Miután Yongguk hyung úgy elragadta tőlem az én édes Jiyeonom az egész légkör teljesen más lett. Még a farmról is eljöttünk, mert Yongguk úgy érezte nem bír tovább ott maradni és Bomnak is lett valami baja… Azóta is teljesen melankolikus hangulatban van és a társaság nagy részét is befolyásolja az ő csodálatos jókedve. Már a rajongók is kezdenek aggódni, hogy mégis miért ilyen az ő oppájuk. Csak ültem a nappaliban lévő kanapén és azon gondolkodtam, hogy vajon mi volt az a sürgős dolog, amiért elvitte tőlem az én egyetlen és hőn szeretett Jiyeonom és amitől most ilyen letört a hangulata. De nem csak neki hanem szinte mind a három személynek, aki akkor ott volt abban a szobában. Viszont csak az a különbség köztük, hogy Bomot megvigasztalja Zelo, Jiyeont én, de Yongguknak ki marad? Tudom én, hogy ott vannak a srácok, de most még Himchant is ellökte magától. És ezért is ki beszél a fejével? Hát Jiyeon… Egész biztos valami nagyon nagy baj történt. De rajtuk kívül senki sem tudja és valószínűleg egy ideig nem is fogjuk tudni… Akkor ott a farmon erősen hezitáltam rajta, hogy vajon utánuk menjek-e vagy inkább hagyjam rájuk a dolgot így csak azt lehetett belőlem látni, hogy egyszer felállok és megindulok az ajtó felé, de meggondolom magam így visszafordulok és újra elfoglalom a helyem. Már akkor se lehettem 100%-osan együtt mágnessel. Miért van az, hogy szinte sose tudok nyugodtan lenni vele? Talán el kéne rabolnom egy távoli szigetre ahol csak mi ketten lennénk és senki, az ég világon senki sem zavarna… Olyanok lennénk, mint Ádám és Éva a paradicsomban! Csak aztán nehogy letépjük az almát. Igen az oltári nagy ballépés lenne… Gondolat menetemből JongUp ugrasztott ki amint szó szerint ráugrott a kanapéra.
- Min gondolkozol ilyen erősen hyung? – tolta képét az enyémbe mire jobb tenyeremmel szépen elnyomtam a kellő távolságba.
- Szerinted elra… Szerinted megoldható lenne, hogy CSAK Jiyeon és én elmenjünk valahová? KETTESBEN? – emeltem ki a fontosabb szavakat.
- Természetesen – mosolygott. – Nem.
- D-de… Már miért nem?! – háborodtam fel.
- Gondolj csak bele… Manapság hova ment a kis barátnőd ahol nem volt ott Bom? – kérdezte. Igaza van. Harapó fogóval se lehetne őket szétválasztani. Hozzánk is mindig csak úgy jött ha ott volt Bom is és randizni is csak dupla randira mentünk… Valaminek történnie kellett. Biztosan történt valami. Lehet mégis csak el kell rabolnom.
- Igazad van. Pedig annyira jó lenne vele végre tényleg csak kettesben.
- Viszont – dörzsölte össze a tenyerét. – Lenne itt egy megoldás. Piszkos, de hatásos – dőlt hátra, mint egy nagyvállalat igazgatója, aki épp nyélbe ütött egy több millió dolláros üzletet.
- Micsoda? – néztem rá érdeklődő csillogó szemekkel, miközben feltérdeltem a kanapéra.
- Én elterelem a többiek figyelmét te pedig elrabolod és elutaztok egy messzi vidékre és csak akkor jöttök haza, hogyha a B.A.P-nek kötelessége van!
- Aigoo! – intettem le. – Nem rabolhatom el őt plusz én se léphetek le csak úgy… Ha meg szólnék a managernek akkor máris rájönnének a tervemre. De hidd el én is gondoltam már rá.
- Ennél többet nem tudok segíteni. Inkább megyek és keresek valami szórakozást. Unatkozom. Zelo csak azzal van elfoglalva, hogy Bomot jobb kedvre derítse… – csóválta a fejét majd eltűnt a színről. Jiyeon meg azzal, hogy Yonggukot… De egy am úgyis szar hangulatban lévő ember, hogy vidíthat fel egy másikat?!
Jobban átgondolva, amit Jongup mondott teljesen biztos vagyok benne, hogy valami oltári nagy baj van. De olyan nagy baj, hogy senki nem tudja azon a három személyen kívül, aki bent van abban a szobában – néztem az említett ajtóra elmélkedésem közben. Vajon Jiyeon miért nem mondja el nekem? Tudtommal mi egy kapcsolatban élünk, ami nem működik titkolózással… És ezt ő is jól tudja. Épp ezért csak valami nagyon fontos dolog lehet a háttérben. Vagy az is lehet, hogy nem is az ő titka és azért nem mondhatja el… De muszáj neki valaki, akinek kiöntheti a csöpp kis lelkét.
- Uram atyám! – kaptam a szám elé. Lehet Dongwoo tudja. De nem. Nem tudhatja. Jiyeon tudja, hogy számomra az lenne a kegyelemdöfés. Egyébként is Dongwoo is miért van ott mindenhol? Számomra az az ember túl sok. Valamiért nagyon nincs kibékülve velem, így én se leszek. Emlékszem mikor a csomagjait akartam vinni. Cöh… Akkor is milyen balhét levágott és aztán még én voltam a hibás. Én! Aki csak segíteni akart. Plusz a szívem egyetlen rózsaszála is ott maradt a reptéren egyedül. Nem baj Dongwoo. Egyszer eljön az idő és már nem tudsz közénk furakodni!
- Mi ez az összeesküvő arckifejezés? – simított végig vállamon Jiyeon mire összerezzentem.
- Háh. Semmi-semmi. Mi történt? Mi a baj? Yongguk magához tért? Olyan gondterheltnek tűnsz te is – fogtam arcát két tenyerem közé.
- Volt még valami a farmon, de ezt nem tőlem kell megtudnod - tette a kezét az enyéimre. - Bomtól kérdezd meg. Ha akarja, úgyis el fogja mondani.
- Ettől ilyen az arcod? Semmi pánik így is csodásan nézel ki – jó ez még saját magamnak is furcsa…
- Ez most egy igen furára sikerült bók lett...
- Nem baj. A szándék a lényeg nemde?
- Végül is igen.
- Na látod. Biztos nincs semmi baj? Nekem nyugodtan elmondhatod. Még Dongwoo helyett is - néztem mélyrehatóan a szemébe hátha megolvad.
- Biztos - mosolygott. - Dongwoonak sem fogom elmondani – biztosította.
- Akkor jó. De ha egész véletlenül mégis lenne valami. Nekem nyugodtan kiöntheted a szíved. Én vigyázok rá - nyomtam egy apró puszit ajkaira majd kezem levéve arcáról összekulcsoltam ujjainkat.
- Megjegyzem - kacsintott.
- Jól van - ültem le a kanapára majd ölembe húztam. - Egész véletlenül nincs valami hely ahova így nyár alkalmával igazán el szeretnél menni?
- Talán valamilyen tengerpart – elmélkedett.
- És pontosan melyik? – tapogatóztam. Nem vihetem akármilyen tengerpartra… Mi van ha az épp nem tetszik neki? Vagy él ott valaki olyan ki a gyerekkorát tönkretette és ősellenségek? Nem kockáztathatok!
- Jeju! – ujjongott.
- Oké. Akkor CSAK mi, KETTECSKÉN elmegyünk Jejura és ki nyaraljuk magunkat rendben? – vezettem fel az ötletem.
- Miért ketten? – akadékoskodott.
- M-miért nem tetszik? - szomorodtam el.
- De, csak nem lesz úgy fura?
- Már miért lenne fura?! - háborodtam fel.
- Csak - állt fel, és a szoba másik végébe ment.
- Most meg miért hagysz itt? - álltam fel.
- Nem tudom. Így volt kedvem – vont vállat.
- De te most haragszol? - mutattam rá kétségbeesetten.
- Nem - fordult felém.
- Akkor miért hagysz el?! Én csak szeretném, hogy végre kettesben tudjunk lenni és például ő - mutattam az épp hűtőben kutató Himchanra. - Ne tudjon így ólálkodni!
- Csak elsétáltam onnan, és kinéztem az ablakon! Nézd már milyen szép a kilátás!
- Ne terelj! Miért nem akarod, hogy ketten elmenjünk egy hétre Jejura?
- Nem mondtam egy szóval sem, hogy nem szeretném!
- Akkor? Miért vagy ilyen?
- Mondtam, hogy megnéztem milyen ebből a szobából a város!
- Jiyeon... Már legalább egy éve jársz ide. Ezerszer kinéztél azon az ablakon. Mi van?
- De itt mindig változik valami...
- Oké - emeltem fel védekezően a kezem. - Nyertél! Nem megyünk nyaralni - mondtam majd a szobába vágtattam. Viszont szomorúságomban visszamentem a hűtőhöz egy sajttortáért ezzel kilökve onnan Himchant aki jól le is pufogott...
- Talán mondtam én, hogy nem akarok veled menni? - jelent meg hirtelen mögöttem. - Jung Daehyun! Elmegyek veled nyaralni!
- Csak mi ketten? - virult fel az arcom.
- Igen - mosolygott.
- Se Bom? Se Zelo? - kérdezgettem mivel még mindig nem hittem el.
- Se Kim, se Choi – mondta mire elnevettük magunkat. Ezen még Yongguk is derült egy kicsit.
- Akkor jó - pusziltam meg a homlokát. – A nagy boldogság örömére édesem magunkra hagynál egy picikét Yonggukkal? – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Hát persze! - mondta, majd eltávozott. Oh, nem hittem volna, hogy ilyen könnyen fog majd menni. – Hyung – mentem oda aranyos mozdulatokkal és foglaltam helyet a leaderünk mellett.
- Te már valami rosszban sántikálsz... - nézett rám szúrós szemmel.
- Tiltakozom! Csak nézd az angyalian ragyogó arcomat - rebegtettem szempilláim. - Hát tudnék én rosszban sántikálni?
- Igen - jött a válasz.
- Nem! - ellenkeztem. - Én most is csak az igazságot kutatom! A szín tiszta igazságot – magyaráztam mutogatva.
- Mire gondolsz?
- Te Bom egyik legjobb barátja vagy ugye?
- Mondhatjuk így is.
- Miért még, hogy mondhatjuk? - akadtam fenn ezen a kis kijelentésen.
- Én nem a legjobb barátja vagyok! Ő a húgom! De ha úgy vesszük, akkor igen... De nem!
- A lényeg a lényeg, hogy mindent elmond neked nem?
- Ühhüm – mosolygott.
- Akkor mi is az a kis titok, amit a házban összesen hárman tudnak és most egy negyedik vitéz is benne akar lenni, hogy felbontsa a három muskétás felállítást?
- Nem tudhatod meg.
- Ez nem az a válasz, amit szeretnék Mr. Bang - néztem rá összeszűkített szemekkel és ha most lett volna nálam egy lámpa tuti, hogy a szemébe világítok!
- Hát, ez nagyon szomorú - biggyesztette le alsó ajkát.
- Nagyon fogós válaszokat ad...
- Nyomozót játszol?
- Igen! Talán nem áll jól nekem ez a szerep? - pislogtam zavartan.
- Hát... maradj inkább énekes.
Ezt most komolyan gondolta? Biztosan csak szórakozik… Nekem túl sok a tehetségem ahhoz, hogy csupán az éneklésnél kimerüljön a munkamorálom.
- Most miért? Szerintem simán elmehetnék egy drámába főszereplőnek! Nem gondolod?
- Tudom, hogy nem akarsz te szerepelni, csak Jiyeonnal - mosolygott.
- Ismét tiltakozom! Ha jönne egy rendező és felkérne engem rögtön igent mondanék! Bármi áron! A világnak meg kell ismernie egy ilyen csodálatos képességekkel rendelkező színészt!
De mind ezek ellenére természetesen az lenne a legjobb ha az én mágnesemmel szerepelhetnék együtt, mint a két szerelmes főszereplő. Milyen csodálatos is lenne. Az érzelmeket is tökéletesen áttudnánk adni a nézőknek, mert mi tényleg szeretjük egymást!
- Szerintem, ha Jiyeon ezt hallotta, akkor holnapra már nem lesz barátnőd!
Nem, nem, nem, nem! Jiyeon ennyitől nem fog kiszeretni belőlem. Ő az én egyetlen szál rózsám az én kis kertemben és ezt ő is tudja. Nem fog elhagyni. Az lehetetlen, hogy elhagyjon!
- Megint hazudsz! Ő biztosan nem állna a karrierem útjában csupán azért, mert nélküle kell szerepelnem a képernyőkön!
- Te vagy az egyetlen, aki képtelenségekről beszél...
- Bang Yongguk maga nagyon cseles - ismertem el.
- Köszönöm Jung nyomozó.
- Ne köszönje - tartottam fel egyik kezem. - Ügyes módon eltávolította gondolataim az ügyről más vizekre, hogy aztán elfelejtsem az eredeti tervem és itt hagyjam önt. DE! Nem jött össze teljesen a kis terve ugyanis még itt vagyok, és nem fogom hagyni, hogy ez újra megtörténjen...
- Kérem szépen, ne ássa bele magát olyanokba, amikhez nincsen köze!
- De ha egyszer ez a dolgom! Ezért kapok fizetést! Szóval adja meg magát és valljon színt!
- Ön nem ezért kap fizetést, hanem azért mert csodálatos hangjával több ezer lánynak örömöt okoz. De sajnos nálam ez nem válik be! Kérem, hagyjon békén!
- Nem hittem volna, hogy egyszer valaki rájön, hogy kettős életet élek. Mr. Bang ez szigorúan titkos! Most pedig beszéljen és ne hátráltassa a rendőrség munkáját!
Nem hittem volna, hogy ilyen szórakoztató módon is ki lehet faggatni egy embert, de egyre jobban élvezem. Igen engem a színészetre is teremtettek a többi csodás dolog mellett.
- Jung nyomozó... Hagyjon fel a 'rendőrségi munkájával' ugyan is maga nem ért hozzá!
- Ön már megint hazudik! Úgy látom most önnel nem megyek semmire. Elmegyek - jelentettem ki majd felálltam, de mielőtt kiléptem volna az ajtón elő kaptam a pilóta szemüvegem és felhelyeztem. - Mr. Bang, ne hagyja el a várost! - mondtam és végleg elhagytam a szobát. Aish! Pedig azt hittem ő majd beadja a derekát és szépen dalolni fog, mint egy ártatlan kis madárka, de nem! Ellen állt. Ellen állt, mint egy acél tömb. Viszont legalább belement a kis játékba és egy jót szórakoztam. Jung Daehyun megint fenomenálisan játszottál! – gondoltam és levettem a szemüveget. Viszont így, hogy Yongguk hyung nem mondott el semmit már csak egy ember maradt ebben a városban, aki mindent tud. Kim Bom. Vigyázz, mert Jung nyomozó megtalál és szem nem marad szárazon – gondolataim végén inkább visszatettem a szemüveget a drámai hatás kedvéért. Háháhá – dörzsöltem össze tenyereim.
Jiyeon aranyosan elment a fürdőszobába én pedig kapva az alkalmon elosontam Zelo szobájához. Gondolkoztam rajta, hogy kopogjak-e vagy ne, de aztán úgy döntöttem trollkodok egy kicsit így nem kopogtam. Hirtelen mozdulattal nyitottam rájuk és olyat láttam, amire nem számítottam. Nem, nem csókolóztak. Az a számítok rá kategóriába tartozott volna. Nem is +18-as jelenetet kell itt elképzelni. Zelo és kis barátnője épp képeket készítettek. Bom felfújt arccal Zelo pedig egy elég furcsa arcot vágva pózolt a kamerának. Épp lelőtték volna a képet, mikor én megzavartam a dolgokat és mind a kettő arca gazdagabb lett az óriási szemeikkel a kép pedig elkészült.
- Ya! Kopogni ki fog? – támadt nekem rögtön Bom mire védekezően magam elé tettem a kezeim. – Most miattad rossz lett a kép! – nézte duzzogva a fényképezőgépet.
- Igazán sajnálom – mondtam egy szomorú fejet bevágva mire hozzám vágott egy párnát én pedig elnevettem magam Zelo társaságában.
- Mit szeretnél? - kérdezte Zelo.
- Csak fontos dolgokról szeretnék szót váltani durcis barátnőddel - mosolyogtam. - Szóval kifáradnál?
- Természetesen - mondta majd felállt, és eltűnt az ajtó mögött
- Oh, ez könnyen ment - csodálkoztam. – Pedig azt hittem, hogy majd itt kell vele harcolnom a figyelmedért. De nem.
- Daehyun nem ez a lényeg mit szeretnél? – fújta ki a levegőt lemondóan.
- Tudok róla! – jelentettem ki.
- Mégis miről? – nézett értetlenül.
- A titokról.
- Mi?! – fakadt ki. – Jiyeon vagy Yongguk mondta el? Én pedig naiv módon azt hittem, hogy megbízhatok bennük. Nem mondhatod el Zelonak, szegény nem bírná ki te is tudod. Teljesen összetörne. Szeretném ha utolsó napjaimon boldognak látnám.
- Te… most miről is beszélsz?
- Hát a titokról!
- Ez a titok?
- Nem, a titok az az, hogy… Várjunk csak egy pillanatra! Te nem is tudod mi a titok! – esett le neki.
- Oh, pedig már majdnem elmondtad – ültem le lemondóan. – Visszatérve a tárgyra. Mi is az a titok?
- Sajnálom Daehyun, de nem oszthatom meg veled. Már az előbbi kirohanásom miatt így is túl sokat tudsz. Lehet el kéne tennem láb alól? – hajolt közelebb.
- Nem hiszem, hogy az jó megoldás lenne, plusz Jiyeon se örülne neki ha elveszítene engem. Legalábbis remélem.
- Igen, két ember már túl sok lenne neki. Jól van élve hagylak és megengedem, hogy elhagyd a szobát – vigyorgott.
- De miért nem mondhatod el? Bennem meg lehet bízni! – erősködtem.
- Sajnálom Dae, de ez túl nagy titok számodra. Úgy szeretnél járni, mint Gukkie? Még ha nem is az én fájdalmam és sorsom miatt, de Jiyeonért biztosan totál magad alatt lennél. Nem szeretnék magam körül szomorú embereket. Tényleg nem szeretnék neked rosszat. Ha nem akarsz kétségbeesett ember lenni, akkor elfelejted ezt az egészet és nem érdekel, hogy mi is az a bizonyos titok. Néhány titok nem véletlenül az.
Figyelmesen hallgattam végig amit Bom mondott. Lehet, hogy igaza van és tényleg hagynom kéne a fenébe?
- Bom…
- Igen?
- Azért te se hagyd el a várost – tettem fel újra szemüvegem és ott hagytam. Vajon mi az a nagy titok, amitől még én is kiborulnék? Nem értem. Tényleg nem értem. Bom figyelmeztetése után még mindig furdal a kíváncsiság. De ő mondta, hogy ha jót akarok magamnak, akkor elfelejtem ezt az egészet és még csak a titok gondolatának kis csíráját is kiölöm magamból. De ezek után ez nagyon nehéz.
- Azért te se hagyd el a várost – tettem fel újra szemüvegem és ott hagytam. Vajon mi az a nagy titok, amitől még én is kiborulnék? Nem értem. Tényleg nem értem. Bom figyelmeztetése után még mindig furdal a kíváncsiság. De ő mondta, hogy ha jót akarok magamnak, akkor elfelejtem ezt az egészet és még csak a titok gondolatának kis csíráját is kiölöm magamból. De ezek után ez nagyon nehéz.
Minirigó & Adrienn xX
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése