Nem tudtam mire vélni azt, hogy Gukkie
hirtelen eltűnt a szobából. Úgy volt, hogy mi együtt jöttünk az esküvőre aztán
csak így szőrén-szálán eltűnik? Nem értem én ezt. Remélhetőleg hamarosan
előkerül, mert nem akarok ”egyedül” megjelenni.
Azt se nagyon tudtam mire vélni, hogy
Jiyeon és Daehyun oppa elhívnak engem pár perccel az esküvő előtt süti enni. De
amiben kaja van, annak nem mondhatok nemet.
Szóval épp bementem egy szobába ahol
elvileg a sütiknek kellett lenniük viszont én ott egy darab sütit se találtam.
Ez olyan elszomorító… Pedig már lelkiekben teljesen felkészültem arra, hogy én
most teleeszem magamat finom és szép kis sütikkel erre mi vár?! A nagy semmi.
Kész tragédia. Beletörődve, hogy itt nincs semmilyen süti és Jiyeonék rossz
helyre hoztak letörve indultam el kifelé. Ám amikor léptem volna ki a szobából
majdnem egy magas Zeloba ütköztem. Olyan magas. Legalább egy fejjel biztosan
magasabb nálam… Miért?!
- Te meg mit keresel itt? Ha sütit akkor
rossz helyen jársz - mondtam letörten.
- Nekem azt mondták, hogy rengeteg
koktélparadicsommal találhatom majd itt szemben magam... - mondta, majd
sóhajtott egyet. - De úgy látom, hogy ez nem az én napom.
Szegényke. Most ő is csalódott. Átérzem a
helyzetét. Teljes mértékben átérzem…
- Nekem mondod? Én tényleg azt hittem,
hogy most felpakolhatom magam sü... - fejeztem volna be, de nem ment ugyanis
hallottam, ahogy az ajtó zára kattan egyet. - Te is hallottad? - kérdeztem
kétségbeesetten.
- Átvertek minket... - mondta mérgesen.
- Aigoo, én ott akartam lenni az esküvőn!
Engedjetek ki! - kezdtem el verni az ajtót, de mind hiába.
- Úgy látszik, hogy egyáltalán nincs esély
arra, hogy látni fogjuk... - mondta.
- És te ebbe ilyen könnyen belenyugszol?
Én látni akartam, ahogy abban a csodálatos ruhában az oltár elé vonul, és
amikor kimondják a boldogító igent. Ha már a saját eskü... - kezdtem bele, de
rájöttem, hogy Zelo előtt nem igazán szólhatom el magam. Ő bevágott egy olyan
fejet, hogy "nyugodtan folytasd" így hát valami nem olyan hülyén
hangzó hazugságon törtem a fejem, de nem igazán jött össze… - Ha a saját
esküvőmön nem láthatom, magam kívülről akkor legalább őket lássam.
Gondolatban egy jó nagy facepalmmal
ajándékoztam magam. Komolyan? Ennél idétlenebb dolgot nem mondhattam volna?
Mindegy…
- Most ez komoly? - csapott egyet a
homlokára. Ó-ó! Ő is ezt csinálja. De ez csak arról adott tanúbizonyságot, hogy
tényleg nagy baromságot mondtam. Gratulálok Bom. - Egyébként kérdezhetnék
valamit?
- Persze. Ha már úgyis itt ragadtunk -
vertem még egy utolsót az ajtóra, de újból semmi. Ez olyan lehangoló...
- Miért alszol Yongguk hyunggal?
- Hát... Mert Jiyeon és Daehyun oppa
együtt szeretne. Meg egyébként is szeretem Gukkie oppát, plusz nem olyan rémes
vele aludni - mosolyogtam. Most erre mit kéne mondanom egyébként? Elmondom az
igazat és kész. - Oh és apu jobban örül neki ha Yonggukkal alszok és nem
valamelyik másik taggal. Valahogy úgy veszem észre, hogy kezd megbékélni vele –
mondtam elégedetten.
Igen örültem neki, hogy apuci kezdi
elfogadni oppát. Nagyon szeretem Gukkiet és nem lenne jó, ha apa nem szeretné,
vagy rossz szemmel nézne rá. Így pedig legalább Yongguk is nyugodtan lehet
nálunk vagy nyugodtan lehetünk együtt. Azért remélem már tényleg felfogta, hogy
oppa nekem olyan, mint egy nagyon jó báty és nincs köztünk szerelmi kapcsolat.
- Miért nem erősködtél, hogy Jiyeon veled
aludjon? Igen, ez az, de attól függetlenül nem lenne szabad!
- Hát mert mi bármikor aludhatunk együtt.
Ha akarnánk, a hét minden napján megtehetnénk, de Daehyun oppával nincs rá
lehetőségük máskor...
- És ez téged miért érdekel?
- Mert látom, ahogy Jiyeonra nézek, hogy
mennyire boldog amikor Daehyunnal van. Látszik rajta, hogy nagyon szereti. Már,
csak ha meghallja, hogy Daehyun még ha az arcán nem is látszik, de a szemében
felcsillan valami... valami varázslatos! Engem is szeret, nem tudom, hogy
jobban-e mint őt, de az biztos, hogy nem szereti jobban nálam, de most nem ez a
lényeg. Gondoltam leszek olyan aranyos és kedves, hogy megadom neki is azt a
lehetőséget, hogy a szerelmével legyen - mosolyogtam büszkén. - Ja
meg, mert Yonggukkal nem nagyon van lehetőségem aludni és én szeretek azokkal
aludni, akiket nagyon szeretek.
- De erre abszolút nem volt SEMMI szükség
- emelte ki azt, a csodálatos szót.
- De igen! Volt szükség! Mivel a szobák
két személyesek és már mindenkinek volt párja és én meg nem hagyhatom, hogy
oppa kint maradjon a folyosón vagy bárhol máshol inkább befogadtam. Ő pedig
örömmel fogadta el meghívásom. De miért is magyarázkodok én itt neked? - tört
fel bennem a felismerés.
Egy kisregényeket sorolok fel úgymond
”mentségként” mintha bármi joga lenne kifaggatni vagy számon kérni, pedig
egyáltalán nincs neki! Egyáltalán miért zavarja őt az, hogy én Gukkieval
alszok?! Semmi köze hozzá és ne zavarja. Ne érdekelje őt, hogy én kivel alszok.
Foglalkozzon azzal, hogy ő kivel tölti az éjszakát…
- Mert meg kell tenned! Mindenkinek
elmagyarázol mindent... Nekem is megteheted!
- Nem! Náluk fiatalabb vagyok, ezért
megérdemlik, hogy megmagyarázzam nekik a dolgokat, de nálad idősebb vagyok
szóval semmi jogod ahhoz, hogy számon kérj! Apropó ennyi erővel te miért alszol
egy fiúval?! Az talán jobb?
- Jobb! És ne fogd a korra! Pár hónappal
vagy csak idősebb... - forgatta meg a szemeit.
- Nem, nem jobb! A lányoknál ez
természetes, vagy ha fiú lány alszik együtt, de ha két fiú, akkor már mindenki
rosszra gondol. Már bocsi, de nem véletlenül van az, hogy a fiú idolokat jobban
shippelik. És igen is a korra fogom!
- Nem igazán érdekel, hogy mások mit
gondolnak rólam... Viszont téged is hihetnek valami kis csajnak, aki azért férkőzött
a banda közelébe, hogy mindenkivel legyen egy kis éjszakai kalandja!
- E-ez most komoly? - kérdeztem alig
halhatóan. Sok mindent nem veszek magamra, de ez... ez most nagyon fájt. És
pont Ő mond ilyeneket... Mintha egy kést döfött volna a szívemben és hatszor
megforgatta volna... - Tényleg ezt gondolod rólam? Hogy csak azért akarok
Yonggukkal aludni? Hogy azért vagyok itt? Én pedig már azt hittem, hogy sokat
javult a kapcsolatunk, de úgy látszik tévedtem - nevettem fel keserűen majd az
ajtóhoz fordultam és újra elkezdtem rángatni a kilincset.
El akarok menni innen... Kétségbeesetten
fogtam továbbra is a kilincset. Tényleg el akartam menni ugyanis éreztem, hogy
elő akarnak törni az első könnyeim... Nem láthat sírni. Nem akarom! Olyan
hihetetlen, hogy ezt mondta… hogy mondhat ilyet? Tényleg ennyire utál? Én meg
még egészen mélyen abban reménykedtem, hogy egyszer talán mi ketten… erre
ilyeneket vág a fejemhez…
- Ha te olyanokat gondolsz rólam, akkor én
miért ne gondolhatnék rólad ilyeneket? - húzta félmosolyra a száját.
Alaphelyzetben most olyan szexin nézett volna ki, de nem tudok eltekinteni
attól, amit mondott. Talán csak egy nagyon kis pillanatra.
- Nem én gondolok rólad olyanokat, hanem
némelyik rajongóid... És tudod mit? Felőlem azt gondolsz rólam, amit akarsz.
Csak... csak hagyj békén.
- Gondolod, hogy nem voltak szándékaik
azzal, hogy bezártak minket ide? Alig ha hiszem, hogy kiengednek minket innen.
- Képzeld, tudom, hogy nem fognak
kiengedni! Valószínűleg már rég nincsenek itt ugyanis ha Jiyeon meghallotta
volna, hogy ezt mondod nekem már rég a föld alatt lennél én pedig az ágyban a
takaró között, de még itt vagyok. Szóval az egyetlen megoldás, ha én leülök az
egyik sarokba, te pedig a másikba - mondtam majd elindultam a szoba
túlsóvégében lévő sarokba.
- Hát... Szerintem még mindig itt vannak,
de te tudod - mondta, majd fogta és leült az ágyra. Ezt nem hiszem el! Én
beülök a sarokba ő meg fogja és kényelmesen elhelyezkedik az ágyon… Ez most
komoly?!
- Igen mert én ismerem évek óta Jiyeont és
nem te! A fiúk lehet, itt vannak Yonggukkot kivéve, mert szerintem ő is kiállna
mellettem, mert ő tényleg szeret és sose vágna ilyeneket a fejemhez. Látod? Ez
a különbség közted és közte... Ő szeret és kiáll mellettem, megvéd. Nem úgy,
mint te. De igazából mit is várhatnék tőled? Mindegy...
- Hagyjuk már Yonggukot a francba... -
mondta, majd már teljesen elkényelmeskedett, és be is takarózott.
- Nem hagyom! Miért hagynám? Miért kéne
rád hallgatnom mikor te se teszed?! Nem megmondtam, hogy a sarokba menj? Erre
te még be is takarózol! Hogy lehetsz ennyire... ennyire bosszantó?! Ha nem mész
a sarokba ódákat fogok zengeni oppáról!
- Ahw, mond majd akkor, ha felkeltem - ásított
egyet, majd hasra feküdt. Ez a gyerek egyre jobban felidegesít. Felálltam majd
idegesen eltrappoltam az ágyig és egy erőteljes mozdulattal lerántottam róla a
takarót.
- Ya! Ne merj elaludni! Nem engedem!
- Azt mondtad, hogy hagyjalak békén ezért
meg is teszem. Ha így folytatod, akkor csak tovább fogunk veszekedni, ami
egyikünknek sem lesz jó ezért: HAGYJÁL ALUDNI!! - rántotta vissza magára a
takarót. Nem teheti ezt velem! Jól van, hogy békén hagy, de ne aludjon...
Elvettem egy poharat a mini bár tetejéről
majd a fürdőszobába mentem. Ott megtöltöttem a poharam jéghideg vízzel ezek
után pedig visszamentem a fekvő gonoszsághoz és nyakon öntöttem a pohár
tartalmával.
- Hm... - sóhajtott, majd bement a fürdőbe
és egy törölközővel tért vissza, szépen a fejére helyezte, majd elkezdte
törölgetni a haját. - Nem fogok aludni. Örülsz?
- Máris boldogabb a lelkem - húzódott egy
széles gúnyos mosoly az arcomra.
- Remek - mondta, majd visszafeküdt az ágy
azon részére, ami nem volt vizes.
- Most komolyan annyira elkényelmesedtél a
csodás kis életedben, hogy nem bírod ki, hogy ne feküdj az ágyon?
- Ha már van egy kis szabadidőm, akkor
miért ne csinálhatnám? Neked mi bajod van ezzel egyáltalán?
- Az, hogy az ágy még csak a sarok
közelébe sem ér!
- Nem érdekel. Attól, hogy nem ott vagyok,
ahol te akarod, nem kell hisztizned.
- Én nem hisztizek! De ne te feküdj már az
ágyon! - mondtam majd visszamentem a sarokba és leültem. Egy ideig senki nem
mondott semmit, de végül megszólaltam. - Én most Yonggukkal az oldalamon
akartam nézni a csodálatos esküvőt... Ehelyett itt vagyok egy bunkó nálam
fiatalabb gyerekkel...
- Én is sok mindent akartam ma csinálni...
De ezt dobta a gép, fogadd el - mosolygott.
- Nem fogom elfogadni - jelentettem ki
majd az ajtóhoz mentem és elkezdtem verni. - Yongguk! Oppa! Jiyeon! Daehyun
oppa! Valaki! Engedjetek ki! Gukkie! - és így tovább...
- Most már biztos elmentek, mert ahogyan
hallom már a vonulós zene megy. Nem igazán hiszem, hogy Jiyeon kihagyná -
nevetett.
- Nem hiszem el! Én is látni akarom! Miért
ilyen igazságtalan velem az élet?! Miért nem kapok csak egy cseppnyi
boldogságot? Miért kell ilyen szerencsétlennek lennem?! Miért pont én? Miért
nem lehetett valaki más? - csúsztam le az ajtón majd előtörtek az első
könnycseppek.
Nem is igazán az esküvő miatt sírtam,
hanem úgy az egész miatt. Hogy pont én lettem ilyen beteg és nem élvezhetem ki
az életet és ezek mellett még egy idióta esküvőt se láthatok... Ha nemsokára
meghalok legalább ennyi örömöm lehetett volna ebben a csekély kis életemben. De
nem tőlem még ezt is meg kell tagadni! Úgy... nem fogok eleget szenvedni ugye?!
Ő pedig még élvezi is az egész helyzetet. Én pedig már a fél karom is odaadnám,
csak szabaduljak meg ettől az embertől…
- Mi...? Milyen betegségről beszélsz? –
kérdezte riadtan.
- M-mi van? Én beszéltem betegségről? –
értetlenkedtem. Megmertem volna esküdni rá, hogy nem mondtam ki csak magamban
üvöltöztem a rá nem tartozó részeket...
- Mindegy, hagyjuk. Lehet, hogy
félrehallottam - mondta.
- Ez... Furcsa volt - kapkodtam a tekintetem
ide-oda zavartan.
- Valóban az volt... Mostanában elég sok
dolgot beképzelek, ami egyébként meg sem történik... - sóhajtott.
- Lehet ez is olyan volt.
- Értem. Ez eléggé abnormális nem? Nincs
véletlenül egy orvos, akinek ezt elmondhatnád? Lehet, tudna rajta segíteni,
mert ez így eléggé ijesztő...
- Nincs ilyenre szükség. Csak befejeződik.
- Ha te mondod - vontam vállat. - Amúgy
szerinted mikor jönnek oppáék? Szeretnék már kijutni innen...
- Nem hinném, hogy ameddig a ceremónia
tart addig meg jelennek..
- Hát ezt nem hiszem el! - pufogtam. -
Mégis mi a fészkes fenéért kellet nekik ide bezárni minket? Csak rossz dolgok
történnek itt. Egyáltalán nem szimpatikus ez a szoba...
- Ma már ezt rengetegszer hallottam.
- Nem érdekel! – fújtattam - El akarok
tűnni ebből a szobából. A közeledből. A szobámat akarom és... - nem mondhatom
azt, hogy a pandát, amit tőle kaptam. Az gáz lenne nem? De biztosan az lenne...
Akkor most mit mondjak. - Mindegy - legyintettem.
- Folytasd.
- Nem - ráztam a fejem.
- Ha valamit elkezdesz, akkor azt fejezd
is be!
- Mégis miért fejezném be, ha nem akarom?
Velem is sokszor eljátszották már ezt akkor én is megtehetem - nyújtottam ki rá
a nyelvem.
- Érdekel a folytatása, szóval kérlek,
mond el.
Jó... hazudni fogok neki. Utálok hazudni,
de... nem mondhatom el neki, hogy a panda, amit tőle kaptam nagyon is értékes
számomra. Azok után, amit mondott nem akarom, hogy azt higgye bármit is
szeretek, ami hozzá tartozik. - És Yonggukkot. Tessék, örülsz? Azt mondtad
hagyjam már őt ezért inkább nem mondtam, de most már tessék, itt van.
Istenem csak vegye be... Habár miért ne
venné be? Tiszta jót találtam ki...
- Áh, szóval tényleg beleszerettél? Értem.
- Ö... Ö... - Mi van?! Miből vonta le ezt
az örült következtetést? - Talán igen, talán nem. De ha igen akkor mi van? Vagy
ha nem? Semmi közöd hozzá!
- Miért? Ha valaki tetszik, neked azt
bátran bevallhatod nem? - mosolygott.
- N-nem... Fenn áll a lehetőség, hogy a
másik személy nem viszonozza, azt vagy épp utál... - vagy olyanokat feltételez
az emberről, hogy mindenkivel össze akar feküdni pont, mint ő maga. Erre még
mindig olyan fájdalmas gondolni - Esetleg visszautasít és kinevet vagy bármi.
- Jobb bevallani, mint hogy aztán
bánkódni, hogy nem tetted meg.
- Most azt akarod, hogy valljam be nem
létező érzéseim oppának? Vagy csak magadat próbálod győzködni valamiről? Mert
azt igazán megtehetnéd idebent is - mutattam a fejemre. -, mert engem nem
igazán érdekel. Csak még jobban felhúzol, hogy érzéseket műtesz belém!
- Nem értem, hogy miért húzod fel magad
ezen mikor én csak bíztatlak arra, hogy valakinek majd valld be!
- Inkább magadat bíztasd arra, hogy kibírd
nyitni ezt a szerencsétlen ajtót! - ütöttem egyet a még mindig zárt és egyetlen
kiutunkra
- Nincsenek varázs kezeim baszki!
- Látod?! Semmi hasznodat nem veszem. Csak
idegesítesz... - túrtam a hajamba. - Nincs itt valami alkalmazott, aki
meghallana? Komolyan mondom ez már kész röhej...
- Jaj öcsém... - mondta, majd felpattant
az ágyról, majd megragadta a csuklómat, és az ágyhoz húzott majd szépen
leültetett a szélére, azután pedig fellökött, és szépen begörgetett oda ahol
előbb feküdt, majd ő is mellém helyezkedett. - Maradj nyugton!
- Ez meleg... ráadásul Zelo melegítette
fel - mondtam ki alig hallhatóan az első gondolataimat, de még csak így se
kellett volna. Mi a fenéért mondtam én ki?! Remélem nem hallotta. Biztosan nem
hallotta. Nem lehet, hogy hallja! Ott fekszek ahol nem rég Zelo feküdt ez... ez
csodás. De hé! Nekem most haragudnom kéne rá. Ez így nem ér... HARAGSZOM! -
vésem a fejembe.
- Figyelj... Mondanom kell valamit.
- Figyelek én, végül is jobb dolgom nincs.
Ha már bezártak ide pont veled - forgattam a szemem -, akkor mást úgyse nagyon
tehetek...
- Fogalmam sincs, hogy mikor kezdődött, de
valahogyan ezt érzem. Egy idő után, amikor másokkal is kedves voltál akkor
elfogott a féltékenység. Ha mással nevettél, mást öleltél, másokkal mentél
valahova, beszéltél velük... A végén már azt gondoltam, hogy beteg vagyok.
Aztán meg rájöttem, hogy te vagy az első lány, aki megmozgatott – tette a
szívére a kezét – idebent. Huh – nyugtalankodott. - Nehéz ezt kimondani...
de...Szeretlek Bom.
Mikor ezt kimondta a testem nagyon jól eső
melegség és érzés öntötte el. Még sose mondta ezt nekem egyetlen fiú se. Oké
Yongguk mondta és apa, de ők nem ebben a formában értették.
V-várjunk egyáltalán Zelo ebben a formában
érti? Egyáltalán mi van?! Jól hallottam? Egy mukkot se tudtam szólni csak
pislogtam, mint egy hülye. E-ez olyan hihetetlen. Az előbb még nagyon, nagyon
csúnya dolgokat vág a fejemhez most meg közli velem, hogy szeret? Úr Isten!
Zelo szerelmes belém! Viszonozza az érzéseim, vagyis nem teljesen, mert én nem
vagyok belé szerelmes csak elmondhatatlanul tetszik viszont én most haragszom
is rá. Miért mondott nekem olyanokat, ha szeret? Biztosan csak szórakozik
velem. Igen ez az egyetlen normális magyarázat. Most nevessem el magam? Az
durva lenne inkább nem.
- Zelo... e-ez egyáltalán nem vicces. Ha
emberekkel akarsz szórakozni, akkor azt, kérlek, ne rajtam tedd - hajtottam le
a fejem.
- Egyáltalán nem szórakozom veled! Tényleg
szeretlek! Tudom, hogy furcsán viselkedtem, de csak azért, hogy ne bukjak le
mielőtt bevallhattam volna! Mindenki tudta rajtad kívül. Féltem, hogy te is
tudod.
- És most ezt el kéne hinnem? Az előbb
körülbelül nyíltan azt mondtad nekem, hogy a sarokról jöttem, most meg azzal
jössz nekem, hogy szerelmes vagy belém. Ez elég abszurd nem gondolod? -
kérdeztem egyik szemöldököm felvonva.
- Mit kell tennem ahhoz, hogy el hidd?!
- Milyen kérdés ez?! - csattantam fel. -
Most erre mégis mi a fenét kéne válaszolnom? Határozatlan ember vagyok miért
pont ezt kéne tudnom? Azt is alig tudom eldönteni, hogy milyen hajgumit használjak...
- Mit szólsz ehhez? - mosolygott, majd az
arcomat két keze közé fogta, ajkait ajkaimra tapasztotta és szenvedélyesen
megcsókolt. A meglepettségtől teljesen lefagytam és hagytam, hogy Zelo hevesen
falja ajkaimat. Egy idő után viszont magamhoz tértem és visszacsókoltam.
Csodálatos érzés volt Zelo puha párnáit a sajátomon tudni. Úgy éreztem ez egy
csodálatos első csók és szerelmi vallomás volt számomra. Még akkor is, ha ilyen
rossz körülmények között jött létre. - Gondolom ez eléggé jó 'bizonyíték.' Lehet,
hogy nem volt a legjobb, de nézd el nekem, hogy először csináltam ilyet.
- T-tényleg? - dadogtam zavartan.
- Mondom! Ez volt az első! Mé' nem hiszel
nekem?
- I-igazság szerint nekem is - pirultam
el. - Szóval, akárhogy nézzük eddig ez volt a legjobb csókom... és a
legrosszabb is. Ennek így van értelme?
- Mondtam, hogy nézd el, ha rossz volt...
És nem nincs - mondta csalódottan.
- Épp ez az, nem tudom semmihez sem
hasonlítani. De ha magamból indulok ki, akkor ez... Várjunk csak! Én ezt miért
veled beszélem meg? Ezt nekem most Jiyeonnal kéne megbeszélnem...
- Sajnos ő most nem ér rá - mosolyogott.
- Ne is mondd - szontyolodtam el. Egy
ideig csendben ültünk egymás mellett. Én az elmúlt perc eseményein
gondolkoztam. Megcsókolt Zelo. Engem. És szerelmes belém! Ez hihetetlen még
mindig. Milyen szerencsés vagyok. De addig oké, hogy megcsókolt. De akkor most
mi van? Én nem mondtam neki, hogy tetszik vagy bármi ilyesmi. Most akkor
barátok vagyunk vagy több? Istenem.
Hirtelen hallottuk, ahogy az ajtó zára
kattan egyet és fejem Zelora kaptam, aki pont rám nézett majd az ajtóra
helyeztük tekintetünk.
Minirigó & Adrienn xX
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése