz neki megtanulnia, ha a barátnőm akar lenni. Következő alkalommal ezt el is mondom neki.

A sajttorta egy meghatározó része az életemnek. Ez tény.

Miután mindent megettem elmentem fogat mosni és újra az ágyban kötöttem ki. Már majdnem elaludtam mikor valaki újra felzavart.

- Daehyun! - szólt be Zelo. Hát ezt nem hiszem el. Ma még hagynak aludni?

- Igen?! - kérdeztem kissé ingerülten.

- Alszol? - kérdezett vissza. Ez most komoly? Ugye csak szórakozik velem.

- Igen... Igen alszok, azért válaszolgatok itt neked, mert alszok... Mit akarsz?

- Jó éjszakát - mondta majd becsukta az ajtót én pedig fejbe csaptam magam. Hát ilyen nincs.

- Esetleg még valaki? - kérdeztem hangosan mire újra nyitódott az ajtó. Oké elegem van.

- Daehyun! - szólt újra Zelo.

- Igen?

- Mond te is.

- Jó éjszakát Zelo...

- Neked is - mondta és újra hallottam, ahogy záródik az ajtó. Ez a gyerek sose fog felnőni... De ennyit még megengedhet magának maknae létére.  Ezek után már tényleg senki sem zargatott hála az égnek.

Adrienn & Minirigó xX