Chapter Twenty-One

*Zelo POV*

Éppen a bandával gyakoroltunk, mikor engem megzavartak a gondolataim. Hirtelen Bom jelent meg a fejemben, ahogyan nevet, ahogyan mást ölel, ahogyan más szeret. Ez a lány az első, aki iránt ilyet érzek, de fogalmam sincs, hogy miért... de éget valami belülről akárhányszor máshoz beszél, mással nevet... Ez lenne az igazi féltékenység? Azt hiszem, fel kell keresnem JiYeont, hogy több dolgot tudhassak meg Bomrol.

Hirtelen annyit éreztem, hogy nagy gondolkodásom közben a padlón kötöttem ki.

- Hé! Zelo... - rázogatott ki az elbambulásomból Yongguk.

- Jól vagy? Nem szoktál így elszállni közülünk... - mondta Himchan. Oh, ennél jobban nem is fejezhette volna ki magát.

- Semmi baj! - pattantam fel, majd az aggódó szempárok hirtelen megnyugodtak. Annyira nem szeretem mikor a Hyungjaimnak aggódniuk kell értem. Nem szokott velem ilyen történni, de Bom lehet, hogy titokban küldi a rossz szerencsét. Nem.. Már nem gondolkodom így erről a lányról. Sokkal közelebb kellene kerülnöm hozzá. Ekkor az ez előtti gondolat menetemet nem is találtam olyan butaságnak. Muszáj elmennem Jiyeon elé, és találkozni vele. Mondjuk, még a próbából van egy kicsi, de csak körülbelül tíz perc.

Miután végeztünk gyorsan mentem az öltőzőbe és felvettem a ruhámat, majd gyorsan elindultam. A gördeszkámmal suhantam a szökőkút felé, ahol először találkoztam Bommal.

Leültem egy padra ott a közelben és felvettem egy napszemüveget reménykedve, hogy senki sem vesz észre. Sőt inkább azért, hogy Jiyeon jöjjön... Nagyon fokuszáltam magam elé, és majdnem olyan nyakam lett, mint egy dinoszaurusznak. Hirtelen megpillantottam, hogy Jiyeon és Bom megjelenik.

Felpattantam az ülőhelyemről, majd mire eljutott az eszemig, hogy az a bizonyos személy is ott van, hirtelen megtorpantam. Párperc múlva annyit láttam, hogy megölelték egymást és mindketten elindulnak az ellentétes irányban. Megkönnyebbültem.

Gyorsan magam alá raktam a gördeszkámat, majd elkezdtem Jiyeon után gurulni. Amikor odaértem mellé, megfogtam a vállát, majd úgy szálltam le. Jiyeon erre nem reagált a legjobban ugyan is hátra ugrott ijedtében. Végül is egyébként megértem, én is megtettem volna, ha hirtelen ilyet csinálnak.

- Sajnálom - hajtottam le a fejemet, majd a kezembe kaptam a 'járművemet'.

- Oh... semmi baj Zelo - mondta, miközben rám nézett. Ahogy láttam egy kicsit megnyugvással töltötte el, hogy én vagyok az, és nem más.

- Szeretnék tőled kérni egy szívességet, ha lehet.

- Mi lenne az?

- Mesélnél nekem Bomrol?

- Mit szeretnél róla tudni?

- Hát mindent - mondtam izgatottan.

- Oh, először is menjünk el innen. Hova menjünk? - vakargatta a fejét.

- Hozzátok. Az van a legközelebb. Sőt az a leglogikusabb! - mondtam, majd erre ő csak felhúzta a szemöldökét.

Már éppen közel jártunk az épülethez, amikor én egy meggondolatlan lépést tettem. Levettem magamról a szokásos maszkomat, és a napszemüvegemet és rögtön kiszúrtak az emberek. Elkezdtek felénk szépen lassan, majd egyre gyorsabban jönni. Persze csak tinédzser lányokról van szó.

- Öhm... - kocogtattam meg a vállát - van egy kis gond - vigyorogtam, mire ő hátranézett.

- Uram atyám... - sóhajtott egyet, majd megfogta a kezemet, majd elkezdtünk mi is rohanni. Időközben majdnem elhagytam az én csodálatos közlekedési eszközömet, csak visszafutottam érte, úgy, hogy Jiyeon majdnem felesett de, bocsánatot kértem tőle. Már egyre közelebb voltak a rajongóink, amikor mi már a lift gombját nyomkodtuk őrülten. Az érzés, amikor az a csodás fémdoboz akkor nyílik ki, amikor nem messze vannak tőled az emberek, és a még jobb érzés az az, hogy akkor záródik be, amikor az egyik éppen utánad kap... felbecsületlen!

- Huh! Megúsztuk - mondtam miközben sóhajtottam egyet.

- Hát gondolom, nem tudják kideríteni, hogy melyik emeleten lakok ugye? - kérdezte miközben az állát fogdosta a kezével. Miért csinál ez a lány ilyen fura dolgokat? Én ezt teljességgel nem értem! Róla már-már több dolgot tudok, mint az általam szeretett lányról. - Csak reménykedni tudok, hogy nem fényképeztek le, mert az gáz lenne. Még beállítanának úgy, hogy én elszédítem a tagokat.

- Hát miért fogtad meg a kezem? Egyébként pedig mindig fényképeznek, szóval valószínű, hogy most is megtették.

- Hirtelen reakció volt, plusz, ha nem fogom meg akkor lehet, hogy most a rajongók puszilgatnának és ölelgetnének össze-vissza.

- Egyébként fenn áll a veszélye annak, hogy Daehyun ezt félreérti, ugye tudod? - kérdeztem. - Ott hagyhattál volna, vagy nem kellett volna megragadnod.

- Tudom... - mondta lehajtott fejjel - De ezt majd később úgyis megoldjuk, hiszen szeretjük egymást.

Ezután gyorsan bementünk a lakásba, ahol az a Dongwoo bácsika otthon volt. És amikor meglátott minket eléggé meglepődött feje volt. Lehet, hogy azt hiszi, hogy van közöttünk valami?

- Ti... te.... - mutatott Jiyeonra - megcsalod Daehyunt? - vigyorgott gonoszan.

- Te... én... - mutatott Dongwoora - nem csalom meg Daehyunt - mondta mérgesen, majd belökött a szobájába, és jött utánam. - Egyébként miért szeretnél róla többet tudni?

- Azt hiszem... ő az első lány, akibe beleszerettem... Igen, ez az igazság. Kérlek, ne mond el senkinek!

- Hm... - sóhajtott egyet - Akkor mit is szeretnél tudni?

- Mondtam már, hogy mindent!

- Na szóval mindent? Azért mindenegyes apró részletet nem mondhatok el, de azért hallgass figyelmesen, oké?

- Oké.

- Szereti ölelgetni az embereket, de nagyon. Főleg engem, mert állítása szerint jó puha vagyok. - Na... Álljon csak meg a menet? Puha? Inkább csontosnak látszik, minthogy puhának. - Általában azt az embert, aki kaját ad neki, rögtön megkedveli. Ebből adódóan rájöhetsz, hogy imád enni. Nem szereti a kemény fizikai munkát. Sőt figyelmeztetlek, hogy nem is végezhet. Ha valami baja lesz miattad, kinyírlak vetted? - nézett rám ilyen tipikus összeszűkült szemekkel. Bevallom, Jiyeon néha... kicsit ijesztő.

- Oké - mondtam.

- Egyébként néha kicsit ügyetlen, és sokszor vannak szőke pillanatai. De ettől függetlenül ő egy nagyon aranyos lány - mosolygott. Ekkor már nem volt félelmetes többé.

- Köszönöm, hogy megosztottad ezeket velem. De máskor is kérhetem a segítségedet ugye?

- Csak akkor, ha visszafizeted valamivel. Amúgy természetesen segítek!

- Nos, most megyek... Valamivel még visszafizetem ezt.

- Mit fogsz tenni akkor, ha kint vannak a rajongóitok? - nevetett.

- Megoldom, nyugodj meg - mondtam, majd kikísért, és aztán én épp bőrrel megúsztam, és hazaértem a fiukhoz.

*Bom POV*

Suli után úgy döntöttünk Jiyeonnal, hogy elmegyünk a szökőkútnál lévő starbucksba. Bementünk majd ettünk pár sütit. Igazából Jiyeon csak egyet evett, de én helyette is ettem eleget. Még beszélgettünk egy kicsit majd kifizettük a fogyasztásunk és már mentük is. Elsétáltunk a szökőkútig, hogy majd ott elválnak útjaink. Mikor odaértünk megláttam a szökőkút szélén ülve egy gördeszkás fiút eltakart fejjel. Mármint rajta volt egy szemüveg meg egy maszk. Hirtelen átsuhant az agyamon, hogy lehet Zelo az, de aztán elvetettem az ötletet. Ha ő lett volna, biztosan köszön nekem… legalábbis remélem. Úr isten! Lehet, már annyira utál, hogy figyelembe sem vesz? Nem ez nem lehet. Azt nem élném túl. Azt hiszem… Jiyeonnal egy hosszas ölelés kíséretében elköszöntünk majd elindultam visszafelé. Igen szoktam ilyen rendes lenni, hogy oda-vissza szaladgálok miatta. Újra eljöttem a gördeszkás fiú előtt viszont most jól megvizsgáltam. Nem, nem lehet, hogy Zelo az. Ő biztosan idejött volna hozzám. Igen. Így van.

- Apu! – kiabáltam mikor beértem a lakásba. – Itt vagy?

Nem jött válasz. Hát jó, akkor biztosan nincs itthon. Habár dolgozik szóval ez várható volt…

Bementem a szobámba majd az ágyamra vetettem magam. Kezembe vettem a panda macimat. Igen a Zelos pandamacimat és elkezdtem ölelgetni. Nem olyan, mint az igazi Junhong, de megteszi. Az túl feltűnő lenne ha Zelonak nevezném el vagy Junhongnak? Biztosan… Inkább hagyom, és tényleg megkérdezem magát Zelot, hogy mi legyen a neve.

