*Jiyeon POV*
Reggel, amikor felkeltem rájöttem, hogy
nem igazán beszéltük meg Bommal, hogy ő jön-e ma iskolába, avagy sem. Elkezdtem
a telefonom után nyúlni, majd kikerestem a nevét és tárcsáztam. Megcsörgettem
párszor, de nem igazán akart reagálni... Egyébként biztosan megcsörgettem vagy
ötször szóval garantált, hogy felkelt, csak túl komás ahhoz, hogy beszélgessen
velem. Fogtam és kikeltem az ágyamból, és hallottam, hogy Dongwoo ismét a konyhában
alkot valamit. Szépen bebattyogtam az ajtóig, majd megálltam ott.
- Öh - támaszkodtam neki az ajtófélfának -
kérlek, csomagolj már nekem valami kaját, mert nem akarom a pénzem költeni.
Köszönöm.
- Mondd ki!
- Mit mondjak ki?
- Az érzéseidet!
- Éhes vagyok.
- De nem így gondoltam, hanem amit irántam
érzel! Ha kimondod, csinálok neked kaját.
- Szeretlek!
- Ha ezt Daehyun hallotta volna - ért
fülig a szája - Daehyunnak mondtad már egyébként?
- Sajnos még nem, de mindennek eljön majd
az ideje. Mondjuk, ennek pont eljön lassan - mosolyogtam. - Egyébként gyorsan
csomagolj nekem kaját, mert nem sokára elindulok.
- Hogy akarsz te elindulni nem sokára,
amikor még pizsama van rajtad? Gondolkozzál már légy szíves. Menjél és öltözzél
át! - nyomott ki a konyhából. - Meg fogom csinálni, ne aggódj. Na, irány a
szobádba átöltözni.
- Rendben van, „anya” - ráztam meg a
fejemet. Szépen bebattyogtam a fürdőszobába ahol elvégeztem a reggeli
szokásaimat, majd ezután a szobámba vezetett az utam. Éppen az ágyamon
feküdtem, amikor észrevettem, hogy egy fej félig bent van az ajtómon. Kicsit
meglepődtem, majd egy kicsit felültem az ágyamon és rájöttem, hogy az én
csodálatos legjobb barátnőm feje kandikál befelé. Visszavágtam magam, majd
feltettem a kérdést.
- Te mit keresel itt hajnalok hajnalán? -
kérdeztem, mire bejött az ajtón és rám ugrott, majd elkezdett ölelgetni.
- Úgy hiányoztál, és megbeszélni valóink
vannak - mosolygott.
- Mint például?
- Mi történt tegnap Daehyunnal? Yongguk
mondta, hogy Daehyunnak NAGY tervei voltak - emelte ki a nagy szót.
- Hát elvitt engem egy tropikáriumba amit
imádtam! Aztán sok-sok mindent megnéztünk, ettünk csirkét meg minden aztán
elvitt valami tetőre és megcsókolt.
- Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiii?! Hogy mit
csinált?
- Most miért vagy te ezen annyira fenn
akadva? Az emberek, akik szeretik egymást szoktak ilyet csinálni!
- És legalább jó volt?
- Na, jó, hagyjál ezekkel a kérdésekkel -
nyomtam le magamról. - Na és veled mizu? - kérdezetem mire eltakarta az arcát,
ami azt jelenti, hogy elpirult.
- Tetszik nekem egy fiú.
- Na, végre rájöttél, hogy tetszik neked
Yongguk.
- Mi? Dehogy is.
- Akkor ki a franc tetszik neked?
- Hát... Magas... szőke... kicsi....
szereti a koktél paradicsomot... és nem akarom kimondani a nevét... Ez olyan
zavarba ejtő.
- Oh... MI?! Hogy...?
- Hát... Sokat beszéltünk skypeon...
meg... meg minden. Aztán egyszer csak megtörtént. Te számítottál arra, hogy ezt
fogod érezni Daehyun iránt? - kérdezte mire megráztam a fejemet - Na, látod? Én
sem terveztem, csak egyszerűen megtörtént, és fogalmam sincs, hogy mit
csináljak...
- Mit tehetnél ilyenkor? Próbálj vele
tölteni több időt - mosolyogtam - Ez az egyetlen logikus lépés. Erre ő csak
bólogatott majd, én felpattantam az fekvőhelyemről, majd a szekrényemhez
léptem, és elkezdtem kiszedni az egyenruhámat. Szépen magamra vettem majd
kimentem a konyhába azzal a céllal, hogy leellenőrzöm, hogy Dongwoo drága megcsinálta-e
a kajámat, ami tuti két, vagy három szendvics lesz, de az is tökéletes. Éppen jókor
mentem be, mert láttam, hogy most csomagolja be.
- Oh! - fordult hátra, mert megtoltam egy
kicsit a széket, aztán ő pedig ijedős, és szokás szerint most is összerezzent
egy kicsit.
- Bocsi - mentem oda, majd megöleltem.
- Egyébként jött neked valami levél -
mondta.
- Milyen levél?
- Hát honnan tudjam? Akármennyire is közel
állok hozzád, nem nyithatom ki, mert semmi közöm hozzá. Bár lehet, megkelletet
volna tennem - vakargatta a tarkóját - Itt a kajád, a küldemény pedig az
nappaliban van az asztalon.
- Köszönöm - mondtam, majd szépen
odadobtam a kajámat Bomnak, de figyelmeztettem - Nem azért dobtam oda, hogy
megedd! Rakd bele a táskámba.
- Rendben - vágott szomorú fejet.
Ezután szépen becammogtam a nappaliba,
majd a kezembe vettem egy rózsaszín kis borítékot, szépen kinyitottam, és elém
tárult egy esküvői meghívó. Ahogy láttam tényleg csak nekem szól, DE
megpillantottam azt, hogy vihetem magammal a barátomat, meg még valakit. Tehát
jön velem Daehyun, meg Bom! Meg még kitudja, hogy ez a kettő kit hoz magával.
Szerintem az lesz, hogy én hívom Daehyunt ő pedig az egész bandát... Plusz még
azt is hiszem, hogy kisbusszal kell mennünk... Előre félek.
Egyébként a nagynénim közeli barátnőjének,
a lányának az esküvője lesz, akivel régen rengeteg időt töltöttünk együtt, és a
kapcsolatunk is elég jó. Örülök, hogy meghívtak, mert szeretem az esküvőket.
Két hét múlva lesz, addig tájékoztatok mindenkit. Bomnak még most nem akarom
megemlíteni, mert túlságosan bepörög... Szeret esküvőkre járni, mert olyankor
sok a kaja, és ő meg imád enni.
- Indulnotok kellene, mert a végén még
elkéstek! - kiabálta el magát Dongwoo.
- Jó megyünk. Nyugodj meg, oda érünk...
még bőven - kiabáltam vissza, majd kihúztam Bomot a szobámból, majd szépen
magunkra húztuk a cipőnket, és elindultunk. Elmentünk a buszmegállóig, majd
vártunk egy kicsit. Nem igazán beszélgettünk most egymással, de valahogy érzem,
hogy az esküvőn így is-úgyis bepótoljuk. Vagyis csak akkor, ha Daehyun hagyja
számunkra.
Amikor beért elénk a busz, szépen
felszálltunk, majd külön helyekre ültünk le. Az utazásunk után a sulihoz érve
megöleltük egymást, majd kettéváltak utjaink.
Ezután miközben végig mentem a folyóson
érdekes dolgok ütötték meg a fülemet. „Miért pont ezt a lányt választotta egy
híresség?” Magam sem tudom. Nem értem, hogy miért, de mindegy. Már az
osztálynál tartottam amikor - akit most már megismerek - Hyosung beállt elém.
- Nem is olyan rég azt mondtad, hogy csak
talán érzel iránta valamit! Akkor most miért erősítette meg, hogy együtt
vagytok?! - kérdezte.
- Mint múltkor, most sem zavartatod magad,
és belevágsz rögtön a közepébe... - sóhajtottam. Miért von egyáltalán
felelősségre? Tehetek én róla, hogy Daehyun így döntött? - Egyébként én később
tudtam meg...
- De tényleg együtt vagytok? - kérdezte
egy kicsit elszomorodva.
- Tényleg. Halál komolyan!
- Pedig én jobban illenék Daehyunhoz! -
mondta.
- Sajnos lehet, hogy ezt ő nem egy
gondolja. Sőt biztos vagyok benne. Egyébként meg, ha ennyire téged akart volna,
akkor nem rám tapadt volna, hanem rád.
- Még nem is látott élőben! - mondta, majd
én csak összeszűkült szemekkel néztem rá. Hirtelen eszembe jutott. Egy emlékkép
ugrott be.
- De már látott, csak nem biztos, hogy
emlékszik rád - mosolyogtam, mire ő ledöbbent.
- Te-te láttál, amikor a fantalálkozón
voltam? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Láttalak bizony! - nevettem.
- Attól függetlenül remélem hamar
szakítani fogtok! Mindvégig a bukásotokért fogok imádkozni!
- Ha neked ettől jobb lesz... Csináld
csak. Lehet, hogy az imáid miatt évekig együtt leszünk. Na, mindegy. Szia -
mondtam.
Ezután még mászkáltam egy kicsit a
folyosón, majd hallgattam a többieket is, hátha mondanak valamit. Volt még több
ilyen, mint Hyosung de voltak nagyon aranyos lányok illetve meglepőmódon fiuk
is, akik szép dolgokat mondtak. Például „Olyan aranyosak, szerintem
összeillenek” vagy „Örülök, hogy oppa megtalálta az igazit.” Ezeken akarva és
akaratlanul elmosolyodtam, mert hatalmas örömmel töltöttek fel. Arról a lányról
meg már meg is feledkeztem. Kár, hogy egy osztályterembe kell vele ülnöm.
*Bom POV*
Miután elváltunk Jiyeonnal rögtön az
osztályterem felé vettem az irányt. Igazából így utólag átgondolva meg kellett
volna kérnem, hogy kísérjen el, mert félek az emberektől. Mi van, ha a második
lépésemnél megölnek? Oké Bom nem vagy normális… - szidtam magamat.
Szép lassan és ide-oda kapkodva a fejemet
elindultam az osztálytermem felé. Ott talán biztonságban leszek. Azonban
mindenki engem bámult! Miért vagyok én olyan nagy szám? Egyre rosszabbul
éreztem magam a vizslató tekintetek kereszttüzében így elkezdtem rohanni az
osztálytermem felé. Igen szó szerint rohantam. Nem kellett volna, mert mire az
osztályba értem eléggé rosszul lettem.
Mikor berontottam mindenki engem nézett.
Jaj, ne már itt is?! A mellkasomat fogva gyorsan kapkodtam a levegőt. Hogy én
mennyire utálom ezt… Gyorsan levágtam a táskám majd leültem a székemre. Még
mindig elég ramatyul voltam így MinAh sietett a segítségemre. Tudják, hogy ilyenkor
a gyógyszeremre van szükségem szóval gyorsan elkezdett kutakodni a táskámban.
Ezer évnek telt mire végre a kezébe akadt. Gyorsan remegő kezekkel lecsavarta a
tetejét majd a kezembe nyomta a megfelelő adagot. Mivel most tényleg nagyon
rosszul lettem muszáj volt két darabot bevennem belőle. Gyorsan lenyeltem a
gyógyszert majd kezdtem egyre jobban lenni. Tényleg azt hittem meghalok, vagy
minimum a kórházban kötök ki… 10 perc múlva már olyan állapotban voltam, hogy
meg tudjam nyugtatni MinAht semmi gond.
- Úr isten! Mi történt Bom? – kérdezte
kétségbeesetten barátnőm.
- Csak… csak, menekültem – lihegtem.
- Mégis mi elől?
- A megvető tekintetek elől.
- Mégis miről beszélsz? Megijesztesz.
- Te szereted a B.A.P-t nem?
- Még szép – villantotta meg aranyos
mosolyát.
- Akkor gondolom, tudod, hogy mi van
körülöttünk…
- Juj, tényleg kérdezni is akartam csak
kiment a fejemből mikor itt… tudod.
- Igen MinAh, tudom.
- Szerencsés a barátnőd nagyon – mondta
egy csalódott mosoly kíséretében. – Persze te is. Örülnék neki ha Yongguk oppa
engem szeretne ennyire, mint téged. Tényleg nagyon aranyosak vagytok.
- Ö… köszönjük, azt hiszem. Igazából mi
csak barátok vagyunk. Nekem ő olyan mintha a bátyám lenne.
- Akkor nem jártok?
- Nem – ráztam a fejem. – Valószínű nem is
fogunk.
- Kár… Pedig ha oppának barátnője lesz
akkor az te legyél. Aranyosak vagytok együtt nagyon.
Én Zeloval akarok aranyos lenni… Persze
igen örülök neki, hogy aranyos vagyok Gukkieval, de… nem tudom mi, de.
- Zeloval nem vagyok aranyos? – kérdeztem
meg hirtelenjében, bár ne tettem volna. Most biztosan hülyének néz, mert elég
fura fejet vágott be.
- Ö… De. Vele is nagyon aranyos vagy, de
azért inkább YonBom párti vagyok – mosolygott.
- Hogy mi? – kérdeztem értetlenül.
- A couple nevetek.
- Ja, aha, most már értem.
- Aj, a pároknak szoktak adni neveket és a
ti párosotoknak YonBom a neve. Ez olyan, mint a DaeJae vagy ami már inkább
aktuális a JiHyun – mondta mire értetlen fejet vágtam – Daehyun és Youngjae,
Jiyeon és Daehyun.
- Oh, már minden világos – mosolyogtam.
Nem sokkal később bejött a tanár is és elkezdődött az óra. Egyáltalán nem
tudtam koncentrálni. Végig az járt a fejemben, hogy vajon, hogyan fogok innen
kijutni? Az osztálytársaim nagy része is bámult elég rendesen…
Remélem, nem élte bele magát mindenki
túlságosan abba, hogy én is Gukkie… Amúgy is korban Zeloval jobban összeillek.
De miért kellenék pont én Zelonak? Mikor elmondása szerint én rossz ómen vagyok
és idegesítő… Vajon a múltkor idegesítettem mikor nálunk volt? Biztosan nem,
mert adtam neki koktélparadicsomot. Juj, hogy ő milyen kis aranyos volt mikor
meghallotta, hogy van. Legszívesebben elkezdtem volna nyomkodni az arcát. De
miért gondolok én rá? Vajon ő gondol rám? Mit csinálhat most? Biztos próbálnak.
Vihetnék neki paradicsomot, meg a többieknek is kaját. Biztos örülnének neki.
Ha nem lenne suli, akkor biztos vinnék neki.
Aztán ott van a panda, amit tőle kaptam.
Imádom azt a pandát, egyre jobban szeretem. Még mindig nincs neve szegénykének.
Majd megkérdezem Zelot hátha ő tud valamit. Igen pontosan ezt fogom
tenni. Egész órán szinte csak Zelora gondoltam. El kéne mennem orvoshoz.
Egész nap nem láttam Jiyeont… Ez lehet,
azért van, mert engem teljesen elleptek és biztos őt is. Mindenki abban a
hitben él, hogy én együtt vagyok Oppával pedig ez nem igaz. Nem értik miért nem
erősítette meg ő is, hogy járunk. Olyan jó, hogy ők jobban tudják, mint mi.
Sokan szinte kinyírnának, amiért vele „járok” mondták, hogy nem is vagyok szép
és, hogy vajon mit látnak bennünk a fiúk… De sokan azt mondják, hogy nagyon
aranyosak vagyunk, és igazán drukkolnak nekünk. Hát ö… oké. Nekem ez furcsa.
Azért oké, jó érzés, hogy így gondolnak ránk, de nekem Gukkie oppa csak a
testvérem, nem a barátom.
Iskola után együtt mentünk haza Jiyeonnal.
Elmondtam neki, hogy volt reggel a kis balesetem. Nagyon kibukott és ideges
lett. Nem szereti, mikor ez történik velem. Igazából én sem…
Miután elváltunk Jiyeonnal úgy döntöttem,
hogy én most elmegyek Youngjaeval kajálni. Hogy honnan jött ez a hirtelen felindulás
nem tudom, de én most ezt megteszem. Felültem az első buszra majd elmentem a
fiúk házához. Félénken vettem a lépteim majd vonakodva, de megnyomtam a
csengőt. Nagy meglepetésemre Himchan nyitott nekem ajtót.
- Szia Channie – mosolyogtam rá majd megöleltem.
- Szia – mosolygott. – Mi ez a nagy
boldogság?
- Nem tudom – vontam vállat. – Beengedsz?
- Ja, igen – mondta majd elállt az ajtóból
így beléptem.
- Hello Jongup – öleltem át ő is.
- Hogyhogy itt vagy? – érdeklődött.
- Ezt én is szeretném tudni – jött oda
Gukkie mire a nyakába ugrottam. Hiányzott.
- Oppa!
- Csáó – ölelt vissza. Elég sok ideig
öleltük egymást és arra lettem figyelmes, hogy valaki köhög. Eltávolodtam
Yongguktól majd az említett személyre néztem aki Zelo volt, mellette pedig
Daehyun állt.
- Szia oppa – öleltem meg Daehyunt.
- Te most miért hívsz engem oppának? –
furcsállta Dae.
- Mert a barátnőm barátja vagy és
mérhetetlenül boldoggá tetted azzal a múltkori randival, ezzel kiérdemelted,
hogy oppának hívjalak. Ja és csak szeretnélek felvilágosítani arról, hogyha
csak egyszer is megbántod véged. Oh, és persze ne állj közénk.
- Szia Zelo – lett óriási a mosolyom majd
őt is átöleltem. Meglepetésemre nem ellenkezett sőt, csak még jobban magához
húzott, amit nem tudtam mire vélni, de eléggé belepirultam így a mellkasába
fúrtam az arcomat. Őt hamarabb elengedtem, mint Gukkiet nem akartam nagyon
feltűnő lenni.
- Oké, engem csak az érdekelne, hogy hol
van Youngjae? – kérdeztem.
- Szerintem a szobájában – mutatott az említett
helyiség felé Jongup mire arra vettem az irányt. Benyitottam és tényleg ott
volt az a személy, akit kerestem. Integettem neki mire ő felállt az ágyról majd
felém jött.
- Te meg miért vagy itt?
- Hát… Arra gondoltam, hogy kajálhatnánk
egyet.
- Bom én nem Yongguk vagyok.
- Tudom. Nekem nem is Yongguk kell, hanem
te. Na, eszünk vagy mi legyen?
- Hát, oké – vont vállat majd kimentünk a
többiekhez. – Mi most elmentünk kajálni. Majd jövök, vagy jövünk, nem tudom.
- Jól hallottam, hogy Bom Youngjae hyunggal
akar enni? – kérdezte Jongup.
- Igen, teljesen jól – mosolyogtam mire
mindenkinek leesett az álla. Legfőbbképp Gukkie és Zelo volt meglepődve.
- De hát miért?! – fakadt ki Zelo majd
térdre rogyott.
- Zelo légy erős. Nekünk el kell fogadnunk
a tényt miszerint Bom nem velük akar enni – mondta fájdalmasan Yongguk majd
leguggolt csapattársához és bíztatóan a vállára tette a kezét.
- Jó szórakozást – mosolygott Channie.
- Végre valaki! – mondta Jae miközben én a
két földön szenvedő barátaink felé mentem.
- Aj, te – öleltem meg Yonggukot. – Attól,
hogy vele kajálok, még nagyon szeretlek – pusziltam meg az arcát. – Meg persze
téged is – emeltem fel a földről Zelot. – Na, de mi most mentünk.
Gyorsan felkaptuk a cipőinket majd
beszálltunk az egyik kocsi hátsó ülésére. Megbeszéltük, hogy megeszünk egy
hamburgert és a sofőr már vitt is minket. A kocsiban nagyon jól
elbeszélgettünk. Jól tettem, hogy Youngjaeval jöttem. Nem akaszkodhatok rá
mindig Yonggukra vagy esetleg Zelora. A többi fiúval is kéne majd programot csinálnom.
Mikor odaértünk a gyorsétteremhez
bementünk majd egy eldugottabb asztalhoz ültünk. Leadtuk a rendelést majd Jae
új témába kezdett.
- És miért pont velem jöttél kajálni?
- Tudod, szeretnék mindenkivel jóban lenni
és te jutottál először eszembe szóval gondoltam akkor jövök veled. Szeretnélek
jobban megismerni.
- Oh, az jó.
- Igen. Szóval mesélj nekem… Zeloról.
- Mi van? – kérdezte fura fejjel mire
akaratlanul is kitört belőlem a nevetés.
- Csak vicceltem – nevettem majd ő is
csatlakozott.
- Már megijedtem. Egyébként biztos, hogy
megeszed te azt a sok kaját, amit kikértél?
- Igen. Általában ezt szoktam itt enni.
- Akkor jó. Gondolom, szeretsz enni.
- Imádok.
- Akkor Himchan hyunggal biztosan nagyon
jól kijöttök, majd mert ő mindig etetne mindenkit.
- Komoly?
- Igen.
Miután kihozták a rendelést rögtön neki is
kezdtünk enni. Egy csomót beszéltünk meg nevettünk. Annyira jól éreztük
magunkat, hogy az étterem után még elmentünk sétálni is. Kikötöttünk a
szökőkútnál. Eszembe jutott, amikor belelöktem Zelot. Teljesen akaratlanul.
Talán életem egyik legjobb véletlenje volt. Ha akkor nem lököm be, most nem lenne,
a legjobb barátnőmnek barátja én pedig nem ismerném Yonggukot és a többieket.
Igazán megkedveltem őket. Nagy nevetésemben Yougjae szakított meg
- Min szórakozol ennyire jól? Tudni akarom.
- Itt löktem bele Zelot a szökőkútba.
- Szívesen megnéztem volna.
- Én, se láttam teljesen. Pedig milyen jót
nevettem volna, rajta ha látom, ahogy benne lubickol – nevettünk.
- Figyelj Bom - mondta mire rá emeltem
tekintetem. - Látom, valami nagyon nyomja a szíved, nekem nyugodtan elmondhatod.
- Nem is tudom...
- Figyelj, én nem adom tovább senkinek és
talán még tanácsot is tudok adni.
- Hát jól van... Egyre többet beszélek
Zeloval és kezdem megkedvelni. A múltkor áthívtam Gukkie oppát, de Zelo
hirtelen beállított és mihelyst ez megtörtént oppa lelépett. Kettesben
maradtunk Zeloval. Még sose voltam vele igazából kettesben, igaz otthon volt
apu is, de az nem számít. Szóval elején kicsit feszengtem meg minden, de aztán
tiszta jól elbeszélgettünk. Azóta egy csomót van a fejemben és nem bírom
kiverni. Nem tudom, ez miért van. Oké van egy sejtésem, de ezt még magamnak is
alig merem bevallani. Jiyeonnak is csak nehezen tudtam kinyögni.
- Tetszik neked Zelo - jelentette ki
a nyilvánvalót.
- Igen! - vágtam rá kétségbeesetten. - Mit
tegyek?
- Őszintén szólva, nem igazán tudom. Talán
nyitnod kéne felé és többet találkozni vele. Lehet, aztán rájössz, hogy ugyan
olyan érzelmeket táplálsz iránta mint Yongguk iránt.
- De nem mert Gukkieval kapcsolatban
teljesen mást éreztem...
- Egy biztos. Zelonak még nem volt barátnője,
sőt még csak arról sem tudok, hogy bárki iránt is komolyabban érdeklődött
volna. Nem ismeri annyira ezeket az érzéseket. Lehet, hogy majd neked
kell először oda állnod és a szemébe mondani, hogy mit érzel.
Minden esetre én sok szerencsét kívánok neked és remélem tisztázódnak az
érzéseid.
- Köszi. Talán igazad van, sőt biztos
tetszik nekem Zelo, de ez nekem túlságosan is új...
- Nyugi. Minden úgy lesz, ahogy annak
lennie kell.
Adrienn & Minirigó xX
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése