Chapter Nineteen

*Bom POV*

Este 8 óra volt és őszintén szólva nagyon untam a fejem... Gondoltam rá, hogy felhívom Jiyeont, de aztán ezt a tervem-elvetettem, ugyanis eszembe jutott, hogy ő most épp romantikus randevún van Daehyunnal így őt elfelejthetem... Csak ide-oda dobáltam magam az ágyon mikor a fejembe pattant a felismerés. Gyorsan kiszaladtam a konyhába ahol apa alkotott valamit ugyanis éhes voltam ő pedig felajánlotta, hogy gyárt nekem kaját.

- Apuci - öleltem át.

- Igen mackó? - simogatta meg a fejem.

- Áthívhatom az egyik barátom, mert nagyon unatkozom Jiyeon pedig éppen randizik.

- Kit takar az "egyik barátom" kifejezés? Lány vagy fiú? - kérdezősködött.

- Túl sokat akarsz tudni apu - csóváltam a fejem.

- Hát ez a dolgom nem? Plusz te vagy az egyetlen lányom szóval szeretnélek megvédeni...

- Néha túlságosan is szeretnéd...

- Teljesen igazad van. De! Kit is szeretnél áthívni este 8 órakor?

- Hát mivel olyan közeli lány barátom nincs Jiyeonon kívül, aki ebben az órában átfáradna ide ezért... Yongguk oppát! - hadartam el az érintett nevét.

- Kit? - kérdezett rá apa, mivel ahogy sejtettem semmit nem értett belőle. Őszintén pont ez volt a célom, csak az nem volt a tervben, hogy visszakérdez...

- Yongguk... - motyogtam.

- Ilyenkor? - kérdezte ledöbbenve.

- Hát... gondolom igen. Nagyon unatkozom és ő az egyetlen személy, aki megtenné ezt nekem! Légy szíves - öleltem át - majd elkezdtem puszilgatni.

- Oké-oké - emelte fel védekezően a kezeit. - De ebből ne csinálj rendszert - mondta majd utamra engedett. A szobámba visszaérve megkerestem a telefonom és felhívtam Gukkiet.

- Szia oppa! - mondtam mikor felvette.

- Szia Bom - mondta és most kivételesen hallottam a hangján, hogy mosolyog. Oké akkor most nem pikkel rám. - Mit szeretnél?

- Tudod... Hát Dae és Jiyeon elmentek randizni, és hát... unatkozom. Nagyon unatkozom... Pont az ágyamon szenvedtem és hirtelen eszembe jutottál te! Mivel Jiyeont nem hívhatom át, mert elfoglalt, gondoltam szolok neked, hátha ráérsz és eljönnél...

- Ha te unatkozol, akkor miért én menjek hozzád? - kérdezte.

- Ja... Mert neked van kocsid és jogsid, plusz te idősebb, vagy mint én. Velem akármi történhet, és ezt tessék szó szerint érteni. Plusz ilyenkor már apa se nagyon engedne társaság nélkül. Azt meg gondolom, nem akarod, hogy megtudja, hol laksz. Hidd, el képes lenne zaklatni a velem kapcsolatos kérdéseivel...

- Jó, rendben. Mikorra menjek?

- Hát, ha mostanában elindulsz az nekem tökéletes - mondtam.

- Rendben akkor nemsokára indulok. Majd találkozunk.

- Ühüm - hümmögtem majd letettem a telefont. Miután végeztünk a hívással visszamentem a konyhába ahol apa már kész volt a spagettivel. Gyorsan megettem a saját adagom aztán pedig elővettem pár zacskó rágcsit és egy pokrócot, amit leterítettem az udvarra rá pedig a kajákat tettem, ugyanis úgy döntöttem, hogy kint leszünk a kertben.

Egyébként a kertünk nem nagy durranás. Van benne egy pici tavacska egy kisebb terasz, előtte pedig a füves rész. A ház mellett van még egy kisebb pizza sütős és bográcsos cuccos. Így elmondva úgy hangzik, mintha tényleg egy óriási kertről lenne szó, pedig nem az. Nekem elhihetitek. Itt lakom!

*Yongguk POV*

Éppen kifelé tartottam a szobámból, amikor a másik szoba ajtaja is kinyílt, láttam, hogy Zelo lép ki rajta. Próbáltam elsurranni mellette úgy, hogy ne vegyen észre, de nem igazán sikerült...

- Hova mész Hyung? - ragadta meg a karomat.

- Hát... ööö... el?

- DE HOVA MÉSZ HYUNG?? - emelte ki a szavakat, majd elkezdte rángatni azt, amit éppen fogott. Természetesen ezt sem kellene félreérteni.

- Bomhoz - mosolyogtam.

- Minek mész te oda?

- Hát hallod magam sem tudom. Mindig úgy ugrálok, neki mintha egy kutya lennék, és ő meg a gazdám lenne. Akármit akar, tőlem azt megteszem neki. De miért is? HM?!?!?! - most kezdtem el én rángatni őt, de én a vállánál fogva. - Egyébként meg, mert unatkozik.

- Miért nem engem hívott? - kérdezte csalódottan.

- Azért, mert veled nincsen szinte semmilyen kapcsolata? - tettem fel a kérdést. - De amúgy, hagyj már elmenni, mert vár... Ne tartsál fel a kérdéseiddel.

- Nem is igaz! Egy csomót szoktunk beszélgetni. Előtted mindig velem beszél. Bár ebbe jobban belegondolva lehet, hogy azért teszi velem előbb, hogy a te emlékeiddel aludjon el.

- Na ez... Már... beteges....

- Az én részemről, vagy a Bom részéről?

- Mindkettőtökéről természetesen! Én speciel örülnék neki, ha velem beszélne először, mert akkor nem kellene sokszor hajnali 1-2ig fent maradnom.. Így is keveset alszom, neki hála meg még kevesebbet!

- Veled többet beszél, mint velem... - mondta lelombozottan.

- Na, én mentem! - integettem neki, majd felvettem a cipőmet és kimentem az ajtón, de ő utánam szaladt.

- Hyung! Ne hagyj itt félek! - ragadta meg a karomat.

- Mitől? Attól, hogy elvisz a mumus? Te! Rajtam kívül még van három szép hyungod! Szóval ők megvédenek.

- De te vagy a leader! Melletted biztonságban érzem magam, mellettük meg nem! Ne menj el, ne tedd ezt velem!

- Öhm... Csak, hogy tudd, mondjuk bizonyára tudod, de Himchan majdnem olyan idős mint én. Attól, hogy ő a visual és nem a leader az nem számit. Na hagyjál békén.

- De ő el van foglalva magával! Te pedig olyan erős vagy, olyan harcos jellemű. Itt akarod hagyni a kicsi maknaet?

- Pontosan ezt akarom tenni - vigyorogtam.

- Ne legyél ennyire gonosz... Tudod mennyire ijesztő ez a hely mikor nem vagy itt?

- Jó, nem érdekel. Ha nagyon félsz, majd gyere utánam, én elmentem! - mosolyogtam, majd szépen elkezdtem futni, de ő nem tudott, mert nem volt rajta pipő.

Szépen beszálltam a kocsimba, majd elindultam Bomék háza felé. Tudatában van ő annak, hogy az édesapja megint félreérthetni? Mondjuk múltkor tökéletesen megmagyaráztuk neki a helyzetet, de mindegy.

Miközben mentem és néha-néha piros lámpát kaptam a csodálatos éjjeli várost figyeltem. Rendkívül szép ilyenkor, de akkor jobb lenne, ha otthon feküdhetnék a csodálatos ágyamban. Most még oké, mert még nem adjuk elő az új számunkat egy ideig, de attól függetlenül... nem kellene folyton elhívnia otthonról ennek a nőnek! Egyébként szeretem meg minden, de ez már túlzás...

Amikor odaértem a házuk elé, egy hatalmasat sóhajtottam, majd kiszálltam a járművemből. Felmentem a házuk elé, és egy hatalmas mosolyt varázsoltam az arcomra, és megnyomtam a csengőt. Amikor kijött én megszólaltam.

- Surprise! I'm here! - tartottam ki a karjaimat, mert számítottam az ölelésére, amit meg is kaptam. Miután befejeztük ezt a csodálatos dolgot, megfogta a kezemet, majd szépen behúzott a szobájába. Hál istennek, ahogy láttam az apukája nem volt otthon. Tehát leültem az ágyára, és csodáltam a falait, meg az ilyesmiket.

- Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád - ölelt meg.

- Igazán számíthatnál néha valaki másra, hogy én tudjak pihenni, meg ilyesmi. De mindig én jövök... Tudod, kit hívj legközelebb?

- Kit?

- Zelot.

- Gondoltam rá hogy őt hívom, csak aztán rájöttem, hogy biztosan hülyének nézne, ha elhívnám, és úgy se jönne el. Szóval fölösleges időpocséklás lett volna.

- Te csak azt hiszed, hogy nem jött volna el... - sütöttem le a szemeimet

- Oké, most már mindegy - legyintett majd megfogta a kezemet és kihúzott az udvarra. Ahol le volt terítve egy pokróc, és tele volt rágcsival. Leült majd megpaskolta maga mellette a helyette, hogy üljek oda, vagy valami ilyesmi. Szépen lefeküdtünk majd elkezdtünk dumálni, majd egy fél óra múlva már az eget bámultuk. Mily romantikus... LENNE, ha forrna köztünk a levegő, de nem teszi.

*Zelo POV*

Hyung azt mondta, hogy menjek utána, ha nagyon félek, ezért elkezdtem a szekrényemben turkálni, hogy találjak magamnak valami ruhát. Mikor végre meg találtam örömömben elkezdtem ugrálni, majd e tevékenységem végéhez érve felöltöztem. Felkaptam a gördeszkámat, mivel ilyenkor már úgy sincsenek kint az olyan korú emberek, akik minket ismernek.

Körülbelül háromnegyed óra után végre odaértem ahhoz lakóparkhoz ahol Bom lakik. Gyorsan odamentem a kapuhoz, majd elkezdtem csengetni. Mivel ezek a szerencsecsomagok nem reagáltak hirtelen megnyomtam vagy tízszer egymás után mire egy férfi jelent meg mogorva arccal.

- Te meg ki vagy és mit keresel itt? - kérdezte mogorván

- Zelo! - válaszoltam.

- Te most leignoráltad a kérdésem?

- Bocsánat! Azért vagyok itt, mert találkozni akarok Bommal!

- Szóval az a Zelo vagy... Gyere beszélgessünk csak el egy kicsit - mondta, majd beengedett a kapun.

Szépen besétáltunk, majd szépen leültetett ő pedig elhelyezkedett elém. Elkezdett nekem prédikációt tartani mindenféle hülyeségről, aztán kitértünk arra is, hogy most kit szeret Bom. Meg azt is mondta, hogy ha igazi férfiak vagyunk, akkor harcoljunk érte, ne pedig töketlenkedjünk itt. MI?! Jó nem tehetek vele semmit. Pedig igazán visszaszóltam volna neki, de ezt Bom miatt nem tehettem meg.

Körülbelül fél óráig hallgattam miután végre elengedett. Megkérdeztem tőle, hogy hol van az a két Vizi kavics. Szépen elindultam a hely felé, amikor végtére is kiértem megláttam, ahogy Hyung és az általam szeretett lány a földön fekszik, és az egyik az egyik irányba fekszik a másik meg az ellentétesen, Bom feje pedig Yongguk hasán pihent.

- Khm - köszörültem meg a torkomat. - Zelo megérkezett!

- Te meg mit keresel itt? - kérdezte Bom miközben rám mutogatott. Persze a fejét megmozdította időközben, úgy, hogy engem bámult, de még mindig ugyan ott hevert.

- Hyung azt mondta, hogyha nagyon félek a dormban akkor jöjjek utána nyugodtan. Én pedig annyira rettegtem, hogy a földön fetrengtem, azért mert azt hittem megesz egy Chantükör.

- Most ezt ugye nem gondoltad komolyan? - nézett rám meglepődött fejjel Yongguk.

- De. Tényleg ez történt! - mondtam.

Oké nem szeretek hazudni, de ez esetben tényleg muszáj volt!

- Oké akkor én mentem! - mondta Hyung majd felpattant és elviharzott.

- Ölelést nem is kapok? - kérdezte lebiggyesztett ajakkal. Mire én vígan odamentem majd átöleltem. - Yonggukra gondoltam.

- És? Ő már nincs itt! Érd be velem - mondtam mire viszonozta ölelésem. Oh! Megölelt! Elértük a listám első pontját. Igen voltam olyan kis huncut, hogy csináltam egy ilyet. Lépésről lépésre fogok haladni, és mind a 10 pontot teljesíteni fogom.

- Ööö... most már elengedhetsz... - mondta Bom. - Egyébként van koktél paradicsomom.

- Bocsánat csak.... VAN? TÉNYLEG? Kérhetek? - néztem rá boci szemekkel.

- Aranyos vagy, és persze, hogy kaphatsz - mondta, majd elkezdett a háta mögött kotorászni, és felém nyújtott egy teljes dobozzal.

- Oh! Köszönöm - mondtam, majd elkezdtem szépen magamba tömni. Írhattam volna második pontnak, hogy kaját kórencsálni Bomtól... de mást írtam... Buta Zelo!

- Azért hagyj nekem is - lökte meg a vállam.

- Ja... bocs. - mondtam, majd odanyújtottam neki egy szemet. - Légy vele boldog - mosolyogtam. Igen, ez van ha Zelo és a koktélparadicsom találkozik. Semmi nem állhat közénk. Ez egy igaz szerelem. De persze

Bom is fontos, de a koktél paradicsom legalább nem szereti Hyungot jobban!

- Tényleg eljöttél volna, ha téged hívlak? - pillantott rám félve.

- Hát, igen. De most, hogy jön ide?

- Gukkie oppa azt kérdezte, hogy miért nem hívtalak téged.

- És miért nem tetted? - hajoltam hozzá közel.

- Mert... Mert... Hát... mert féltem a visszautasítástól. Meg miért én hívjalak, ide mikor én vagyok a lány?

- Talán Yongguk lánynak tűnik? Barátnődként tekintesz rá? Mi? Mi ebben a logika? - kezdtem el a kezemmel babrálni.

- Igen. Ő az én fiú legjobb barátnőm. Ő olyan nekem, mint a testvérem.

- Neked van egyáltalán igazi testvéred? - kezdtem el terelni a témát.

- Nincs ezért van nekem itt Yongguk. Aranyos kedves velem, számíthatok rá, cuki, megértő...

- Jó-jó felfogtam! Elég lesz. Jiyeont nem is dicséred ennyire. Talán ő a legjobb lány fiú barátod?

- Jiyeon ő..őő... mindig mellettem áll, az életem mindene kis részletét tudja... Akármikor zaklathatjuk egymást, meghallgat, ő is aranyos és kedves, néha kicsit bunkó, de mindig ellát kajával, és már ezért is imádom.

- Oké - mosolyogtam. Vajon rólam is fog valaha így beszélni? Oh, remélem, hogy igen. Ezután körülbelül 20-30 percig beszélgettünk aztán pedig haza deszkáztam. Amikor beértem a dormba, elsuhantam Yonggukkék szobája előtt, és láttam, hogy úgy alszik, mint aki ki van ütve.

Jövök neki eggyel, mert elintézte, hogy végre normálisan lehessünk együtt, de észrevételeztem, hogy Daehyun egyáltalán nincs bent a szobában. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a bejáratni ajtó kinyílik.

- Te hol voltál? - kérdezte Daehyun.

- TE hol voltál? - kérdeztem.

- Randiztam - vigyorgott.

- Én is! - lobogtattam meg a nem létező hosszú hajamat, de legalább a mozdulat az stimmelt.

- Mi van? - kérdezte oldalra döntött fejjel.

- Hagyjuk! - legyintettem. - Jó éjt Hyung - mondtam, majd beszaladtam a szobámba.

Sajnálom, hogy csak most raktam ki a részt, de tegnap elfelejtettem :( Pedig Adrienn kétszer is mondta... Tényleg nagyon sajnálom! Azért remélem tetszett ez a rész is :) Még egyszer bocsánat nem akartam :\

Minirigó & Adrienn xX