Chapter Twenty-Five

*Zelo POV*

Miután egy kisebb nagyobb vitát láthattunk arról, hogy ki kivel alszik, én és Jongup eldöntöttük, hogy együtt leszünk, bár lehet, hogy ez így visszanézve nem is olyan jó ötlet. Megfogtuk a cuccunkat, majd bevonultunk a kis szobánkba. Egy kicsit zavart, hogy itt nincsenek külön ágyak, ezért mindenkinek együtt kell aludnia valakivel.

Ekkor elgondolkoztam, és hálát adtam az istennek, hogy Jiyeon és Bom eldöntötte, hogy nem mással, hanem egymással lesznek. Így nem kell azon idegeskednem, hogy az általam szeretett lány egy másik fiúval alszik. Mondjuk, lehet, hogy Daehyun hyung mégis csak meggyőzi a barátnőjét. Jiyeon noona remélem, hogy továbbra is makacs marad, és nem akar majd együtt tölteni egy éjszakát a barátjával.

Oh... talán megpróbálhatnám élőben is így hívni? Nem hiszem, hogy ennek akkora sikere lenne... Mondjuk, lehet, hogy ma megteszem. Talán ma nem harapja le érte a fejemet.

– Hyung - fordultam Jongup ágyához. – Szerinted Jiyeon beadja majd a derekát, és átmegy Daehyun hyunghoz aludni?

– Nem tudom. Talán lány létére azt gondolja ez kicsit még korai vagy, hogy Daehyun hyungnak rosszak a szándékai... Nem nagyon tudom, mi járhat egy tinédzser lány fejében. Még nem igazán volt barátnőm... De miért érdekel téged ez annyira? – fordult felém.

Nem tudhatja meg.. Határozottan nem! Ez csak az én és Jiyeon titka! Remélem, nem fogja elmondani senkinek. Egy kicsit haragudnék rá, ha megtenné.

– Hát... nem érdekes. Egyébként szerintem ő nem olyan ember, és véleményem szerint ezt ő is tudja... Szóval még a végén lehet, hogy Bom egy fiúval fog aludni. Nem az lenne a helyes, ha úgy aludnánk, ahogyan a dormban a lányok pedig ketten? Tökéletes megoldás lenne ez meglátásaim szerint! – mondtam miközben én felálltam az ülőhelyemről, és odamentem az ablakhoz.

– Miért baj neked az ha Bom Yongguk hyunggal alszik? Ugyanis ha fiúval alszik az tuti Yongguk lesz. Várj, te most engem akarsz lekoptatni innen vagy Bom miatt aggódsz ennyire?

– Egyik sem... - mondtam. – Sajnálom hyung.. Nem akarlak elzavarni.

Remélem nem bántottam meg. Amiért ilyen érzéseim vannak Bom iránt teljesen össze vagyok zavarodva. Mindig érdekel, hogy mit csinál meg az is, hogy kivel. Ha olyan a helyzet próbálok közbe avatkozni, ahogyan csak tudok. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz szerelmesnek lenni. Valamiért, csak folyton mellette akarok lenni, és óvni akarom őt.

– Valamelyik biztosan különben nem aggódnál ennyire. Amióta csak bejöttünk és lefeküdtünk te itt forgolódsz meg minden ilyesmi. Ha valami baj van, nekem nyugodtan elmondhatod. Tudom nincs még valami nagy élettapasztalatom, de azért még jó hallgatóság vagyok.

– Valamikor a közeljövőben biztosan képes leszek mindenkinek beszélni erről, de most csak egy ember tudja, aki remélem, senkinek sem adja tovább – sóhajtottam mire Jongupból majd kitört a röhögés. Fogalmam sem volt, hogy miért nevet, de nem is igazán akartam tudni.

Úgy gondoltam, hogy az esküvő előtt, hogy tennem kell azért, hogy friss és illatos legyek, ezért fogtam magamat, és elmentem egy hosszabb fürdőzésre. Miután kimásztam a kádból magamra vettem egy tiszta bokszert, majd a száj higiéniámat is elintéztem. Fogtam és befújtam magam ismét a parfümömmel, majd felvettem a ruhámat.

Mire kiértem a fürdőből Jongup szőrén-szálán eltűnt. Gondoltam nincs mit tenni, ezért elindultam egy kis szállodajárkálásra. Kimentem az ajtón, majd elkezdtem jobbra haladni. Már körülbelül két perce mehettem, amikor megpillantottam Himchant és Jongupot egymással szemben állni, majd szépen közelebb mentem azzal a céllal, hogy betársulok hozzájuk, de amikor már olyan távolságban voltam, hogy halljam, amit beszélnek egy kicsit csalódtam Jiyeonban...

– Nem gondoltam volna, hogy Zelo beleszeret Bomba – csóválta Jongup a fejét hitetlenkedve. Most ezen mi olyan meglepő? Nem én irányítom azt, hogy kibe szeretek bele...

– Szerintem is olyan hihetetlen… Az elején annyira utálták egymást. Most meg miért vett ekkora fordulatot ez az egész? Ah… túl bonyolult – sóhajtott. Nektek erről egyáltalán nem kellene tudnotok... Miért... miért teszi ezt az az ember, akinek megnyílok?!

– Hát az... De valamiért Zelo nagyon meg szerette azt a lányt és ezért nekünk támogatnunk kell benne.

– Mindenki támogatni akarja őket. Hiszen aranyosak lennének együtt! Szóval ügyesnek kell lenniük, remélem tényleg össze fognak jönni – mosolygott Himchan. Oh, remek... Szóval nem csak ők ketten tudják, hanem rajtuk kívül mindenki?!

– Amúgy szerintem Zeloban már a panda megvételekor megindult valami... Különben miért vette volna meg? De egyáltalán mikor szeretett bele? Nekem ez túl zavaros Zelo pedig nem mond semmit. Azt se tőle tudtuk meg, hogy szerelmes és ez fáj... – sóhajtott Jongup. Talán igazad van hyung... Bár magam sem tudom, hogy mikor kezdtem el őt szeretni... Egyszerűen csak megtörtént és kész!

– Mindegy. Lassan megy az akció, szóval menjünk készülődni – veregette meg Himchan Jongup hátát, majd hirtelen észrevettek. – Te mind... végig... ott... álltál? – kérdezte meglepődve.

– Igen... - mondtam zavartan. Nem fogok egy hamar megbocsájtani Jiyeonnak az is biztos! Hogyan árulhatott el? Ez annyira... fáj. Belé vetettem a bizalmam, ő pedig megígérte, hogy nem mondja el senkinek. Mondjuk nem tett ilyet, de akkor is! Ha mondom, akkor megtehetné nekem... – Azért örülök, hogy ennyire meglepett titeket ez a hír. Úgy viselkedtek mintha ez olyan természetellenes dolog lenne. Pedig ez egyáltalán nem az! Meg fogom mutatni nektek!

Ezután ők nem igazán tudtak ehhez az egészhez úgymond hozzászólni, ezért csak fogták és továbbálltak. Azt hiszem jobban is tették... Remélem, hogy Bomhoz nem jutott el a hír, mert neki viszont már tényleg én akarom bevallani az érzéseimet! Nem fogom feladni egy könnyen... Viszont ha neki is elmondták, akkor biztosan nem fogom ezt elnézni Jiyeon noonanak!

Ez után késztetést éreztem arra, hogy magyarázatot kérjek Jiyeontol ezért, fogtam és elindultam a szoba felé ahol az előbb ott volt Bommal. Amikor odaértem sóhajtottam egyet, majd mérgesen berontottam az ajtón, de nem találtam ott azt a bizonyos személyt, akire most szükségem van. Szóval fogtam és ismét utamnak indultam. Gondoltam, hogyha itt, nincs akkor biztosan Daehyun hyunggal van. Ott is mérgesen léptem be a bejáraton, majd ahogy gondoltam tényleg együtt voltak.

– Miért vagytok ti ketten?! Miért cseréltetek helyet? Ennek nem így kellene lennie! - fogtam meg az arcomat. 

– Azért mert az én édesem rájött, hogy sokkal jobb lesz, ha velem alszik – mosolygott, mint egy vadalma majd megpuszilta Jiyeon arcát, aki erre elmosolyodott.

– De akkor most ki a franc van egy szobában Bommal?! – kérdeztem mérgesen.

– Természetesen Yongguk. Most miért vagy ilyen ideges hirtelen? – értetlenkedett Jiyeon.

– Miért mondtad el mindenkinek, hogy ezt érzem Bom iránt? Neked jobb lett ez valamennyivel is?! Mert nekem egyáltalán nem! Én akartam elmondani mindenkinek, amikor eljött volna az ideje! De te most szépen belerontottál a tervembe!

– Most miért aggódsz? Talán azért, mert azt hiszed, hogy Bom is tudja? Hm – húzta félmosolyra a száját. - Akármilyen köcsög is tudok lenni, azért ennyire nem vagyok az! Neki én... én nem mondtam el, hogy szereted! Szóval ne aggódj... – sóhajtott.

– Így sem tudom, hogy mikor fogok neked megbocsájtani. De ha Bom is megtudja, akkor tudd, hogy soha! – mondtam mérgesen.

– Sajnálom. Tényleg nem kellett volna, de csak segíteni akartam ezzel.

– Segíteni?! Mégis mit tudnál te ezzel akármit is elérni?!

– Hé, hé, hé! - szólt közbe Daehyun - Nem beszélhetsz így Jiyeonnal! Ő csak azt akarta, hogy neked jobb legyen és könnyebb, te pedig így hálálod meg? Plusz nem hallottad?! Semmit nem mondott Bomnak és nem is fog! De ha így folytatod, tőled tudja meg és nem úgy ahogy szeretnéd, mert nem messze vannak tőlünk és simán áthallhatják...

– Igen pontosan ez az, amit akarok! Azt, hogy tőlem tudja meg! Nektek is szépen elmondtam mondta, de valahogy most erről lemaradtam. Köszönöm Jiyeon noona! – tettem a vállára a kezemet.

- Először is, szeretném, ha nem hívnál „noona”-nak. Valahogy nem igazán szeretem ezeket az elnevezéseket. Másodszor pedig, most ezen mi a nagy baj? Egyébként pedig sok helyen általában nem az adott személytől tudja meg a másik, hogy mi a szitu. Ha itt is ez lenne, nem értem miért vágna agyon – mosolygott.

– De nem fogod fel te sem, hogy én azt akarom, hogy TŐLEM tudja meg? Daehyun hyung is bevallotta, és látod nem vesztett semmit, csak egy kicsit szenvednie kellett. De megérte neki végül is nem?! Én is harcolni akarok érte! Az már csak egy másik kérdés, hogy mikor leszek képes ezt megtenni – sóhajtottam.

– Szerintem ő azt, hogy megkedvelt a kezdetektől kinyilvánította. De te viszont nem tetted ezt. Ezért is szerettem belé egy részben. Mellesleg nem hiszem, hogy hozzád illene ez, amit a te drága hyungod csinált – mondta. - Egyébként meg te egy tökös csávó vagy! Be fogod neki még ma vallani. Még ma, ha mondom!

– Még ma? Ez teljességgel lehetetlen! – mondtam elcsuklott hangon.

– Na de ha kivitáztad most magad, akkor megkérnélek, hogy menj vissza a szobátokba, és kezdj el készülődni, mert másfél óra van az esküvőig – mondta, majd elkezdett kifelé lökdösni, én pedig csak néztem értetlenül. Ennyi? Nem akar megölni, vagy valami ilyesmi? Oh, mindegy, megyek és felöltözök.

*Jiyeon POV*

Miután olyan gyönyörűen kitettem Zelo szűrét a szobánkból, elkezdtem az egyik bőröndöm felé menni, majd szépen kiszedtem belőle mindent. Eközben Daehyun elment egy kicsit, de nem is baj. Úgy is kiküldtem volna, ameddig öltözök.

Körülbelül három ideillő ruhát is hoztam, de aztán egy halvány rózsaszín darabra esett a választásom.

Gyorsan elmentem lezuhanyozni – mint ma szinte mindenki – aztán még ott a fürdőszobában magamra vettem a fehérneműemet, plusz a szokásos alvós fehér pólómat. Helyesen cselekedtem ugyanis mire visszaértem Daehyun is megtette ugyan ezt. Ah, még jó, hogy nem az eredeti dolgot akartam bevetni. Mindegy, témaváltás.

Érdekes módon most az én drága barátom nem zaklatott a szokásos tetteivel, csak ült az ágyon és figyelte, amit csinálok. Én csak összevissza mászkáltam a szobában, mert nem tudtam eldönteni, hogy melyik cipőmet vegyem fel a ruhámhoz. Igazán nehéz döntések előtt állok éppen. Körülbelül 10 percet vett igénybe mire ezt is eldöntöttem. Lassan már odajutunk, hogy egy óra van az esküvőig. Szóval gyorsan bementem a fürdőbe ismét, majd magamra öltöttem a kiválasztott ruhadarabot. Mire kimentem már Daehyun is fel volt öltözve.

– Igazán jól áll neked ez az öltöny – mosolyogtam, majd odamentem hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára. Fogalmam sincs miért, de általában oda adok neki. Ez valahogy jobb, és kész.

– Te is gyönyörű vagy. Jó választás volt ez a ruha. Nem is értem mit kellett ezen annyit variálni.

– Hát tudtam, hogy ezt akarom felvenni, de biztonság kedvéért válogathattam nem? - mosolyogtam. – Lassan kezdetét veheti a kis akciónk.

– Hát igen, de... jó végül is elfért a kocsiban szóval nem gond - mondta majd áttért a másik témára. – Igen, remélem, ha ennyit gürcölünk értük már összejönnek. Ez nekik se jó meg nekünk se látni, ahogy szenvednek...

– Oh... Igazad van – mondtam. - Akkor lassan elindulhatunk Bomért? Vagyis először beszélnünk kellene Yonggukkal elvégre ő megy Zeloért. Mondjuk a másik 4 jó madárral is kéne... Remélem, rendesen előkészítik azt a szobát nekik.

– Először nem kéne nekik is végignézniük az esküvőt?

– Miért kellene megnézniük? A terv szerint ők nem lesznek jelen rajta. Azt sem tudjátok, hogy kik esküsznek ezért, szerintem lényegtelen. Meg amúgy is csak Bomot hívtam, meg téged! Zelonak nem kell látnia, és kész – morogtam. – Amúgy is mit leművelt itt?! Nem... Ez így pont jó!

– Hát oké... én csak gondoltam örülnének neki ha láthatnák-e megható eseményt. Oh Jiyeon pár év múlva mi fogunk oltár elé állni. Én mondom -–nézett felfelé álmodozóan mintha elképzelné az egész jelenetet.

– Nem rég kezdtük el a kapcsolatunkat.. Ne tervezgesd még az esküvőnket légy szíves. Ki tudja mi fog addig még történni – sóhajtottam.

– Nem baj. Inkább tervezem az esküvőnket, mint a temetésed vagy valami szomorú eseményt.

– Aranyos vagy – mosolyogtam, majd odamentem hozzá megint, viszont most csak megöleltem. – Nem akarok meghalni addig, ameddig ilyen ember van az oldalamon, mint te.

– Én, se akarom, hogy meghalj - mondta majd az államnál fogva felemelte a fejem és egy lágy csókkal jutalmazott.

– Na jó, most már keressük meg a többieket – mondtam, majd megfogtam a kezét, és elindultunk. Utána pedig átbattyogtunk Yongguk és Bom szobájába, majd szépen kicsempésztük onnan a szükséges személyt.

– Mikorra vigyem majd az adott helyre? – kérdezte.

– Szerinted az baj, hogy ők nem lesznek ott az ceremónián? – ragadtam meg Yongguk karját. – Amúgy majd megcsörgetlek – mosolyogtam.

– Nem – nyugtatott meg. – Egyébként akkor majd várom a hívásodat.

– Na látod? - nyújtottam ki a nyelvem Daehyunra. – Szerinte sem baj! - mondtam, miközben még mindig fogtam a leadert.

– Tudod mit látok azt, hogy Yonggukot ölelgeted helyettem. Szóval idejössz – mondta, majd szorosan magához húzott.

– Eh – húzta fel a szemöldökét Yongguk.

– Mit húzogatod a szemöldököd? Te ölelgesd csak Bomot. Jiyeon az enyém!

– Akkor most... megyek – mondta, majd visszament a szobájukba.

Mi pedig elindultunk Jongup és Zelo barlangja felé. Milyen csodálatos hasonlat ez... Na, szóval vígan elbattyogtunk. Mondjuk valószínűleg Jongup már nincs ott, de mindegy. Odaértünk és nekem tökéletesen eljutott az agyamig, hogy rám ő most haragszik.

– Te... hozd egyedül – mondtam matricának.

– Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiéééééééééééééérrrrrrrrrrttttttttttttt? Én veled akarok! Mi lesz, ha elrontok valamit? Ha véletlenül másik szobába viszem, akkor mit fogok tenni?

– Ide küldöm Yonggukot, és akkor megoldjátok, ketten én pedig megyek Bomért – mondtam.

– És mi lesz akkor, ha Bom nem akarja el engedni Yonggukot, mert ők együtt jöttek, és ebből adódóan, ők nekik ketten kell menni az esküvőre. Az meg mi, hogy egy fiú egy fiúval egy lány meg másikkal megy be? Még a végén azt hiszik, hogy mindannyian a másik nemhez vonzódunk.

– Akkor menjünk ketten Bomért?

– Mi lesz Zeloval?

– Érte elküldjünk Yonggukot.

– Jó, de siessünk, mert nem akarom lekésni az esküvőt.

– Oké.

Ezután ismét elkezdtünk menni. Ezen a kis szakaszon össze-vissza szaladgáltunk. Még szerencse, hogy nem igen vannak ezen az emeleten más emberek.

– Jiyeon! - fordultam hátra majd megláttam Hyerit. Ő a menyasszony... Már teljesen az eseményhez volt öltözve. – Jól láttam, hogy épségben megérkeztetek?

– Ühüm – mondtam oda, majd megöleltem a rég nem látott barátnőmet.

– Oh, ő lenne a barátod? - nézett Daehyunra

– Igen Jiyeon az én barátnőm én pedig az ő barátja vagyok és járunk. Amúgy teljesen normális vagyok, csak szeretem bizonygatni, hogy – Igen Jiyeon az én barátnőm én pedig az ő barátja vagyok és járunk. Amúgy teljesen normális vagyok, csak szeretem bizonygatni, hogy együtt vagyunk. Jung Daehyun – hajolt meg illedelmesen.

– Aranyos és jól néz ki Jiyeon. Jól kifogtad – veregetett vállba.

– Azért aranyos, mert nem ismered közelebbről – sóhajtottam. – A másodikkal nem vitatkozom.

– Mi az, hogy szerinted nem vagyok aranyos?! Most aegyozzak neked megint?

– Reggelente kifordulsz magadból... Akkor nem vagy aranyos! Egy színésznek képzeled magad.... – szűkítettem össze a szemeimet.

– Ajj Jiyeon olyan ideges vagyok! - ragadta meg kétségbeesetten a vállaimat.

– Miért? - kérdeztem értetlenül.

– Elszakadhat a ruhám, elejthetik a tortát, jöhet valaki, aki tiltakozik, beragadhatok a wcbe, letörhet a körmöm, szétjöhet a hajam, eleshetek, miközben vonulok az oltárhoz. Soroljam még?!

– Nem kell... Megértettem.

– Ja és el is késhetek.

– Hát, ha továbbra is itt maradsz és velünk társalogsz, akkor tuti, hogy el fogsz késni.

– Nekünk is van még egy kis dolgunk. – mondtam, majd fogta és elment, utána pedig elindulhattunk végre az eredeti célunk felé. Gyorsan írtam egy smst Yongguknak, azzal, hogy, 'Gyere ki egy kicsit az ajtó elé.'

– Mi a baj?

– Meg tudnád nekünk azt tenni, hogy te mész el Zelohoz? - kérdeztem tőle reménykedve.

– Meg. Bár miért?

– Megtudta, hogy elmondtam másoknak, hogy – hajoltam hozzá közelebb – tetszik neki Bom. Most pedig haragszik rám.

– Ja... Akkor muszáj lesz nekem mennem – mosolygott.

– Köszönöm – mondtam, majd ismét karon ragadtam Daehyunt, de most már nem mentünk egyéb helyekre, csak pár lépést tettünk előre, és ott is volt Bom elkészülve. Nagyon szép volt ő is, majd oda mentem hozzá, és megöleltem.

– Hiányoztál - mondta és szorosabban kezdett ölelni.

– Te is nekem, bár nem régen váltak el utjaink, de úgy látom, ez mit sem számít. Egyébként el tudnál velünk jönni valahova az esküvő előtt? - kérdeztem, majd elengedtük egymást, majd utána Daehyun bejött mellém.

– Hát persze. Miért? – kérdezte bizonytalanul.

– Mert... Mert mutatni szeretnénk valamit. Igazából a menyasszonnyal most találkoztunk és mondta, hogy szeretné nekünk megmutatni a tortát meg adni egy kis sütit ke... - fejezte volna be, de Bom félbeszakította.

- Sütiii. Indulunk, vagy még évekig itt leszünk? - sürgetett minket. - Hol van Gukkie?

– Hát.. ő neki most egy kis dolga akadt, viszont pár percen belül jön ő is. Ne aggódj – mosolyogtam. – De akkor indulhatunk?

– Nem akarok lemaradni a sütiről szóval persze – mosolygott majd karon ragadt és elkezdett húzni kifelé. Már sétáltunk egy ideje mikor megállt. – Apropó merre megyünk? - kérdezte egy kínos mosoly kíséretében.

– Ha itt befordulsz, akkor már is rengeteg süteménnyel találod szemben magad – mondtam, majd Bom rögtön módosította az irányát.

– De várj! Ti nem is jöttök? – kérdezte lebiggyesztett ajakkal.

– Mindjárt megyünk utánad – mosolygott rá biztatóan Daehyun mire ő megvonta a vállát majd beszökdécselt a szobába.

– Na, most megcsörgetem Yonggukot, majd utána szépen elmegyünk innen – mondtam, majd a kezembe vettem a telefonomat, és megtettem. Kicsörgött kettőt, majd Yongguk kinyomta jelezve azt, hogy értette. Ezután megfogtam Daehyun kezét, majd szépen elrángattam onnan. Pár perc múlva jött a másik két személy is akire vártunk, majd Zelot is becsalogattuk a szobába tehetségesen. Yonggukra volt bízva, hogy zárja rájuk az ajtót, és meg is tette. Most már csak szépen várunk kell. Mindhárman ott álltunk az ajtónál, és a fülünket szorosan odanyomtuk a csodálatos bejáratnak. De természetesen ezt nem csinálhattuk sokáig, mert nem maradhattunk le a ceremóniáról. De valami érdekeset így is hallottunk....

Adrienn & Minirigó xX

Chapter Twenty-Four

*Daehyun POV*

Most kivételesen a telefonom ébresztőjére keltem. Muszáj, voltam beállítani mivel ma én megyek Jiyeonért  és hozom el hozzánk Bommal együtt ugyanis innen fogunk elindulni.

Egyébként a legjobb tudásom szerint ez egy ott alvásos program lesz, mivel eléggé mesze van, az a hely ahol tartják az esküvőt ezért mindenki egy szállodában fog aludni. Itt a remek lehetőségem arra, hogy kitapasztaljam az én édes szerelmem alvási szokásait, ha már a múltkor Dongwoo úgy átvert. Olyan fájdalmas erre visszaemlékezni.

Remélem, az az ember nem jön, mert akkor biztos nem tudnánk nyugodtan együtt lenni Jiyeonnal. Nem tudom miért, de szokása, hogy mindig megzavar minket…  

Szépen kinyomtam a telefonom, hogy ne keltsem fel a nem messze tőlem szépen alvó Yonggukot. Még korán lenne neki a keléshez, hiszen csak hajnali fél 5 van. Igazából nem tudom, hogy én miért nem Youngjaeval vagyok egy szobában… Itt Himchannak kéne lennie Zelonak pedig Jonguppal. Most már mindegy valamiért ez így alakult.

A készülékemet visszatettem az éjjeliszekrényre majd a fürdőbe vettem az irányt. Gyorsan letusoltam majd derekam köré csavartam egy törölközőt és a mosdókagylóhoz lépkedtem. Kómásan megengedtem a csapot majd a fogkefémért nyúltam. A zubogó víz alá helyeztem azután pedig rányomtam a fogkrémemet. Elzártam a vizet és elkezdtem sikálni a fogam közben pedig próbáltam dúdolgatni.

Kíváncsi leszek erre az esküvőre. Remélhetőleg Jiyeon nem lesz nagyon pipa rám és a menyasszony, amiért plusz nyolc személy is jön, de hé, legalább több ajándékuk lesz, plusz mi híresek vagyunk, ez meg  már csak bónusz.

Kiöblítettem a szám majd lemostam a fogkefém. Gyorsan felhasználtam egy kis szájvizet és kimentem a szekrényemhez. Elővettem egy fekete halvány mintás felsőt hozzá pedig egy piros térdgatyát és visszavonultam a fürdőbe. Letettem őket az ott lévő polcra majd visszasiettem egy bokszerért. A fürdőben magamra kaptam a kint felejtett darabot és a nadrágomat.

Bekentem magam mindenféle illatszerrel majd magamra kaptam a felsőm.  Beállítottam a hajam majd magamra fújtam egy kis parfümöt, hogy meglegyen a tipikus Daehyun illatom, amit remélhetőleg Jiyeon nagyon szeret. Habár ha nem tetszene neki már biztos szóvá ejtette volna…

Elhagytam a fürdőszobát és kivettem a kisszekrényemből egy piros maszkot. Felkaptam a telefonom, a tárcám – ki tudja, hogy kell-e vennünk valamit -, a slusszkulcsot és már száguldottam is barátnőmhöz.

Még ennyi idő után is jó érzéssel tölt el, ha kimondom, hogy barátnőm. Oké nem sok ideje járunk, de nekem már ez is soknak számít, az én esetemben ugyanis egy idolnak nem könnyű mivel ott vannak a rajongók meg a fellépések és még sorolhatnám, de Jiyeon kitart mellettem. Habár a rajongók eléggé bírják az aranyos pofikáját. Egyébként, ha kocsival megyek, akkor miért tettem én fel a maszkot? – kérdeztem magamtól, majd levettem az említett darabot.

Beszálltam a járművembe majd elfordítottam a kulcsot. Felzúgott a motor én pedig szépen lassan kitolattam a garázsunkból.

Tegnap mondta Yongguk, hogy tömegközlekedést használt és, hogy mennyire rossz volt. Kérdem én, miért nem ment kocsival?! Mindene meg van hozzá, hogy kényelmesen utazhasson, sőt még ha nem akar vezetni itt, van a sofőr, de nem ő buszocskázik aztán meg panaszkodik nekünk. Hát oké…

Abba is beavatott minket egyébként, hogy Zelot és Bomot össze kell boronálnunk. Mikor meghallottam, hogy ő Jiyeonnal volt több mint egy órát elfogott a féltékenység. Nem vagyok normális, hogy a saját csapattársamra féltékenykedek. De ha én így vagyok vajon szegény Zelo mit érezhet mikor Yongguk napokat is el szokott tölteni Bommal? Szegénykének biztosan rossz.

Egyébként Junhong, hogyan szeretett bele Bomba? Számomra ez olyan magas még mindig. Az meg még jobban, hogy Bom hogyan kedvelte meg Zelot… Aztán azt se értem, hogy miért mondta el hamarabb Youngjae barátunknak, mint Yongguk hyungnak. Csupa megválaszolatlan kérdés.

Az ötlet pedig miszerint zárjuk be őket egy szobába egyáltalán nem hiteles. Egy csomó drámában látom ugyan ezt… Igaz ott bejönnek és remélhetőleg itt is befog, de nem tudtak volna kicsit eredetibbek, lenni? Ezzel nem azt mondom, hogy én jobb dolgot találtam volna ki, de akkor is.

Egy jó fél óra alatt ott is voltam barátnőmnél. Leparkoltam majd az ajtóhoz siettem. Gyorsan bepötyögtem a kódot majd a lifthez sétáltam. Szerencsémre pont akkor ért le mikor odaértem. Egy idős néni és gondolom az unokája szállt ki belőle. Belépkedtem majd megnyomtam Jiyeonék emeletének a gombját. Még épp időben értem fel az emeletükre ugyanis úgy volt megbeszélve, hogy 6-ra érek ide most pedig 5 óra 48 perc. Az ajtójukhoz mentem, megnyomtam a csengőt és rögtön egy táskákkal felszerelt Jiyeonnal találtam magam szemben.

Ennyi cuccot hoz? Minek ennyi? Egy nagytáskát tartott a kezében, egy bőröndöt és egy hátizsákot is viselt a hátán. Úgy tudtam csak két napra megyünk…

- Ö... Szia - nyomtam egy kis puszit a szájára. - Már kész is vagy?

- Igen - mosolygott. - Egyébként siessünk, mert még el kell mennünk Bomért is ugyebár - siettetett. Oh igen Bom, őt is mi visszük el hozzánk, mert Yongguk lusta volt felkelni, meg isten igazából így pénztakarékosabb is.

- Segítsek vinni valamit? - ajánlottam fel segítségem.

- Nyugodtan viheted a hátizsákomat, mert fáj tőle a hátam. Sok cuccot beleraktam - mosolygott, majd levette a hátáról, és segített felvenni. Tényleg sokkal nehezebb volt, mint gondoltam…

- Ennyi? Mehetünk? – kérdeztem ugyanis azt hittem, hogy több cuccot fog nekem ideadni.

- Hát esetleg akarsz mást vinni? Ha nem, akkor természetesen megyek én ekkora cuccokkal... Amúgy igen, indulhatunk.

- Hát, te nem mondtad, hogy vigyem. Kitudja, milyen dolgok vannak benne, amiknek én még csak a közelükbe sem mehetek, de add ide a táskát. A bőröndöt gondolom, már tudod húzni vagy vigyem én azt is? Tudod, multifunkcionális vagyok – húzogattam a szemöldököm.

- Ááá, még a végén az emberek fura barátnak hisznek... Ezért tessék - nyomta a kezembe a másik tatyóját. Mikor leértünk a kocsihoz megnyomtam a kulcson lévő gombot és kinyitottam. A csomagtartóhoz léptem és beletettem a két táskát. Jiyeonra néztem, aki vette a célzást és átadta a bőröndöt is.

Beültünk a kocsiba majd elindultam. Kifordultam az utcára és nyugodtan vezettem tovább.

- Mehetnél kicsit gyorsabban, de természetesen ne ölj meg, miközben ezt teszed. Tíz órára oda kell érnünk, és körülbelül két órás az út. Nem értem miért kellett a város másik végébe szervezni ezt az esküvőt – sóhajtott én pedig gyorsabbra vettem a tempót.

- Egyébként - fordultam felé egy pillanatra - Miért hozol te ennyi cuccot? Úgy tudtam két napra és egy éjszakára megyünk.

- Hát tudod... Fogalmam sincs, hogy miben menjek az esküvőre, na meg a lagzira. Ezért sok ruhát hoztam, és hozzá illő cipők is kellettek természetesen. Ráadásul hoztam a sminkkészletemet is. Meg pizsama, rendes ruha is van ezekben a csodálatos csomagokban – sorolta fel.

Atya ég. Tényleg nem tudta eldönteni a két hét alatt, hogy mibe jöjjön? Hát oké… Erre itt vagyok én. Az esküvőre tökéletes lesz az öltönyöm, amiben annyira jól nézek ki és ettől Jiyeon el fog ájulni, a lagzira pedig felveszek egy fekete szűkfarmert és egy rövid ujjú fehér inget, amit persze begyűrök a nadrágomba. Igazán jól fogok kinézni.

- Ilyenkor tényleg hálát adok az istennek, hogy nem vagyok lány...

- Én is örülnék, ha nem lennék az... Olyan sok gonddal jár az, hogy nő nemű vagyok - biggyesztette le az ajkát.

- Sajnálom - simítottam meg fejét. - Viszont ha nem lennél lány, akkor nem lehetnék én itt neked - kacsintottam rá.

- Áh... Siessünk már inkább. Ha ilyen tempóban haladunk, akkor sohasem fogunk eljutni Bomékhoz. Egyébként, ha nem lennék az aki, akkor most te is egyedülálló lennél - mosolygott. - Oh... Bárcsak itt lenne már Bom. Akkor már mehetnénk az esküvő helyszínére - mondta, majd kibámult az ablakon, és egy ideig meg sem mozdult, annyira figyelt valamit. Erre én nem igazán reagáltam, mert nagyon elbambult… Tíz perc múlva már ott is voltunk a kicsi Bom otthonánál.

- Ha bemegyünk szólni neki, hogy megjöttünk akkor már itt is lesz – biccentettem a lakóházuk felé.

- Akkor menjünk - vágott boldog fejet. Leállítottam a motort majd kiszálltunk a kocsiból. Ujjainkat összefontuk majd elindultunk befelé. Jiyeon könnyedén beütötte a kapukódot és a házba is bejutott a kulcsával. Miért van neki kulcsa Bomék házához?

- Miért van neked ide kulcsod? – kérdeztem meg tőle ugyanis roppant kíváncsi voltam rá.

- Azért, mert ő is tudja a mi házunk kódját, és neki is van a miénkhez. Ez úgy szép, ha nekem is van az övéhez.

- Oh, értem. Már minden világos.

- Sziasztok! - jött ki Bom két bőrönddel. - Akkor tényleg jól hallottam, hogy ideértetek. Hiányoztál Jiyeon - ölelte meg az említett személyt így elváltak ujjaink...

- Te is hiányoztál husikám - mondta, majd egy kicsit hosszabban megölelték egymást. Igazából nagyon aranyosak együtt, de valahogy jobban szeretem, ha engem ölelget ez a csodálatos nő.

- Mit segítsek vinni? – csaptam össze a tenyerem.

- Igazából bent van, még egy táska szóval az hozhatnád te és egy bőröndöt, a másikat pedig Jiyeon ha nem baj – mosolygott ránk. Tuti, hogy ő se tudja, mégis mit vegyen fel, az esküvőre és a lagzira… Komolyan mit csináltak ők az elmúlt két hétben?

- Oppa tudod, én nem terhelhetem meg magam, mert apuci annak nem örülne. Egyébként pedig a még névtelen pandámat viszem - szökdécselt vissza a szobájába majd kijött a Zelotol kapott óriás pandával. Ez most komoly? Tényleg hozni akarja azt a nagy valamit? Hát ilyen nincs… hogy fogunk mi elférni? Istenem…

- Miért kell annak név? - nézett rá furcsán Jiyeon.

- Nem… igazából nem a névvel van a gond. Engem jobban érdekel, hogy minek kell neked az? - mutattam végig a plüssön.

- Azért, hogy tudjam a nevén szólítani, na, nem mintha annyit beszélnék hozzá... De kell! Majd Zelo szépen elnevezi. És azért kell, mert nem tudok nélküle elaludni. És mivel most máshol alszom ezért vinnem kell magammal érted?

- Ja... – válaszoltam tömören. Kicsit furcsa, hogy már Bom is oppának hív, de Jiyeon még mindig nem… Oké, hogy már elmagyarázta, de azért jól esne.

- Nem hiszem, hogy Zelonak az lesz a legnagyobb gondja, hogy a te pandádat nevezgesse el... - bámult rá összeszűkített szemekkel, majd megragadta Bom kezét - induljunk. - mosolygott, majd szépen elindultak.

- Csak szeret annyira, hogy elnevezze a pandát, amit vett nekem ismeretlen okokból... - hallottam még Bom hangját majd végleg eltűntek.

 Hát oké ebbe bele kell törődnöm… Jiyeon Bom kezét fogja és itt hagyott engem a két bőrönddel és a nagy táskával… Rendben… Felkaptam a vállamra a táskát és elkezdtem húzni a bőröndöket magam után. Mikor kiértem a lakásból bezártam az ajtót majd a számba vettem a kulcsot és elmentem a kocsiig. Gyorsan betettem a poggyászt a csomagtartóba majd lezártam azt. Beültem a vezetőülésre és meglepetten konstatáltam, hogy az Anonymus panda ül az anyós ülésen a lányok pedig mögöttem kuncognak.

- Komolyan? Tényleg? – fordultam hátra közben pedig kivettem a kulcsot a számból.

- Ez van – vont vállat Bom.

- Édes itt a kulcsod – nyújtottam át neki.

- Köszi – nyomott egy puszit az arcomra. Visszafordultam előre majd elindultunk a dorm felé. Az út alatt a lányok folyamatosan pusmogtak én csak néha-néha szóltam közbe. Szépen beparkoltam a garázsba majd a lányok ki is szálltak az autóból. Bementünk Bom pedig rögtön Yongguk nyakában kötött ki.

- Oppa! Hiányoztál – ölelte, de szerintem olyan erősen hogy Yongguk alig kapott levegőt.

- Te is nekem! - mondta, majd visszaölelte.

- Azt hittem, csak engem szeretsz ennyire... Ez olyan fájdalmas... - műsírt Jiyeon, majd a vállamnak döntötte a fejét, és úgy folytatta ezt a tevékenységet. Erre én csak szorosan átöleltem.

- Mikor indulunk? – jött ki a szobájából Jongup Zeloval karöltve.

- Hívott valaki? - mászott elő Youngjae.

- Név szerint nem - közölte vele Bom miközben Yonggukkal piszkálódtak. Vagy nem is tudom mit csináltak. Zelot szinte észre sem vette. Most tényleg tetszik neki és nagyon nagy baj van, vele vagy körülbelül teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy mégis mi van Zeloval. De mivel Jiyeonnak azt mondta tetszik neki biztosan a nagy gond lesz a jó megoldás.

Eldöntöttük, hogy Jongup, Youngjae és Himchan megy egy autóval, amiben viszik a mi két bőröndünk – igen nekünk, fiúknak összesen lesz kettő bőröndünk, mert mindenki kiválasztotta mit vesz fel… - és Bom pandáját. Nagy nehezen, de végül is sikerült rávennünk, hogy a pandának muszáj a másik kocsival mennie.

Mivel Youngjae és Himchan tud jól tájékozódni ezért ők mennek elől. Oké, hogy van GPS, de inkább menjenek ők elől a GPS társaságában én pedig szépen követem őket. Mindenki beszállt a kocsiba. Yonggukot arra tudtuk alig rá venni, hogy legyen szíves hátra ülni, hogy én tudjak elől Jiyeonnal.

Igazából fogalmam sincs, hogy miért nem Yongguk vezet és ő ül elől Bommal. Oh, talán azért mert ők nem járnak. Igen, biztosan ezért. Szóval beültünk a kocsiba, vagyis csak csücsültünk volna, mert Zelo, Yongguk és Bom kint álltak…

- Beszállnátok? – hajolt ki az ablakon Himchan.

- Be… de hogy? – kérdezte Bom.

- Hogyhogy hogy? – értetlenkedtem.

- Nem tudják ki, ki mellé üljön, de mivel Bom a lány és neki kell, a kevesebb hely ő ül középre, na – ültette be a kocsiba Yongguk Bomot majd beszállt mellé Zelo pedig a másik oldalra helyezkedett el.

Már egy órája utazhattunk szerintem mikor is Bom bealudt. Az elmúlt egy órában beszélgettünk én énekelgettem meg minden féle butaságot csináltunk, de most, hogy Bom elaludt Jiyeon megtiltotta, hogy hangoskodjunk, de ez nem igazán jött össze Zelo és Yongguk miatt.

- Ohh - nézett oldalra Yongguk -, nézd, már milyen aranyosan alszik. Hagyom, hogy rádőljön a vállamra - majd nyúlt volna a lány felé, de Zelo rácsapott a kezére.

- Miért kellene rajtad elhelyezkednie?! Természetesen rajtam fog pihenni! - mondta, mire ő is már a kezével fogta volna Bom fejét, azzal a céllal, hogy magára döntse. Igen pontosan azon kezdtek el veszekedni, hogy Bom kinek a vállán szunyókáljon.

Na, most szerintetek ez normális? Nem, hogy hagynák szegényt nyugodtan csucsulni, nem majd mindjárt elkezdik ide-oda döntögetni a fejét, ami egyszer csak le fog esni a helyéről a sok mozgás miatt.

- Én vagyok a legeslegjobb barátja! Engem szeret a világon a legjobban! Szóval természetes, hogy rajtam fog feküdni! El a kezekkel! - szólt oda mérgesen Zelonak Yongguk. Vajon ez tényleg igaz? Én úgy tudtam, hogy Jiyeont szereti a világon a legjobban… Azóta ennyit változtak volna az érzése? És Jiyeon ezt szó nélkül hagyja? – kérdeztem magamban mire barátnőm fel is szólalt.

- Hát én ezzel azt hiszem, vitatkoznék... - nézett hátra Jiyeon, majd valamiféle pillantást vetett Yonggukra.

- Hagyjátok már szegény lányt - szóltam bele, habár lehet nem kellett volna. - Egyszer úgyis el fog dőlni valamelyik oldalra és ahova dől majd ott fog aludni ennyi. Egyébként meg szerintem is Jiyeont szereti a legjobban... – álltam mágnes oldalára.

- De én azt akarom, hogy az a bizonyos oldal az én legyek! - mondta Yongguk.

- Szerintem én leszek az! - mondta Zelo felfujt arccal, mire Yongguk száját egy gonosz mosoly hagyta el, és rácsapott a kis maknae arcára. Úr isten, hova kerültem én? Olyanok, mint két öt éves gyerek, akik az anyukájukért harcolnak… Ja, természetesen Bom nem kelt fel Yongguk kis akciójára.

- Szerencsétek van, hogy Bom még egy atomrobbanásra sem kel fel általában... Bár van, amikor arra igen, hogy fejbe csapom valamivel. De ha lehet, akkor most inkább ezt ne tegyétek meg. Csak hagyjátok már abba. Nem hiszem, hogy látni akarjátok azt, hogy milyen hisztis miután valami vagy valaki felveri... - kommentálta ezt a kis vitát Jiyeon.

- Miért ilyen fontos, hogy Bom kinek a vállán alszik? Miért nem mindegy nektek? Az ember általában örül, ha senki nem dől a vállára és nyálazza, össze miközben alszik, ti pedig itt vitatkoztok érte...

 - Ha Jiyeon lenne, mondjuk köztem, és közted akkor te nem veszekednél azért, hogy a te testeden legyen? És ne az enyémen?! - kérdezte Zelo miközben simogatta az arcát - Amúgy ez most fájt, Hyung... - fordult egy kicsit Yongguk felé.

- Jó, de az más Jiyeon az én BARÁTNŐM - emeltem ki a barátnőm szócskát - Bom pedig egyikőtök barátnője sem… csak egy lány a „szomszédból”.

- No comment... - sóhajtott Jiyeon.

- Most mi van? - fordultam felé egy pillanatra.

- Tudod... - hajolt oda hozzám közel, majd a mondandója többi részét a fülembe súgta - lehet, hogy Bom nemsokára Zelo barátnője lesz, csak ezt még ők nem tudják - mosolygott.

- Ohh - mondtam nyugodtan. - Óhh! Már értem - mosolyogtam rá. Hirtelen annyit vettem észre, hogy pirosra váltott a lámpa ezért gyorsan befékeztem minek következtében Bom előre dőlt egyenesen az én vállamra. – VICTORY! – mondta ki kicsit halkabban.

- Hát ilyen nincs – pufogott Yongguk.

- Ez egyáltalán nem igazságos Hyung! – társult mellé Zelo is.

- Ez van – húztam sunyi mosolyra a számat mire Bom felébredt. Elkezdett pislogni és törölgetni a szemeit.

- Mi történt? – kérdezte majd ásított egyet.

- Elaludtál a fiúk meg összevesztek azon, hogy kinek a vállán feküdj, de végül az enyémen kötöttél ki.

- Aha, az jó – mondta majd visszadőlt fejét a biztonsági övére helyezte, ami megtartotta azt majd tovább folytatta az alvást.

- Háhá, hát ezt megszívtátok – nevetett fel Jiyeon én pedig társultam hozzá. A két jómadár hátul pedig a két ablak felé fordult csalódottan.

***

Himchan leparkolt a hotel parkolójában és voltak olyan ügyesek, hogy olyan helyet pécéztek ki ahol két szabad hely volt így szépen be tudtam parkolni melléjük. Himchannal kiszálltunk az autóból majd közeledni kezdtünk egymáshoz mikor már elég közelinek éreztem magam hozzá megálltam.

- És most? – kérdeztem.

- Ne engem kérdezz. Jiyeont, ő tudja – biccentett a barátnőm felé.

- Oh, igaz-igaz - mondtam majd mind a ketten odamentünk Jiyeon ajtajához, aki erre lehúzta az ablakot. - Hogyan tovább? - érdeklődtem.

- Menjünk először, jelentkezzünk be a szállodába, majd osszuk el ki kivel lesz egy szobában - mondta.

- Oké akkor Himchan ti maradjatok itt mi Jiyeonnal bejelentkezünk. Zelo ti meg keltsétek fel Bomot. Lehetőleg ne vesszetek rajta össze - nyitottam ki Jiyeon ajtaját majd kisegítettem a kocsiból.

- Van szobafoglalásunk Park Jiyeon névre, de mivel nyolcan vagyunk, ezért már beszéltem az illetővel, aki meghívott, és azt mondta, hogy el tud még nekünk intézni 3 szobát ezen kívül.

 - Üdvözlöm hotelünkben. A szobáik már készen állnak arra, hogy elfoglalják őket. Alá kéne írnia pár papírt, amivel igazolja, hogy átvette a szobát és meg is kapja a lehúzó kártyákat - mosolygott rá a férfi.

Miért mosolyog ez az én barátnőmre? Komolyan mondom felháborító. Hogy tudassam vele Jiyeon igenis foglalt. Ha abból nem jött volna rá, hogy fogom a kezét, magam felé fordítottam fejét majd egy kis puszit nyomtam a szájára. Az én barátnőmmel nem flörtölhetnek csak úgy…

- Na Daehyun, most nem látod, hogy intézkedek? - tolta arrébb egy kicsit a fejemet. - Oké - mondta, majd aláírta a papírokat a férfi pedig a kezébe adta a kártyákat, majd mentünk is.

- Hé! Ne koptass már le így mikor épp azt bizonygatom, hogy te az ÉN - mutattam magamra - BARÁTNŐM vagy.

- Szerintem rájött MAGÁTOL is. Nem volt szükség a „bizonygatásra”. Egyébként is, most mi váltotta ki belőled ezt a hajlamot? - nézett rám furcsán.

- Az, hogy mosolygott rád, ne mosolyogjon rád minden férfi ok nélkül. És mivel most eléggé „lejárattál” tartozol nekem - húztam sunyi mosolyra a számat. - Mégpedig egy csókkal - tapogattam mutatóujjammal a szám.

- Nem mintha egy ilyen dolgozónak nem az lenne a feladata, hogy mosolyogjon az ügyfelekre... De… mi lesz, ha véletlenül egy fotós pont erre jár... és lefényképez, és ezért közutálat tárgya leszek, az iskolámban?! - biggyesztette le az ajkát.

- Ha te vagy az ügyfél, akkor nem az a dolga - jelentettem ki. - Plusz már úgyis tudják, hogy együtt vagyunk ebből adódóan gondolom, gondolják, hogy csókolózunk és más egyéb dolgok. Plusz nem engedem, hogy kinyírjanak, mert megvédelek - kacsintottam rá.

- Nem hinném, hogy csak ezért járnál velem iskolába... – sóhajtott

- Mindegy hagyjuk - mondtam majd szorosan magamhoz húztam és ajkaim az övére tapasztottam. Először próbált elhúzódni, de aztán, mint vártam megadta magát és behódolt az élvezetnek. Kezem derekára csúsztattam ő pedig hajamba túrt nyelvem átcsúsztattam szájába és megkezdtük az annyira szeretett és már megszokott csatánkat. Csak úgy faltuk egymás ajkait. Ebből sose elég az biztos. Sajnos most nem a levegőhiány miatt váltunk el ugyanis Youngjae szakított minket félbe a köhintésével.... Kinyírom.

- Khm... Cuccozhatunk? - kérdezte.

- Ja, megvannak a kártyák a szobaszám is szóval, ja - mondtam majd elkezdtem húzni Jiyeont a kocsi felé ahol már ott álltak a többiek a bőröndjeikkel. Vagyis Bom a pandáját fogta a fáradt fejével, Yongguk a két bőröndjét Zelo pedig a táskáját... Jongup meg Himchan pedig a mi két bőröndünkkel állt mellettük. Már csak Jiyeon cucca volt a csomagtartóban így hát kivettük őket. Jiyeon ismét hátamra adta a táskát majd a kezembe a nagyobbikat ő pedig húzta a bőröndöt. Viszont azt időközben átvette tőle Youngjae. Mihelyst Jiyeon üres kézzel maradt Bomtól akarta elvenni a pandát miszerint ne erőltesse meg magát viszont Bom az istenért se akarta neki átadni. Amúgy is nem mintha egy panda akkora megerőltetés lenne ráadásul ez nem is igazi…

Mikor felértünk a 4 emeletre és elértük a szobákat nem tudtuk, hogy ki kivel és melyikbe menjen.

- Oké én bemegyek a xy szobába - mondta majd kivette Jiyoen kezéből a kártyát lehúzta bement a szobába és ledőlt az ágyra. Mitől ilyen fáradt ez a lány? - Jiyeon te alszol velem vagy kihasználod az alkalmat? - emelte fel kicsit a fejét, de szinte abban a pillanatban vissza is tette.

- Természetesen alszok veled! - mondta, majd beugrott mellé az ágyba. Mi van? Ez nem lehet! Nem engedem!

- Ohh, de kis aranyos vagy - mondta Bom majd elkezdték ölelgetni egymást.

- É-és velem mi lesz? - esett le az állam.

- Alszol Youngjae-vel - mosolygott Yongguk mire én odamentem majd a füléhez hajoltam és ezeket a szavakat suttogtam neki:

- Gondolom te is jobban örülnél ha Bommal és nem valamelyik fiúval kéne aludnod egy ágyban.

- Én tökéletesen megvagyok akárkivel egy ágyban - mosolygott. - Akár fiú, akár lány, vagy akármi.

- Nem, nem és nem! Nincs itt Dongwoo nem engedem, hogy Bom szétválasszon minket! - mondtam majd közéjük ugrottam az ágyban.

- De most miért? - kérdezte Jiyeon szomorúan. - Olyan régen aludtam már Bommal!

- Velem meg még so-ha-sem érted soha!

- Elkezdhetjük ezt máskor is, nem muszáj most... - szűkítette össze a szemeit.

- De máskor nem tudjuk, mert ott van Dongwoo nálunk pedig Yongguk - biggyesztettem le ajkam.

- Ah, Dongwooval jó aludni. Remek párna - mondta.

- Miiii vaaaan?! - kérdeztem szokatlanul vékony hangon. - Te aludtál már vele?

- Ezt mégis mikor akartad velünk megosztani? – kérdezte csípőre tett kézzel Bom.

- Most miért olyan meglepő, hogy aludtam a bácsikámmal? Volt, amikor még a régi lakásunkban éltünk... akkor nem volt vendégszoba, nekem meg francia ágyam volt már akkor is. Mivel nem tudott hol aludni, ezért velem aludt. Szerintem ti is aludtatok már a rokonaitok egyikével, ne kövezzetek meg, mert én megtettem a legkedvencebb nagybátyámmal. Ráadásul csak hat! 6! év van közöttünk. Még ha öreg lenne, megérteném ezt a felháborodást, de nem öreg! - magyarázta el a helyzetet.

- Pont ez az, hogy csak 6 év van köztetek ki tudja miket művelt veled fejben... Nem aludhatsz ilyen fiatal pasasokkal együtt - kötöttem ki. - Persze én kivétel vagyok.

- Már aludtam apával. Szeretek vele aludni - vallotta be Bom.

- V-várj! Mi az, hogy legkedvencebb nagybáty? - kérdeztem hirtelen

- Az igazság.

- Csak mond, kérlek, mond, hogy nem szereted jobban, mint engem és nem hagyod, hogy elválasszon minket? – kérdeztem miközben megjelent Jongup és kivette az egyik kártyát Jiyeon kezéből. - Zeloval együtt vagyunk - mondta majd kiment a szobából át a sajátjukba.

- Öhm... Nem választhat szét minket természetesen - mosolygott.

- És mi van a másikkal? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Mindegy Daehyun oppa te úgyse lehetsz első, mert, még én is itt vagyok - nyújtotta ki rám a nyelvét Bom.

- Igen. Bom mindig előrébb lesz a rangsorban, mint te - mondta, majd megborzolta Bom haját.

- Szeretlek Jiyeon - ölelte át Bom az említett személyt mire az visszaölelt.

- Tudom-tudom. Én is téged! - mondta.

- Oké... Feladom - mondtam majd kivettem egy beléptetőt Jiyeon kezéből. - Youngjae együtt vagyunk - intettem barátomnak majd kifelé indultam a szobából.

- Felőlem - vont vállat.

- Jó! Várj, nem hagyhatom! Ha nyilvánosság elé kerülsz, még lehet, azt hiszik, csak azért 'tartasz', hogy elfedd másságod - futott utánam Jiyeon, utána pedig megragadta a kezemet.

- VICTORY! Ma már másodjára - leheltem egy apró csókot ajkaira.

- Himchan egy szobán osztozunk - ragadta meg barátja felsőjét Youngjae.

- Jól van – mondta majd elkezdte maga után húzni a bőröndöt és bementek a szobájukba.

- Egyébként Yongguk jobban tetted volna, ha rám hallgatsz és jelentkezel Bomhoz meg megspóroltunk volna fél órát...

- Hallod... Hagyj már. Miért kellene rád hallgatnom, mikor én vagyok a leader?! Na, mindegy. Bommie együtt leszünk! Jupppii - ugrott oda a lány mellé.

- Olyan cuki vagy oppa - ölelte meg Bom. Ha ezt Zelo látná... Apropó vajon mit fog ahhoz szólni, hogy időközben Bom nem Jiyeonnal hanem Yonggukkal osztozik egy szobán? Előbb utóbb úgyis kiderül. Mivel nagyon rendes vagyok bevittem a szobájukba Bom cuccait majd rájuk zártam az ajtót.

- Kinyitod az ajtónkat? - kérdeztem Jiyeont.

- Igen, természetesen ki - mondta, majd ténylegesen megtette. Gyorsan behordtuk a cuccainkat majd úgy döntöttük kipihenjük kicsit magunkat az esküvő előtt ezért elterültünk az ágyon, de végül is egymás karjaiban kötöttünk ki.

- Szeretlek - mosolyogtam rá mire ő is elmosolyodott.

- Én is téged! - ölelt át szorosan engem pedig hatalmas melegség töltött el.

Minirigó & Adrienn xX

Chapter Twenty-Three

*2 héttel később, az esküvő előtti napon*

*Jiyeon POV*

Holnap korán reggel indulunk az esküvőre, ezért ma hamar le kellene feküdnöm, hogy ne legyen annyira halálosan fáradt, de először egy tervvel kellene előállnom. Elvégre még csak délután négy óra van... Azért ennyire korán mégsem szeretnék az ágyamban kikötni.

Gondolkoztam, és csak gondolkoztam, de semmi nem jutott eszembe, ami használható lenne. Ültem az ágyamon, és valami tényleg jót akartam kitalálni, de... de még ma! Zelonak és Bomnak minél hamarabb össze kell jönniük! Ahhh... Túl nehéz, ez az egész. Szeretném, ha boldogak lennének, de mindkettő túl félénk ahhoz, hogy lépjen előre pár lépést. Ezért, az egyetlen megoldás az, hogyha mi itt szépen a háttérben elkezdünk szervezkedni. Szóval szükségem van Yongguk segítségére. Tudom, hogy ő az ilyenekben mindig benne van. Meg ugye ő a leader, ezért a többieket is rá tudja venni... elvileg. Igaz, hogy Zelo azt kérte, hogy ne mondjam el senkinek... de ha nem teszem, nem esik csak magától minden a karjaiba.

Elkezdtem a telefonom után kutakodni, de fogalmam sem volt úgy isten igazából, hogy hová rakhattam. Gyorsan átszaladtam Dongwoo szobájába, majd most én ugrottam rá, és logikusan nem ő rám. Géniusz vagyok, tudom.

- Ahhh - reagált ennyit.

- Kérhetnék tőled valamit? - kérdeztem miközben még mindig rajta feküdtem.

- Mit? Most ne várj tőlem csodadolgokat, mert felkeltettél a szokásos délutáni pihenőmből!

- Nem is pihentél eddig délután... - forgattam a szememet.

- MÁTOL szokásos! - mondta, majd én elnevettem magam. - Nos, mi lenne a kérésed?

- Csörgesd már meg a telefonom... Fogalmam sincs, hogy hol van.

- Most komolyan ezért zargattál fel? Megtehetted volna úgy is, hogy nem szólsz. Áh... - lökött le magáról. Én pedig ennek hatására sikeresen a földön landoltam. Gyorsan felálltam, majd addigra ő felült az ágyon, én pedig ezt kihasználva, fogtam és ráütöttem a hátára. – Áú! - biggyesztette le az ajkát, majd én csak mosolyogtam egyet.

- Azért, mert akár hiszed akár nem... Utálok mások cuccaihoz nyúlkálni, ezért ha nem muszáj, nem teszem. Érted? Na, most légy oly szíves tedd meg nekem ezt a szívességet!

- Jól van, jól van - kelt ki az ágyból, majd a telefonjához sétált, és elkezdte nyomkodni, majd meghallottam a csodálatos csengőhangom, és elindultam a hang irányába, ami a nappali felé vezetett. Körülnéztem, de nem láttam sehol... pluszba az sem igazán segített a helyzetemen, hogy nem is csörgött már...

- Dongwoo! Lehetne, hogy intézkedj megint? - kiáltottam oda neki, mire ismét megszólalt a telefonom hangja - Köszönöm!

Egy kicsit megküzdöttünk vele mire előkerült, de végül is a kanapén volt a párnák mögött... Miután végre a kezemben tudhattam a kis készüléket, gyorsan bementem a szobámba, és végre eljuthattam addig, hogy beszélhessek Yonggukkal.

- Halló? - szólt bele meglepődötten a telefonba.

- Miért lepődsz meg ennyire? - kérdeztem.

- Azért, mert nem igazán szoktál keresni engem telefonon - nevetett. - Egyébként mit szeretnél?

- Hát szeretném valamiben a segítségedet kérni, de persze csak akkor, ha benne vagy.

- Miben is pontosan?

- Hát ezt így telefonon nem tudjuk megbeszélni szerintem.

- Vettem a célzást... - mondta majd sóhajtott egyet. - Mikorra menjek?

- Hát elindulhatnál minél hamarabb. Tudod, ma hamar megyek aludni - mondtam.

- Rendben, akkor megyek. Nem sokára találkozunk.

- Egyébként arról, hogy jössz, semmiképpen ne beszélj Zelonak! Értetted? – szólítottam fel erre a dologra. Nem igazán lenne sikeres a tervünk, ha Zelo tudna róla, vagy akár Bom is. – Ja és Bomnak se mond. Valahogy érzem, hogy ő akkor ide akarna jönni, amire most nincsen igényünk. Ezt ketten kell megbeszélnünk!

- Már kíváncsivá tettél, hogy miről is óhajtasz társalogni. Biztos veszem, hogy van valami őrült terved, amiben csak rám számíthatsz. Ugye?

- Hát valami ilyesmi… Na, most légy szíves minél hamarabb érj ide, mert eléggé sietős dologról lenne szó!

- Oh, szóval ennyire? Rendben próbálok sietni. De csak akkor fog sikerülni, ha nem állítanak meg.. Tehát annyira ne várj hamarra, szerintem. Amilyen mázlim van, tuti betalál valamelyik kis aranyos csapattársam.

- Próbálj kisettenkedni. Mármint tisztában vagy azzal, hogy, hogy értem igaz?

- Szerinted, hogyan szoktam meglógni?! Talán azt hiszed, hogy ugrándozok közben? Vagy esetleg táncolok? Sőt rappelek? Nem! Olyan szoktam lenni, mint egy balerina. Szépen lassan hangtalanul szoktam kirebbenni.

- Le ne harapd már a fejemet… - sóhajtottam. – Mindegy, csak gyere már! – mondtam mérgesen.

- Rendben – mondta, majd lerakta a telefont.

Miközben vártam Yonggukra szépen besétáltam a konyhába, majd egy ideig álltam a hűtő előtt, és csak bámultam a benne rejlő kajákat. Igazából semmi olyat nem találtam, amit most így megennék. Bár sajtot azt leltem, ami pedig már fél sikernek számított.

Fogtam és előkészítettem a kenyérpirítót, majd két kenyeret is. Szépen beraktam, és vártam a csodára. Szokás szerint, hiába számítottam a hangjára, ismét összerezzentem, amikor kidobta a pirítóst, amit aztán megkentem sajttal. Mindig ez az ördögi kör történik. Ezután elővettem egy bögrét, majd csináltam magamnak kakaót. Igazából várnom kellene, addig ameddig ideér Yongguk, és megkínálhatnám őt is.

 Szóval fogtam és bevittem a szobámba. Biztonság kedvéért ilyen dolgokhoz kell folyamodnom. Nehogy már Dongwoo megegye időközben... Mondjuk, miért adnék neki enni, ha úgy leszedte a fejemet telefonban? Jó, ennyire nem vagyok szemét. Ezért még is csak meghagyom neki az egyiket. Bár kakaót már nem biztos, hogy készítek neki. Ha ez elő segíti azt, hogy segítsen a tervemben, arra is rá kell vennem magamat. Elvégre ő egy fontos tényező ebben a dologban. Közel áll Zelohoz.

Ezután kopogást hallottam az ajtómon, majd szépen odamentem és kinyitottam. Természetesen, mint általában most is Dongwoo volt az.

- Mi van? Most hirtelen megtanultad, hogy nem szabad csak úgy benyitni? Amúgy mi történt, hogy ilyen hirtelen látogatást tettél hozzám?

- Hát… Mivel felkeltettél unatkozom. Tehát most nézzünk együtt egy spongyabob részt! – mondta, majd levágta magát az ágyamra, és elkezdte kikeresni a csatornát, amin megy. 

- Mi lesz akkor, hogy ha nem most megy? – kérdeztem miközben vakargattam az arcomat.

- De most fog menni. Mindennap nézem ilyenkor – mondta. 

- Amúgy mikor mész vissza Amerikába tanulni? Tudod, te elvileg ott laksz! Már itt vagy tök régóta – tettem fel a kérdést. Már egy ideje meg akartam tőle kérdezni, de soha sem jött el az-az idő, amikor ez megfelelő lett volna.

- Hát most egy ideig nem – nevetett – egy ideig levelezőn végzem, utána pedig jön a nyári szünet, ami az egyetemistáknak is kijár.

- Ah, értem - mondtam, majd szépen leültem én is mellé, majd megnéztünk a részt, majd utána kiment, de visszahajolt.

- Amúgy noona, és az apukád holnap mennek az esküvőre?

- Nem… Csak engem hívtak meg. Velem pedig jön Bom és Daehyun.

- De ugye azt tudod, hogy ez ott alvós esküvő lesz? – mosolygott.

- Tudom… - húztam oldalra a számat.

*Yongguk POV*

Miután Jiyeon felhívott engem fogtam és elkezdtem a szekrényemben turkálni, azzal a céllal, hogy valami ruhát vehessek fel. Találtam valami jó ruhát, amit azon nyomban fel is húztam magamra, majd próbáltam kimenni valahogy úgy, hogy senki ne vegye észre, ahogy elmegyek. De természetesen ez a tervem általában működő képes, most azonban nem igazán volt az.

Éppen vettem fel a cipőmet, és utána pedig már szépen nyúltam volna a kilincs felé, amikor valaki hirtelen megfogta a vállamat. Hátrafordultam, és Zelo vigyorgó képével találtam szemben magamat.

- Hová mész már megint, hyung? - kérdezte.

- Hát... - kezdtem volna bele, de nem igazán akartam elmondani... Mármint nem értem, hogy ezt miért kellene titkolnom, de ha elmondanám, tuti jönni akarna. Lehet, azt hinné, hogy Bom is ott lesz, de én erre nem számitok annyira, mert akkor miközben Jiyeonnal beszéltem, elvette volna tőle a telefont, és tuti köszönt volna nekem.

- Nos?

- Nem mindegy, hogy hová megyek? Miért kell engem mindig számon kérni?

- Azért, mert szeretném tudni, hogy hova mászkálsz

- Mire fel szeretnéd tudni? Hm? – kulcsoltam össze a kezeimet.

- Hát… mert a hyung-om vagy? Talán meg azért is mert, te vagy a leader! A leader pedig nem hagyhatja csak el így a dormot mindig! Igen ez a kettő eléggé nyomós ok. Nem de? – kezdett el nekem magyarázgatni.

- Te pedig a maknae vagy, szóval nem értem, hogy miért kérsz te engem számon… De egyébként megyek Jiyeonhoz. Örülsz, hogy ezt a csodálatos dolgot tudhatod? Na, engedj már menni, mert el fogok késni!

- Mehetek én is? – csillant fel a szeme. Na, mit mondtam? Valahogy éreztem, hogy jönni akar majd… Milyen géniusz vagyok te jó isten! Na, nem viccet félretéve emlékszem Jiyeon szavaira. – Kérlek! Kérlek!

- Nem, nem jöhetsz. Miért akarsz te egyáltalán Jiyeonhoz menni? Nem hinném, hogy nektek, kettőtöknek olyan jó kapcsolatotok lenne.

- Hát pedig a vele való kapcsolatom is javulni kezdett az utóbbi időben.  Szóval had menjek már. Úgy unatkozom.

- A válaszom még mindig nem! Ja és természetesen most nem jöhetsz úgy utánam, mint a múltkor! Ne szólj senkinek, hogy hozzá megyek! Főleg ne Daehyunnak oké? – kérdeztem mire ő bólintott egyet - Na, elmentem – intettem egyet, majd kimentem az ajtón.

Az arcomra húztam a maszkomat, majd a napszemüvegemet sem hanyagolhattam el. Szépen kitűztem célul Jiyeonék csodálatos lakását. Egy kicsit siettem szóval néhol-néhol futnom is kellett. Bár ezután egy olyan döntést hoztam, amit eddig bizonyára az óta nem tettem meg amióta idol lettem… Muszáj leszek buszra szállni. Mondjuk csak azért, mert Jiyeon meg fog ölni, ha ennyit kések. Körülbelül két percet álltam a buszmegállóban, majd szépen felszálltam.

Ezzel azt hiszem életem legrosszabb döntését hoztam meg. Már nem igazán emlékeztem arra, hogy a buszozás ilyen rossz lett volna… Sok-sok ember összetömörül egy helyen, akiknek olykor-olykor testszaguk is van. Jobban szeretem a kisbuszunkat. Ott valahogy nincsenek ilyen problémáim. Mondjuk a testszaggal rendelkező emberek még önmagukban nem is voltak olyan rosszak… de az már az volt, hogy volt, aki teljesen nekem nyomódott.  Ha tudnák ezek a nénik, hogy kik vagyok, akkor tisztára megtisztelve éreznék magukat. Most nincsenek itt a biztonsági őrök, akik megvédjenek engem.

Amikor végre leszállhattam erről a fémtákolmányról nagyon örültem. Már csak két percre lehettem a célomtól. Ismét futásra kényszerültem, majd amikor már az épületben voltam, ismét lelassítottam. Mivel akkor jött ki egy ember az épületből nem kellett felcsengetnem, hogy nyissa ki. Zsír! Tök jól jártam. Most szerencsés napom van, úgy látszik. Ezután oda slattyogtam a lifthez, majd megnyomtam a gombot. Láttam, hogy éppen most jön lefelé a hetedikről. Remek, most már biztos vagyok abban, hogy Jiyeon le fog cseszni. Ugyanis mondtam neki, hogy sietek meg minden, de időközben már eltelt háromnegyedóra. Hál istennek a lift már leért, én pedig gyorsan megnyomtam a hatodik emelet gombját, és most remélem, nem száll be senki időközben, és suhanhatok fölfelé.

Már a hosszúfolyosón jártam, és lassacskán Jiyeonék lakásának ajtóját is elértem. Mikor már ténylegesen ott voltam sóhajtottam egyet majd megnyomtam a csengőt. Amikor kinyílt az ajtó már felkészültem a lecseszésemre. 

- Na, végre – mosolygott. – Gyere be. – Ez egyértelműen nem az volt, amire számítottam. Szépen követtem majd beértünk a szobájába, ő pedig bezárta az ajtóját kulcsra.

- Erre miért volt szükség? – kérdeztem értetlenül.

- Esetleg szeretnéd, ha Dongwoo folyton bejárkálna? Vagy esetleg azt, hogy félreértse a helyzetet, és összeboronáljon minket egy párnak? Én nem ezért, ez az intézkedés most igen is szükséges!

- Így már értem… Egyébként tudod, hogy mit kellett miattad használnom?! – kérdeztem egy kicsit felháborodva.

- Mit? – kérdezte érdeklődve.

- Tömegközlekedést – biggyesztettem le az ajkamat, majd ő csak elnevette magát.

- Miért fogod rám? Én egyáltalán nem kértem, hogy ülj fel akármire is, amire nem akarsz… Én csak azt mondtam, hogy érj ide hamar. Másra nem kényszerítettelek, ha jól emlékszem.

- Jó tudom... De tudod időközben sokat futottam, hogy egy kicsit kiszáradt a torkom. Ráadásul mivel alig ettem ma, ezért most nagyon, de nagyon éhes vagyok. Ha csinálsz nekem kaját, akkor rendelkezésedre állok a tervedet illetően. 

- Szereted a sajtós pirítóst? – kérdezte. 

- Szeretni szeretem, de nem hiszem, hogy most ilyet akarnék enni. Valami laktatóbbal nem tudsz előállni? – kérdeztem reménykedve, mire ő elkezdte vakargatni a tarkóját.

- Mivel nem igazán tudok főzni, ezért nem tudok neked valami nagyon finomat előállítani… De azért annyi tudásom van, hogy instant ráment tudjak főzni. Azt kérsz? 

- Ah! Tökéletes. Szóval, ha szabad akkor kérek!

- Hát persze, hogy szabad – mosolygott, majd eltűnt én pedig egyedül ültem a szobájában. Azt hiszem, hogy most Daehyun féltékeny lenne… de csak akkor, ha tudná, hogy én itt vagyok. Mivel Zelo nem igazán mondja el azt, amit nem szabad ezért bízom abban, hogy most is lehet rá számítani. Körülbelül öt perc múlva Jiyeon visszatért egy pohár kólával és a rámennel. Lehúztam a torkomon finom szénsavas italt, majd a tésztás ételt kezdtem el magamba tömni.  Majd közben ismét bezárt minket, utána pedig ő is elkezdett enni. Újra eltelt körülbelül tíz perc, aztán végre talán rátérhettünk a tárgyra.

- Na, szóval? – kérdeztem. – Egyébként köszönöm szépen!

- Hát ugye tudod, hogy Zelo és Bom szeretik egymást nem? 

- Azt tudtam, hogy Zelo szereti Bomot, de arról fogalmam sem volt, hogy ezt Bom viszonozza – mondtam meglepetten. Tényleg meglepődtem… a mi kis baby Zelonk szépen felnő...  Amúgy egy kicsit fáj, hogy az én drága legjobb lány barátom nem osztotta meg velem ezt a csodálatos dolgot.

- Oh, hagyjuk már. Biztos volt oka, hogy miért nem mondta el. Amúgy, az egy dolog, hogy ez viszonozva van… De nem mernek lépni egymás felé, ezért szeretném, ha segítenél kitalálni, hogy hogyan is hozhatnánk őket össze, vagy esetleg csak olyan helyzetet létrehozni, amiben muszáj csak ketten együtt lenniük. 

- Nem tudom, hogy hogyan lehetne ezt megoldani… - sóhajtottam.

- Én sem, de talán ketten kitalálhatnánk valami menő ötletet. Ha megerőltetjük magunkat, akkor csak jön valami ihlet – mosolygott.

Ismét elpazaroltunk körülbelül öt percet arra, hogy gondolkozzunk ezen a dolgon. Jiyeon összevissza járkált a szobában hátha úgy jobban eszébe jut valami, bár ebben én nem vagyok annyira biztos.

- Ehhez mit szólsz? Ha például elmegyünk közösen kajálni, akkor egymás mellé ültetjük őket az asztalnál – vetettem fel a mostanra eléggé butuskának hangzó ötletem.

- Ezzel csak az a baj, hogy nem mindegy, hogy ülteted őket. Meg, ha nagyon akarnak, akkor így is úgyis elülnek egymás mellől... Szóval ez az ötlet nem tartozik a legjobbak közé – mosolygott – de azért gondolkozzunk még!

Most már nem igazán figyeltem az idő múlására, csak észrevettem, hogy folyamatosan múlik, és múlik. Nem tudom, hogy miért szalad ennyire… Annyit vettem észre, hogy Jiyeon egy kicsit mosolyog. 

- Na, eszedbe jutott valami? – érdeklődtem.

- Igen és szerintem annyira nem is rossz. Mondjuk már sokszor láttam sorozatokban, hogy így oldják meg. Szóval mi miért ne csinálhatnánk így? 

- Had halljam! – mondtam örömmel teli mosollyal.

- Mi lenne, ha te mondjuk, elcsalogatnád valahova Zelot? Természetesen én meg vinném Bomot. És azon a helyen, amit kiválasztunk, bezárjuk őket egymáshoz. Elintézzük, hogy véletlenül se legyen lehetőségük az elmenekülésre, és akkor remélhetőleg előidézzük azt, hogy valamelyik a kettő közül megteszi az első lépést! – mondta el nekem ezt az egész szokásos módszert.

- De ezek a sorozatokban be szoktak válni? – kérdeztem. – Mert ha nem akkor nem hiszem, hogy használnunk kellene.

- Igen ott körülbelül nyolcvan százalékban bejön általában. 

- Akkor nekünk is bejöhet. Akkor úgy gondolom, hogy visszavonom azt, ami előbb elhagyta a számat. Alkalmazzuk! Szerintem ez egy kitűnő ötlet az enyém mellett legalábbis.

- Egyébként meg, ha tudod, akkor a többieket is rá tudnád venni, hogy segítsenek? Talán így jobban sikerülne a tervünk. Akkor nem jönnének rá, hogy mi ilyen aranyosan kitaláltunk ilyet a háttérben.

- De ha szeretnéd, akkor természetesen megteszem! Amint hazaérek meg is beszélem velük, kivéve akkor ha Zelo otthon tartózkodik. Bár eléggé kicsi annak az esélye ennek az ellentétének. 

- Küld el koktélparadicsomot venni, vagy nem tudom. Az a lényeg, hogy mindenképpen tudjon róla az a csodás másik négy ember is – adott nekem egy tök jó ötletet. – Például ha adsz neki pénzt, akkor biztos vesz magának belőle. Igen utánatok olvastam a neten. Ha már ti nem mondotok magatokról semmit, akkor ott az internet, ami tökéletesen leír rólatok mindent.

- Csak azt, amit elárultunk… Azért annyira sok mindent nem tudhatsz rólunk – mosolyogtam. 

- De amit lehet, azt tudok! 

- Hagyjuk szerintem ezt a témát. 

- Szerintem is… - mosolygott. Miért mosolyog ez a lány ilyen nagyon sokat? A szerelem teszi vele? Vagy mi történik itt? Kérdem én... Tényleg nem értem. Mondjuk, én magam is imádom ezt a tevékenységet űzni. – Egyébként mikor valósítjuk meg ezt a tervet?

- Holnap! A holnap tökéletes lesz erre! Úgyis megyünk, csapatunk egy kis esküvőt így nyolcan – mosolyogtam. Ahogy vártam nagyon meglepődött... 

- Ti miért jöttök? – lett szokatlanul vékony a hangja.

- Azért, mert Daehyun meghívott minket.

- Egyszer biztosan megölöm… - mondta mérgesen.

Ezután beszélgettünk még egy kicsit majd hazamentem. Ahol beavattam a fiúkat, persze a terv, amit javasolt Jiyeon tökéletesen bevált. A többi tagnak is tetszett az ötlet, mondjuk Daehyunnak az nem igazán jött be, hogy Jiyeon velem és nem vele tervelte ki ezt az egészet... De tuti, nem beszélgetés lett volna abból, hanem az, hogy Daehyun szépen rányomul a barátnőjére. Mondjuk melyik fiú az, aki nem ezt teszi, ha kettesben vannak? Most amúgy annyira nem érdekelt, hogy ezzel valami baja lenne a csapattársamnak. Most ennek a két idióta embernek – akiket imádok, sőt szerintem imádunk – össze kell jönniük!

Ezután már egy kicsit magamra is gondoltam, hogyha holnap aktív akarok lenni, akkor nekem bizony ki kell magamat pihennem, szóval gyorsan lezuhanyoztam, majd bevágtam magam az ágyamba. És szerintem a többi tag is így tett. Főleg Daehyun mivel neki korán reggel el kell ugrania Jiyeonért. 

Adrienn & Minirigó (egy kis ihlet erejéig) xX