Chapter Thirteen

*Bom POV*

Újra oda kerültem, hogy ülök az ágyon és bámulom a falon lévő fekete pontot. Talán jobban járnék, ha az a pont nem fekete lenne, ugyanis az negatív energiát sugároz tudomásom szerint. Lehet, hogy át kéne festenem magenta színűre, mert az, ha minden igaz gyógyító hatású és legalább szeretem azt a szint, sőt a kedvencem. Igen hazafelé bemegyek a festékes boltba és veszek egy adag magenta színű festéket.

Bementem a fürdőszobába majd megmostam az arcomat és a fogamat.

Visszatértem a szobámba majd kinyitottam a szekrényem és elkezdtem kutakodni valami normális ruháért.

Kivettem egy fekete szoknyát hozzá pedig egy kékes árnyalatú inget. Miután magamra kaptam az említett darabokat leültem a fésülködő asztalomhoz majd felvittem egy szolidabb sminket.

- Apa! Készen vagy?! - kérdeztem miután átmentem a nappaliba.

- Igen. Máris indulhatunk, csak elmegyek a mosdóba - lépett ki a szobájából.

- Rendben - bólintottam közben pedig elkezdtem felvenni a topánkámat. Miután apuci kijött és ő is felvette a cipőjét beszálltunk a kocsiba és elindultunk a kórház felé.

Már vagy negyed órája vártunk arra, hogy behívjanak mikor is apu megtörte a csendet.

- Hm... Azzal a Yongguk gyerekkel... Most pontosan, hogy is állsz? - fordult felém.

- Sehogy... Vagyis... Nagyon jó barátom. Miért szerinted, hogy állunk?

- Hát. Mikor megjöttetek láttam, hogy megölelted elég, hosszan vagyis szerintem az ő volt. Vele vagy közelebb kapcsolatban nem? Na, mindegy. Csak mondani akarom, hogy ha bármi történik veled, akkor nyugodtan mond el nekem. Nem mástól, vagyis inkább újságokból szeretném megtudni, hogy a lányom összejött ezzel a Yonggukkal.

- Apa - fogtam meg a kezét. - Nem fogok összejönni Yonggukkal. Nyugodj meg. Amúgy is sok a korkülönbség és mi úgy gondolunk egymásra, mint testvérek.

- Bom. Tegnap is azt mondtad, hogy nem azzal a gyerekkel találkozol aztán másnap reggel itt ölelgettétek egymást a kapuban. Szóval nem tudom, mit higgyek. Nem vagyok jó az ilyenekben te is tudod.

- Tudom, de ne izgulj. Nem leszünk együtt legalábbis szerintem. A mostani dolgok szerint.

- Akkor biztos nem a barátod?

- Biztos.

- Tuti biztos?

- Apa! - förmedtem rá.

- De ha mégis az lenne, azt elmondanád ugye?

- Igen...

- És mi van azzal a másik gyerekkel a szökőkutassal?

- Zelo? - vontam fel a szemöldököm.

- Igen, igen ő. Róla beszélek.

- Hát... úgy döntöttünk, hogy sms-ezni és skype-ozni fogunk. Vagyis inkább ő döntött úgy...

- Áh, értem már. Szóval te Zeloval akarsz egy párt alkotni. Jól teszed ő jobban is illik hozzád.

- Apa - néztem rá összeszűkült szemekkel mire felvonta a szemöldökét - Ezt most hagyd abba...

- Miért?

- Mert... Mert... Hagyd abba és kész. Nem fogok én itt összejönni senkivel, se a dalai lámával. Senkivel!

- O! Valaki nagyon tiltakozik - eresztett meg egy huncut mosolyt.

- Ebből nem kell levonni semmi mást csak azt, hogy nem fogok összejönni senkivel.

- Az erős tagadás rosszat sejtet.

- Apa! - nyígtam - Ne kombinálj.

Ekkor hála az égnek behívtak a rendelőbe. Megcsinálták a szokásos vizsgálatot és haza is engedtek. Apának megmondtam, hogy elmegyek a festékboltba. Nem hazudtolta meg magát a "Igen, festék bolt... Én is ezt mondanám. Jó szórakozást Bom" ilyen 'If you know what i mean' fejjel.

Nem értem mit gondolja itt túl a dolgokat mikor én tényleg csak a festék boltba akarok menni. Igaz jó lenne, ha összefutnék Gukkieval, de ez nem fog megtörténni, mert mi a francért menne ő egy festékboltba?

Épp a kedvenc festék boltom felé tartottam - igazából ez az egyetlen festékbolt, amit ismerek és itt is egész életemben egyszer voltam - amikor is észrevettem, hogy az én állítólagos barátnőm épp sütit eszik Daehyunnal és boldogan nevetgélnek. Ezek tényleg összejöttek. Jiyeon egyszer csak az ablak felé nézett mire én gyorsan leguggoltam és sunyiban kezdtem el őket bámulni.

