Kómás fejjel keltem ki az ágyból majd a
konyha felé vettem az irányt. Mikor beértem a konyhába a szememmel kerestem az
embereket, de sehol nem találtam senkit.
A hűtőhöz léptem majd elkezdtem benne
keresni a tejet, de sehol nem találtam. Bezártam a masinát majd a pult felé
vezettem tekintetem. Nagy meglepetésemre ott volt a tej. Melyik idióta volt aki
már megint kint hagyta a tejet? Istenem... Most mehetek venni egy
másikat. Csodás...
Visszamentem a szobámba majd gyorsan
magamra kaptam valami normális göncöt. Felvettem a cipőm és a maszkom majd
rohantam is a boltba. Levettem a legközelebbi tejet, a kasszához álltam és vártam
a soromra.
Két néni volt előttem, mondanom sem kell
igen lassúak voltak. Mikor végre a kasszához értem kifizettem a tejet és már
mentem is haza.
Otthon elővettem a gabonapelyhet és egy tálat,
amit aztán szépen megtöltöttem tejjel majd adagonként tettem bele a pelyhet.
- Oh, azt hittem megint kint hagytam a
tejet - jött be Jongup a konyhába majd leült mellém.
- Oh, de-de, kint hagytad - lobogtattam
meg előtte az említett dobozt.
- Hupsz - tette szájához mutatóujját. -
Legközelebb tényleg nem fordul elő - mondta majd a tejem után nyúlt.
- Nem-nem - csóváltam a fejem - Szerezz
magadnak. Ez az enyém! - nyújtottam ki rá a nyelvem majd magamhoz szorítottam
az én egyáltalán nem romlott tejemet.
- Gonosz vagy - biggyesztette le ajkát.
- Nem érdekel! Tanuld meg, hogy nem
hagyjuk kint a tejet. Most miattad kellett mennem a boltba. Nem kapod meg kész
- mondtam majd a tejjel karöltve a szobámba mentem.
Mivel ötletem sem volt, hogy mivel üssem
el az időt úgy gondoltam elleszek az internettel. Beléptem a google-ba és magam
után kerestem. Igen szoktam magamról képeket nézegetni, viszont ez most nem
volt elég mulatságos ezért rákerestem Jiyeonra és magamra.
Az elején nagyon szórakoztató volt az én
csodálatos alakom és a gyönyörű Jiyeont bámulni a közös képeinken - amit nem is
mi csináltunk, sőt még csak nem is tudtunk róla, hogy lettek közös képeink, no
mindegy -, de nem sokkal később valami olyan szúrta ki a szemem amit nagyon,
nagyon, nagyon, nagyon fájdalmas volt látni. Zelo és Jiyeon fogták egymás kezét
és romantikusan szaladtak. Hirtelen idegességemben felpattantam az ágyról majd
Zelo szobájába vettem az irányt viszont megcsapott egy hang. Az én édes - most
éppen más kezét fogdosós - Jiyeonom hangja volt az. Mit keres itt? Biztos
Zelohoz jött...
- Zelohoz jöttél? Ő a szobájában van.
Tessék szabad az út - néztem rá szúrós szemekkel.
- Miért jöttem volna Zelohoz? - nézett
értetlen fejjel. Aha, biztosan azt hiszi, hogy én teljesen hülye vagyok és nem
tudok a kis fogdosós incidensükről.
- Mert ő az új barátod? És tudod, az
emberek a barátjukkal akarják tölteni az időt! - rivalltam rá idegesen.
- Zelo? Az ÉN új BARÁTOM? Mikor? Hogy?
Hol? - értetlenkedett. Tuti csak össze akar zavarni...
- Tegnap, a háztömbötök közelében.
Kézfogás sok-sok ember előtt.
- Félreértetted.
- Mit lehet azon félreérteni, hogy te és
egy másik fiú, aki ráadásul fiatalabb is mint te - mi van pedo noona lettél? -
kézen fogva romantikusan futkározik?
- Na jó - jött közelebb - Ezt a romantikus
futkározást nem értem... hogy tud valaki romantikusan futni? - kérdezte fura
mozdulatok közepette. Aranyos volt. De most haragszok! Nem törhetek meg.
- Hát... Úgy, hogy... mindegy az a lényeg,
hogy tudnak. A drámákban is tudnak akkor itt is... A lényeg: magyarázatot
követelek - mutogattam föld felé.
- Tudod... Az úgy volt, hogy Zelo kért
tőlem egy szívességet. Amit nem az emberek között akartunk megbeszélni ezért
elkezdtünk menni a házunk felé, amikor az a gyökér fogta és levette magáról az
álruháját és észrevették az emberek. Ezért, hogy ne érjenek utol fogtam és
magam után rántottam majd befutottunk a liftbe.
- Milyen tanácsot? - vontam fel a
szemöldököm.
- Hát... ez... titok.
- Mi? Mi egy pár vagyunk! Nekünk nincsenek
titkaink egymás előtt, mi már egynek számítunk. Te én vagytok én pedig te.
- Majd Zelo elmondja mindenkinek ha készen
áll rá.
- Mit csináltatok ti ketten? Amire készen
kell állni? Mi van?!
- Ültünk a szobámban.
- Oké akkor most, hogy tiszta legyél az én
szobámban fogunk ülni. Méghozzá Zelo nélkül! Amúgy is miért a folyosón vitatjuk
meg eme problémát? - kérdeztem majd behúztam a szobámba ahol szerencsére nem
tartózkodott Yongguk. Hova lett? Mindegy most nem ez a fontos. - Na,
hallgatlak. Mindent tudni akarok, ismétlem mindent. Még azt is, hogy Zelo ment-e
wc-re.
- Mindent nem tudhatsz és nem ment a
mosdóba. Körülbelül húsz percet töltöttünk együtt aztán haza ment.
- Nem bízol bennem - biggyesztettem le
ajkaim. - Ez fáj. Itt mélyen belül fáj - mondtam majd a kezét a szívemre tettem.
- Te reggel mindig ilyen vagy?
- Mármint milyen? - kérdeztem. - Hé! Ne
tereld a témát!
- Te tényleg elmehetnél színésznek. Nem
akarod megpróbálni?
- Jiyeon! - szóltam rá kicsit hangosabban.
- Miért nem mondod el? Tudni akarom. Azt is akarom, hogy bízz bennem. Miért nem
teszed?
- Bízok benned, de Zelo azt kérte, hogy ne
mondjam el senkinek.
- De hát én nem senki vagyok! Én vagyok a
te... szerelmed? - mondtam ki kissé félénken. - Igen azt hiszem, az vagyok...
- Ne csak hidd. Az is vagy.
- Na, akkor meg jóval több vagyok egy
senkinél - húztam ki magam.
- Hát... nem húzom tovább az agyad -
mondta. Végre! - Zelo szereti Bomot - hadarta olyan gyorsan, hogy alig értettem.
- Oké, szerintem én ezt durván
félreértettem - vakartam a fejem.
- Hát igen... hát igen... Amúgy - kezdte.
- Most tényleg? Ő Bomba? Komolyan? Ez most
komoly?! - lett vékony a hangom.
- Igen, de hagyjad már, hogy elmondjam,
amit akarok - mondta, Jó ez most sokkolt. Furcsa és váratlan... Miért? Mikor?
Egyáltalán, hogy történhetett? Emlékszem még anno nekem kellett elmennem
hozzájuk, mert ő nem akart találkozni azzal az idegesítő nőszeméllyel, aki
belelökte a szökőkútba. Most meg szerelmes belé? Nekem ez magas. - Meghívtak
egy esküvőre és azt mondták vihetem a barátomat. Szeretnél jönni?
- Persze. Elkísérlek, legalább több időt
leszünk együtt - mosolyogtam.
- Hamar megbékéltél - nézett rám
összeszűkült szemekkel.
- Minden tisztázódott. Minden egyes
megválaszolatlan kérdés veled kapcsolatban. Miért haragudhatnék az én kicsi
mágnesemre? - öleltem át.
- Legközelebb mielőtt veszekedsz, inkább
gondolkodj.
- Én nem veszekedtem. Csak... beszéltem és
reggel van ilyenkor zizi vagyok.
- Erre már mindenki rájött, aki a
közeledben van.
- Tudom.
- Pont ezt szeretem benned. Meg úgy
mindent - húzott közelebb magához majd egy apró puszit nyomott a számra.
*Jiyeon POV*
Miután Daehyunnal egy kicsit összekaptunk
gondoltam elhívom Bomot egy frissítő masszázsra. Úgy éreztem ez megnyugtat, meg
neki is jobb lesz, gondolom. Szóval miután elmentem a fiúk dormjából rögtön
Bomék lakóparkjához vettem az irányt. Gondoltam felhívom előtte, ezért meg is
tettem. Kikerestem a számát a telefonkönyvemből, majd tárcsáztam. Körülbelül
kettőt csengett, mire felvette.
- Oh, végre felvetted! - mondtam.
- Igen, fel - mondta lehangoltan.
- Mivel egy kicsit veszekedtem Daehyunnal,
te meg még sokk hatása alatt vagy, ezért úgy gondoltam, hogy elmehetnénk egy
fürdőbe. Mond, hogy velem jössz! - Reménykedtem, hogy nem hagy cserben.
- Nem is tudom... Ki tudja mi baj lesz...
Talán megint futnom kell habár a fürdőben csak élvezni kell a kényeztetést. De
mi van, ha ott is ránk találnak?
- Oda általában inkább középkorú illetve
öreg emberek járnak, akik nem hiszem, hogy tudják, hogy létezel, vagy létezem -
mondtam. Vagyis én így tudom, lehet, hogy rosszak az információim... Ezt jobb,
hogy nem mondtam ki szerintem, mert még a végén szegény barátnőm a kórházban
kötött volna ki.
- Hát... lehet... tényleg jobban tenném,
ha az életem rövid hátra lévő részét veled tölteném és nem egyedül a szobámban
a pandával, amit még Zelotól kaptam, amit még mindig nem neveztem el - kezdte
el a sírást.
- Akkor készülj, mert éppen feléd tartok!
Tudom, hogy nem lennél képes magadtól kilépni a házatokból. Körülbelül 10 perc
és ott leszek! - mondtam vígan.
- Hogy mi?! Nem Jiyeon ne is álmodj róla,
hogy én ilyen állapotban bárhol is mutatkozok! Még le kell fürdenem és kicsit
rendbe szednem magam. Még az hiányzik, hogy holnap azt olvassam, hogy a B.A.P
milyen egy igénytelen lányt kedvel!
- Azt nem mondtam, hogy akkor rögtön el is
kell indulnunk... Én csak azt mondtam, hogy kezdd el! Majd várok, addig ameddig
készen leszel. Lefoglalom magam valamivel. Meg amíg én odasétálok, bemész a
fürdőbe és inkább lezuhanyozol. Indulás! - szóltam rá.
- Oké, csak... csak összeszedem magam.
- Tedd azt. Nos, most lerakom és sietek -
mondtam, majd letettem és a fülesemet előbányásztam a zsebemből. Bedugtam
a telefonomba majd szépen ugyan abban a tempóban mentem tovább. Elvégre most
úgy is elkészülődik, aztán pedig egy kicsit ellazulunk majd.
Körülnéztem és a már-már megszokott
tekintetek ismét rám szegeződtek. Hozzá lehet ehhez szokni csak kicsit fura,
hogy némelyik ember, hogy tud nézni.... Most már egy kicsit gyorsabban kezdtem
el menni, mint ahogy amúgy terveztem.
Már ott jártam Bomék lakóparkjánál,
majdnem amikor már inkább futottam, mert majd szomjan haltam. Mivel Bom nem
igazán szereti, ha elkezdek ott csengetni ezért már egy pár éve van a házukhoz
kulcsom. Gyorsan előkotortam azt is a zsebemből, utána pedig a kapujuk kódját
írtam be. Ő is tudja, a mi ajtónk kódját akkor nekem miért ne lehetne kulcsom?
Hah, amikor bementem a házukba, az apukája ott ült a tv előtt.
- Csókolom - szóltam oda neki, majd
bementem Bom szobájába. Ő pedig sehol sem volt. Tehát fogtam és ültem-ültem.
Hosszú ideig ültem, mire végre kijött a fürdőből.
- Oh, hamar ideértél - mondta, meglepve,
majd odajött és megölelt.
- Hamar? Itt ülök már körülbelül öt perce,
de nem baj - mosolyogtam, majd viszonoztam az ölelését.
- Bocsi, hogy megvárakoztattalak.
Miért nem szoltál be? - kérdezte miközben leült mellém az ágyra.
- Mert nem akartalak megzavarni eme
csodálatos tevékenységedben, ezért inkább vártam. Na, akkor siess és
indulhatunk is.
- Okés, csak még be kéne avatnom aput is
mert még nem jutottam el odáig, hogy elmondjam neki programom van. Habár biztos
örülni fog, hogy végre megmozdulok...
- Akkor gyorsan tedd meg, mert már nagyon
menni szeretnék - mondtam, majd szépen felálltam őt pedig felhúztam az
ülőhelyünkről, és kinyomtam az ajtón.
Pár perc múlva visszajött, majd felvett
magára valami ruhát és el is indultunk. Mivel ahhoz, hogy odatudjunk menni
buszra kell szállni ezért oda vettük az irányt.
- Egyébként keresett téged az elmúlt
napokban Zelo? - fordultam felé.
- Igen. Nem is egyszer Gukkieval
karöltve... De semmi kedvem nem volt velük beszélni és boldogságot színlelni -
mosolygott csalódottan.
- Hm. Pedig szerintem, ha a többieknek nem
is, de Yongguknak elmondhatnád azt, hogy beteg vagy. Nem most gondoltam, hanem
hamarosan. Jobb, ha rajtam kívül tudja más is a közeledben... - sóhajtottam.
- Jó, lehet, igazad van, de mégis, hogy
álljak elé azzal, hogy halálos beteg vagyok? Azt se tudom, hogy kezdhetnék neki
plusz erőm se lenne hozzá... Meg nem várhatom el, hogy miattam is aggódjon és
idegeskedjen. Van épp elég gondja, nem kellek közéjük én is...
- Szerintem nem igazán viselné jól, de
hidd el örülne neki valamennyire, hogy egy ekkora dolgot rábíztál. Gondolom,
más tagoknak még úgysem akarod elmondani, igaz?
- Egyik tagnak se akarom elmondani. Igazság
szerint utalok erről beszélni... De majd megfontolom, amit mondtál.
- Hidd el, ha te nem is mondod majd el
nekik... ha rosszul leszel, akkor, amikor én nem vagyok, ott veled akkor rá
fognak jönni! Nem olyan hülyék, hogy nem visznek el korházba... gondolom -
mondtam egy kicsit ingerültebben, mint amúgy kellett volna.
- Jó, nem érdekel, ha nem akarom elmondani,
akkor nem akarom... És nem vagyok már 5 éves tudok magamra vigyázni majd nem
teszek semmi olyat a közelükben...
- Hm. Nekem mindegy, hogy elmondod-e avagy
sem, csak egy javaslat volt. Nem az én dolgom, hogy mit csinálsz, és mit nem -
mondtam mérgesen, majd felszálltam a buszra, ami éppen elénk állt be.
Miért kell veszekednünk? Nem értem, hogy
miért jó ez az ingerültség mindig, mindenhol. Ő is felszállt a buszra, csak
valahogy ő a másik végébe.
Amikor odaértünk a fürdőhöz, bementünk és
átöltöztünk. Először kettéváltak utjaink, mert én elmentem a szaunába, ő pedig
a gyógyvizes medence felé vette az irányt. Körülbelül 20 perc múlva már a
masszázs asztalon feküdtünk mindketten, majd ott sem szóltunk egymáshoz.
Utána én mentem oda ahová, ő, de Bom
fogalmam sincs, hogy hová tűnt. Sajnálom Zelot, hogy pont őt szerette meg.
Mármint semmi ilyesmi, hogy nem akarom, hogy összejöjjenek... de ez a végén
nagyon fájdalmas lesz. Bomnak ha így folytatja, lehet hamarosan még jobban
romlik majd az állapota, amit nem szeretnék. Nem akarom őt elveszíteni....
Ekkor rájöttem, hogy nagyon hülye dolog
volt őt egyedül hagyni, ezért gyorsan elkezdtem keresni. Fogalmam sem volt,
hogy hova ment.. Ekkor megláttam, hogy a padlón fekszik....
- Bom! Bom! - rohantam oda hozzá, majd a
könnyeim kifolytak a szememből - Bom! - kezdtem el rázogatni, de nem reagált. -
Ne! Nem mehetsz el! Kérlek, maradj itt velem - öleltem magamhoz.
- Mi a bajod? - kérdezte, mire én nagyon
meglepődtem.
- Neked mi a bajod? - kérdeztem aggodva.
- Én... csak ledőltem aludni - mosolygott.
- Ne ijessz meg még egyszer ennyire... -
sóhajtottam, majd magamhoz szorítottam ismét. - Szeretlek Bom! Bocsánat az
előbbiért... - mondtam mire ő is visszaölelt. - Tudom, hogy ezzel elrontom a
pillanatot, de mondanom kell valamit.
- Komolyan? Tényleg? Ilyenkor?
- Hát hamarabb akartam mondani, de kiment
a fejemből... Szóval az lenne, hogy meghívást kaptam egy esküvőre... Vihetek
magammal embereket, és azon gondolkodtam, hogy jöhetnél velem te is. Tudod,
lesz ott rengeteg finom kaja meg ilyesmi. Meg persze ez egy tökéletes
lehetőség, hogy velem és Daehyunnal lehess - mosolyogtam.
- Ha kaja van, akkor egyértelmű, hogy nekem
ott a helyem. Egyébként hívhatom Gukkiet?... Ja meg Zelot is? - nézett rám
kiskutyaszemekkel.
- Ebből megint az lenne, hogy jön velünk
az egész banda. Annyi embert azért meg nem vihetek magammal. Kisbusszal kellene
mennünk egy esküvőre, ezt én nem akarom. Szóval inkább, most ebből hagyjuk ki
őket, szerintem - mondtam miközben vakargattam a tarkómat.
- De! De... Nekem szükségem van Yongguk
oppára. Ő az én mindenem. Persze csak utánad! - puszilt meg gyorsan - Aztán meg
Zelo. Őt meg tudod jól miért kell magammal vinnem - pirult el.
- Nincs de! Most az egyszer ki kell bírnod
nélküle, vagyis nélkülük. Egyébként nem értem, hogy miért van szükséged Zelora
amikor nem mersz felé lépéseket tenni... - forgattam a szemeimet. - Bár, lehet,
hogy Daehyun keresztbe tesz nekem, és elhívja a többieket. Ugyebár ez már
előfordult egyszer, most sem kizárhatatlan. De remélem, most nem fogja
megtenni... Egyébként, te továbbra sem hívhatod meg őket!
- Nem-nem - csóválta a fejét. - Nekem csak
Yonggukra van szükségem, Zelora nem. Ő csak azért kell, hogy több időt töltsünk
együtt. Meg most képzeld el: Lépkedek le a lépcsőn az én csodálatos ruhámba,
Zelo háttal ál, de pont a jó időpontba megfordul. Hajamba kap a szél Zelo
elvesz az én csodálatos látványomban. Letipegek, hozzá ő felém nyújtja a kezét,
magához húz majd így szól: Bom, annyira elvarázsoltál, megláttalak és beléd
szerettem lennél a barátnőm? Én igent mondok, ekkor megjelenik Gukkie a csillámporral,
amit ránk dob, én pedig Zelo karjaiba bújok. Tökéletes jelenet. - mondta miközben
álmodozó fejet vágott egy sóhajtás kíséretében.
- Majd töltötök több időt kettesben
máskor... Egyébként meg milyen elképzelések ezek? Végül is... Van valóság
alapja, csak nem ebben a világban. Nem hiszem, hogy Zelo ilyen tettekhez
folyamodna. Plusz abban sem hiszek igazán, hogy Yongguk csingilinggé változik...
- Hé! Igenis megtörténhet. Az én
világomban megtörténhet. Hát nem érted Jiyeon ez életem nagy lehetősége!
- Akkor sem, és téma lezárva - mondtam,
majd felálltam mellőle, ő pedig jött utánam. Még elidőztünk az átöltözésnél, de
megoldottuk. Szépen hazakísértem, majd én is hazabattyogtam. Ma legalább
elintéztem a meghívásukat is.. Csak remélni tudom, hogy Daehyun nem hívja meg a
fiukat... Ah... Nem akarok ezen merengeni. Úgy is megtudom előbb-utóbb.
Minirigo & Adrienn xX
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése