Chapter Twenty-Three

*2 héttel később, az esküvő előtti napon*

*Jiyeon POV*

Holnap korán reggel indulunk az esküvőre, ezért ma hamar le kellene feküdnöm, hogy ne legyen annyira halálosan fáradt, de először egy tervvel kellene előállnom. Elvégre még csak délután négy óra van... Azért ennyire korán mégsem szeretnék az ágyamban kikötni.

Gondolkoztam, és csak gondolkoztam, de semmi nem jutott eszembe, ami használható lenne. Ültem az ágyamon, és valami tényleg jót akartam kitalálni, de... de még ma! Zelonak és Bomnak minél hamarabb össze kell jönniük! Ahhh... Túl nehéz, ez az egész. Szeretném, ha boldogak lennének, de mindkettő túl félénk ahhoz, hogy lépjen előre pár lépést. Ezért, az egyetlen megoldás az, hogyha mi itt szépen a háttérben elkezdünk szervezkedni. Szóval szükségem van Yongguk segítségére. Tudom, hogy ő az ilyenekben mindig benne van. Meg ugye ő a leader, ezért a többieket is rá tudja venni... elvileg. Igaz, hogy Zelo azt kérte, hogy ne mondjam el senkinek... de ha nem teszem, nem esik csak magától minden a karjaiba.

Elkezdtem a telefonom után kutakodni, de fogalmam sem volt úgy isten igazából, hogy hová rakhattam. Gyorsan átszaladtam Dongwoo szobájába, majd most én ugrottam rá, és logikusan nem ő rám. Géniusz vagyok, tudom.

- Ahhh - reagált ennyit.

- Kérhetnék tőled valamit? - kérdeztem miközben még mindig rajta feküdtem.

- Mit? Most ne várj tőlem csodadolgokat, mert felkeltettél a szokásos délutáni pihenőmből!

- Nem is pihentél eddig délután... - forgattam a szememet.

- MÁTOL szokásos! - mondta, majd én elnevettem magam. - Nos, mi lenne a kérésed?

- Csörgesd már meg a telefonom... Fogalmam sincs, hogy hol van.

- Most komolyan ezért zargattál fel? Megtehetted volna úgy is, hogy nem szólsz. Áh... - lökött le magáról. Én pedig ennek hatására sikeresen a földön landoltam. Gyorsan felálltam, majd addigra ő felült az ágyon, én pedig ezt kihasználva, fogtam és ráütöttem a hátára. – Áú! - biggyesztette le az ajkát, majd én csak mosolyogtam egyet.

- Azért, mert akár hiszed akár nem... Utálok mások cuccaihoz nyúlkálni, ezért ha nem muszáj, nem teszem. Érted? Na, most légy oly szíves tedd meg nekem ezt a szívességet!

- Jól van, jól van - kelt ki az ágyból, majd a telefonjához sétált, és elkezdte nyomkodni, majd meghallottam a csodálatos csengőhangom, és elindultam a hang irányába, ami a nappali felé vezetett. Körülnéztem, de nem láttam sehol... pluszba az sem igazán segített a helyzetemen, hogy nem is csörgött már...

- Dongwoo! Lehetne, hogy intézkedj megint? - kiáltottam oda neki, mire ismét megszólalt a telefonom hangja - Köszönöm!

Egy kicsit megküzdöttünk vele mire előkerült, de végül is a kanapén volt a párnák mögött... Miután végre a kezemben tudhattam a kis készüléket, gyorsan bementem a szobámba, és végre eljuthattam addig, hogy beszélhessek Yonggukkal.

- Halló? - szólt bele meglepődötten a telefonba.

- Miért lepődsz meg ennyire? - kérdeztem.

- Azért, mert nem igazán szoktál keresni engem telefonon - nevetett. - Egyébként mit szeretnél?

- Hát szeretném valamiben a segítségedet kérni, de persze csak akkor, ha benne vagy.

- Miben is pontosan?

- Hát ezt így telefonon nem tudjuk megbeszélni szerintem.

- Vettem a célzást... - mondta majd sóhajtott egyet. - Mikorra menjek?

- Hát elindulhatnál minél hamarabb. Tudod, ma hamar megyek aludni - mondtam.

- Rendben, akkor megyek. Nem sokára találkozunk.

- Egyébként arról, hogy jössz, semmiképpen ne beszélj Zelonak! Értetted? – szólítottam fel erre a dologra. Nem igazán lenne sikeres a tervünk, ha Zelo tudna róla, vagy akár Bom is. – Ja és Bomnak se mond. Valahogy érzem, hogy ő akkor ide akarna jönni, amire most nincsen igényünk. Ezt ketten kell megbeszélnünk!

- Már kíváncsivá tettél, hogy miről is óhajtasz társalogni. Biztos veszem, hogy van valami őrült terved, amiben csak rám számíthatsz. Ugye?

- Hát valami ilyesmi… Na, most légy szíves minél hamarabb érj ide, mert eléggé sietős dologról lenne szó!

- Oh, szóval ennyire? Rendben próbálok sietni. De csak akkor fog sikerülni, ha nem állítanak meg.. Tehát annyira ne várj hamarra, szerintem. Amilyen mázlim van, tuti betalál valamelyik kis aranyos csapattársam.

- Próbálj kisettenkedni. Mármint tisztában vagy azzal, hogy, hogy értem igaz?

- Szerinted, hogyan szoktam meglógni?! Talán azt hiszed, hogy ugrándozok közben? Vagy esetleg táncolok? Sőt rappelek? Nem! Olyan szoktam lenni, mint egy balerina. Szépen lassan hangtalanul szoktam kirebbenni.

- Le ne harapd már a fejemet… - sóhajtottam. – Mindegy, csak gyere már! – mondtam mérgesen.

- Rendben – mondta, majd lerakta a telefont.

Miközben vártam Yonggukra szépen besétáltam a konyhába, majd egy ideig álltam a hűtő előtt, és csak bámultam a benne rejlő kajákat. Igazából semmi olyat nem találtam, amit most így megennék. Bár sajtot azt leltem, ami pedig már fél sikernek számított.

Fogtam és előkészítettem a kenyérpirítót, majd két kenyeret is. Szépen beraktam, és vártam a csodára. Szokás szerint, hiába számítottam a hangjára, ismét összerezzentem, amikor kidobta a pirítóst, amit aztán megkentem sajttal. Mindig ez az ördögi kör történik. Ezután elővettem egy bögrét, majd csináltam magamnak kakaót. Igazából várnom kellene, addig ameddig ideér Yongguk, és megkínálhatnám őt is.

 Szóval fogtam és bevittem a szobámba. Biztonság kedvéért ilyen dolgokhoz kell folyamodnom. Nehogy már Dongwoo megegye időközben... Mondjuk, miért adnék neki enni, ha úgy leszedte a fejemet telefonban? Jó, ennyire nem vagyok szemét. Ezért még is csak meghagyom neki az egyiket. Bár kakaót már nem biztos, hogy készítek neki. Ha ez elő segíti azt, hogy segítsen a tervemben, arra is rá kell vennem magamat. Elvégre ő egy fontos tényező ebben a dologban. Közel áll Zelohoz.

Ezután kopogást hallottam az ajtómon, majd szépen odamentem és kinyitottam. Természetesen, mint általában most is Dongwoo volt az.

- Mi van? Most hirtelen megtanultad, hogy nem szabad csak úgy benyitni? Amúgy mi történt, hogy ilyen hirtelen látogatást tettél hozzám?

- Hát… Mivel felkeltettél unatkozom. Tehát most nézzünk együtt egy spongyabob részt! – mondta, majd levágta magát az ágyamra, és elkezdte kikeresni a csatornát, amin megy. 

- Mi lesz akkor, hogy ha nem most megy? – kérdeztem miközben vakargattam az arcomat.

- De most fog menni. Mindennap nézem ilyenkor – mondta. 

- Amúgy mikor mész vissza Amerikába tanulni? Tudod, te elvileg ott laksz! Már itt vagy tök régóta – tettem fel a kérdést. Már egy ideje meg akartam tőle kérdezni, de soha sem jött el az-az idő, amikor ez megfelelő lett volna.

- Hát most egy ideig nem – nevetett – egy ideig levelezőn végzem, utána pedig jön a nyári szünet, ami az egyetemistáknak is kijár.

- Ah, értem - mondtam, majd szépen leültem én is mellé, majd megnéztünk a részt, majd utána kiment, de visszahajolt.

- Amúgy noona, és az apukád holnap mennek az esküvőre?

- Nem… Csak engem hívtak meg. Velem pedig jön Bom és Daehyun.

- De ugye azt tudod, hogy ez ott alvós esküvő lesz? – mosolygott.

- Tudom… - húztam oldalra a számat.

*Yongguk POV*

Miután Jiyeon felhívott engem fogtam és elkezdtem a szekrényemben turkálni, azzal a céllal, hogy valami ruhát vehessek fel. Találtam valami jó ruhát, amit azon nyomban fel is húztam magamra, majd próbáltam kimenni valahogy úgy, hogy senki ne vegye észre, ahogy elmegyek. De természetesen ez a tervem általában működő képes, most azonban nem igazán volt az.

Éppen vettem fel a cipőmet, és utána pedig már szépen nyúltam volna a kilincs felé, amikor valaki hirtelen megfogta a vállamat. Hátrafordultam, és Zelo vigyorgó képével találtam szemben magamat.

- Hová mész már megint, hyung? - kérdezte.

- Hát... - kezdtem volna bele, de nem igazán akartam elmondani... Mármint nem értem, hogy ezt miért kellene titkolnom, de ha elmondanám, tuti jönni akarna. Lehet, azt hinné, hogy Bom is ott lesz, de én erre nem számitok annyira, mert akkor miközben Jiyeonnal beszéltem, elvette volna tőle a telefont, és tuti köszönt volna nekem.

- Nos?

- Nem mindegy, hogy hová megyek? Miért kell engem mindig számon kérni?

- Azért, mert szeretném tudni, hogy hova mászkálsz

- Mire fel szeretnéd tudni? Hm? – kulcsoltam össze a kezeimet.

- Hát… mert a hyung-om vagy? Talán meg azért is mert, te vagy a leader! A leader pedig nem hagyhatja csak el így a dormot mindig! Igen ez a kettő eléggé nyomós ok. Nem de? – kezdett el nekem magyarázgatni.

- Te pedig a maknae vagy, szóval nem értem, hogy miért kérsz te engem számon… De egyébként megyek Jiyeonhoz. Örülsz, hogy ezt a csodálatos dolgot tudhatod? Na, engedj már menni, mert el fogok késni!

- Mehetek én is? – csillant fel a szeme. Na, mit mondtam? Valahogy éreztem, hogy jönni akar majd… Milyen géniusz vagyok te jó isten! Na, nem viccet félretéve emlékszem Jiyeon szavaira. – Kérlek! Kérlek!

- Nem, nem jöhetsz. Miért akarsz te egyáltalán Jiyeonhoz menni? Nem hinném, hogy nektek, kettőtöknek olyan jó kapcsolatotok lenne.

- Hát pedig a vele való kapcsolatom is javulni kezdett az utóbbi időben.  Szóval had menjek már. Úgy unatkozom.

- A válaszom még mindig nem! Ja és természetesen most nem jöhetsz úgy utánam, mint a múltkor! Ne szólj senkinek, hogy hozzá megyek! Főleg ne Daehyunnak oké? – kérdeztem mire ő bólintott egyet - Na, elmentem – intettem egyet, majd kimentem az ajtón.

Az arcomra húztam a maszkomat, majd a napszemüvegemet sem hanyagolhattam el. Szépen kitűztem célul Jiyeonék csodálatos lakását. Egy kicsit siettem szóval néhol-néhol futnom is kellett. Bár ezután egy olyan döntést hoztam, amit eddig bizonyára az óta nem tettem meg amióta idol lettem… Muszáj leszek buszra szállni. Mondjuk csak azért, mert Jiyeon meg fog ölni, ha ennyit kések. Körülbelül két percet álltam a buszmegállóban, majd szépen felszálltam.

Ezzel azt hiszem életem legrosszabb döntését hoztam meg. Már nem igazán emlékeztem arra, hogy a buszozás ilyen rossz lett volna… Sok-sok ember összetömörül egy helyen, akiknek olykor-olykor testszaguk is van. Jobban szeretem a kisbuszunkat. Ott valahogy nincsenek ilyen problémáim. Mondjuk a testszaggal rendelkező emberek még önmagukban nem is voltak olyan rosszak… de az már az volt, hogy volt, aki teljesen nekem nyomódott.  Ha tudnák ezek a nénik, hogy kik vagyok, akkor tisztára megtisztelve éreznék magukat. Most nincsenek itt a biztonsági őrök, akik megvédjenek engem.

Amikor végre leszállhattam erről a fémtákolmányról nagyon örültem. Már csak két percre lehettem a célomtól. Ismét futásra kényszerültem, majd amikor már az épületben voltam, ismét lelassítottam. Mivel akkor jött ki egy ember az épületből nem kellett felcsengetnem, hogy nyissa ki. Zsír! Tök jól jártam. Most szerencsés napom van, úgy látszik. Ezután oda slattyogtam a lifthez, majd megnyomtam a gombot. Láttam, hogy éppen most jön lefelé a hetedikről. Remek, most már biztos vagyok abban, hogy Jiyeon le fog cseszni. Ugyanis mondtam neki, hogy sietek meg minden, de időközben már eltelt háromnegyedóra. Hál istennek a lift már leért, én pedig gyorsan megnyomtam a hatodik emelet gombját, és most remélem, nem száll be senki időközben, és suhanhatok fölfelé.

Már a hosszúfolyosón jártam, és lassacskán Jiyeonék lakásának ajtóját is elértem. Mikor már ténylegesen ott voltam sóhajtottam egyet majd megnyomtam a csengőt. Amikor kinyílt az ajtó már felkészültem a lecseszésemre. 

- Na, végre – mosolygott. – Gyere be. – Ez egyértelműen nem az volt, amire számítottam. Szépen követtem majd beértünk a szobájába, ő pedig bezárta az ajtóját kulcsra.

- Erre miért volt szükség? – kérdeztem értetlenül.

- Esetleg szeretnéd, ha Dongwoo folyton bejárkálna? Vagy esetleg azt, hogy félreértse a helyzetet, és összeboronáljon minket egy párnak? Én nem ezért, ez az intézkedés most igen is szükséges!

- Így már értem… Egyébként tudod, hogy mit kellett miattad használnom?! – kérdeztem egy kicsit felháborodva.

- Mit? – kérdezte érdeklődve.

- Tömegközlekedést – biggyesztettem le az ajkamat, majd ő csak elnevette magát.

- Miért fogod rám? Én egyáltalán nem kértem, hogy ülj fel akármire is, amire nem akarsz… Én csak azt mondtam, hogy érj ide hamar. Másra nem kényszerítettelek, ha jól emlékszem.

- Jó tudom... De tudod időközben sokat futottam, hogy egy kicsit kiszáradt a torkom. Ráadásul mivel alig ettem ma, ezért most nagyon, de nagyon éhes vagyok. Ha csinálsz nekem kaját, akkor rendelkezésedre állok a tervedet illetően. 

- Szereted a sajtós pirítóst? – kérdezte. 

- Szeretni szeretem, de nem hiszem, hogy most ilyet akarnék enni. Valami laktatóbbal nem tudsz előállni? – kérdeztem reménykedve, mire ő elkezdte vakargatni a tarkóját.

- Mivel nem igazán tudok főzni, ezért nem tudok neked valami nagyon finomat előállítani… De azért annyi tudásom van, hogy instant ráment tudjak főzni. Azt kérsz? 

- Ah! Tökéletes. Szóval, ha szabad akkor kérek!

- Hát persze, hogy szabad – mosolygott, majd eltűnt én pedig egyedül ültem a szobájában. Azt hiszem, hogy most Daehyun féltékeny lenne… de csak akkor, ha tudná, hogy én itt vagyok. Mivel Zelo nem igazán mondja el azt, amit nem szabad ezért bízom abban, hogy most is lehet rá számítani. Körülbelül öt perc múlva Jiyeon visszatért egy pohár kólával és a rámennel. Lehúztam a torkomon finom szénsavas italt, majd a tésztás ételt kezdtem el magamba tömni.  Majd közben ismét bezárt minket, utána pedig ő is elkezdett enni. Újra eltelt körülbelül tíz perc, aztán végre talán rátérhettünk a tárgyra.

- Na, szóval? – kérdeztem. – Egyébként köszönöm szépen!

- Hát ugye tudod, hogy Zelo és Bom szeretik egymást nem? 

- Azt tudtam, hogy Zelo szereti Bomot, de arról fogalmam sem volt, hogy ezt Bom viszonozza – mondtam meglepetten. Tényleg meglepődtem… a mi kis baby Zelonk szépen felnő...  Amúgy egy kicsit fáj, hogy az én drága legjobb lány barátom nem osztotta meg velem ezt a csodálatos dolgot.

- Oh, hagyjuk már. Biztos volt oka, hogy miért nem mondta el. Amúgy, az egy dolog, hogy ez viszonozva van… De nem mernek lépni egymás felé, ezért szeretném, ha segítenél kitalálni, hogy hogyan is hozhatnánk őket össze, vagy esetleg csak olyan helyzetet létrehozni, amiben muszáj csak ketten együtt lenniük. 

- Nem tudom, hogy hogyan lehetne ezt megoldani… - sóhajtottam.

- Én sem, de talán ketten kitalálhatnánk valami menő ötletet. Ha megerőltetjük magunkat, akkor csak jön valami ihlet – mosolygott.

Ismét elpazaroltunk körülbelül öt percet arra, hogy gondolkozzunk ezen a dolgon. Jiyeon összevissza járkált a szobában hátha úgy jobban eszébe jut valami, bár ebben én nem vagyok annyira biztos.

- Ehhez mit szólsz? Ha például elmegyünk közösen kajálni, akkor egymás mellé ültetjük őket az asztalnál – vetettem fel a mostanra eléggé butuskának hangzó ötletem.

- Ezzel csak az a baj, hogy nem mindegy, hogy ülteted őket. Meg, ha nagyon akarnak, akkor így is úgyis elülnek egymás mellől... Szóval ez az ötlet nem tartozik a legjobbak közé – mosolygott – de azért gondolkozzunk még!

Most már nem igazán figyeltem az idő múlására, csak észrevettem, hogy folyamatosan múlik, és múlik. Nem tudom, hogy miért szalad ennyire… Annyit vettem észre, hogy Jiyeon egy kicsit mosolyog. 

- Na, eszedbe jutott valami? – érdeklődtem.

- Igen és szerintem annyira nem is rossz. Mondjuk már sokszor láttam sorozatokban, hogy így oldják meg. Szóval mi miért ne csinálhatnánk így? 

- Had halljam! – mondtam örömmel teli mosollyal.

- Mi lenne, ha te mondjuk, elcsalogatnád valahova Zelot? Természetesen én meg vinném Bomot. És azon a helyen, amit kiválasztunk, bezárjuk őket egymáshoz. Elintézzük, hogy véletlenül se legyen lehetőségük az elmenekülésre, és akkor remélhetőleg előidézzük azt, hogy valamelyik a kettő közül megteszi az első lépést! – mondta el nekem ezt az egész szokásos módszert.

- De ezek a sorozatokban be szoktak válni? – kérdeztem. – Mert ha nem akkor nem hiszem, hogy használnunk kellene.

- Igen ott körülbelül nyolcvan százalékban bejön általában. 

- Akkor nekünk is bejöhet. Akkor úgy gondolom, hogy visszavonom azt, ami előbb elhagyta a számat. Alkalmazzuk! Szerintem ez egy kitűnő ötlet az enyém mellett legalábbis.

- Egyébként meg, ha tudod, akkor a többieket is rá tudnád venni, hogy segítsenek? Talán így jobban sikerülne a tervünk. Akkor nem jönnének rá, hogy mi ilyen aranyosan kitaláltunk ilyet a háttérben.

- De ha szeretnéd, akkor természetesen megteszem! Amint hazaérek meg is beszélem velük, kivéve akkor ha Zelo otthon tartózkodik. Bár eléggé kicsi annak az esélye ennek az ellentétének. 

- Küld el koktélparadicsomot venni, vagy nem tudom. Az a lényeg, hogy mindenképpen tudjon róla az a csodás másik négy ember is – adott nekem egy tök jó ötletet. – Például ha adsz neki pénzt, akkor biztos vesz magának belőle. Igen utánatok olvastam a neten. Ha már ti nem mondotok magatokról semmit, akkor ott az internet, ami tökéletesen leír rólatok mindent.

- Csak azt, amit elárultunk… Azért annyira sok mindent nem tudhatsz rólunk – mosolyogtam. 

- De amit lehet, azt tudok! 

- Hagyjuk szerintem ezt a témát. 

- Szerintem is… - mosolygott. Miért mosolyog ez a lány ilyen nagyon sokat? A szerelem teszi vele? Vagy mi történik itt? Kérdem én... Tényleg nem értem. Mondjuk, én magam is imádom ezt a tevékenységet űzni. – Egyébként mikor valósítjuk meg ezt a tervet?

- Holnap! A holnap tökéletes lesz erre! Úgyis megyünk, csapatunk egy kis esküvőt így nyolcan – mosolyogtam. Ahogy vártam nagyon meglepődött... 

- Ti miért jöttök? – lett szokatlanul vékony a hangja.

- Azért, mert Daehyun meghívott minket.

- Egyszer biztosan megölöm… - mondta mérgesen.

Ezután beszélgettünk még egy kicsit majd hazamentem. Ahol beavattam a fiúkat, persze a terv, amit javasolt Jiyeon tökéletesen bevált. A többi tagnak is tetszett az ötlet, mondjuk Daehyunnak az nem igazán jött be, hogy Jiyeon velem és nem vele tervelte ki ezt az egészet... De tuti, nem beszélgetés lett volna abból, hanem az, hogy Daehyun szépen rányomul a barátnőjére. Mondjuk melyik fiú az, aki nem ezt teszi, ha kettesben vannak? Most amúgy annyira nem érdekelt, hogy ezzel valami baja lenne a csapattársamnak. Most ennek a két idióta embernek – akiket imádok, sőt szerintem imádunk – össze kell jönniük!

Ezután már egy kicsit magamra is gondoltam, hogyha holnap aktív akarok lenni, akkor nekem bizony ki kell magamat pihennem, szóval gyorsan lezuhanyoztam, majd bevágtam magam az ágyamba. És szerintem a többi tag is így tett. Főleg Daehyun mivel neki korán reggel el kell ugrania Jiyeonért. 

Adrienn & Minirigó (egy kis ihlet erejéig) xX