Chapter Thirty-Four

*2 héttel később*

*Jiyeon POV*

Az elmúlt hetek alatt nem történt semmi említésre méltó, csak annyi, hogy Dongwoo aggasztóan rám szállt amiért Daehyun csak még jobban pikkel rá. Akárhányszor kettesben akartunk lenni, Dongwoo beült a szobámba, és addig nem ment ki ameddig Daehyun haza nem ment.

Már összeszedtem a dolgaimat a nyaralásra, mert időközben Daehyun elintézte az utazást is, meg a szállást. Az utolsó pár ruhadarabot pakoltam be, amikor Dongwoo bedugta a fejét az ajtón.

- Bejöhetek? - mosolygott.

- Miért ne jöhetnél? Csak nyugodtan - mondtam, miközben leültünk a kanapéra, majd szokásosan a közös Spongyabob részünket néztük meg együtt.

- Akkor ma itt hagysz engem? - nézett rám szomorúan.

- Legalább tudsz egy kicsit a tanulásra koncentrálni.

- De én így is tudok rá figyelni! Tiszta jól haladok, a vizsgáim is jók lettek. Szóval nem is értem, hogy miről beszélsz - nézett rám csalódottan.

- Ügyes vagy, de ettől függetlenül okosodnod kell - simogattam meg a fejét. Mire hirtelen elmosolyodott.

- Egyébként mikor indultok?

- Hát ebéd után.

- Te nem igen fogsz ebédelni... - nevetett.

- Mi az, hogy nem?

- Noona elment dolgozni... Hyung ugyanúgy, szóval nem igazán látom ebben a lehetőséget.

- Te nem akarsz nekem kaját csinálni?

- Hát ha úgy gondolod csinálhatok.

- Köszönöm Dongwoo - öleltem meg.

- És mit szeretnél enni? - döntötte oldalra a fejét.

- Spagettit! - mondtam mire ő pedig felállt mellőlem.

- Szólok ha kész - mondta, majd eltűnt.

Miután ő így kiszáguldott én kikészítettem a göncöket, amiket magamra akarok húzni. Utána pedig összeszedtem a fehérneműmet, majd bevonultam a fürdőszobába, és lezuhanyoztam. Miután ezzel kész voltam, kibaktattam a szobámba, majd felvettem a ruhákat, amiket az ágyamra raktam, utána megint a fürdőben kötöttem ki ahol megmostam az arcomat, és a fogamat.

- Jiyeonnie! - hallottam meg Dongwoo hangját, s mintha rakéta lennék úgy repültem ki a konyhába, és ültem le az asztalhoz. - Látom éhes vagy, tessék - rakta le elém a tál ételt.

- Köszönöm szépen - mondtam, majd hozzá is láttam.

- Na milyen?

- Dongwoo spagettija a legjobb - mutattam a kezemmel a tetszésemet.

- Akkor együnk - ült le elém, majd miután megettük már Daehyun hívott is, hogy nem sokára itt lesz. A szobámba mentem és a bőröndömet a kezembe kaptam. Felvettem a cipőmet, majd Daehyun pont akkor nyitott be az ajtón.

- Szia - mosolyogtam, majd egy puszit nyomtam a szájára. - Na most megyünk, szia Dongwoo! - ordítottam be, majd kimentünk az ajtón, elkezdtem húzni a bőröndömet, majd összekulcsoltuk kezeinket, és beálltunk a lift elé. Daehyun, megnyomta a gombot. Kicsit furcsálltam, hogy eddig még egyáltalán nem szólt hozzám.

- Miért nem szólalsz meg? Haragszol rám? - fordultam felé.

- Egyáltalán nem csak kiélvezem a csendet, ugyanis mikor velem vagy sosincs csend. Észrevetted már? - fordult felém. - Mindig van itt valaki, aki beszél...

- Igen tudom... - sóhajtottam. - De beszélgessünk!

- Miről szeretnél beszélgetni? - kérdezte. Igazából fogalmam sem volt arról, hogy mégis miféle témáról kellene társalognunk. Amióta együtt vagyunk mindenféle irányzatról megosztottuk egymással a véleményünket. Ezzel a kérdésével megfogott. Némán álltunk ott egy helyben majd mikor kinyílt előttünk a lift ajtaja beléptünk rajta.

- Hát például beszélhetnénk a szállásunkról. Olyan szépen elintézted a hátam mögött, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan néz ki. Elmondanád?

- Megégettem a nyelvem - biggyesztette le ajkát. - Fáj - szontyolodott el még jobban.

- Ezzel én mit csinálhatnék? Egyébként sajnállak - simogattam meg az arcát. Remek terelés... Nem akarja elmondani nekem, hogy mégis milyen helyre visz?! Felháborító...

- Nem akarsz rá gyógy puszit adni? - nézett rám kiskutya szemekkel közben pedig kiöltötte nyelvét.

- Biztos ez az amit szeretnél?

- Már miért ne akarnám? - nevette el magát.

- Hát... - kezdtem volna bele a mondandómba, viszont vas bödön ismét kitárta előttünk kapuit - jé... indulhatunk - vigyorogtam, majd elkezdtem magam után húzni.

- Mi lesz a gyógy puszimmal? - kérdezte felháborodottan.

- Megfogod kapni nyugodj meg - kacsintottam.

Ezután megint egy kis némaság következett. Odasétáltunk a kocsihoz, beraktuk a cuccokat, majd elindultunk a reptér felé. Igazán érdekes folyamat lesz amit véghez viszünk ott.

Körülbelül húsz perc kocsi túra után már a reptér parkolójában szedtük ki a bőröndjeinket a csomagtartóból. Daehyunnak mindkét keze tele volt. Nem is igazán értettem, hogy miért hoz még egy bazinagy utazó táskát is amellett. Mindketten felvettük az álcánkat, majd bemerészkedtünk az emberek közé. A Jejura induló járatokhoz indultunk. Még egy kicsivel több, mint félóra volt az indulásig. Nem akartunk olyan hamar felszállni, de nem is baj, hogy nem tettük meg, mert Dae elrohant wcre ami körülbelül öt és tíz perc közötti időtartamon belül történt. Ezután viszont felszálltunk.

Az, hogy meddig ülhettünk a fedélzeten arról fogalmam sincs, mert mire felkeltem már Jejun voltunk. Onnan ismét összeszedtük a sátorfánkat, majd ismét járgányba ültünk, és a szállásunkhoz furikáztunk.

Amikor benyitottam az ajtón hinni sem akartam a szememnek. Az amit láttam csodálatos volt. Tökéletes kilátás volt a tengerre. Nagyon tetszett. Minden egyes részletét imádtam már az első pillanattól kezdve.

- Daehyun - öleltem meg - csodálatos szobát választottál! Imááááádom!

- Látod? Tudom én mi kell az egyetlenemnek - puszilta meg fejem búbját.

- Szeretlek - mosolyogtam. - Na és most mihez kezdjünk? - próbáltam rögtön más utakra evezni.

- Amit csak szeretnél. Miattad jöttünk ide. Ez a nyaralás 110%-ban a te kívánságaid szerint fog zajlani.

- Te akartál annyira nyaralni, jönni - forgattam meg a szemeimet.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy csak miattam jöttél el? - tátotta el a száját. - Hogy rád kényszerítettem?

- Nem, nem tetted ezt. Plusz nyilván miattad jöttem, és nem Zelo miatt...

- Magad miatt kellett volna jönnöd!

- Most nem mindegy, hogy miattad vagy magam miatt jövök? Téged jobban szeretlek, mint saját magamat! Szóval kérlek, hagyjuk már a veszekedést, és menjünk, mondjuk a partra, hisz olyan hívogató innen az ablakból. De... Előbb pakoljunk le!

- Rendben akkor lepakolunk és kimegyünk a partra - vigyorgott majd elkezdte pakolászni a cuccait.

Megint elvesztettünk körülbelül tíz percet, de legalább szépen szétdobáltuk a cuccainkat. Egy szemétdomb irigyelte volna azt, ami a mi csodálatos kis helyiségünkben volt. Viszont felöltözve még továbbra sem voltunk. Mindketten elvonultunk és felvettük magunkra a fürdőruhát. Pár perc múlva visszabattyogtam a szobánkba, már Daehyun ott állt a fürdőgatyájában én pedig melléléptem.

- Na, hogy festek? - vigyorogtam.

- ... - bámult elég feltűnően. - ... Nem lehetne... - nyelt egy nagyot. -, hogy ez lekerüljön rólad?

- Természetesen nem! - kuncogtam. - Indulhatunk a partra?

- D-de miért? - mondta óriásian csalódott arccal. Szerintem most egy világ dőlt össze benne. - Csak egy kis mozdulat lenne - nyúlt fürdőruhám kapcsához, hogy kikapcsolja, de kezemmel gyorsan megállítottam.

- Ne huncutkodj Daehyun! Ha azt mondom, hogy nem akkor nem!

- Aigoo! Hozzád aztán tényleg türelem kell - csóválta a fejét majd magához rántott és ajkait az enyémhez tapasztotta - Menjünk - vigyorgott.

Kint remek idő volt, sütött a nap, és néha kellemes szellő is fújt. Nem mondanám azt, hogy kevesen voltak rajtunk kívül. Sok pár gyerekes család volt ott, meg egy pár velünk egykorú pár.

- Na, akkor indulás a vízbe! - húztam magam után. - Egyébként már nagyon régóta el szerettem volna jönni Jejura, szóval köszönöm, hogy neked köszönhetően itt lehetek - öleltem meg.

- Ez csak természetes. Azért vagyok, hogy mindent, érted? MINDENT megadjak neked, amit csak szeretnél!

- Kár, hogy én nem tudok ennyi mindent adni neked - szomorodtam el. - De minden tőlem telhetőt meg teszek. Szóval, akármit szeretnél tőlem mond, és megteszem!

Őszintén reménykedtem, hogy nem az lesz az első, hogy rávágja, hogy engem.

- Hát... Inkább most nem mondanám ki, hogy mire gondolok szóval csak szeress - húzott a lehetségesnél is közelebb magához.

- Szeretlek én - mosolyogtam - ha tudnád mennyire.

- Hidd el tudom, mert legalább annyira szerethetsz, mint én téged.

- Nem szeretném megzavarni a romantikátokat, de el tudnátok menni esetleg egy kicsit arrébb? - szólt oda nekünk egy fiú.

- Ez most komoly? Hát ezt nem hiszem el... - nézett rá Daehyun eléggé furán. Látszott rajta, hogy semmi logikát nem lát a helyzetben, mint ahogyan én sem...

- Ez igen is komoly! Látjátok mekkora helyet foglaltok be itt ti ketten? Ez egyenesen felháborító! - tette a csípőjére a kezét.

- Na jól van, ne idegesítsen! - mondta Daehyun.

- Ti vagytok azok, akik idegesítik a többi embert! - lett mérges.

- Na húzzál a jó édes tehenedbe! - próbálta volna beoltani a gyereket az én drága barátom, de nem igazán nem sikerült neki, ahogy láttam.

- Hát... - szólalt volna meg azonban, egy lány - vélhetően a barátnője - megfogta a kezét, majd elnézést kért, és elhúzta onnan.

- Látod? Megoldódott a helyzet... Hálát adhatsz az égnek, hogy nem ismer téged - nevettem.

- Milyen hálát? Mi az, hogy nem ismernek ENGEM? Ez felháborító nem pedig hálát érdemlő! - pufogott.

- Szeretnél benne lenni úgy a hírekben, hogy 'az idol, aki letehenezi az embereket, akik hozzászólnak'? Szerintem nem... - ráztam meg a fejem.

- Ha ismert volna feltehetőleg nem kell így beszélnem vele és amúgy is nem őt teheneztem le, csak megkértem hogy menjen a tehenébe - magyarázott nagy beleélésekkel

- Istenem, úgy szeretem, hogy minden helyzetből ki tudod magad győztesként húzni - csaptam két kezem az arcára. - Egyébként most egy fiú nem ismert fel, ez neked akkora baj?

- Bennem mit nem lehet szeretni? És igen nekem ez óriási probléma! Tudod miután egy lépést nem tehetsz, hogy valaki ne ismerne meg azok után ez igen is nagy trauma...

- Például én azt nem szeretem benned, hogy féltékeny vagy a BÁCSIKÁMRA! Amúgy meg örülj már annak, hogy itt egy kicsit pihenhetsz.

- Én nem vagyok rá féltékeny csak nem akarom, hogy elválasszon minket mert láthatólag ezt tervezi! Örülök én, de akkor is, ha már nem ismer fel legalább ne kötne belém. Tuskó! Tuskó teljes mértékben.

- Most nyilvánvalóan nem mondasz igazat drágám. Tudod mire kezdek rájönni?

- Miben nem mondok én igazat? - vonta fel a szemöldökét meglepetten. - Mire?

- Te alapjáraton féltékeny vagy mindenkire, aki hozzám szól, nem? Arra, hogy tök fölöslegesen jöttünk ki ide, mert csak beálltunk a vízbe és beszélgetünk... Ráadásul az én lábam mindjárt szétázik... - bigyesztettem le az ajkaimat.

- Nem! Ott van Bom, Zelo, Yongguk, a B.A.P többi tagja a szüleid rájuk se vagyok féltékeny, sőt még Bom apjára se! Akkor ne csak álljunk - mondta majd felkapott, amit én egy sikítással jutalmaztam és a vízbe dobott.

- Ezért még meglakolsz - ugrottam rá a hátára, majd ennek hatására, ő arccal belepuffant a vízbe. - Hahaha, te velem nem szórakozhatsz! - nyújtottam ki rá a nyelvem.

- Szerinted - mondta majd a karomnál fogva berántott a vízbe.

- Nem győzhetsz le - nyomtam be a víz alá a fejét, de pár pillanat után rögtön elengedtem. - Ez talán túl gonosz volt? Áh, nem hinném.

- Fhúúú Park Jiyeon most meghalsz! - mondta majd ő is a víz alá nyomta a fejem és nem engedte fel.

Ezen bevallom egy kicsit meglepődtem... Ezért ökölbe szorítottam a kezemet, majd a biztos pont felé haladva, odaütöttem, mire ő rögtön elengedett.

- Te vagy az egyetlen, aki most meg fog halni. Megtanulod egy életre, hogy a barátnőddel ne szórakozz, mert úgy tökön üt, hogy elrepülsz... - mosolyogtam.

- T-te... - makogott. - Most rengeteg gyerekünket nyírtad ki! - mondta és világfájdalmas arccal a vízbe dőlt.

- Ha meggyilkolod azt, aki megszülné azt a sok gyereket, akkor nem sokat érsz vele - nevettem.

 - Előbb utóbb úgyis felengedtelek volna. Plusz téged újra tudtalak volna éleszteni, de ők nekik már végleg befellegzett!

- Egyébként honnan veszed te azt, hogy nekünk lesz gyerekünk? - döntöttem oldalra a fejem.

- Hát, hogyha a nemi élet terén így haladunk plusz ilyeneket csinálsz nem igazán hiszem... - sóhajtott lemondóan.

- Ha élnénk szexuális életet, akkor sem tartanám valószínűnek...

- De hát... én nem tudok gyerek nélkül élni...

- Biztos?

- BIZTOS!

- Figyelj Daehyun... ez még a jövő zenéje, de ha ez az amit szeretnél, én megadom neked. Mint ahogyan nem régiben mondtam, megteszek tőlem minden telhetőt, hogy neked örömöt okozzak.

- Tudom és ezért is szeretlek - vont karjaiba miközben ajkait finoman az enyémre helyezte és a víz alá dőlt velem együtt, de ajkait továbbra is szorosan az enyéimen tartotta.

Egy ideig élveztük a pillanatot, de sajnos levegőhiány miatt hamar fel kellett buknunk a víz alól. Aztán még valamennyi időt elhülyéskedtünk, de mivel megéheztünk közösen eldöntöttük, hogy elmegyünk valahova enni. Visszamentünk a szállásunkra és mindketten átöltöztünk. A kezembe kaptam a telefonomat, és vártam a még mindig készülődő barátomra. Szüntelenül várakoztam... Aztán egyszer csak megcsörrent a készülékem. A képernyőjére pillantottam, majd láttam, hogy Dongwoo az. Már akkor tudtam, hogy most Daehyun fog türelmetlenkedni.

- Szia Dongwoo - szóltam bele a telefonba.

- Szia Jiyeonnie. Mesélj nekem egy kicsit! Milyen az első nap? Hiányzom ugye? Mert nekem te szörnyen! Ezért siess haza jó? - bombázott el a kérdéseivel és a problémáival.

- Hát eddig csak leugrottunk a strandra. Gyönyörű a szállásunk, jobb nem is lehetne. Jól érzem magamat és örülök, hogy végre egy kis időt tölthetek az én kis drágámmal anélkül, hogy mások megzavarnának minket. Egyébként természetesen hiányzol! Miért ne hiányoznál? Teljesen bele vagyok betegedve abba, hogy nem lehetek veled! - mondtam, persze azért annyira nem gondoltam komolyan egyébként. Persze, hogy vele is akarok lenni, meg igaz az is, hogy nem rég jött vissza, de amikor nem a többiekkel vagyok, akkor minden időmet vele töltöm. - De legalább megint lesz időd tanulni!

- Mindig ezt mondod... - sóhajtott. - Pedig tudod jól, hogy kevés tanulással is nagyon jó eredményeket érek el.

- Tudom, hogy jó aggyal rendelkezel, de ettől függetlenül muszáj egy kicsit odafigyelned. Nem szeretném ha nem érnéd el a céljaidat az életben - mosolyogtam.

- Ha most itt lennél, megölelgetnélek. Kétségkívül te vagy a legjobb unokahúg, akit csak kaphattam - lehetett hallani a hangján, hogy valószínűleg most bevágta a tipikus mosolyát.

- Köszönöm - hatódtam meg. - Ez ugyan úgy rád is igaz Dongwoo. Egyébként otthon mi történik?

- Hát fogalmam sincs, hogy miért, de a ZeBom páros folyamatosan a te szobádban tanyázik, és elvárják, hogy főzzek nekik. Aztán a legjobb, amikor az egész banda áttelepszik a mi házunkba - sóhajtott. - Miért vannak itt, ha te nem vagy itthon? - fakadt ki. - Betörnek csak úgy az éjszaka közepén! Miért tudják a kódot?

- Nem tudja mindenki... Csak Bom - nevettem. - Nem tehetek róla, hogy átjárkálnak... De... Várjunk csak... Mi a francért vannak ezek a szobámban?! - lepődtem meg. - Ki engedte be oda őket? Bezártam az ajtót!

- Amikor elmentem fürdeni bejöttek a szobámba és elvitték a kulcsot, és bementek... Azóta sem tudtam visszalopni - nevetett.

- Szerinted ez vicces?!

- Egy kicsit.

- Na, lassan leteszem a telefont, mert Daehyun már türelmetlenkedik itt előttem. Szia Dongwoo, nem sokára találkozunk! Szeretlek!

- Én is téged - mondta, majd leraktam a telefont.

- Te most megcsaltál? - rángott a szeme.

- Nem mondanám megcsalásnak... Csak egy sima telefonhívás volt - mosolyogtam.

- De egy fiúval... - nézett rám összeszűkített szemekkel. Olyan fenyegetően.

- Dongwoo nem hiszem, hogy riválisnak számítana... - forgattam meg a szemeimet.

- Már miért ne? A történelemben is rengeteg vérfertőzésre van példa. Vegyük azt mikor egyesek kinyírták az apjukat majd elvette a saját anyját és szült neki gyereket. Amúgy akkor most azok a gyerekei is meg a féltestvérei is? Vagy, hogy megy ez? - kalandoztak el gondolatai teljesen más vizekre.

- Fogalmam sincs, mivel ezen még nem gondolkodtam. Viszont megnyugtathatlak... nem akarok szexuális kapcsolatot létesíteni a nagybátyámmal - tettem a kezemet a vállára. Ez amolyan tipikus sorozatbeli cselekmény, mondjuk nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez most ideillett-e.

- Jó az mellékes, jelen pillanatban jobban érdekel ez a féltestvér-gyerek dolog.

- Nézz utána... Ahelyett, hogy mennénk enni inkább kutakodj ezután!

Meglepő volt, hiszen általában mindig felháborodik, hogyha Dongwooról van szó, de az, hogy most nem érdekelte az már egy kicsit megnyugvást hozott az életembe. Az első pillanat, amikor Jung Daehyun nem borult ki (annyira) Jang Dongwootól!

- De éhes is vagyok...

- Sajnállak drágám, amiért ilyen problémákkal kell küszködnöd - simogattam meg az arcát.

- Tudom... Én is magamat - sóhajtott

- Nos melyiket szeretnéd hamarabb megoldani? Mert én szívesen itt hagylak gondolkodni, és elmegyek kajálni egyedül is - vigyorogtam.

- Nem szeretek egyedül enni....

- Akkor ezt eldöntöttük. Hová is megyünk?

- Ágyba? Vagy azt talán éves után kéne, hogy egy kis lepedő akrobatikával ledolgozzuk a felszedett kilókat? - kérdezte perverz mosollyal.

- Jól van... - sóhajtottam,. - De egyébként én arra gondoltam, hogy hely szerint hová megyünk?

- Komolyan jól van?!

- Már miért ne lenne? Nem tartod úgy, hogy ennek itt van más lassan az ideje?

- Most ez valami kész átverés? - hitetlenkedett.

- Nem - mondtam unottan. - Miért nem hiszel nekem?

- Nem csak olyan, hogy hirtelen belementél...

- Bár lehet, hogy meg kellene gondolnom magam... - hagyta el a számat egy enyhe sóhaj.

Igazából nem szerettem volna ezt az eszmecserét tovább folytatni ugyanis a gyomrom korgása lassan hangosabbnak ígérkezett, mint a beszédünk... De mivel ő fennakadt ilyen dolgokon ezért nem jutottunk el csak az ajtóig, és ott megálltunk.

- Dehogyis! Hogy juthat ilyen az eszedbe?

- Nem tudom, de légy szíves menjünk már enni, az isten szerelmére! - fakadtam ki.

- Jó menjünk. Siessünk, nehogy meggondold magad!

És végre... tényleg elindultunk! Összekulcsoltuk a kezünket, majd a lifthez léptünk, és várakoztunk arra, hogy ide érjen. Őszintén megvallva még soha sem volt ilyen hosszú idejű utazásom a vasdobozban. Olyan érzésem volt, mintha évekig ott álltunk volna Daehyunnal egy helyben.

A hotel étterme meglehetősen hangulatos volt. Minden asztalon a terítékhez passzoló virág volt, és ez nagyon-nagyon tetszett!

Odavezettek minket egy szabad asztalhoz, majd elhelyezkedtünk. A kezünkbe nyomták az étlapot, és elkezdtünk gondolkodni azon, hogy mit is együnk.

- Drágám... te mit fogsz enni? - bújtam ki a lap mögül.

- Kaját - vigyorgott

- Kérlek, adj egyértelműbe választ, ha már nézegeted azt a hülye étlapot! Rengeteg az olyan kaja, amit szívesen megennék, de nincs nekik elég hely - biggyesztettem le az ajkam. - Nem tudok választani!

- Oké akkor mondj kettőt és majd én kiválasztom közülük a megfelelőt vagy sorold fel mindet - ajánlotta fel ezt a csodálatos lehetőséget.

- Jó... nem fogok felsorolni semmit! Spagettit eszek és kész - jelentettem ki.

- Most miért vagy ideges? - kérdezte közben pedig gyengéden kézfejemre helyezte az övét és cirógatni kezdte.

- Mert megkérdeztem szépen, te pedig idiótán válaszolsz...

- De hát... Most ha nem tudom én se, hogy mit eszek... Mindegy majd kikérem a specialitást...

- Akkor rendeljünk - mosolyogtam. - Egyébként akkor meg azt kellene mondanod, hogy nem tudod, nem pedig azt, hogy 'kaját' - forgattam meg a szemeimet.

Kijött hozzánk egy pincér, majd megrendeltük a kaját, és vártunk a csodára. Ami jelen esetben eléggé sokára fog eljönni, de ez természetesen nem számít mindaddig ameddig Daehyunnal lehetek.

- Sajnálom, máskor nem fordul elő... Tudod, hogy szeretlek?

- Én is szeretlek téged - mosolyogtam.

- Háhá - nevetett önelégülten.
Erre én csak megint elmosolyodtam. Körülbelül húsz percen belül már előttünk volt az étel, amit mindeddig vártunk. Miközben elfogyasztottuk jókat nevetgéltünk és cseverésztünk. Tényleg imádok vele lenni, olyan szórakoztató, bár egy kicsit szomorú, hogy sokszor nem tudunk együtt lenni a turnék és az ilyesmik miatt. De amikor együtt vagyunk állandóan nekem szenteli az összes figyelmét, nagyon szeretem. Miután itt végeztünk fellifteztünk lezuhanyoztunk, majd lefeküdtünk aludni, igen aludtunk, nem mást csináltunk. Daehyun egy kicsit ki is borult, hogy őszinte legyek, de legalább egymás karjaiban lehettünk.

Adrienn & Minirigó xX