Miután elégnek láttam a pandám ölelgetését kimentem a konyhába, hogy valami élelem iránt kutassak. A hűtőn találtam egy cetlit miszerint „Van bennem kimchi egyél meg” oké apa… Kinyitottam majd megtaláltam az említett kaját. Bekapcsoltam egy kis zenét majd szedtem magamnak.

Leültem az asztalhoz és elkezdtem enni. Evés közben ért a felismerés, hogy két óra múlva az orvosnál kell lennem. Gyorsan bedobtam a tányérom a mosogatóba és már mentem is a szobámba.

Úgy gondoltam jobb lesz, ha lezuhanyozok, mielőtt elmegyek. Jól megmostam magam mindenhol, kimentem a szekrényhez, amiből kivettem egy felsőt és egy szoknyát. Magamra kaptam és tárcsáztam az én legjobb barátnőmet. Semmi kedvem nem volt egyedül menni és mivel apa későn fog hazaérni vele se tudok. A fiúknak pedig fogalmuk sincs-e kis problémámról. Pár csöngés után Jiyeon fel is vette a telefont.

- Cső Jiyeon – szóltam bele először.

- Szia – köszönt vissza. – Mit szeretnél?

- Tudod ma kéne elmennem az orvoshoz, de semmi kedvem egyedül. Nem jönnél el velem? – kérdeztem a legédesebb hangomon.

- Végül is, elmehetek.

- Okés, akkor egy óra múlva a szökőkútnál – mosolyogtam.

- Rendben. Most leteszem – mondta majd letette a telefont. Mivel nem tudtam mit csinálni kimentem a kertbe majd lefeküdtem ugyan oda ahol Gukkieval feküdtünk. Emlékszem azért lakóparkba költöztünk anno és nem panelházba, mert anya imádta a virágokat és a keretet. Ezért is lakunk az alsó emeleten. Igaz a felsőbb emeleten lakóknak is ott a nagy közös kert, de az nem ugyan az, ez teljes mértékben a miénk.

Mióta anya elment apával közösen gondozzuk a kis élőlényeket, amiket anya ránk hagyott. Hiszem, hogy ő a virágokon keresztül velünk van és vigyáz ránk. Nagyon szerettem anyát és az egyik legfájdalmasabb dolog volt mikor elvesztettem. Nem láttam további értelmét az életemnek. Nem akartam öngyilkos lenni, ne tessék félreérteni. Inkább nem tudtam mihez kezdjek, elveszetnek látszott minden. De jött Jiyeon és kirántott. Persze apa is hozzájárult. Apával nagyon jó a kapcsolatunk, de vele mindig is ilyen jó volt.

Kiskorom óta apa típus vagyok. Sokat jelentett, hogy ő mellettem maradt. Sok apuka már rég otthagyta volna a lányát vagy teljesen kifordult volna magából, de ő meg tanult főzni és miattam még elment óvó bácsinak is, hogy jobban értsen a gyerekekhez. Azóta már jobb lenne, ha valami tinédzserekkel foglalkozó munkája lenne. Akkor talán bírná kontrollálni a fiúk iránti furcsa viszonyulását. Anya biztos visszafogná, hogy ne legyen ennyire furcsa és kérdezgetős meg mesélgető, ha itt van valami fiú. Remélem erről le fog szokni.

Juj vajon mi lesz, ha megtudja, hogy tetszik nekem Zelo? Na és tessék, megint itt vagyunk Zelonál… Azzal a fiúval is mit kéne kezdenem? Végül is nem hívhatom el én elsőnek randira… Vagy meg kéne fogadnom a Female President üzenetét? Nem. Nem fogom. Hívjon el ő először ha akar. De félő, hogy esze ágában sincs rám úgy gondolni, mint egy lányra, aki tetszhet neki…

Épp leülni készültem a szökőkút szélére, amikor is megláttam az én édes barátnőmet. Kitártam karom ezzel jelezve, hogy ölelésre invitálom. Jiyeon közönség előtt sose annyira ölelgetős és kézfogós, mint amúgy most se csinálta az ölelésre invitáló mozdulatot csak átölelt. Engem egyébként az se zavar, hogyha tízezren néznek, minket én ugyanúgy fognám a kezét meg minden ilyesféle ostobaság.

Az utat az orvoshoz végig beszéltük. Mikor beértünk leültünk az egyik padra.

- Nem szeretem ezeket a lócákat – jelentettem ki. – Olyan lehangolóak.

- Szerintem cukik. Szép a színük.

- Hát nem is tudom… Én nem szimpatizálok velük. Meg nem is valami kényelmesek – kezdtem el mocorogni.

- Ne ítélj a kényelem alapján – mondta mire felvontam a szemöldököm.

- Oké… Ha te mondod – vontam vállat. – Szerinted lesz valami baj? Nem tudom, hogy elmondjam-e, hogy majdnem összeestem a suliban. Eddig ez nem volt egy kis futástól. Annyira félek – bújtam hozzá közelebb.

- Mondd el neki. Ő legalább rendesen tud rajtad segíteni. Ne félj minden rendben lesz – mosolygott majd bíztatóan átölelt.

- Remélem, igazad van. Nem szeretek ide járni. Főleg nem egyedül – Jiyeon épp válaszra nyitotta a száját, amikor kijöttek és behívtak a rendelőbe. Bementem majd elvégeztük a szokásos vizsgálatot.

A doktor elég sokáig nézegette ott a papírokat. Meg egyszer elment egy huzamosabb időre is én meg bent maradtam a rendelőben az asszisztenssel. Gondolom, mondanom sem kell, hogy ránk telepedett a kínos csend. Legszívesebben elővettem volna a telefonom és elkezdtem volna rajta játszani vagy ilyesmi, de nem akartam bunkó lenni. Addig okés, hogy az orvossal elvagyok, de attól ezzel a nővel nem kell. Mikor végre valahára visszatért az orvos, nem tudtam leolvasni semmit.

- M-mi történt? – dadogtam.

- Bom történt veled valami ezekben a napokban vagy hetekben? – ült le elém az orvos.

- Tegnap… suliban voltam és rohannom kellett az osztályba. Mire odaértem már alig kaptam levegőt és nagyon rosszul voltam. Az egyik osztálytársam adta ide a gyógyszereim és kettő darabot vettem be belőle. Tényleg rettentően éreztem magamat.

- Értem. Sajnos rossz hírrel kell, hogy szolgáljak. Az eredményeid nem valami fényesek. Azt nem tudjuk, hogy miért, de sajnos az állapotod rohamosan romlott. – Mi?! Ez nem lehet. Nem történhet meg. Nem! Úr isten! Most mihez kezdjek? Hogy mondjam ezt el apának?! - Előfordulhat, hogy kis izgalom miatt rosszul leszel vagy ehhez hasonló dolgok. Felírtam neked egy új gyógyszert. Miután innen elmész, váltsd ki. Ne aggódj minden rendben lesz – mosolygott majd nyugtatóan a vállamra rakta a kezét. Ezzel egyébként egyáltalán nem nyugtatott meg sőt… Azt hittem ott nyomban elsírom magam. Mi lesz így velem? Mégis beigazolódik, hogy fiatalon és szépen halok meg? Nem akkor inkább legyek ráncos és csúnya. Remegve elvettem a felém nyújtott receptet majd sokkolva felálltam és elkezdtem kimenni. – Két hét múlva vissza kell majd jönnöd. A recepthez csatoltam az időpontot. Bom. Ne csüggedj.

- Megpróbálom. Köszönöm – motyogtam majd óvatosan lenyomtam a kilincset és kiléptem az ajtón. Miután bezártam nem tudtam mozdulni. Háttal nekidőltem majd elindultak az első könnyeim és így tovább. Jiyeon iderohant majd felemelt és leültetett a  padra.

- Úr isten! Bom mi a baj? Bom figyelj rám – mondta majd elkezdte törölgetni a könnyeim. Szorosan magához húzott és a hátamat simogatta. – Bom mi a baj? Mond el! Akármi is az ketten megoldjuk – fogta két tenyere közé az arcom miközben mondta majd újra átölelt.

- Ezt nem tudjuk megoldani. Ez… ez el van rontva… Nem tudok mit tenni.

- Bom. Mondjad mi történt érted? Csak… csak mond el – hallottam a hangján, hogy ő is hamarosan sírni fog. Az volt az, amit végkép nem akartam.

- Rossz… az állapotom. Rosszabb lett. Érted? Betegebb vagyok, mint valaha. Nem akarom így végezni. Nem akarok fiatalon és gyönyörűen eltávozni. Öregen és ráncosan akarok meghalni, sok-sok unokát magam után hagyva és egy szerető férj mellet, aki ebben az esetben Zelo kell, hogy legyen – hadartam kétségbeesetten.

Jiyeon nem tudott mit reagálni csak nézett ki a fejéből. Nagyon lesokkolta szegényt ez az egész dolog. Csak nézett és meg se mukkant. Egy idő után elkezdtek folyni a könnyei mire nekem is.

Szorosan magamhoz húztam és úgy öleltem mintha többé nem tehetném. Ő is viszonozta ölelésem. Ott sírtunk egymás vállán egy kórház kellős közepén. De most mit tehettünk volna? Ennél rosszabb hírt nem is mondhatott volna az orvosom. Teljesen szétestem. Nem tudtam, hogy most mit is kéne tennem. Innen merre tovább. Teljesen kibuktam és elvesztettem a fejem. Az életem hirtelen teljesen rosszra fordult és csak nem is tudtam ellene tenni…

Adrienn & Minirigó xX

Chapter Twenty

*Jiyeon POV*

Reggel, amikor felkeltem rájöttem, hogy nem igazán beszéltük meg Bommal, hogy ő jön-e ma iskolába, avagy sem. Elkezdtem a telefonom után nyúlni, majd kikerestem a nevét és tárcsáztam. Megcsörgettem párszor, de nem igazán akart reagálni... Egyébként biztosan megcsörgettem vagy ötször szóval garantált, hogy felkelt, csak túl komás ahhoz, hogy beszélgessen velem. Fogtam és kikeltem az ágyamból, és hallottam, hogy Dongwoo ismét a konyhában alkot valamit. Szépen bebattyogtam az ajtóig, majd megálltam ott.

- Öh - támaszkodtam neki az ajtófélfának - kérlek, csomagolj már nekem valami kaját, mert nem akarom a pénzem költeni. Köszönöm.

- Mondd ki!

- Mit mondjak ki?

- Az érzéseidet!

- Éhes vagyok.

- De nem így gondoltam, hanem amit irántam érzel! Ha kimondod, csinálok neked kaját.

- Szeretlek!

- Ha ezt Daehyun hallotta volna - ért fülig a szája - Daehyunnak mondtad már egyébként?

- Sajnos még nem, de mindennek eljön majd az ideje. Mondjuk, ennek pont eljön lassan - mosolyogtam. - Egyébként gyorsan csomagolj nekem kaját, mert nem sokára elindulok.

- Hogy akarsz te elindulni nem sokára, amikor még pizsama van rajtad? Gondolkozzál már légy szíves. Menjél és öltözzél át! - nyomott ki a konyhából. - Meg fogom csinálni, ne aggódj. Na, irány a szobádba átöltözni.

- Rendben van, „anya” - ráztam meg a fejemet. Szépen bebattyogtam a fürdőszobába ahol elvégeztem a reggeli szokásaimat, majd ezután a szobámba vezetett az utam. Éppen az ágyamon feküdtem, amikor észrevettem, hogy egy fej félig bent van az ajtómon. Kicsit meglepődtem, majd egy kicsit felültem az ágyamon és rájöttem, hogy az én csodálatos legjobb barátnőm feje kandikál befelé. Visszavágtam magam, majd feltettem a kérdést.

- Te mit keresel itt hajnalok hajnalán? - kérdeztem, mire bejött az ajtón és rám ugrott, majd elkezdett ölelgetni.

- Úgy hiányoztál, és megbeszélni valóink vannak - mosolygott.

- Mint például?

- Mi történt tegnap Daehyunnal? Yongguk mondta, hogy Daehyunnak NAGY tervei voltak - emelte ki a nagy szót.

- Hát elvitt engem egy tropikáriumba amit imádtam! Aztán sok-sok mindent megnéztünk, ettünk csirkét meg minden aztán elvitt valami tetőre és megcsókolt.

- Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiii?! Hogy mit csinált?

- Most miért vagy te ezen annyira fenn akadva? Az emberek, akik szeretik egymást szoktak ilyet csinálni!

- És legalább jó volt?

- Na, jó, hagyjál ezekkel a kérdésekkel - nyomtam le magamról. - Na és veled mizu? - kérdezetem mire eltakarta az arcát, ami azt jelenti, hogy elpirult.

- Tetszik nekem egy fiú.

- Na, végre rájöttél, hogy tetszik neked Yongguk.

- Mi? Dehogy is.

- Akkor ki a franc tetszik neked?

- Hát... Magas... szőke... kicsi.... szereti a koktél paradicsomot... és nem akarom kimondani a nevét... Ez olyan zavarba ejtő.

- Oh... MI?! Hogy...?

- Hát... Sokat beszéltünk skypeon... meg... meg minden. Aztán egyszer csak megtörtént. Te számítottál arra, hogy ezt fogod érezni Daehyun iránt? - kérdezte mire megráztam a fejemet - Na, látod? Én sem terveztem, csak egyszerűen megtörtént, és fogalmam sincs, hogy mit csináljak...

- Mit tehetnél ilyenkor? Próbálj vele tölteni több időt - mosolyogtam - Ez az egyetlen logikus lépés. Erre ő csak bólogatott majd, én felpattantam az fekvőhelyemről, majd a szekrényemhez léptem, és elkezdtem kiszedni az egyenruhámat. Szépen magamra vettem majd kimentem a konyhába azzal a céllal, hogy leellenőrzöm, hogy Dongwoo drága megcsinálta-e a kajámat, ami tuti két, vagy három szendvics lesz, de az is tökéletes. Éppen jókor mentem be, mert láttam, hogy most csomagolja be.

- Oh! - fordult hátra, mert megtoltam egy kicsit a széket, aztán ő pedig ijedős, és szokás szerint most is összerezzent egy kicsit.

- Bocsi - mentem oda, majd megöleltem.

- Egyébként jött neked valami levél - mondta.

- Milyen levél?

- Hát honnan tudjam? Akármennyire is közel állok hozzád, nem nyithatom ki, mert semmi közöm hozzá. Bár lehet, megkelletet volna tennem - vakargatta a tarkóját - Itt a kajád, a küldemény pedig az nappaliban van az asztalon.

- Köszönöm - mondtam, majd szépen odadobtam a kajámat Bomnak, de figyelmeztettem - Nem azért dobtam oda, hogy megedd! Rakd bele a táskámba.

- Rendben - vágott szomorú fejet.

Ezután szépen becammogtam a nappaliba, majd a kezembe vettem egy rózsaszín kis borítékot, szépen kinyitottam, és elém tárult egy esküvői meghívó. Ahogy láttam tényleg csak nekem szól, DE megpillantottam azt, hogy vihetem magammal a barátomat, meg még valakit. Tehát jön velem Daehyun, meg Bom! Meg még kitudja, hogy ez a kettő kit hoz magával. Szerintem az lesz, hogy én hívom Daehyunt ő pedig az egész bandát... Plusz még azt is hiszem, hogy kisbusszal kell mennünk... Előre félek.

Egyébként a nagynénim közeli barátnőjének, a lányának az esküvője lesz, akivel régen rengeteg időt töltöttünk együtt, és a kapcsolatunk is elég jó. Örülök, hogy meghívtak, mert szeretem az esküvőket. Két hét múlva lesz, addig tájékoztatok mindenkit. Bomnak még most nem akarom megemlíteni, mert túlságosan bepörög... Szeret esküvőkre járni, mert olyankor sok a kaja, és ő meg imád enni.

- Indulnotok kellene, mert a végén még elkéstek! - kiabálta el magát Dongwoo.

- Jó megyünk. Nyugodj meg, oda érünk... még bőven - kiabáltam vissza, majd kihúztam Bomot a szobámból, majd szépen magunkra húztuk a cipőnket, és elindultunk. Elmentünk a buszmegállóig, majd vártunk egy kicsit. Nem igazán beszélgettünk most egymással, de valahogy érzem, hogy az esküvőn így is-úgyis bepótoljuk. Vagyis csak akkor, ha Daehyun hagyja számunkra.

Amikor beért elénk a busz, szépen felszálltunk, majd külön helyekre ültünk le. Az utazásunk után a sulihoz érve megöleltük egymást, majd kettéváltak utjaink.

Ezután miközben végig mentem a folyóson érdekes dolgok ütötték meg a fülemet. „Miért pont ezt a lányt választotta egy híresség?” Magam sem tudom. Nem értem, hogy miért, de mindegy. Már az osztálynál tartottam amikor - akit most már megismerek - Hyosung beállt elém.

- Nem is olyan rég azt mondtad, hogy csak talán érzel iránta valamit! Akkor most miért erősítette meg, hogy együtt vagytok?! - kérdezte.

- Mint múltkor, most sem zavartatod magad, és belevágsz rögtön a közepébe... - sóhajtottam. Miért von egyáltalán felelősségre? Tehetek én róla, hogy Daehyun így döntött? - Egyébként én később tudtam meg...

- De tényleg együtt vagytok? - kérdezte egy kicsit elszomorodva.

- Tényleg. Halál komolyan!

- Pedig én jobban illenék Daehyunhoz! - mondta.

- Sajnos lehet, hogy ezt ő nem egy gondolja. Sőt biztos vagyok benne. Egyébként meg, ha ennyire téged akart volna, akkor nem rám tapadt volna, hanem rád.

- Még nem is látott élőben! - mondta, majd én csak összeszűkült szemekkel néztem rá. Hirtelen eszembe jutott. Egy emlékkép ugrott be.

- De már látott, csak nem biztos, hogy emlékszik rád - mosolyogtam, mire ő ledöbbent.

- Te-te láttál, amikor a fantalálkozón voltam? - kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Láttalak bizony! - nevettem.

- Attól függetlenül remélem hamar szakítani fogtok! Mindvégig a bukásotokért fogok imádkozni!

- Ha neked ettől jobb lesz... Csináld csak. Lehet, hogy az imáid miatt évekig együtt leszünk. Na, mindegy. Szia - mondtam.

Ezután még mászkáltam egy kicsit a folyosón, majd hallgattam a többieket is, hátha mondanak valamit. Volt még több ilyen, mint Hyosung de voltak nagyon aranyos lányok illetve meglepőmódon fiuk is, akik szép dolgokat mondtak. Például „Olyan aranyosak, szerintem összeillenek” vagy „Örülök, hogy oppa megtalálta az igazit.” Ezeken akarva és akaratlanul elmosolyodtam, mert hatalmas örömmel töltöttek fel. Arról a lányról meg már meg is feledkeztem. Kár, hogy egy osztályterembe kell vele ülnöm.

*Bom POV*

Miután elváltunk Jiyeonnal rögtön az osztályterem felé vettem az irányt. Igazából így utólag átgondolva meg kellett volna kérnem, hogy kísérjen el, mert félek az emberektől. Mi van, ha a második lépésemnél megölnek? Oké Bom nem vagy normális… - szidtam magamat.

Szép lassan és ide-oda kapkodva a fejemet elindultam az osztálytermem felé. Ott talán biztonságban leszek. Azonban mindenki engem bámult! Miért vagyok én olyan nagy szám? Egyre rosszabbul éreztem magam a vizslató tekintetek kereszttüzében így elkezdtem rohanni az osztálytermem felé. Igen szó szerint rohantam. Nem kellett volna, mert mire az osztályba értem eléggé rosszul lettem.

Mikor berontottam mindenki engem nézett. Jaj, ne már itt is?! A mellkasomat fogva gyorsan kapkodtam a levegőt. Hogy én mennyire utálom ezt… Gyorsan levágtam a táskám majd leültem a székemre. Még mindig elég ramatyul voltam így MinAh sietett a segítségemre. Tudják, hogy ilyenkor a gyógyszeremre van szükségem szóval gyorsan elkezdett kutakodni a táskámban. Ezer évnek telt mire végre a kezébe akadt. Gyorsan remegő kezekkel lecsavarta a tetejét majd a kezembe nyomta a megfelelő adagot. Mivel most tényleg nagyon rosszul lettem muszáj volt két darabot bevennem belőle. Gyorsan lenyeltem a gyógyszert majd kezdtem egyre jobban lenni. Tényleg azt hittem meghalok, vagy minimum a kórházban kötök ki… 10 perc múlva már olyan állapotban voltam, hogy meg tudjam nyugtatni MinAht semmi gond.

- Úr isten! Mi történt Bom? – kérdezte kétségbeesetten barátnőm.

- Csak… csak, menekültem – lihegtem.

- Mégis mi elől?

- A megvető tekintetek elől.

- Mégis miről beszélsz? Megijesztesz.

- Te szereted a B.A.P-t nem?

- Még szép – villantotta meg aranyos mosolyát.

- Akkor gondolom, tudod, hogy mi van körülöttünk…

- Juj, tényleg kérdezni is akartam csak kiment a fejemből mikor itt… tudod.

- Igen MinAh, tudom.

- Szerencsés a barátnőd nagyon – mondta egy csalódott mosoly kíséretében. – Persze te is. Örülnék neki ha Yongguk oppa engem szeretne ennyire, mint téged. Tényleg nagyon aranyosak vagytok.

- Ö… köszönjük, azt hiszem. Igazából mi csak barátok vagyunk. Nekem ő olyan mintha a bátyám lenne.

- Akkor nem jártok?

- Nem – ráztam a fejem. – Valószínű nem is fogunk.

- Kár… Pedig ha oppának barátnője lesz akkor az te legyél. Aranyosak vagytok együtt nagyon.

Én Zeloval akarok aranyos lenni… Persze igen örülök neki, hogy aranyos vagyok Gukkieval, de… nem tudom mi, de.

- Zeloval nem vagyok aranyos? – kérdeztem meg hirtelenjében, bár ne tettem volna. Most biztosan hülyének néz, mert elég fura fejet vágott be.

- Ö… De. Vele is nagyon aranyos vagy, de azért inkább YonBom párti vagyok – mosolygott.

- Hogy mi? – kérdeztem értetlenül.

- A couple nevetek.

- Ja, aha, most már értem.

- Aj, a pároknak szoktak adni neveket és a ti párosotoknak YonBom a neve. Ez olyan, mint a DaeJae vagy ami már inkább aktuális a JiHyun – mondta mire értetlen fejet vágtam – Daehyun és Youngjae, Jiyeon és Daehyun.

- Oh, már minden világos – mosolyogtam. Nem sokkal később bejött a tanár is és elkezdődött az óra. Egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Végig az járt a fejemben, hogy vajon, hogyan fogok innen kijutni? Az osztálytársaim nagy része is bámult elég rendesen…

Remélem, nem élte bele magát mindenki túlságosan abba, hogy én is Gukkie… Amúgy is korban Zeloval jobban összeillek. De miért kellenék pont én Zelonak? Mikor elmondása szerint én rossz ómen vagyok és idegesítő… Vajon a múltkor idegesítettem mikor nálunk volt? Biztosan nem, mert adtam neki koktélparadicsomot. Juj, hogy ő milyen kis aranyos volt mikor meghallotta, hogy van. Legszívesebben elkezdtem volna nyomkodni az arcát. De miért gondolok én rá? Vajon ő gondol rám? Mit csinálhat most? Biztos próbálnak. Vihetnék neki paradicsomot, meg a többieknek is kaját. Biztos örülnének neki. Ha nem lenne suli, akkor biztos vinnék neki.

Aztán ott van a panda, amit tőle kaptam. Imádom azt a pandát, egyre jobban szeretem. Még mindig nincs neve szegénykének. Majd megkérdezem Zelot hátha ő tud valamit.  Igen pontosan ezt fogom tenni. Egész órán szinte csak Zelora gondoltam. El kéne mennem orvoshoz.

Egész nap nem láttam Jiyeont… Ez lehet, azért van, mert engem teljesen elleptek és biztos őt is. Mindenki abban a hitben él, hogy én együtt vagyok Oppával pedig ez nem igaz. Nem értik miért nem erősítette meg ő is, hogy járunk. Olyan jó, hogy ők jobban tudják, mint mi. Sokan szinte kinyírnának, amiért vele „járok” mondták, hogy nem is vagyok szép és, hogy vajon mit látnak bennünk a fiúk… De sokan azt mondják, hogy nagyon aranyosak vagyunk, és igazán drukkolnak nekünk. Hát ö… oké. Nekem ez furcsa. Azért oké, jó érzés, hogy így gondolnak ránk, de nekem Gukkie oppa csak a testvérem, nem a barátom.

Iskola után együtt mentünk haza Jiyeonnal. Elmondtam neki, hogy volt reggel a kis balesetem. Nagyon kibukott és ideges lett. Nem szereti, mikor ez történik velem. Igazából én sem… 

Miután elváltunk Jiyeonnal úgy döntöttem, hogy én most elmegyek Youngjaeval kajálni. Hogy honnan jött ez a hirtelen felindulás nem tudom, de én most ezt megteszem. Felültem az első buszra majd elmentem a fiúk házához. Félénken vettem a lépteim majd vonakodva, de megnyomtam a csengőt. Nagy meglepetésemre Himchan nyitott nekem ajtót.

- Szia Channie – mosolyogtam rá majd megöleltem.

- Szia – mosolygott. – Mi ez a nagy boldogság?

- Nem tudom – vontam vállat. – Beengedsz?

- Ja, igen – mondta majd elállt az ajtóból így beléptem.

- Hello Jongup – öleltem át ő is.

- Hogyhogy itt vagy? – érdeklődött.

- Ezt én is szeretném tudni – jött oda Gukkie mire a nyakába ugrottam. Hiányzott.

- Oppa!

- Csáó – ölelt vissza. Elég sok ideig öleltük egymást és arra lettem figyelmes, hogy valaki köhög. Eltávolodtam Yongguktól majd az említett személyre néztem aki Zelo volt, mellette pedig Daehyun állt.

- Szia oppa – öleltem meg Daehyunt.

- Te most miért hívsz engem oppának? – furcsállta Dae.

- Mert a barátnőm barátja vagy és mérhetetlenül boldoggá tetted azzal a múltkori randival, ezzel kiérdemelted, hogy oppának hívjalak. Ja és csak szeretnélek felvilágosítani arról, hogyha csak egyszer is megbántod véged. Oh, és persze ne állj közénk.

- Szia Zelo – lett óriási a mosolyom majd őt is átöleltem. Meglepetésemre nem ellenkezett sőt, csak még jobban magához húzott, amit nem tudtam mire vélni, de eléggé belepirultam így a mellkasába fúrtam az arcomat. Őt hamarabb elengedtem, mint Gukkiet nem akartam nagyon feltűnő lenni.

- Oké, engem csak az érdekelne, hogy hol van Youngjae? – kérdeztem.

- Szerintem a szobájában – mutatott az említett helyiség felé Jongup mire arra vettem az irányt. Benyitottam és tényleg ott volt az a személy, akit kerestem. Integettem neki mire ő felállt az ágyról majd felém jött.

- Te meg miért vagy itt?

- Hát… Arra gondoltam, hogy kajálhatnánk egyet.

- Bom én nem Yongguk vagyok.

- Tudom. Nekem nem is Yongguk kell, hanem te. Na, eszünk vagy mi legyen?

- Hát, oké – vont vállat majd kimentünk a többiekhez. – Mi most elmentünk kajálni. Majd jövök, vagy jövünk, nem tudom.

- Jól hallottam, hogy Bom Youngjae hyunggal akar enni? – kérdezte Jongup.

- Igen, teljesen jól – mosolyogtam mire mindenkinek leesett az álla. Legfőbbképp Gukkie és Zelo volt meglepődve.

- De hát miért?! – fakadt ki Zelo majd térdre rogyott.

- Zelo légy erős. Nekünk el kell fogadnunk a tényt miszerint Bom nem velük akar enni – mondta fájdalmasan Yongguk majd leguggolt csapattársához és bíztatóan a vállára tette a kezét.

- Jó szórakozást – mosolygott Channie.

- Végre valaki! – mondta Jae miközben én a két földön szenvedő barátaink felé mentem.

- Aj, te – öleltem meg Yonggukot. – Attól, hogy vele kajálok, még nagyon szeretlek – pusziltam meg az arcát. – Meg persze téged is – emeltem fel a földről Zelot. – Na, de mi most mentünk.

Gyorsan felkaptuk a cipőinket majd beszálltunk az egyik kocsi hátsó ülésére. Megbeszéltük, hogy megeszünk egy hamburgert és a sofőr már vitt is minket. A kocsiban nagyon jól elbeszélgettünk. Jól tettem, hogy Youngjaeval jöttem. Nem akaszkodhatok rá mindig Yonggukra vagy esetleg Zelora. A többi fiúval is kéne majd programot csinálnom.

Mikor odaértünk a gyorsétteremhez bementünk majd egy eldugottabb asztalhoz ültünk. Leadtuk a rendelést majd Jae új témába kezdett.

- És miért pont velem jöttél kajálni?

- Tudod, szeretnék mindenkivel jóban lenni és te jutottál először eszembe szóval gondoltam akkor jövök veled. Szeretnélek jobban megismerni.

- Oh, az jó.

- Igen. Szóval mesélj nekem… Zeloról.

- Mi van? – kérdezte fura fejjel mire akaratlanul is kitört belőlem a nevetés.

- Csak vicceltem – nevettem majd ő is csatlakozott.

- Már megijedtem. Egyébként biztos, hogy megeszed te azt a sok kaját, amit kikértél?

- Igen. Általában ezt szoktam itt enni.

- Akkor jó. Gondolom, szeretsz enni.

- Imádok.

- Akkor Himchan hyunggal biztosan nagyon jól kijöttök, majd mert ő mindig etetne mindenkit.

- Komoly?

- Igen.

Miután kihozták a rendelést rögtön neki is kezdtünk enni. Egy csomót beszéltünk meg nevettünk. Annyira jól éreztük magunkat, hogy az étterem után még elmentünk sétálni is. Kikötöttünk a szökőkútnál. Eszembe jutott, amikor belelöktem Zelot. Teljesen akaratlanul. Talán életem egyik legjobb véletlenje volt. Ha akkor nem lököm be, most nem lenne, a legjobb barátnőmnek barátja én pedig nem ismerném Yonggukot és a többieket. Igazán megkedveltem őket. Nagy nevetésemben Yougjae szakított meg

- Min szórakozol ennyire jól? Tudni akarom.

- Itt löktem bele Zelot a szökőkútba.

- Szívesen megnéztem volna.

- Én, se láttam teljesen. Pedig milyen jót nevettem volna, rajta ha látom, ahogy benne lubickol – nevettünk.

- Figyelj Bom - mondta mire rá emeltem tekintetem. - Látom, valami nagyon nyomja a szíved, nekem nyugodtan elmondhatod.

- Nem is tudom...

- Figyelj, én nem adom tovább senkinek és talán még tanácsot is tudok adni.

- Hát jól van... Egyre többet beszélek Zeloval és kezdem megkedvelni. A múltkor áthívtam Gukkie oppát, de Zelo hirtelen beállított és mihelyst ez megtörtént oppa lelépett. Kettesben maradtunk Zeloval. Még sose voltam vele igazából kettesben, igaz otthon volt apu is, de az nem számít. Szóval elején kicsit feszengtem meg minden, de aztán tiszta jól elbeszélgettünk. Azóta egy csomót van a fejemben és nem bírom kiverni. Nem tudom, ez miért van. Oké van egy sejtésem, de ezt még magamnak is alig merem bevallani. Jiyeonnak is csak nehezen tudtam kinyögni.

- Tetszik neked Zelo - jelentette ki a nyilvánvalót.

- Igen! - vágtam rá kétségbeesetten. - Mit tegyek?

- Őszintén szólva, nem igazán tudom. Talán nyitnod kéne felé és többet találkozni vele. Lehet, aztán rájössz, hogy ugyan olyan érzelmeket táplálsz iránta mint Yongguk iránt.

- De nem mert Gukkieval kapcsolatban teljesen mást éreztem...

- Egy biztos. Zelonak még nem volt barátnője, sőt még csak arról sem tudok, hogy bárki iránt is komolyabban érdeklődött volna. Nem ismeri annyira ezeket az érzéseket. Lehet, hogy majd neked kell először oda állnod és a szemébe mondani, hogy mit érzel. Minden esetre én sok szerencsét kívánok neked és remélem tisztázódnak az érzéseid.

- Köszi. Talán igazad van, sőt biztos tetszik nekem Zelo, de ez nekem túlságosan is új...

- Nyugi. Minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell.

Adrienn & Minirigó xX

Chapter Nineteen

*Bom POV*

Este 8 óra volt és őszintén szólva nagyon untam a fejem... Gondoltam rá, hogy felhívom Jiyeont, de aztán ezt a tervem-elvetettem, ugyanis eszembe jutott, hogy ő most épp romantikus randevún van Daehyunnal így őt elfelejthetem... Csak ide-oda dobáltam magam az ágyon mikor a fejembe pattant a felismerés. Gyorsan kiszaladtam a konyhába ahol apa alkotott valamit ugyanis éhes voltam ő pedig felajánlotta, hogy gyárt nekem kaját.

- Apuci - öleltem át.

- Igen mackó? - simogatta meg a fejem.

- Áthívhatom az egyik barátom, mert nagyon unatkozom Jiyeon pedig éppen randizik.

- Kit takar az "egyik barátom" kifejezés? Lány vagy fiú? - kérdezősködött.

- Túl sokat akarsz tudni apu - csóváltam a fejem.

- Hát ez a dolgom nem? Plusz te vagy az egyetlen lányom szóval szeretnélek megvédeni...

- Néha túlságosan is szeretnéd...

- Teljesen igazad van. De! Kit is szeretnél áthívni este 8 órakor?

- Hát mivel olyan közeli lány barátom nincs Jiyeonon kívül, aki ebben az órában átfáradna ide ezért... Yongguk oppát! - hadartam el az érintett nevét.

- Kit? - kérdezett rá apa, mivel ahogy sejtettem semmit nem értett belőle. Őszintén pont ez volt a célom, csak az nem volt a tervben, hogy visszakérdez...

- Yongguk... - motyogtam.

- Ilyenkor? - kérdezte ledöbbenve.

- Hát... gondolom igen. Nagyon unatkozom és ő az egyetlen személy, aki megtenné ezt nekem! Légy szíves - öleltem át - majd elkezdtem puszilgatni.

- Oké-oké - emelte fel védekezően a kezeit. - De ebből ne csinálj rendszert - mondta majd utamra engedett. A szobámba visszaérve megkerestem a telefonom és felhívtam Gukkiet.

- Szia oppa! - mondtam mikor felvette.

- Szia Bom - mondta és most kivételesen hallottam a hangján, hogy mosolyog. Oké akkor most nem pikkel rám. - Mit szeretnél?

- Tudod... Hát Dae és Jiyeon elmentek randizni, és hát... unatkozom. Nagyon unatkozom... Pont az ágyamon szenvedtem és hirtelen eszembe jutottál te! Mivel Jiyeont nem hívhatom át, mert elfoglalt, gondoltam szolok neked, hátha ráérsz és eljönnél...

- Ha te unatkozol, akkor miért én menjek hozzád? - kérdezte.

- Ja... Mert neked van kocsid és jogsid, plusz te idősebb, vagy mint én. Velem akármi történhet, és ezt tessék szó szerint érteni. Plusz ilyenkor már apa se nagyon engedne társaság nélkül. Azt meg gondolom, nem akarod, hogy megtudja, hol laksz. Hidd, el képes lenne zaklatni a velem kapcsolatos kérdéseivel...

- Jó, rendben. Mikorra menjek?

- Hát, ha mostanában elindulsz az nekem tökéletes - mondtam.

- Rendben akkor nemsokára indulok. Majd találkozunk.

- Ühüm - hümmögtem majd letettem a telefont. Miután végeztünk a hívással visszamentem a konyhába ahol apa már kész volt a spagettivel. Gyorsan megettem a saját adagom aztán pedig elővettem pár zacskó rágcsit és egy pokrócot, amit leterítettem az udvarra rá pedig a kajákat tettem, ugyanis úgy döntöttem, hogy kint leszünk a kertben.

Egyébként a kertünk nem nagy durranás. Van benne egy pici tavacska egy kisebb terasz, előtte pedig a füves rész. A ház mellett van még egy kisebb pizza sütős és bográcsos cuccos. Így elmondva úgy hangzik, mintha tényleg egy óriási kertről lenne szó, pedig nem az. Nekem elhihetitek. Itt lakom!

*Yongguk POV*

Éppen kifelé tartottam a szobámból, amikor a másik szoba ajtaja is kinyílt, láttam, hogy Zelo lép ki rajta. Próbáltam elsurranni mellette úgy, hogy ne vegyen észre, de nem igazán sikerült...

- Hova mész Hyung? - ragadta meg a karomat.

- Hát... ööö... el?

- DE HOVA MÉSZ HYUNG?? - emelte ki a szavakat, majd elkezdte rángatni azt, amit éppen fogott. Természetesen ezt sem kellene félreérteni.

- Bomhoz - mosolyogtam.

- Minek mész te oda?

- Hát hallod magam sem tudom. Mindig úgy ugrálok, neki mintha egy kutya lennék, és ő meg a gazdám lenne. Akármit akar, tőlem azt megteszem neki. De miért is? HM?!?!?! - most kezdtem el én rángatni őt, de én a vállánál fogva. - Egyébként meg, mert unatkozik.

- Miért nem engem hívott? - kérdezte csalódottan.

- Azért, mert veled nincsen szinte semmilyen kapcsolata? - tettem fel a kérdést. - De amúgy, hagyj már elmenni, mert vár... Ne tartsál fel a kérdéseiddel.

- Nem is igaz! Egy csomót szoktunk beszélgetni. Előtted mindig velem beszél. Bár ebbe jobban belegondolva lehet, hogy azért teszi velem előbb, hogy a te emlékeiddel aludjon el.

- Na ez... Már... beteges....

- Az én részemről, vagy a Bom részéről?

- Mindkettőtökéről természetesen! Én speciel örülnék neki, ha velem beszélne először, mert akkor nem kellene sokszor hajnali 1-2ig fent maradnom.. Így is keveset alszom, neki hála meg még kevesebbet!

- Veled többet beszél, mint velem... - mondta lelombozottan.

- Na, én mentem! - integettem neki, majd felvettem a cipőmet és kimentem az ajtón, de ő utánam szaladt.

- Hyung! Ne hagyj itt félek! - ragadta meg a karomat.

- Mitől? Attól, hogy elvisz a mumus? Te! Rajtam kívül még van három szép hyungod! Szóval ők megvédenek.

- De te vagy a leader! Melletted biztonságban érzem magam, mellettük meg nem! Ne menj el, ne tedd ezt velem!

- Öhm... Csak, hogy tudd, mondjuk bizonyára tudod, de Himchan majdnem olyan idős mint én. Attól, hogy ő a visual és nem a leader az nem számit. Na hagyjál békén.

- De ő el van foglalva magával! Te pedig olyan erős vagy, olyan harcos jellemű. Itt akarod hagyni a kicsi maknaet?

- Pontosan ezt akarom tenni - vigyorogtam.

- Ne legyél ennyire gonosz... Tudod mennyire ijesztő ez a hely mikor nem vagy itt?

- Jó, nem érdekel. Ha nagyon félsz, majd gyere utánam, én elmentem! - mosolyogtam, majd szépen elkezdtem futni, de ő nem tudott, mert nem volt rajta pipő.

Szépen beszálltam a kocsimba, majd elindultam Bomék háza felé. Tudatában van ő annak, hogy az édesapja megint félreérthetni? Mondjuk múltkor tökéletesen megmagyaráztuk neki a helyzetet, de mindegy.

Miközben mentem és néha-néha piros lámpát kaptam a csodálatos éjjeli várost figyeltem. Rendkívül szép ilyenkor, de akkor jobb lenne, ha otthon feküdhetnék a csodálatos ágyamban. Most még oké, mert még nem adjuk elő az új számunkat egy ideig, de attól függetlenül... nem kellene folyton elhívnia otthonról ennek a nőnek! Egyébként szeretem meg minden, de ez már túlzás...

Amikor odaértem a házuk elé, egy hatalmasat sóhajtottam, majd kiszálltam a járművemből. Felmentem a házuk elé, és egy hatalmas mosolyt varázsoltam az arcomra, és megnyomtam a csengőt. Amikor kijött én megszólaltam.

- Surprise! I'm here! - tartottam ki a karjaimat, mert számítottam az ölelésére, amit meg is kaptam. Miután befejeztük ezt a csodálatos dolgot, megfogta a kezemet, majd szépen behúzott a szobájába. Hál istennek, ahogy láttam az apukája nem volt otthon. Tehát leültem az ágyára, és csodáltam a falait, meg az ilyesmiket.

- Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád - ölelt meg.

- Igazán számíthatnál néha valaki másra, hogy én tudjak pihenni, meg ilyesmi. De mindig én jövök... Tudod, kit hívj legközelebb?

- Kit?

- Zelot.

- Gondoltam rá hogy őt hívom, csak aztán rájöttem, hogy biztosan hülyének nézne, ha elhívnám, és úgy se jönne el. Szóval fölösleges időpocséklás lett volna.

- Te csak azt hiszed, hogy nem jött volna el... - sütöttem le a szemeimet

- Oké, most már mindegy - legyintett majd megfogta a kezemet és kihúzott az udvarra. Ahol le volt terítve egy pokróc, és tele volt rágcsival. Leült majd megpaskolta maga mellette a helyette, hogy üljek oda, vagy valami ilyesmi. Szépen lefeküdtünk majd elkezdtünk dumálni, majd egy fél óra múlva már az eget bámultuk. Mily romantikus... LENNE, ha forrna köztünk a levegő, de nem teszi.

*Zelo POV*

Hyung azt mondta, hogy menjek utána, ha nagyon félek, ezért elkezdtem a szekrényemben turkálni, hogy találjak magamnak valami ruhát. Mikor végre meg találtam örömömben elkezdtem ugrálni, majd e tevékenységem végéhez érve felöltöztem. Felkaptam a gördeszkámat, mivel ilyenkor már úgy sincsenek kint az olyan korú emberek, akik minket ismernek.

Körülbelül háromnegyed óra után végre odaértem ahhoz lakóparkhoz ahol Bom lakik. Gyorsan odamentem a kapuhoz, majd elkezdtem csengetni. Mivel ezek a szerencsecsomagok nem reagáltak hirtelen megnyomtam vagy tízszer egymás után mire egy férfi jelent meg mogorva arccal.

- Te meg ki vagy és mit keresel itt? - kérdezte mogorván

- Zelo! - válaszoltam.

- Te most leignoráltad a kérdésem?

- Bocsánat! Azért vagyok itt, mert találkozni akarok Bommal!

- Szóval az a Zelo vagy... Gyere beszélgessünk csak el egy kicsit - mondta, majd beengedett a kapun.

Szépen besétáltunk, majd szépen leültetett ő pedig elhelyezkedett elém. Elkezdett nekem prédikációt tartani mindenféle hülyeségről, aztán kitértünk arra is, hogy most kit szeret Bom. Meg azt is mondta, hogy ha igazi férfiak vagyunk, akkor harcoljunk érte, ne pedig töketlenkedjünk itt. MI?! Jó nem tehetek vele semmit. Pedig igazán visszaszóltam volna neki, de ezt Bom miatt nem tehettem meg.

Körülbelül fél óráig hallgattam miután végre elengedett. Megkérdeztem tőle, hogy hol van az a két Vizi kavics. Szépen elindultam a hely felé, amikor végtére is kiértem megláttam, ahogy Hyung és az általam szeretett lány a földön fekszik, és az egyik az egyik irányba fekszik a másik meg az ellentétesen, Bom feje pedig Yongguk hasán pihent.

- Khm - köszörültem meg a torkomat. - Zelo megérkezett!

- Te meg mit keresel itt? - kérdezte Bom miközben rám mutogatott. Persze a fejét megmozdította időközben, úgy, hogy engem bámult, de még mindig ugyan ott hevert.

- Hyung azt mondta, hogyha nagyon félek a dormban akkor jöjjek utána nyugodtan. Én pedig annyira rettegtem, hogy a földön fetrengtem, azért mert azt hittem megesz egy Chantükör.

- Most ezt ugye nem gondoltad komolyan? - nézett rám meglepődött fejjel Yongguk.

- De. Tényleg ez történt! - mondtam.

Oké nem szeretek hazudni, de ez esetben tényleg muszáj volt!

- Oké akkor én mentem! - mondta Hyung majd felpattant és elviharzott.

- Ölelést nem is kapok? - kérdezte lebiggyesztett ajakkal. Mire én vígan odamentem majd átöleltem. - Yonggukra gondoltam.

- És? Ő már nincs itt! Érd be velem - mondtam mire viszonozta ölelésem. Oh! Megölelt! Elértük a listám első pontját. Igen voltam olyan kis huncut, hogy csináltam egy ilyet. Lépésről lépésre fogok haladni, és mind a 10 pontot teljesíteni fogom.

- Ööö... most már elengedhetsz... - mondta Bom. - Egyébként van koktél paradicsomom.

- Bocsánat csak.... VAN? TÉNYLEG? Kérhetek? - néztem rá boci szemekkel.

- Aranyos vagy, és persze, hogy kaphatsz - mondta, majd elkezdett a háta mögött kotorászni, és felém nyújtott egy teljes dobozzal.

- Oh! Köszönöm - mondtam, majd elkezdtem szépen magamba tömni. Írhattam volna második pontnak, hogy kaját kórencsálni Bomtól... de mást írtam... Buta Zelo!

- Azért hagyj nekem is - lökte meg a vállam.

- Ja... bocs. - mondtam, majd odanyújtottam neki egy szemet. - Légy vele boldog - mosolyogtam. Igen, ez van ha Zelo és a koktélparadicsom találkozik. Semmi nem állhat közénk. Ez egy igaz szerelem. De persze

Bom is fontos, de a koktél paradicsom legalább nem szereti Hyungot jobban!

- Tényleg eljöttél volna, ha téged hívlak? - pillantott rám félve.

- Hát, igen. De most, hogy jön ide?

- Gukkie oppa azt kérdezte, hogy miért nem hívtalak téged.

- És miért nem tetted? - hajoltam hozzá közel.

- Mert... Mert... Hát... mert féltem a visszautasítástól. Meg miért én hívjalak, ide mikor én vagyok a lány?

- Talán Yongguk lánynak tűnik? Barátnődként tekintesz rá? Mi? Mi ebben a logika? - kezdtem el a kezemmel babrálni.

- Igen. Ő az én fiú legjobb barátnőm. Ő olyan nekem, mint a testvérem.

- Neked van egyáltalán igazi testvéred? - kezdtem el terelni a témát.

- Nincs ezért van nekem itt Yongguk. Aranyos kedves velem, számíthatok rá, cuki, megértő...

- Jó-jó felfogtam! Elég lesz. Jiyeont nem is dicséred ennyire. Talán ő a legjobb lány fiú barátod?

- Jiyeon ő..őő... mindig mellettem áll, az életem mindene kis részletét tudja... Akármikor zaklathatjuk egymást, meghallgat, ő is aranyos és kedves, néha kicsit bunkó, de mindig ellát kajával, és már ezért is imádom.

- Oké - mosolyogtam. Vajon rólam is fog valaha így beszélni? Oh, remélem, hogy igen. Ezután körülbelül 20-30 percig beszélgettünk aztán pedig haza deszkáztam. Amikor beértem a dormba, elsuhantam Yonggukkék szobája előtt, és láttam, hogy úgy alszik, mint aki ki van ütve.

Jövök neki eggyel, mert elintézte, hogy végre normálisan lehessünk együtt, de észrevételeztem, hogy Daehyun egyáltalán nincs bent a szobában. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a bejáratni ajtó kinyílik.

- Te hol voltál? - kérdezte Daehyun.

- TE hol voltál? - kérdeztem.

- Randiztam - vigyorgott.

- Én is! - lobogtattam meg a nem létező hosszú hajamat, de legalább a mozdulat az stimmelt.

- Mi van? - kérdezte oldalra döntött fejjel.

- Hagyjuk! - legyintettem. - Jó éjt Hyung - mondtam, majd beszaladtam a szobámba.

Sajnálom, hogy csak most raktam ki a részt, de tegnap elfelejtettem :( Pedig Adrienn kétszer is mondta... Tényleg nagyon sajnálom! Azért remélem tetszett ez a rész is :) Még egyszer bocsánat nem akartam :\

Minirigó & Adrienn xX

Chapter Eighteen

*Daehyun POV*

Mikor két héttel ezelőtt eljöttem Jiyeontól még elmentem egy közeli szökőkúthoz, aminek leültem a szélére és csak gondolkoztam, hogy miért vagyok én ilyen szerencsés? Itt van nekem a B.A.P és Jiyeon. Meg aztán Bom is valamilyen módon... Még nem kötődök hozzá annyira, de nagyon aranyos lány és biztosan eléggé jóban leszünk.

Mikor hazaértem ledobtam a cipőm majd a hűtőhöz mentem ahonnét kivettem a coca-t majd beleittam. Himchan nem fog neki örülni, ha megtudja, de reméljük ez nem fog kiderülni, és hé, amiről nem tud, az nem fáj neki.

A szobába bemenvén érzékeltem, hogy Zelo jön ki onnan. Meglepően levert fejet vágott, bár sejtésem sincs miért. Viszont még ez se tudta lelombozni a kedvem így hát egy ezer wattos mosoly kíséretében köszöntem neki majd bementem a szobámba.

Yongguk hyung mint mindig most aludt, mint a bunda. Ha akartam se tudtam volna felébreszteni... Mivel majd kicsattantam az örömtől elmentem zuhanyozni. A zuhanyzóban a kezembe vettem a zuhanyrózsát majd elkezdtem énekelni Jessie J-től a Price Tag című dalt majd sorra jött a többi szám is.

Különös módon elég sok szerelmes dal jött elő az agyamból. Köztük elénekeltem a Crasht is, ami szerintem totálisan leírja a kapcsolatom Jiyeonnal és az érzéseim iránta. Lehet el kéne neki énekelnem?

Miután kiléptem magamra tekertem a törölközőt és kiballagtam a szobába. Kicsit bekapcsoltam a TV-t. Miután teljesen megszáradtam magamra kaptam a bokszerem és elhelyezkedtem az ágyamon. Elalvás előtt rájöttem, hogy el kell vinnem az újdonsült barátnőmet randira...

És, hogy most ezt én miért is osztottam meg veletek? Őszintén szólva magam sem tudom.

Reggel fáradtan keltem ki az ágyból majd lecsekkoltam, hogy leaderünk fel kelt-e már, de azt kaptam, amire számítottam. Nem. Gondoltam hagyom, hogy még aludjon kicsit és utam a fürdőszoba felé vettem. Két óra múlva egy sajtótájékoztatóra kell indulnunk szóval ideje készülni. Zuhanyozás után a szobába érve még mindig azt tapasztaltam, hogy Yongguk alszik...

- Yongguk! Yongguk! - ütögettem meg kicsit az arcát mire elkezdett pislogni és törölgetni a szemét.

- Miért nem hagy soha senki sem aludni? - kérdezte nagy ásítás közepette.

- Azért kedves bandatársam, mert egy és fél óra múlva jelenésünk van egy igen fontos találkozón a sajtósokkal. Ezért kérlek, kelj fel és kezdj el készülni, hogy időben megjelenjünk e sokat jelentő eseményen. - mondtam mire elkezdte keresni a telefonját majd végül a kezébe akadt.

- Mi a francért nem keltett fel a telefonom, ha beállítottam?! - kérdezte kissé idegesen.

- Ez most költői kérdés volt ugye?

- Igen, Daehyun igen.

- Jó bocs reggel van - tettem magam elé védekezően a kezem majd kimentem a konyhába ahol már ott voltak a többiek is. Úgy tűnik csak Gukkienak volt rossz a telefonja... A hűtőből kivettem a tejet a szekrényből pedig a gabonapelyhet. A tejet beleöntöttem egy tálba majd elkezdte bele rakosgatni adagonként a müzlit.

- Mi újság Jiyeonnal? - kérdezte Jongup majd beleharapott a szendvicsébe.

- El akarom vinni egy randira. Csak azt nem tudom, hogy mégis milyenre. Valami romantikusat szeretnék, ami igazán elnyeri a tetszését, és amitől leesik az álla. Le akarom nyűgözni az én mágnesemet, de fogalmam sincs arról, hogy ezt mivel tehetném meg... - mondtam a mondatok között pedig mindig ettem egy kis gabonapelyhet.

- Vidd el motorozni - mondta Zelo mire elkezdtem csóválni a fejem.

- Zelo... Zelo... Kicsi Zelo... Egy: NINCS motorom - emeltem ki a 'nincs' szócskát. - Kettő: Ez egyáltalán nem romantikus! Sokat kell még tanulnod Zelo. Sokat! - világosítottam fel mire ő legyintett egyet majd elhagyta a konyhát.

- Vidd el fagyizni vagy egy parkba, amit feldíszítesz - ajánlotta Youngjae.

- Az nem jó... Olyan átlagos, igaz majd ilyeneket is tervezek, de most nagydologra készülök.

- Vidd el egy akváriumba - mondta Himchan.

- Az tropicarium, te nagyokos... - világosította fel Youngjae.

- Te egy zseni vagy! - pattantam fel majd elkezdtem ölelgetni Channiet.

- Nem véletlenül én lennék a zseni? - kérdezte fura fejjel Jae mire leintettem.

Már egy fél órája a sajtótájékoztatón ülünk. Kérdeztek minket a jövőbeli terveinkről. A nemsokára kijövő M/V-ről, hogy milyen volt a Live On Earth turné, hogy milyenek a rajongók stb...

Az egész tájékoztató tökéletesen ment, odáig míg fel nem hozták a magánélet témát... Most nekik mi közük van hozzá? Úgy őszintén... Két hete vagyok együtt az én életemmel és még nem erősítettük meg, hogy együtt vagyunk. Azóta jött ki rólunk pár közös kép, de ezeknek a száma elég csekély ugyanis mindig vagy nála, vagy nálunk voltunk meg még párszor Bomnál.

Apropó Bom. Ha ő ott volt, valahol akkor 95%-ban Yongguk is 75%-ban pedig Zelo is párosult hozzánk. De persze a többiek se maradhattak el szóval voltak közös összejövetelek is ebben a két hétben.

Egyébként Yongguk sokat találkozott és beszélt Bommal. Este is mindig láttam, hogy skypeoztak. Az a furcsa, hogy mindig mikor mentem befelé a szobámba azt hallottam, ahogy Zelo Bommal beszélget majd másfél/két óra múlva már Yongguk beszélt vele. Zelo is sokszor ment el azért, hogy találkozhasson vele.

 Most nem értem. Yongguk hyungnak akar lenni a barátnője vagy Zeloval kavar? Vagy egyiktől se akar semmit? Esetleg mind a kettőt bolondítja? Az is lehet, tudja ezt a két srác, mert már hármasban is szórakoztak együtt. De Bom biztosan nem olyan. Plusz nem hiszem, hogy Yongguk és Zelo azt szeretné, hogy Zelonak ilyen első kapcsolata legyen.

Visszatérve Jiyeonra olyan igazi randira nem igazán mentünk csak egyszer. Ezért a mostani alkalmat igazán különlegesre szeretném.

- Yongguk azt a kérdést szeretnénk feltenni, hogy mi a helyzet Kim Bom nevű lánnyal, akivel a hetekben láttunk? - kérdezte egy riporter. Már rájöttek Bom nevére? Akkor biztosan tudják az én mágnesem kilétét is.

- Barátok vagyunk - válaszolta a kérdezett fél egyszerűen.

- Ezek szerint igaz a sejtésünk miszerint Zelo miatt nincs köztetek semmi? - kérdezte mire Zelo csak nézett Yongguk pedig újra válaszolt.

- Nem. Amúgy sincs köztünk semmi puszta barátságnál vagy nevezhetjük ezt testvéri kapcsolatnak is.

- Pedig a rajongók mára igazán szeretnék, ha lenne köztetek valami - mondta egy másik személy majd Zelo felé fordult. - Akkor önnek van romantikus kapcsolata a lánnyal?

- Nem... Nincs... - mondta Zelo majd szomorúan (?) Lehajtotta a fejét mire mindenki furán nézett.

- Daehyun. Park Jiyeon immáron a barátnőjének tudhatja magát ugye? - kérdezte egy másik riporter. Rájöttek az ő becses nevére is... Hogy csinálják? És miért?!

- Hát... - na most mit csináljak? - Öm... - hezitáltam, ugyanis ha ez kiderül, biztosan rászállnak Jiyeonra...

- Szóval? - sürgetett...

