Éppen valami szépet álmodtam, amikor azt a
telefonom hangja tönkretette. Fogalmam sem volt, hogy miért hagytam úgy az
ébresztőmet, amikor ma szombat van. Szépen lassan kitapogattam, hogy hova is
raktam előző este, aztán pedig kikapcsoltam, és próbáltam visszaaludni.
Körülbelül 20 percen keresztül feküdtem az ágyamban, de az álom már rég kiment
a szemeimből. Gondoltam pihentem már így is eleget, ezért felültem az ágyamon
és elkezdtem nyújtózkodni.
Ezek után szépen lassan felálltam és
elmentem a fürdőszobába. Miután ott végeztem a sajátos tempómban visszabattyogtam
a szobámba, és leültem az íróasztalomhoz, majd elkezdtem bámulni a falamat.
Szüntelenül bámultam azokat a képeket amiken Bommal vagyunk ketten. Rengeteg
emlék helyezkedik el egyetlen egy falon.
Miközben a tekintetem futkosott össze
vissza egyszer csak megragadt a szemem a naptáramon. Hirtelen egy napra ragadt
a szemem. Megláttam, hogy mi van oda írva, majd erősen arcon csaptam magamat.
Hogyan felejthettem el a legjobb barátnőm szülinapját?! Mondjuk még csak két
hét múlva lesz, szóval van még időm.
Miközben bámultam össze-vissza a szobámban
arra lettem figyelmes, hogy eléggé éhes vagyok. Gyorsan felpattantam a székről,
és elsétáltam a konyháig ahonnan már a készülő ebéd illatai szállingóztak
kifelé. Próbáltam úgy bemenni, hogy meg tudjam egy kicsit ijeszteni anyát. Ez a
tervem sikerült is, mivel mikor kihúztam a széket a helyéről kicsit
összerezzent.
- Te meg miért vagy fent ilyen korán? -
kérdezte.
- Hát izé... elfelejtettem kikapcsolni az
ébresztőt és hát így felkeltem. - mosolyogtam, majd a kezembe vettem a sótartót
- Mi lesz a reggeli?
- Nem készültem semmivel, mert azt hittem,
hogy ebédig ki sem jössz a szobádból. Egyébként - mutatott a hűtőre - Fedezd fel
ezt a csodálatos fémdobozt.
- Régen mindig adtál nekem kaját, amikor
éhes voltam... Most, hogy nem teszed, kicsit fáj... - mondtam, majd leraktam a
sótartót, és odasétáltam a hűtőszekrényhez.
- Az azért volt, mert akkor még nem voltál
akkora, mint most - mosolygott, majd én erre csak egy 'pff' hanggal reagáltam.
Amikor kinyitottam elém tárult nagyon sok
zöldség látványa. Nem akartam elhinni, hogy nekem ilyeneket kell ennem
reggelire, de azért nem is bántam. Fogtam kiszedtem két paradicsomot, majd
összevagdostam, és elkezdtem enni.
- Most te tényleg komolyan gondolod, hogy
ennyit fogsz enni? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Esetleg van ezzel valami baj? Szerintem
ez pont elég, úgy is mindjárt ebéd. Meg amúgy is előbb azt mondtad találjam fel
magam, hát én megtettem - mondtam, majd miután megettem szépen felmentem a
szobámba és előkotortam valami ruhát. Van nekem mindenféle ruhadarabom, és a
szekrényem is tele van mindenféle olyan ruhákkal, amiket csak hirtelen vettem
meg. Mivel mostanában az időjárás nem pont a legmegfelelőbb, ezért most egy
kicsit melegebb ruhákat keresgettem. Végre megtaláltam a megfelelőt. Egy szürke atlétát és egy
csíkos kardigánt kotortam elő, plusz egy fekete farmernadrágot.
Miután kivettem a szekrényből fogtam és
magamra vettem. Ezután szépen lassan elsétáltam az előszobába. Valószínűleg
anya észrevehetett, mert jött utánam.
- Miért mész el itthonról ilyen korán
reggel? - kérdezte meglepődve.
- Hát mivel nincs fent senki ilyenkor,
akivel beszélgetni szoktam... Felesleges lenne, bekapcsolnom a gépet ezért
inkább elmegyek és szívok egy kis friss levegőt - mondtam.
- Esernyőt ne felejts elvinni -
mosolygott, majd a kezembe nyomott egyet.
- Köszönöm - mosolyogtam én is, majd felvettem
a cipőmet és a fülembe raktam a fülhallgatómat. Amikor kiléptem a lakásunk
ajtaján végig baktattam a folyosón egészen a liftig. Megnyomtam a gombot, és a
lift ajtaja pár másodpercen belül ki is nyílt előttem. Szépen beléptem, majd
kihasználva azt, hogy most éppen nem száll be utánam senki elkezdtem ott
pózolgatni és táncolgatni a tükörnek. Ezt a tevékenységemet az szakította meg,
hogy megcsörrent a telefonom. Szépen lassan elővettem és megpillantottam, hogy
Bom az.
