Chapter Thirty-Five

*Bom POV*

Épp ésszel lehetetlen volt számomra felfogni, hogy Jiyeon és Daehyun ilyen könnyen itt hagytak engem. Egy halálosan beteg embert hagytak itt egyedül miközben ők Jeju szigetén romantikáznak! Oké… talán egy picit túlzok, mert nem vagyok egyedül, de akkor is! Mégis miért nem tudtak elvinni engem is? Mikor Jiyeon is tisztában van vele, hogy akármikor lejárhat a homokórám és szerettem volna egyszer Jejun pihenni? Na jó igazából nem, de ez akkor is szíven ütött. De legalább Zelo és Oppa itt van nekem. Plusz bosszúból igazán jó szórakozás volt befoglalni édes kis barátnőm szobáját és tönkretenni azt Dongwoo idegszálaival együtt. Néha Zelo bébi is látta rajtam, hogy elég szomorú vagyok, amiért boldogságom egy fontos kulcsa elhagyott és próbált felvidítani, de hát mit tehetnénk ha Jiyeon nélkül semmi sem ugyan az? Meg hát mondtam neki, hogy táncolja el a Crash-t vagy a Stop It-et, de nem akarta, mert, hogy az túl zavarba ejtő. A lány táncokról meg már hallani sem akart. Pedig olyankor olyan aranyos! Úgy látszik muszáj, vagyok én is beérni a fan videókkal… Yongguk Oppa se repes néha a látványomtól viszont nála az a különbség, hogy tudja nem csak Jiyeon hiánya az én problémám, hanem a betegségem is… Oppa egyre jobban odafigyel rám és mindig hozza nekem a sok gyümölcsöt, zöldséget, gyümölcslevet, egészséges ételeket és persze a koktél paradicsomot. Utóbbit persze Zelo mindig el szeretné venni, de Gukkie olyankor rászól. Szegény Junhong persze nem érti, miért nem jut neki legalább egy szem és miért hoz nekem ennyi egészséges cuccot, amiről mindig ellenőrzi, hogy megettem-e és ha nem lenyomja a torkomon… Sajnálom szegényt. Lehet szakítanom kéne vele? Na jó, nem lehetek olyan, mint a drámákban a főhősnő, hogy ha halálos beteg rögtön szakít a szerelmével, hogy megkímélje őt, de aztán úgyis összejönnek mielőtt meghal… Nem kell a fölösleges dráma az amúgy is drámai életembe. De tényleg el kéne neki mondanom ugyanis egyre rosszabbul vagyok. Az orvos azt mondta nem ártana ha befeküdnék a kórházba, de persze én azonnal rávágtam, hogy nem. Szeretnék minden egyes pillanatot kihasználni és szabadon tölteni, mert ott úgyis be lennék zárva és minden féle zsinór rám lenne kötve. Az pedig nem élet és utolsó napjaimban én élni akarok. Méghozzá Zeloval az oldalamon. Így is elég nagy veszteség kettőnknek, amikor koncertezni mennek japánba vagy akárhová a világ területén… Olyankor mindig nagyon hiányzik nekem. De nem csak ő hanem az egész B.A.P. Mára olyan szinten az életem részei lettek, hogy az hihetetlen és nem bírok ki napokat a hülyeségeik nélkül. Szeretem, mikor elmegyek hozzájuk és azt látom, hogy Channie a semmiért hozza a tökéletes formát és igazgatja a haját a tükörben, meg dicséri magát, hogy milyen jól néz ki és ilyen vadmacskás mozdulatokat tesz majd mikor észreveszi, hogy figyelem zavarában ide-oda kapkodja a fejét és szégyenlősen int. Daehyun a konyhában épp a sajttortáján végzi az utolsó simításokat majd képeket készít róla. Volt már olyan is, hogy Jiyeon kezébe tette a kész ”alkotást” és lefényképezte őket majd egy feliratot szerkesztett rá, hogy „Életem értelmei”. A kép mai napig kint van a szobája falán… Vagy Jongup, ahogy épp valami eszméletlen mozdulatot fejleszt ki és boldogan mutatja a többieknek. Sokszor ő az, aki rögtön észre vesz és óriási vigyorral üdvözöl, habár ő a legtöbbször mosolyog. Aztán Youngjae, aki minden történetét a legapróbb részletig elmeséli, hogy biztosan megértsük azt vagy mikor leüt miközben nevet. Ezek a kis apróságok biztosan hiányozni fognak a másik világban, ha egyáltalán létezik… És persze Oppa, aki mindig itt volt nekem akármi is történt. Ő tényleg mindig meghallgatott és én is mindig meghallgattam őt. Igaz eléggé szokatlanul indult a kapcsolatunk, de lehet pont ezért lett ilyen összetartó és bensőséges. Végül Zelo, aki minden helyzetben szeret és kitart mellettem. Azok az apróságok, amikkel nap, mint nap elhalmoz. Miatta rengeteget bővült a panda készletem és persze az apró mozdulatok. Az ölelései, a csókjai már csak maga az érintése is ismeretlen helyekre repít. Csak ránézek és megnyugszom. Nem érdekel semmi csak ő. Rengetegszer történt már meg, hogy elmerültem a látványban és csak néztem. Egy időben ettől mindig zavarban volt, de utána ő is elkezdte ezt velem csinálni. Na ekkor meg én voltam zavarban, de aztán megszoktam és most már totál normális nekünk ha csak bámuljuk egymást. Viszont mikor a többiek előtt van ez, akkor ők eléggé furcsán néznek ránk, de nem foglalkozunk velük. Sose hittem volna, hogy tényleg létezhet az, hogy valaki nem telik be a másik látványával, pedig tessék itt van rá az élő példa. Én és Choi Junhong, a barátom. Vajon képes lesz nélkülem folytatni az életét? Muszáj lesz neki. Valahogy a tudtára kell adnom, hogy meg kell tennie. Ő egy idol. Rengeteg ember számít rá… nincs lehetősége összeomlani. ZeBomot – végre elneveztem a Zelotól kapott pandát. Tudom nem valami kreatív… -, óvatosan letettem majd felálltam a többi plüss oltalmazó karjaiból és kimentem a nappaliba, hogy megkeressem apát. Épp Hyorimmal nevetgéltek. Oh igen… apa nem hiába kérdezte meg tőlem, hogy bánnám-e ha lenne barátnője. Ez a Hyorim az a szerencsés nő, aki apám barátnőjének mondhatja magát. Nem kedvelem, persze ezt ők nem tudják. Azt hiszik, hogy én örülök ennek és támogatom, de ez cseppet sem így van. Aranyos nő meg kedves, de mégsem anya… Mindenki próbált róla meggyőzni, hogy ő nem szeretné anyát helyettesíteni és, hogy gondoljak rá úgy, mint egy barátnőre, de nem megy… Félek ráhagyni apát. Jól gondját fogja viselni ha majd én már nem tudom? Vagy egyszerűen megunja, hogy apa maga alatt lesz a hiányom miatt és elhagyja? Amivel persze még jobban összetöri a szívét…

- Apa – suttogtam mire mind a ketten felém kapták a tekintetük.
- Igen mackó? – kérdezte miközben felállt és közelebb jött hozzám.

- Ide tudnád adni a kameránkat? Szeretnék Zelonak videót készíteni – magyaráztam meg mivel tudtam, hogy kíváncsi lesz rá miért kell nekem életemben először a kamera…

- Persze – mosolygott. – Hogyhogy ilyen hirtelen eszedbe jutott? Eddig nem mondtad, hogy lenne ilyen ötleted – csodálkozott.

- Nem szeretném ha összeomlana, hogyha már nem leszek és másra úgyse fog hallgatni… Talán majd én megtudom győzni, hogy nem dőlt össze a világ és folytassa az életét.

- Ez nagyon aranyos ötlet – mosolygott kedvesen Hyorim. Igen képzeld tudom…

- Reméltem, hogy az lesz. Nem szeretném, hogyha elfelejtené a hangom vagy ilyesmi azt meg pláne nem, hogy miatta a B.A.P megrekedjen. De főleg azt akarom ezzel, hogy ő a halálom után is az a Choi Junhong maradjon, akit szeretek.

Idő közben apa elment megkeresni a kamerát én pedig egyedül maradtam Hyorimmal. Mikor ketten maradtunk mindig olyan feszült lett a légkör vagy nem is tudom. Eléggé feszengve éreztem magam mellette. Mintha nem lehetnék önmagam… Féltem, hogy nem felelek meg neki. Talán ő is így érzi magát ha a közelemben van?

- Tudod mi lenne még jó? – kérdezte én pedig kérdő tekintettel néztem rá. Vajon milyen ötlete lehet? Nem vesztek semmit ha meghallgatom. Megpaskolta maga mellett a kanapét jelezve, hogy üljek oda. Oké – sóhajtottam. Kapcsolatépítés első fázis. Hajrá! – Vidd el a kamerát hozzájuk és csinálja vele is közös videót meg képeket. Az örök emlék lesz számára – mosolygott.

- Ez tényleg nagyon jó ötlet – mosolyogtam én is. – Köszönöm szépen – hajtottam le kicsit a fejem.

- Igazán nincs mit. Neked szívesen segítek – simogatta meg kicsit a vállam. Még egy picit beszélgettünk erről majd megjelent apa is. Egy puszi kíséretében átvettem a videó kamerát és el is tűntem a szobámban. A kamerához volt állvány is így szépen felállítottam az ágyammal szemben. Gondoltam rá, hogy kicsípem magam és a legjobb formámban, csodaszépen ülök kamera elé, de inkább elvetettem ezt az ötletet. Zelo mindig emlegeti, hogy természetes mivoltomban, a pandás kezeslábasomban vagyok a leggyönyörűbb. Mikor megkérdezem miért, mindig csak annyit felel „Mert az teljesen leírja az én szerelmem igazi személyiségét”. Szóval nem, hogy kifestettem magam hanem még azt a kevés szempillaspirált és mi egyebet is leszedtem magamról, ami eddig fent volt. A ruha maradt ugyanis az említett pandás kezeslábas volt rajtam… Helyet foglaltam az ágyamon és kezembe vettem hűséges társamat ZeBomot. Egy óriási levegő vétel után belekezdtem a mondandómba…

Aranyosan kifizettem a taxis bácsit majd a B.A.P dorm ajtaja felé igyekeztem. Most már rendes ruhában és a kamerával a kezemben. Remélem Zelo benne lesz, hogy videókat gyártsunk és képeket! Kell valami, amit majd nézegethet mikor én nem leszek. Becsengettem és vártam az ajtónyitásra. Youngjae nyitott nekem ajtót. Egy nagy öleléssel üdvözöltük is egymást.

- Hát te? Nem tudtam róla, hogy jössz – elmélkedett.

- Csak hirtelen ötlet volt. Csinálunk képet? – kérdeztem a kamerára mutatva, mikor már a házban voltam és levettem a cipőm.

- Persze – vigyorgott majd átkaroltuk egymást és lőttünk egy képet. Na jó nem egyet… Miközben nézegettük őket és nevetgéltünk megjelent a színen Himchan és Jongup is.

- Ti meg mit csináltok itt nagy boldogságban? – dugta közénk fejét Jongup.

- Csak képeket – fordult felé Youngjae.

- Én is akarok!

- Gyere ide – invitáltam kezemmel.

- Nem! Először be kell állítanom a hajam meg ilyenek – hadarta majd menekülni próbált, de Jongup elkapta.

- Ne csináld már így is elég menő vagy – veregette vállba majd mind a hárman próbáltunk beleférni a képbe. Rengeteg hibás kép sikerült. Valaki mindig kilógott… Szóval letettük az asztalra és beállítottuk az időzítőt, így egy tökéletes képet tudtunk megcsinálni. Idő közben Yongguk Oppa is feltűnt a színen szóval vele is kellett kép. Mindenkivel csináltam külön-külön meg közösen is. Rengeteg variációt kipróbáltunk. Ezt majd újra el kell ismételni ha itt lesz Jiyeon meg Daehyun is. Sajnálhatják, hogy elmentek. Ráadásul nélkülem! Cöh… A nagy hangzavar és nevetgélések ellenére se jelent meg Zelo a színen.

- Zelo hova lett? – kezdtem keresni tekintetemmel.

- Zuhanyozik – mondta Jae mire bólintottam egyet amolyan ”megértettem” mozdulatként. Felálltam majd a kamerával együtt bementem a szobájába. Most felveszem, ahogy a szokásos rutinjában kijön a fürdőszobából egy törölközővel a derekán viszont most a meglepett arca is párosulni fog mellé. Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyán és türelmesen vártam a csodára. Mikor végre kinyílt az ajtó és belépett rajta az én husikám eléggé meglepett fejet vágott. Próbálta magát takargatni, de hamar rájött, hogy erre bizony nincs megfelelő eszköz a közelében azon az egy törölközőn kívül, ami a férfiasságát takarja.

- Miért van nálad kamera? - makogta, majd visszament a fürdőbe.

- Azért, hogy képeket csináljak és videókat – kuncogtam.

- Nem lehetne ezt akkor, amikor van rajtam ruha? – akadékoskodott. Hát nem édes?

- Most miért? Ez így olyan aranyos és vicces. Szóval gyere ki a fürdőszobából - nevettem még mindig.

- Addig ameddig le nem rakod a kamerát, nem megyek ki! - hajolt ki majd kinyújtotta a nyelvét.

- Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez - nyújtottam ki én is a nyelvem.

- Nem! - mondta majd gyorsan magára csukta az ajtót és hallottam, ahogy kattan a zár. Azért is én nyerek!

- Zelo most sírni fogok! Ha tényleg szeretsz, akkor kijössz - kezdtem el szipogni.

- Ha tényleg szeretsz, lerakod a kamerát és hagyod, hogy felöltözzek... - vágott vissza.

- Hé ezt én mondtam hamarabb! - durciztam.

- Mindketten tudunk így játszani! – kezdett fenyegetőzni.

- Most miért nem akarod, hogy megörökítsem a csodás felsőtested? - szomorkodtam.

- Te talán szeretnéd ha meztelenül videóználak le?

- Törölközőben vagy! Törölközőben levideózhatnál!

- De az alatt nincs semmi... Szóval majdnem meztelen vagyok.

Úgy döntöttem, hogy kicsit megtréfálom így az ágyra raktam a kamerát, de nem kapcsoltam ki.

- Jó letettem a kamerát. Kijöhetsz... – hazudtam, miközben majdnem elnevettem magam.

- Biztos? - nyitotta ki az ajtót majd kidugta a fejét.

- Igen. Látod letettem - húztam ki a fürdőből.

- Akkor gyorsan felöltözök és csinálhatjuk a videókat meg minden egyebet - mosolygott.

- Rendben - húztam magamhoz majd ajkaim ajkaira tapasztottam viszont túlzott szórakozottságom miatt elnevettem magam. Nem muszáj neki megtudnia ezt a kis apróságot csak ha visszanézi a videót. Akkor meg már úgyse tud mit tenni ellene. Plusz túlságosan szeret ahhoz, hogy haragudjon meg amúgy is kitakarom… Pár perccel később egy felöltözött Zeloval néztem szemben. A kamera természetesen újra a kezemben volt.

- Készen vagyok, most már akármikor videóra vehetsz édesem – tárta szét karját.

- Milyen jó, hogy ezt is felvettem - ujjongtam.

- Mondtam már, hogy nagyon szeretlek? - jött közel hozzám, majd magához húzott.

- Igen, de ettől függetlenül imádom hallani - öleltem át majd úgy tartottam a kamerát, hogy nagyjából benne legyünk. - Én is szeretlek - álltam lábujjhegyre majd egy apró puszit nyomtam az arcára.

- Miért az arcomra kapok csak? - biggyesztette le az ajkát, majd gyengéden megcsókolt.

- Túl mohó vagy - ütögettem meg gyengéden puha arcát.

- Most mond azt, hogy te nem ezt akartad valójában - kacsintott.

- Az már más kérdés - legyintettem majd elindultam az ágy felé őt pedig magammal húztam és leültettem. A kamerát az állványra helyeztem majd helyet foglaltam az ölében. - És most mond el, hogy miért szeretsz - babráltam szőke tincseivel.

- Azért mert olyan ellenállhatatlanul cuki vagy, szép, csinos, kedves, megbízható. Bár van pár negatív tulajdonságod, is mint például az, hogy néha kicsit logikátlan vagy, és még az, hogy más fiúkat ölelgetsz feszt. De én ezeket is imádom benned, mondjuk talán az utóbbit egy ici-picit - illusztrálta kezeivel - nem szívlelem. De tudod drágám én úgy szeretlek ahogy vagy - nyomott egy puszit az arcomra.

- Hát nem édes? - kérdeztem a kamerától miközben két kezem közé fogtam arcát. - Egyébként az ölelgetős részre kitérve az csak azért van, mert így tökéletesen ki tudom fejezni a szeretetem és mivel Gukkiet és a többieket nem csókolhatom meg... muszáj sokat ölelgetnem őket - magyaráztam.

- Ha megcsókolnád őket, akkor valószínűleg már nem élnének - nézett rám összeszűkített szemekkel. - Egyébként maga drága kisasszony? Mit is szeret bennem? - mosolygott.

- Dehogynem. Mert tudod, hogy túlságosan szeretem őket és fájna ha nem lennének.

Mondtam mire ő csak megforgatta a szemét majd nézett. Tudtam, hogy arra vár, hogy elmondjam mit szeretek benne, de igazából mindent. Hosszú lenne felsorolni. De majd ha visszanézi a videót nem lesz elég a "mindent" jelző...

- Légy szíves válaszolj, vagy szomorú leszek!

- Nem szeretem ha szomorú vagy. Aranyos vagy, kedves, vicces, ellenállhatatlan, túl jóképű… Szeretem ahogy mosolyogsz, nevetsz, ahogy azt mondod szeretlek, mikor megcsókolsz, átölelsz vagy csak hozzámérsz. Mikor összekulcsolod a kezünket és úgy sétálunk. Szeretem ha boldog vagy és mikor látom, hogy jól érzed magad a srácokkal. Azt is imádom mikor a békés pofidat nézhetem, ahogy alszol. Igen azt is szoktam, nem csak neked lehet – nyújtottam ki rá a nyelvem. – Szeretem, ahogy a Babykkel bánsz és imádom nézni, ahogy színpadon vagy és a legjobbat hozod ki magadból. Szeretném ha mindig ilyen lennél, akármi történik – néztem mélyen a szemébe annak reményében, hogy eljut a tudatáig és eszébe jut, hogyha itt az ideje.

- Addig ameddig itt leszel velem ilyen tudok maradni. Ne hagyj el soha! Ígérd meg!

- Nem Zelo! Ez rossz hozzáállás! Akkor is ilyennek kell lenned ha én már nem leszek veled! És hidd el saját akaratomból sohasem foglak elhagyni. Ezt megígérhetem, de mást nem - mondtam és éreztem, hogy könnyeim próbálnak utat törni maguknak.

- Nekem ez is elég, mert tudom, hogy nem akarsz elhagyni - mosolygott. - Nem tudom elképzelni az életemet nélküled. Nem akarok olyan életet élni ahol te nem vagy.

Oké eddig bírtam, a könnyeim lassan, de előtörtek. Miért kell ilyeneket mondania, mikor én egy boldog videót akartam? Erősen magamhoz húztam oly’ imádott testét majd arcom nyakába fúrtam.

- Annyira szeretlek – motyogtam.

- Nem akartalak megsiratni kincsem, bocsáss meg - ölelt magához.

- Ne kérj bocsánatot - törölgettem szemeim. - Csak olyan aranyosakat mondasz és nem bírom megállni - nevettem fel kicsit. - Ugye megígéred, hogy mindig erős maradsz? Ugye? - fogtam kezeit enyéim közé.

- Megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy így legyen. Megígérem.

- Akkor jó, de tényleg mindent – néztem rá fenyegetően, sőt még az ujjam is feltartottam. - Most pedig... mivel egy vidám videót akarok... - mondtam lassan majd a végén elkezdtem csikizni a gyengepontjainál. Ilyenkor mindig olyan aranyos, ahogy összerezzen és próbál megakadályozni, de nem megy neki.

- Tudod, hogy visszanyal a fagyi, ugye? - mondta, majd megfordította a felállást. Most én kapálóztam és nevettem, de úgy, hogy egy hang nem jött ki a torkomon.

- Jó, feladom, elég! Elég! - könyörögtem kegyelemért.

- Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy kínozzalak - mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- És ez nekem nagyon jó érzés és nagy előny – vigyorogtam büszkén.

- Előny? – húzta fel szemöldökét.

- Pontosan - bólogattam.

- Kivel szemben? – nézett rám kihívóan.

- Veled Choi Junhong - böktem a mellkasára.

- Miért? – faggatózott tovább.

- Azért mert ha én rád támadok nem igen engedlek el. Ugyanis lány vagyok így nekem szabad. Plusz ritka azon esetek száma, amikor győzedelmeskedek feletted. Viszont te nem teheted ezt meg.

- Értem - mosolygott. - Mást is fogunk csinálni? Vagy más kérdésed van édesem?

- Az a kérdésem, hogy mit szeretnél csinálni? Itt egy kamera, amivel olyan pillanatot örökíthetünk meg, amit csak szeretnénk. Mi az a pillanat, amire a legjobban vissza szeretnél tekinteni?

- Rád.

Komolyan nézett a szemembe. Tényleg ennyire szeretne? Ajj Zelo! Nem szabadna, hogy ennyire szeress… Túlságosan fájni fog neked ott bent. Ilyenkor mindig kettéhasad a szívem. Belegondolni is szörnyű, hogy vajon mit fog érezni, hogyha megtudja én már nem lehetek vele. Istenem kérlek, segíts…! Túl kicsi a lelki erőm!

- Neeem. Akkor csak itt kéne ülnünk, de abban semmi buli nincs - ráztam a fejem rosszallóan. - Szóval... valami jót kell kitalálni!

- De én akárhova megyek csak rád tudok gondolni. Az illatodat sem lehet videóval megörökíteni, a csókjaidat, és az öleléseidet sem.

- Zelo! Megint sírni fogok – biggyesztettem le ajkam.

- Nem szeretnél kisminkelni? Erre biztosan vicces lenne a visszaemlékezés...

- De, de, de! – estem extázisba. – Megcsinálom a sminkedet szerzünk parókát meg minden és eltáncolunk valami jó kis lánytáncot oké? – meresztettem rá reményekkel teli szemeim.

- Nem!

- Aigoo! Pedig az úgy lett volna az igazi - sóhajtottam. - Mindegy nekem az első ajánlat is igazán tetszik. Pedig amúgy azt hittem belemész, mert a Secret I Do I Do számát is olyan beleéléssel csináltad, meg a többit – kuncogtam.

- De az más volt... - mondta egyhangúan

- Azért remélem egyszer eljön azaz idő, amikor nem csak a több ezer rajongónak mersz táncolni - nyomtam egy puszit az arcára. - Ah, úgy döntöttem mohó leszek - mondtam majd megcsókoltam.
- Jól tetted, hogy így döntöttél - vigyorgott, majd úgy döntött ő is az lesz. Ezek után gyorsan szereztem sminkkellékeket. Zelot beültettem egy székbe majd elkezdtem dolgozni rajta. Az idő elteltével egyre szebb és szebb lett. Folyton olyanokat mondott, hogy „Azért ne ess túlzásba”, „Most mit csinálsz?” „Ugye azért nem úgy nézek ki, mint egy lány?” „Nem hiszem el, hogy ebbe belementem”. Én persze mindegyik ilyen megnyilvánulásán csak nevettem. Miközben festettem semmi esetre sem hagyhattam ki a cica szemeket és az élénkvörös rúzst. Igazán elbűvölő lett a végeredmény. Mikor Zelo meglátta magát a tükörben – amit persze megörökítettem a felvételen -, kinézetéhez híven egy lányos sikoly hagyta el ajkait. Győzködtem, hogy mutassuk meg a többieknek, de nem volt hajlandó kilépni a szobából és nekem is befogta a szám, hogy ne tudjak a többieknek szólni. Minden esetre a mai nap után azt is elmondhatom, hogy életemben megcsókoltam egy transzvesztitát, akit a barátomnak mondhatok.

Minirigó & Adrienn xX