- I-Igen - mondtam kicsit akadozva, de mégis büszkén. Remélem, ezért az én virágszálam nem fogja letépni a fejem... . - Szerelmes vagyok Park Jiyeonba! És senki sem választhat minket szét! - üvöltöttem majd elhagytam a termet. Kijelentésem után nagy zsivaj lett a terembe és kimenetelem közben minden felől olyan kérdéseket kaptam, hogy "Mikor jöttek össze?" "Hogyan találkoztak?" "Mit szeret benne?" "Miért pont ő?" na ez nálam is kérdés. Miért ő? Őszintén szólva fogalmam sincs. Egyszerűen ellopta a szívemet tudtomon kívül. Szeretem és kész. Nem tudom megmagyarázni csak... van ez az érzés. Nem tudok ellene harcolni és mit tenni, pedig az elején próbáltam, mert cseppnyi érdeklődést se mutatott, de nem ment ezért harcoltam. És nyertem! Nincs olyan pillanat, amikor ne lenne a fejemben.

Már harci díszben álltam a tükör előtt és állítottam be a hajamat mikor is megjelent a színen Himchan.

- Akárhogy próbálkozol, nem leszel olyan nagyszerű és tökéletes mint én - veregette meg a vállam majd ott hagyott, én csak ilyen 'Aha... Szerinted' fejjel néztem rá majd visszafordultam a tükörhöz.

- Öm... - jött be a csapat maknae-ja szégyenlősen.

- Mit szeretnél Zelo? - kérdeztem.

- Nem kérdeznéd meg Jiyeont, hogy mit gondol rólam Bom? Vagy ha nem tudja, hogy érdeklődje meg. Aztán pedig tovább adhatnád nekem. Igazán megtehetnéd értem - mondta félszegen.

- Hát nem - jelentettem ki. - Bocsi, de a mai randinkra teljesen más terveim vannak szóval nem. Majd legközelebb - kacsintottam és kiküldtem.

Leparkoltam Jiyeonék lakóháza előtt majd csengettem. Nemsokára az én gyönyörű barátnőm is megjelent. Ahhoz képest, hogy lány sose látom szoknyában. Biztosan nem szereti őket.

 Habár neki a nadrág is jól áll és az olyan Jiyeonos. Most is egy farmer rövidnadrágban volt, amihez egy fekete-fehér mintás felsőt választott és egy drapp díszes kis mellényt. Csodás volt, mint mindig. Szememmel szépen végig mértem mire ő elpirult.

- Na, ne huncutkodj már - mondta a tipikus hangon ami ehhez párosul.

- Jól nézel ki - pusziltam meg majd kinyitottam neki az ajtót ő pedig beült. Gyorsan megkerültem az autót majd én is beszálltam. Ráfordítottam a kulcsot és már mentünk is. - Hiányoztál ugye tudod? - mosolyogtam rá.

- Pedig csak egy napja nem láttál. Egyébként te is nekem - pirult el én pedig jobb kezemet ráhelyeztem az övére.

- Nem baj. Mindig hiányzol ha nem vagy velem - mondtam amit ő csak egy mosollyal díjazott. Egy édes mosollyal. Lehet, hogy hülyeség, de akármikor vele vagyok levakarhatatlan mosoly van az arcomon. Habár az én hangulatom is az övétől függ. Ha szomorú én is az vagyok, ha boldog én is, nevet nekem is nevetnem kell. Sír próbálom vigasztalni, de úgy nehéz, hogy én is alig bírom visszatartani a könnyeim.

Szerencsére eddig csak egyszer láttam sírni. Nem tudom, hogy mi történt vele pontosan, de Bom hívása után történt vagyis az előzményeiben Bom neve volt. Igen, tudom, hogy illetlen belenézni valaki telefonjába, de muszáj volt tudnom mi borította ki. Remélem nem Bom bántotta meg...

- És hová megyünk? - érdeklődött.

- Meglepetés - kacsintottam. - Öm... Egyébként ma megerősítettem, hogy együtt vagyunk, szóval kérlek, ne nyírj ki és ne lepődj meg ha olvasol róla - vakargattam a tarkóm egy kínos mosoly kíséretében.

- Miért lepődnék meg, ha igaz? - kérdezte.

- Hát, hogy eddig nem volt megerősítve, de már tény. Mindenki tudja...

- Attól függetlenül igaz. Plusz ezt már egy csomó ember eddig is tényként kezelte szóval...

- Olyan aranyos egy barátnőm van - jelent meg egy büszke mosoly arcomon.

Mikor odaértünk a tropicariumhoz Jiyeon elkezdett ujjongani, mint egy 4 éves gyerek, aki megkapta a nyalókáját.

Miután leparkoltunk elkezdett ölelgetni és puszilgatni. Ami nagyon jól esett. Szeretem, mikor megpuszil, átölel vagy bármi ilyesmi, de ugyan akkor én is nagyon szeretem ezeket csinálni vele.

- Nagyon köszönöm Daehyun! Mindig is el szerettem volna jönni egy ilyen helyre - mondta miközben még mindig átkarolta a nyakam.

- Hát szívesen - mondtam majd adtam egy puszit az arcára.

Miután megvettük a jegyeket bementünk az épületbe. Az első fél órában kicsit megbámultak minket. Ezt biztosan köszönhetjük annak is, hogy ma megerősítettem, hogy együtt vagyunk.

A rájákat meg lehetett simogatni meg minden ilyesmi, mágnes nagyon élvezte. Mikor a cápákhoz értünk csak ilyen "Oh" "Áh" "Wao" hangokat hallottam. Nagyon jó volt figyelni, hogy csillogó szemekkel pásztázza ezeket a vízi lényeket.

Igazság szerint engem is nagyon elkápráztattak. Olyan csodálatosak és ez az egész hely. Plusz a hangulat. Jiyeonnal kézen fogva ebben az alagútféleségben, ahogy körülvesz minket a víz és a cápák. Nagyon romantikus és szép pillanat. - Tetszik? - kérdeztem.

- Igen. Sosem voltam még ilyen szép helyen. Tényleg nagyon tetszik. Köszönöm, hogy elhoztál - ölelt át újra mire viszonoztam az ölelését. Miután mindent végignéztünk és fogdostunk beültünk a KFC-be megenni pár csirke szárnyat.

- Ez valami isteni - mondtam mikor már a második adag végét ettem Jiyeon pedig még csak az elsőt.

- Te tényleg szeretsz enni. Azt hittem, hogy ez csak egy tévhit, de úgy látszik igaz - mondta majd harapott egyet.

- Kérdezhetek valamit? - kérdeztem.

- Csak nyugodtan - mondta.

- Te miért nem hívsz senkit oppának? Például mikor mondtad, hogy "Nagyon köszönöm Daehyun!" Nem lett volna jobb és aranyosabb a "Nagyon köszönöm Daehyun oppa!"?

- Nem szeretem ezt az elnevezést használni. Nem hozzám való - vont vállat.

- Pedig nagyon aranyos lettél volna. Bom is cukibb mikor azt mondja Yongguk oppa vagy ilyesmi. Viszont ő csak Yonggukot hívja oppának, senki mást. Engem miért nem hív oppának senki?! - fakadtam ki mire Jiyeon egy fura fejet vágott be.

- Majd... megkérem Dongwoot, hogy hívjon téged oppának - nyugtatott mire én vágtam be egy fura fejet. - Úgyis olyan közel kerültetek egymáshoz, hogy már aludtatok is együtt - mondta mire gyorsan felugrottam és befogtam a száját.

- Kérlek, ezt ne nagyon reklámozd. Főleg ne nyilvános helyen - mosolyogtam rá kínosan majd lassan elengedtem a száját.

- Nem szégyen, ha az emberek szeretik egymást - mondta.

- Jiyeon én irántad táplálok mérhetetlen szerelmet. A bácsikád iránt csak... ellenszenvet érzek, mert mindig megzavar minket és közénk áll... Látod a múltkor is azért aludtam vele - suttogtam. - Mert azt hittem te vagy... - mondtam mire ő elnevette magát. Olyan szép mikor nevet. Habár mindig szép, de ilyenkor különösen az.

- Szerintem én egyáltalán nem hasonlítok Dongwoo bácsikámra, de inkább hanyagoljuk ezt a témát... Egyél és menjünk - mondta mire folytattam az evészetet. Miután végeztem az evéssel és fizettem elindultunk kifelé a tropicariumbol. Mikor kiérünk már sötét volt és lehetett látni a csillagokat.

Leparkoltam egy magas épület előtt ahova akkor szoktam járni mikor valami gondom van vagy épp idegesítenek a többiek esetleg egy kis magányra vágyom. Kiszálltam a kocsiból majd kinyitottam Jiyeon ajtaját. Kiszállt én pedig bezártam mögötte, kézen ragadtam majd bementem az épületbe és beszálltam a liftben.

Mikor felértünk oda ahonnan már csak lépcsővel lehet tovább menni kiszálltunk és elindultunk felfelé.

- Öm... ide nem lehet kimenni - mutatott mágnes az ajtón lévő "Kilépni tilos" táblára.

- Nekünk szabad - kacsintottam majd eltakartam a kezemmel a szemét és kinyitottam az ajtót. Kivezettem a tető széléhez majd elengedtem a szemét mire egy elismerő hang szökött ki a torkán.

- Ez gyönyörű - mondta majd átölelt. A tetőről gyönyörű kilátást nyertünk a kivilágított Szöulra és a csillagos égboltot is nagyszerűen lehetett látni. Szerencsénkre pont ma volt telihold így az csak rátett egy lapáttal a csodálatos kilátásra. Jiyeonnal egymást ölelve figyeltük az elénk terülő csodát.

Úgy éreztem eljött az idő, hogy végre hajtsam azt, amire egész nap készültem. Kicsit eltoltam magamtól pont annyira, hogy a szemébe nézhessek. Ő csak egy aranyos kérdő tekintet küldött felém.

- Szeretlek Jiyeon - mondtam majd magamhoz húztam és ajkaim ajkaira tapasztottam. Jiyeon először meglepődött, de pár pillanat múlva visszacsókolt. Kezem felvezettem arcán, ő pedig megragadta a pólóm szélét. Egy kis időre minden tökéletes volt...

Minirigo & Adrienn xX