*Bom POV*
Unalooom... Ez a szó tökéletesen leírja a
jelenlegi érzéseim. Szombat reggel van én meg már fent vagyok. Sőt nem is reggel,
hanem inkább hajnal... Ennek a dolognak több kiváltó oka is lehet. A lidérces
álmok, esetleg a meleg vagy, hogy már vagy fél órája nem találok kényelmes
pozíciót. Általában ilyenkor tör ki belőlem a bizonyos idegrohamom. Ez annyiból
áll, hogy nyögdécselés, káromkodás és kiabálás alatt ide-oda dobálom a
végtagjaimat, össze-vissza vergődök, közben pedig rám csavarodik a takaró. Ez
pedig még egy idegrohamot kivált belőlem... Nehéz is az élet ilyen gondokkal.
Nagy vergődésem közepette a kezembe akadt az édes kis Rabito tokos telefonom.
- Ááá! - sikítottam fel, ugyanis pont a
farkát érintettem meg és azt hittem valami szőrös állat mászott az én csodás
kis birodalmamba. Mostantól mindig kiveszem, a tokból mielőtt lefekszem. Az ember
tanul a hibáiból.
- Úr isten mackó jól vagy? Minden rendben?
A vérnyomásod? - tépte fel apu az ajtót.
- Igen apa minden a legnagyobb rendben. A
vérnyomásommal sincs semmi probléma - nyugtattam.
- Az enyémmel viszont igen - fogta a
mellkasát. - A szívbajt hoztad rám. Máskor ilyet ne tegyél légyszíves.
- Rendben.
- Hogyhogy ilyen korán?
- Nem tudok aludni - vontam vállat. Apuci
elhagyta a szobát én pedig a még kezembe lévő telefonomra szegeztem a
tekintetem. Mivel már úgyse tudok visszaaludni a Tv-ben pedig mostanában csak a
sok hülyeség megy, közelebb hoztam magamhoz a kis készüléket. Mivel
visszaaludni már úgyse tudok, gondoltam felzavarom édes álmából Jiyeont.
Kikerestem a névjegyzékből és már tárcsáztam is. Tudom, hogy ezért ki fog
nyírni, de nem érdekel. Unatkozom...
- Mi a gondod ilyen korán reggel? Aludnál
inkább... - kérdezte mogorván, pont úgy, mint amilyenre számítottam.
- Nem tudok aludni, és ha én nem tudok
aludni, akkor te se tudj aludni. Szóval szórakoztass! Légy szíves - tettem
gyorsan a végére.
- Én most éppen a liftben állok. Szóval
egyáltalán hogyan is tudnék aludni? Egyébként mivel szórakoztassalak így
telefonon keresztül? - bombázott meg kérdésekkel.
- Ohh akkor nem én keltettelek fel? -
biggyesztettem le ajkam. - Na, mindegy majd legközelebb. És nem tudom... Talán
elmehetnénk valahová... Mondjuk fél óra múlva a szokásos helyen?
A szokásos hely egy közelben lévő
játszóteret takar, mivel ott van hinta, és ahol van hinta az jó hely. A szülők
és a gyerekek kicsit se szoktak minket hülyének nézni, hogy folyton ott lógunk
a hintákban, de nem baj. Egyébként a törzshelyünktől körülbelül 5 percre van
egy szökőkút is. Ott is elég gyakran vagyunk, de azért inkább a hintának
hódolunk. Gondolom, ez a szokás előbb-utóbb el fog múlni. Vagy nem. Ki tudja.
- Rendben - mondta, miközben leignorálta a
mondanivalóm többi felét.
- Most leteszem - jelentettem ki majd le
is tettem a telefont. Csigalassúsággal kikecmeregtem az ágyamból. A lábaim
beledugtam a pandás mamuszomba majd a pandás pizsimre rávettem a pandás
köntösöm. Ne kérdezzétek, honnan ez a panda mánia ugyanis fogalmam sincs.
Kibattyogtam a nappaliba majd leültem az
asztalhoz. Apa elém rakott két meleg szendvicset - nálam egy fél számít egy
egésznek - amiket rögtön be is vágtam.
Felszaladtam a fürdőbe ahol megmostam a
fogam és megfésülködtem. Hogy megnézzem, milyen idő van odakint kihajoltam az
ablakon. Még jó, hogy ezt megtettem ugyanis hűvösebb volt, mint azt hittem. Ó
pedig rövidnadrágot és ujjatlant akartam felvenni. Hát ez se fog összejönni.
A szekrényem előtt állva egy fekete
kopottas nadrágot és egy fehér felsőt vettem fel, amin volt valami felirat.
Mikor kész lettem felkaptam a táskám, beledobáltam
a cuccaim, pár másodperccel később már a lapos talpú cipőm vettem fel és egy
"Elmentem, majd jövök!" kíséretében kiléptem az ajtón.
Siettem mivel utálok késni. Tudom, nem
tesz jót nekem, ha megerőltetem magam, de akkor se szeretnék elkésni. Plusz még
mindig jobb, ha itt a szomszédok körében esek össze és segítenek nekem mintha
valami idegenekkel teli helyen történne meg ez a dolog. Szóval inkább itt, mint
máshol. Épp az utolsó lépéseket tettem a lakóparkunkban amikor megszólalt
a telefonom. Előhalásztam a táskámból. A kijelzőről Jiyeon neve és képe
vigyorgott vissza rám.
- Ennyire hiányoztam? - mosolyodtam el.
- Áh persze hiányoztál... amúgy nem. Csak
szeretnék szólni neked, hogy nem kell annyira sietned, mert még vissza kell
mennem pénzért a házba, és onnan elmegyek boltba - mondta mire engem elöntött a
szomorúság. Szóval nem hiányoztam neki... Ezt megjegyzem.
- Értem akkor nem is sietek meg, ha amúgy
se hiányoztam neked akkor meg fölösleges is lett volna. Na, akkor majd
találkozunk. És csak úgy megjegyezném, te se hiányzol nekem! - próbáltam
palástolni a hiányérzetem.
- Ne vedd ennyire magadra - nevette el
magát - Tudod, hogy csak vicceltem. Körülbelül 20 perc múlva már ott leszek.
- Nem veszem én - legyintettem habár ő ezt
nem látja. - És ahh olyan sokára? De nincs mit tenni... Majd elleszek a
szökőkútnál vagy zenét hallgatok a hintában vagy nem is tudom, kitalálok
valamit - biztosítottam.
- Lehet, hogy nem pont annyi, de azért
mondtam biztonság kedvéért 20 percet, hogyha később mennék, ne aggódj - mondta.
- Jó-jó nem fogok - nyugtattam. - Leteszed
vagy letegyem? - nevettem.
- Most én rakom rád a telefont! - majd
elnevette magát és rá pár pillanatra lerakta a telefont. Miért megy ez hirtelen
boltba? Eddig nem jutott eszébe? Mindegy. Kitalálok valamit. Akár vissza is
mehetnék haza. De most ott meg mit csináljak? A nagy dilemmámban elindultam a
játszótér felé. Útközben úgy gondoltam, hogy beugrok egy Starbucks-ba és
megiszok valamit. Időm úgyis, mint a tenger szóval azzal nincs probléma, pénz
is van nálam, úgyhogy minden megvan, ami kell.
A találkozásig még elég időm volt -
pontosan 37 perc - ezért miután megvettem a málnás dzsúszomat a teraszon
fogyasztom el. Sehova sem siettem szóval szép nyugodt tempóban iszogattam az
itókámat. 18 perccel később felálltam, kidobtam a poharam és folytattam utam a
célhoz. Egyébként még mindig volt 19 perce a koccanásig - igen szokásom számon
tartani az időt, ha megyek valahová - szóval majd legfeljebb hintázgatok
egyedül. Vagy visszamehetnék sütiért is, de inkább maradok a hintánál. A
fülesemet a fülembe helyeztem majd eléggé hangosan elkezdtem hallgatni a zenét.
Már a szökőkútnál tartottam, és teljesen meg
voltam feledkezve magamról. Csak mentem és mentem előre, de úgy, hogy
körülbelül azt se tudtam mikor hova lépek. Hirtelen az rángatott ki ebből a
kábult állapotomból, hogy nekimentem valakinek és abban a minutumban hallottam,
ahogy csobban valami a vízben. Gondolom, megint csak azok a kölykök szórakoznak
benne, akik általában. Nem lehet valami nagy az értelmi szintjük. Nem is
értem... Mi jó abban, hogy nyilvános helyen ugrálgatsz meg szórakozol a
szökőkútban?
- Bocsánat - mondtam, de közben ugyan úgy
előre néztem, mint eddig. Nem zavartattam tovább magam inkább folytattam a már
nem olyan hosszú utam a játszótér felé.
Sziasztok! Ez lenne az első fejezet :)
Remélem mindenkinek elnyerte a tetszését, még ha csak egy kicsit is :) Ha
elolvastátok hagyjatok pipákat és a kommentjeiteknek is örülnék, hogy tudjuk
érdemes-e folytatni vagy nem, szóval nyugodtan írjátok le a véleményeiteket ;)
Adrienn & Minirigó xX
ahh imádom gyorsan kövit :)
VálaszTörlés