Ezt hívják kémkedésnek vagy ez még nem az? Ott kukucskáltam az ablak aljából, amikor is két lábat éreztem a hátamnál.

- Te mit csinálsz? - kérdezte Zelo aki bámulta volna a pontot, amit én is, de nem sikerült neki.

- Bukj le! - mondtam majd lerántottam magam mellé ennek eredménye kép pedig elég erősen összeütközött a fejünk.

- Jó-jó, de mit nézel? Áruld már el!

- Jiyeon és Daehyun randiznak! - fordultam felé.

- Uram atyám, mennyi hangya! - mondta mire én egy "WTF???" fejet vágtam be.

- Mi bajod?!

- Egy hangyabolyba guggoltál bele! - rántott fel majd pár centit arrébb ment és újra leguggolt én pedig követtem.

- Ez a reakciód arra, hogy ezek romantikus viszonyban vannak a hátunk mögött?

- Már bocsánat, de erre tudok később is reagálni, de arra nem, ha a gatyámba másznak a hangyák. Mellesleg Daehyun hyung múltkor a saját szájával mondta, hogy MÉG nem jöttek össze - emelte ki a "még" szócskát. - Szóval szerintem még csak próbálkozik.

- Jó, de az a múltkor volt most meg most van. Apropó te mit keresel itt?

- Éppen mentem ruhát venni magamnak, amikor kiszúrtak a lesifotósok én meg téged. Ezért hozzád menekültem, mint búvóhely.

- Mert én akkora vagyok, hogy el tudok rejteni egy ekkora embert? - mutattam rajta végig.

- Mindegy... Itt vagyok és kész. Egyébként, ha most én elmenekültem, akkor az, hogy az a kettő boldogan zabálják a sütit fent lesz a neten és elindul a sok pletyka.

- Kedves Zelo, te látsz itt egy darab lesifotóst is? - mutattam körbe.

- Tudod... ezek a lesifotósok nagyon rafinált emberek. Hacsak úgy szembe mész velük az utcán észre sem veszed, hogy azok.

- Ya! De ha Daehyunékat lekapják, akkor minket, akik ugyan annál a cukrászdánál guggolunk szerinted nem fognak?! - lett vékony a hangom.

- Rólunk legalább nem tudnak pletykát készíteni.

- Most szívesen megkérdeznem miért? De nem fogom, mert mennem kell a festék boltba. Szia Zelo - álltam fel.

- T-te-te most itt hagysz? - kérdezte kétségbeesett fejjel. - Ha te itt hagysz, akkor nagy bajban leszek. Nem mehetsz el és kész!

- Ajj istenem... Már pedig én elmegyek, ha akarsz jössz ha nem, nem. Szia Zelo - integettem majd elindultam a festékbolt felé. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Jiyeon nem avatott be...

Egy kis idővel később az vettem észre, ahogy egy kar súrolja a vállam. Oldalra néztem és Zelo karja volt. Fejével oldalasan kicsit felfelé nézett ilyen tipikus "én itt se vagyok" fej. Ezen én csak elmosolyodtam majd ballagtam tovább a célom felé.

*Eközben*

*Jiyeon POV*

Miután Daehyun megint túl közel érezte magát hozzám és megölelt, eltaszítottam magamtól és feltettem a kérdést.

- Miért rángattál már el megint? Mit szeretnél ISMÉT?! - emeltem ki a mondatom végét.

- Először az volt a tervem, hogy megkérlek, hogy kísérj haza, de most megkívántam a sajttortát ezért elmegyünk sütizni. Ez lesz az első randevúnk!

- Ebbe nekem van beleszólásom? Vagy már ezt így szépen eldöntötted magadban?

- Van beleszólásod. De az biztos az lenne, hogy 'Daehyun oppa veled akár a világ végére is elmegyek.' Ezért hát inkább meg sem kérdezem.

- El kell, hogy szomorítsalak, de én ilyet nem mondanék neked, sőt senkinek.

Miért gondolja ez a gyerek azt, hogy ő ilyen faja csávó? Oké jól néz ki ezt bevallom, de nagyon-nagyon idegesítő. Ha megkérdezné valaki, hogy tízes skálán mennyire az egyértelmű, hogy ezret kapna. Mondjuk, ha nem tapadna úgy, akár egy matrica akkor nem hiszem, hogy ilyen cukin hatna ez az egész, amit csinál.

- Jiyeon... te tényleg ennyire nem szeretsz engem? - biggyesztette le az ajkát.

- Nem nem szeretlek, hanem... izé... hát... hagyjááááááááll - mondtam, és hál istennek ebben a pillanatban kinyílt a lift ajtaja. Szépen elkezdtem futni kifelé, majd elkezdtem az irányomat módosítani, mert egyébként tökre más felé indultam el mint amerre eredetileg terveztem. Hátranéztem és láttam, hogy Daehyun fut utánam ráadásul az arcán hirtelen megjelent egy maszk.

Jó mondjuk megértem, hogy mindig számítaniuk kell erre. Ez olyan, mint amikor a lányok hajgumit hordanak a kezükön, vagyis hát gondolom. Hirtelen a kezét éreztem a csuklómon.

Hogy a francba ért utol ilyen hamar mikor az előbb tök messze volt tőlem? Ááá... mindegy.

- Beszéljünk komolyan.

- Komolyan? Miről?

- Kettőnkről.

- Kettőnkről? Miért?

- Mert én folyamatosan csak próbálkozom, és próbálkozom... Te meg csak próbálsz ellenállni. Pedig látszik, hogy nem vagy közömbös irántam.

- Látszik? Miből?

- Bevessem a nehéztüzérséget?

- Nehéztüzérséget? Miről beszélsz te? Te matrica! Nekem érthetően beszélj...

- Úgy érzem nincs más választásom - mondta majd leszedte az állvédőt a szájáról, magához rántott majd megpuszilta az arcom. Hirtelen azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány, annyira meglepődtem. Bár ha fiú lettem volna, akkor nem hiszem, hogy egy nyálas puszit kaptam volna az arcomra...

- Ööö.... Együnk sütit akkor? - kérdeztem zavartan.

- Veled bármit - mosolygott, majd megfogta a kezemet és elindult a sütiző felé.

Amikor odaértünk szépen leültetett engem egy asztalhoz, ami közel volt az ablakhoz...

Hátha kiszúrják az emberek, akik szeretik és engem kiszáműznek a kicsiny kis Világomból. Mondjuk, ha ez az ember így fog rám tapadni, és a rajongok, megtudják az gáz lesz... Remélem ez nem fog kitudódni sohasem. Éppen belemerültem ebbe a gondolataimba amikor Daehyun elém tette a franciakrémesemet és maga elé meg a sajttorta szeletét, mert ugye nem ehet meg most egy egész tortát, mást meg eszébe sem jutna rendelni. Szépen lassan leült, majd elkezdte enni.

- Annyira szeretem... A tiéd finom? Az enyém nagyon! Megkóstolod? - kérdezte miközben tömte magába. Talán mégis meg tud enni egy egészet.

- Öhm... finomnak néz ki - mosolyogtam - De én az enyémbe bele sem kóstoltam még amint látod..

- Nem baj itt van az enyém - majd villájával vett egy kis adagot és elkezdte tolni a szám felé - Nagyra! - mondta, mire én vonakodva kinyitottam a számat. Erre ő belerakta, majd összezárta azt - Rágj! - vigyorgott.

- Finom - mondtam, majd elkezdtem enni az enyémet.

- Csak finom? Esetleg isteni... csodálatos... Daehyunos!

- Sajttortának képzeled magad? - néztem rá furán.

- Nem, csak eszméletlennek, jóképűnek, aranyosnak, szerethetőnek, tökéletesen bemutatom a sajttorta összes tulajdonságát - szerintem sorolta volna évekig ezeket a dolgokat, de fogtam és a szájába nyomtam a sütim felét, hátha ettől abba marad a szava járása - Mágnes... én tudtam, hogy egy idő múlva megenyhül a szíved! Látod, most már etetjük is egymást. Milyen romantikus!

- Ez a mágnes elnevezés... sértő.

- Már mért lenne az? Vonzol, mint egy mágnes, és taszítasz is ugyanakkor.

- Mondjuk ebben igazad van… De várjál, ez attól még nem megfelelő annak a személynek az elnevezésére akit szeretsz aki éppenséggel én vagyok... Azt hiszem.

- Mond milyen nevet óhajtanál?

- Semmi sértőt.

- A matrica is az. Szóval ameddig én matrica vagyok te addig mágnes vagy. Szerintem maradjon minden, így ahogy van. Te is sértesz engem én is téged. Kvittek vagyunk.

- Na mindegy... - mondtam, majd ez után egy csomót beszélgettünk nevetgéltünk meg ilyesmi. Egy idő után fogtuk és elindultunk hazafelé.

Először haza kellette őt kísérnem, amit nem igazán értettem. De az, hogy miután elmásztunk oda ahol a többi fiú is lakik, utána ő is hazakísért engem... abban egyáltalán nem láttam semmi logikát.

Mikor elköszöntünk egymástól újra megölelt majd megpuszilta az arcomat. Aztán én meg szépen besétáltam a házba. Ahol két dühös szülő fogadott, és minden torta borított, plusz a csomagolások... Dongwoo egyszer még megöllek! Ki kellett volna takarítania...

OMO *-* Nagyon, nagyon szépen köszönjük a 2000 oldalmegjelenítést és az eddigi feliratkozókat és kommenteket amit kaptunk :3 Örülünk neki, hogy olvassátok a blogot, már csak ezért megéri írnunk :)

Minrigó & Adrienn xX